2020. október 23. péntek
Ma Gyöngyvér, János, Gyöngyi névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Március idusán

Újabb jelenetek a hontalanok hazájából

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Március idusán
Talpra magyar, hí a haza!

Nagyon nehéz a tévhiteket kezelni. Ilyen tévhit lengi körül a legnagyobb magyar nemzeti ünnepet, március 15-ét.

Emlékszem, tavaly ilyenkor, még otthoni hazám­ban, a magyar tévések felkértek arra, hogy készítsek egy összeállítást arról: mit jelent március tizenötödike a vaj­dasági vagy délvidéki magyarok szá­mára. Az ügyet illendőségből és némi hivatásszeretetből nem intéztem el az­zal az egyszerű válasszal, hogy „vajmi keveset”. Viszont ez a színtiszta igaz­ság. Tessék kérem már megérteni, hogy mi, a háború utáni generáció csak azt tudjuk, hogy hány győztes offenzívája volt a hős partizánoknak. Mi Vladimir Nazor gügye Tito-versein nőttünk fel – és talán olvastuk Petőfit is. Jó, most azt mondhatják, hogy ez a mi hibánk is, nemcsak a történe­lem- és irodalomkönyveké. Mert bez­zeg Erdélyben meg egy kicsit a Felvi­déken is... Hogy teljes legyen a kép, azért azt is számításba kell venni, hogy eleinket igencsak „megnyirbál­ták” az utolsó világégés vége felé, a helyükbe lépők pedig szerény minde­nük miatt aligha vezethettek bennün­ket a fényesebb jövő felé. Egy szó mint száz, a magyarságtudat – vagy nevezzük bárminek – az eleinte brutá­lis, majd később ravasszá vált titói politika hatására elkorcsosult. Ezt egyesek kozmopolitizmussal vagy jugoszlávsággal igyekeztek pótolni. Igen ám, de a világfiságig is egy természe­tes fejlődési folyamat során lehet el­jutni (vagy nem).

Mindezek ellenére Budapestet fello­bogózták március 15-re. Azért itt sem egyértelmű a dolog. A „nemzeti” és „polgári” ügyet önmaguknak kisajátí­tó pártok vezérei rettegtek egymástól az ünnep előtt, hogy vajon ki mit fog átmenteni 1848-ból.

Valahogy így tekintenek anyaorszá­gunkban a környező országokban élő kisebbségekre is. Vagy pártpolitikai érdekekre használják fel őket, vagy bárgyú értetlenséggel bámulják az „idegen”-eket.

Valahol Fél-Európában március idusa egészen másképp fest. Teljesen véletlenül akadtam össze az ünnep hajnalán K. úrral. Magyar anyától és szerb-román apától származik, Splitben él. Mesél. Az üzletelésről meg arról, hogy már Boszniába is csak vámvizsgálat után lehet bejutni. Egész Dalmácia Pag szigetén keresztül „táp­lálkozik”. Beszél arról is, hogy a Split melletti Kaštelekre, tehát 50 kilomé­terrel a front mögé olyan bombákat dobtak le a szövetségi erők, amelyek a levegőben felrobbantak, és belőlük golyóstollak meg öngyújtók hullottak ki. Ezek természetesen szintén felrob­bantak, amint a gyanútlan járókelő kezébe vette őket. Eddig három tíz év körüli kisfiú vesztette életét az öngyúj­tók és a golyóstollak „jóvoltából”. Ennyit a Jugoszláv Néphadseregről. K. úrnak azonban meggyűlt a baja a horvát Rambókkal is. Egyikük négy hónapra „kölcsönvette” vadonatúj gépkocsiját, mondván: „Ameddig én Horvátországért harcolok, addig te szerb létedre rajtunk gazdagodsz.” K. úrnak végül sikerült visszaszereznie az autóját, amit egyebek között annak is köszönhet, hogy magyarnak vallotta magát. Nocsak, valahol még hasznos dolog magyarnak lenni?

Március nem hozott megváltást Szerbiának sem. A március 9-ei tünte­tés olyanra sikeredett, amilyen erős a szerb ellenzék. Utánuk az egyetemisták akarták kivágni a rezet, de a munkás­ság többszöri felszólítás után sem volt hajlandó cserben hagyni szeretett Slobóját, akivel még a tízezer százalékos infláció is elviselhető, sőt büszkeséggel tölti el a mindenáron egy államban élni kívánó nemzetet. Hiszen csak a „pénz­hígulás mentheti meg a szerbet”. Ez lesz majd az új címerben, a már ismert négy „c” betű helyett.

Végtelen melegség töltött el, midőn egyetlen napilapunkban részletes tu­dósítást olvashattam a vajdasági újság­írás hercegének és hercegnőjének megnyilatkozásáról. Hacsak egy pilla­natra is, de ismét régi ismerősként merülhettem el Lukić elvtárs és Feke­te elvtársnő (mert róluk van szó) mé­lyenszántó gondolataiban. Az aláme­rülés felfrissülést és üde életkedvet kölcsönzött ismét. Különösen Lukić elvtárs egyik szentenciája aratott osztat­lan sikert háborgó lelkemben. Idézem korszakalkotó gondolatát „A végtelen­ségig becstelen dolog, hogy Szerbiá­ban élnek és így befeketítik Szerbiát (mármint a magyar nyelvű sajtó – ki­emelés tőlem). Ilyen sajtó nyilvánvalóan nem jelenhet meg Szerbiában, ezt egyetlen hatalom sem engedné meg a világon.” Eddig az idézet Lukić elvtárs valószínűleg nem tudja, hogy a márciu­si ifjak mindenekelőtt a sajtószabadsá­gért harcoltak. Olyan sajtószabadsá­gért, amelyhez a hatalomnak semmi köze. Mert csak az olyan sajtó szabad. A Feketék és Lukićok értékrendszeré­ben viszont a piramis tetején a minden­kori hatalom áll, ami annyit jelent, mint szolgálni az Ügyet meg az ügyeletes Ügyvezetőt.

„Talpra magyar, hí a haza!” De hova?

1992. március 18.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Minden befejezetlen, még a rendszerváltás is

Az ellenzéki pártok nem alkalmazkodnak az új helyzethez, nehezen veszik tudomásul, hogy többé nem Milošević izolációs >

Tovább

Száz napos türelmi idő

Az új vezetőség egyik első intézkedése éppen az MNT-ből való kivonulás lehetne, ami új helyzetet teremtene >

Tovább

A doktori diplomák feketepiaci ára zuhan, az arany ára emelkedik

Minden relatív lett. A hazugság meggyőzőbb, mint az igazság, minden eladó és minden megvásárolható. A doktori >

Tovább

Orbán Viktor! Hátrább az agarakkal!

Ha pedig a rezsim mégis elfojtja ezt a méreteiben aprócska, politikailag gyönge, ám szeretetre méltó, szép, >

Tovább

A kapitalizmus veszélyes bohóca

Természetesen Trump nem Lindbergh, de félő, hogy győzelme esetén nemcsak Amerikában, hanem az egész Európában is >

Tovább

Egy kurta után most egy hosszabb közleménnyel rukkolt elő a Magyar Mozgalom

Öt küzdelmes év után őrségváltásra került sor a szervezet élén. Az eddigi elnökségből ketten, Garai Zsolt >

Tovább

Baloldal és gyermekbalett

„Miközben mi itt családi ünnepet rendezünk republikánus gyermekbalettel, a reakció éjszakai katonai gyakorlatokat rendez gépfegyverekkel”. Nézem, >

Tovább

Mi lesz a Futaki úti temetőben lévő emlékhely sorsa?

Az „1944/45-ös ártatlan áldozatok” emlékművének elkészítése is azt mutatja, hogy a VMSZ képtelen egyetlen vitás kérdést >

Tovább

A demokráciába vetett hit megroggyanása

Hiányzik a mindennapi demokrácia, a republikánus tér, amelyben a polgár beleszólhat a dolgok alakulásába. Ez főleg >

Tovább

Néha elhangzik egy-egy pedagógus sikolya, amelyet dermesztő csend követ

A VMSZ szerint minden rendben van, helyzetünk soha nem volt jobb, ez jut eszembe miközben az >

Tovább

Végenincs restitúció

Nem láttam még mérvadó átfogó, tárgyilagos elemzést arról, hogyan is jártak, kerültek ki a restitúcióból a >

Tovább

Az ilyesmért elnézést szoktak kérni

Baráti e-mail figyelmeztetett: a hu.autonomia.info portálon, rendkívül rosszindulatú kontextusban emlegetik a nevemet. Rákantitok a megadott linkre >

Tovább