Ma Hermina, Lídia, Kamélia névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Március idusán
Újabb jelenetek a hontalanok hazájából
Bódis Gábor
Nagyon nehéz a tévhiteket kezelni. Ilyen tévhit lengi körül a legnagyobb magyar nemzeti ünnepet, március 15-ét.
Emlékszem, tavaly ilyenkor, még otthoni hazámban, a magyar tévések felkértek arra, hogy készítsek egy összeállítást arról: mit jelent március tizenötödike a vajdasági vagy délvidéki magyarok számára. Az ügyet illendőségből és némi hivatásszeretetből nem intéztem el azzal az egyszerű válasszal, hogy „vajmi keveset”. Viszont ez a színtiszta igazság. Tessék kérem már megérteni, hogy mi, a háború utáni generáció csak azt tudjuk, hogy hány győztes offenzívája volt a hős partizánoknak. Mi Vladimir Nazor gügye Tito-versein nőttünk fel – és talán olvastuk Petőfit is. Jó, most azt mondhatják, hogy ez a mi hibánk is, nemcsak a történelem- és irodalomkönyveké. Mert bezzeg Erdélyben meg egy kicsit a Felvidéken is... Hogy teljes legyen a kép, azért azt is számításba kell venni, hogy eleinket igencsak „megnyirbálták” az utolsó világégés vége felé, a helyükbe lépők pedig szerény mindenük miatt aligha vezethettek bennünket a fényesebb jövő felé. Egy szó mint száz, a magyarságtudat – vagy nevezzük bárminek – az eleinte brutális, majd később ravasszá vált titói politika hatására elkorcsosult. Ezt egyesek kozmopolitizmussal vagy jugoszlávsággal igyekeztek pótolni. Igen ám, de a világfiságig is egy természetes fejlődési folyamat során lehet eljutni (vagy nem).
Mindezek ellenére Budapestet fellobogózták március 15-re. Azért itt sem egyértelmű a dolog. A „nemzeti” és „polgári” ügyet önmaguknak kisajátító pártok vezérei rettegtek egymástól az ünnep előtt, hogy vajon ki mit fog átmenteni 1848-ból.
Valahogy így tekintenek anyaországunkban a környező országokban élő kisebbségekre is. Vagy pártpolitikai érdekekre használják fel őket, vagy bárgyú értetlenséggel bámulják az „idegen”-eket.
Valahol Fél-Európában március idusa egészen másképp fest. Teljesen véletlenül akadtam össze az ünnep hajnalán K. úrral. Magyar anyától és szerb-román apától származik, Splitben él. Mesél. Az üzletelésről meg arról, hogy már Boszniába is csak vámvizsgálat után lehet bejutni. Egész Dalmácia Pag szigetén keresztül „táplálkozik”. Beszél arról is, hogy a Split melletti Kaštelekre, tehát 50 kilométerrel a front mögé olyan bombákat dobtak le a szövetségi erők, amelyek a levegőben felrobbantak, és belőlük golyóstollak meg öngyújtók hullottak ki. Ezek természetesen szintén felrobbantak, amint a gyanútlan járókelő kezébe vette őket. Eddig három tíz év körüli kisfiú vesztette életét az öngyújtók és a golyóstollak „jóvoltából”. Ennyit a Jugoszláv Néphadseregről. K. úrnak azonban meggyűlt a baja a horvát Rambókkal is. Egyikük négy hónapra „kölcsönvette” vadonatúj gépkocsiját, mondván: „Ameddig én Horvátországért harcolok, addig te szerb létedre rajtunk gazdagodsz.” K. úrnak végül sikerült visszaszereznie az autóját, amit egyebek között annak is köszönhet, hogy magyarnak vallotta magát. Nocsak, valahol még hasznos dolog magyarnak lenni?
Március nem hozott megváltást Szerbiának sem. A március 9-ei tüntetés olyanra sikeredett, amilyen erős a szerb ellenzék. Utánuk az egyetemisták akarták kivágni a rezet, de a munkásság többszöri felszólítás után sem volt hajlandó cserben hagyni szeretett Slobóját, akivel még a tízezer százalékos infláció is elviselhető, sőt büszkeséggel tölti el a mindenáron egy államban élni kívánó nemzetet. Hiszen csak a „pénzhígulás mentheti meg a szerbet”. Ez lesz majd az új címerben, a már ismert négy „c” betű helyett.
Végtelen melegség töltött el, midőn egyetlen napilapunkban részletes tudósítást olvashattam a vajdasági újságírás hercegének és hercegnőjének megnyilatkozásáról. Hacsak egy pillanatra is, de ismét régi ismerősként merülhettem el Lukić elvtárs és Fekete elvtársnő (mert róluk van szó) mélyenszántó gondolataiban. Az alámerülés felfrissülést és üde életkedvet kölcsönzött ismét. Különösen Lukić elvtárs egyik szentenciája aratott osztatlan sikert háborgó lelkemben. Idézem korszakalkotó gondolatát „A végtelenségig becstelen dolog, hogy Szerbiában élnek és így befeketítik Szerbiát (mármint a magyar nyelvű sajtó – kiemelés tőlem). Ilyen sajtó nyilvánvalóan nem jelenhet meg Szerbiában, ezt egyetlen hatalom sem engedné meg a világon.” Eddig az idézet Lukić elvtárs valószínűleg nem tudja, hogy a márciusi ifjak mindenekelőtt a sajtószabadságért harcoltak. Olyan sajtószabadságért, amelyhez a hatalomnak semmi köze. Mert csak az olyan sajtó szabad. A Feketék és Lukićok értékrendszerében viszont a piramis tetején a mindenkori hatalom áll, ami annyit jelent, mint szolgálni az Ügyet meg az ügyeletes Ügyvezetőt.
„Talpra magyar, hí a haza!” De hova?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Mi lesz, ha a bársonyos zavargás erőszakossá válik?
Nos, megtörténhet, hogy az eszmény nélküli új nemzedék az erőszakos tiltakozást választja. (…) Ilyesféle közhangulatban járt >
Szirmok és tüskék
Arra gondoltam, hogy miért maradandóbb Sinkó Ervin vagy Herceg János prózája vagy esszéirodalma. Kétségtelen, hogy azért, >
Egy polgáridomár furcsa kalandjai
Igazán érthetetlen tehát, hogy miért és mitől fél. Hacsak nem arról van szó, hogy tényleg élvezi >
Gyűjthetjük-e csokrokba a szép mezei virágokat?
Nemzedékem és a nálamnál fiatalabb nemzedékek is, napjainkban sorsdöntő csata színhelyének közelében él. Az ágyúdörgések hallhatók, >
Újra győzött a nacionalizmus
Kik vannak most hatalmon? Azok, akik ellen 2000-ben tüntetett a tömeg, csakhogy a volt radikálisokhoz és >
Liberális demokrácia rovásírással
Kérdezik, hogy mi van velünk, magyarokkal? Jól elvagyunk. Igaz, hogy most valami sérüléssel bajlódunk, mert a >
Elvtársak, ne lőjetek!
Vagyis lehullott végre a nagy koszos lepel a szemérmesen megbúvó és rejtőzködő igazságról, hogy tudniillik a >
Index!
Ezek a fiatalemberek – az Index szerkesztői, munkatársai – bebizonyították, hogy különösebb hangoskodás és hencegés és >
A vajdasági/délvidéki magyarok helyzetével nincs aki törődjön!
Félő hogy közösségünk megoldatlan kérdései teljesen elsikkadnak/elvésznek/eltűnnek Szerbia további EU-csatlakozási tárgyalásai folyamán. A gyakorlatból (lásd Románia >
Szellemi aura
Érdekes, hogy a vajdasági irodalomban két jelentős alkotó műveiben ismertem fel ezt a szellemi aurát. Az >
Európa rossz tréfa
Nem érdemes már azt a szemrehányást tenni a magyar kormánynak, hogy önös húzásai és gesztusai „nem >
Trianoni csend – anyám csendje
A könyvet elolvasva számos zsidó barátom és ismerősöm elmondta, hogy a holokausztot átélt szüleik is hallgattak >