2023. szeptember 23. szombat
Ma Tekla, Líviusz, Ila névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Hűségeskü

Klemm József
Klemm József
Hűségeskü
Jacques-Louis David: A Horatiusok esküje, 1786 (Szépművészeti Múzeum, Toledo)

Sok mindenre esküdtem életemben. Gyermekkori vallásos nevelésemnek köszönhetően az egy Istenre, a lélek hal­lhatatlanságára, a szeretetre. Az ifjúkori eszmei-politikai ráhatások után a proletár internacionalizmusra, a tudományos szocializmusra, a testvériségre és egy­ségre. Olajzöld egyenruhában a haza védelmére. Menyegzős köntösben a hitvestársi hűségre. A pálya kezdetén az igazság melletti bátor kiállásra.

Az utóbbi időben – úgy érzem – ismét esküt várnak tőlem. Méghozzá nem is egyet, hanem hetente, naponta, óránként ismételhetőt. Ártatlanságomra kellene felesküdnöm, arra, hogy ma­gyar létemre nem vagyok áruló, nem vagyok bérenc, nem vagyok összees­küvő, nem vagyok elnyomó, nem va­gyok ellenség. Szívre szorított tenyérrel, égbe mutató ujjakkal nem fogadnom kellene tehát, hanem tagadnom, s tagadásommal állítani valamit, esetünk­ben azt, hogy viszonylagos másságom ellenére ennek az országnak becsületes polgára vagyok.

Pedig valaha, még középiskolás ko­romban, úgy tanultam, hogy a negatív definíció rossz definíció. Azaz: tagadás­sal nem lehet valamit megmagyarázni. A világosság fogalmát nem határoztam meg azzal, ha azt mondom róla, hogy nem sötét, az igazságét sem, ha azt mondom, hogy nem hazugság; a haza­fiasságot, ha csak annyit állítok róla, hogy nem árulás.

A tőlem elvárt tagadó eskünek nem csak ez a hibája, hanem az is, hogy eleve maga mellé, vagy időben maga elé érti az állítást, tehát azáltal, hogy tagadom a bűnösséget, beismerem, tu­domásul veszem, belenyugszom abba, hogy gyanúsított vagyok, nem azért, mert csináltam valamit, talán azért, mert nem csináltam semmit, biztosan azért, mert magyar vagyok.

A nemzetállamok korát éljük ebben a hirtelen önmagára ébredt Kelet-Európá­ban, a proletár internacionalizmus he­lyett a proletár nacionalizmusok idejét, amelyben a korgó gyomrú parasztot, munkást, értelmiségit nemzeti öntudat­tal etetik. Nemzetállamot kínálnak ne­künk, amelyben nem lesznek urak és alattvalók, elnyomók és elnyomottak, csak boldog, elégedett nemzet és bol­dog, elégedett kisebbségek. Ez utóbbi­ak, persze, csak akkor, ha nap mint nap hűségesküt tesznek az államnak, amely megtűri őket, és nagylelkűen vál­lalja azt a veszélyt, melyet ezek a poten­ciális árulók, összeesküvők, bérencek jelentenek számára.

A nemzetet az állammal, illetve az államot saját nemzetükkel azonosítók számára ez nem is csak irracionális veszély, hiszen önmagukból, saját politikai programjukból, a jól ismert „... min­den zerge egy sziklára...”-elméletből in­dulnak ki, amely nemcsak a nemzeti eszme nagy ébredésére utal, hanem közvetve azt bizonyítja, hogy a kisebbsé­gi sors mindig megalázó, és hogy a nemzeti államukon kívül rekedteknek kedvesebb a szomszédságukban lévő anyaország a kisebbségi sorsot kínáló szülőhazájuknál.

Az ilyen gondolatmenetet követve az­után könnyű eljutni addig a következte­tésig, hogy a vajdasági/szerbiai/jugoszlá­viai magyarság szíve nyilván inkább húz amoda, mint emide, s hogy a lélekben kétlakiak ténykedésére illik jócskán oda­figyelni, mert az elszakadás, átcsatolás veszélyét rejtheti. A gyanú élhess égeté­sére azután nem elegendő az egyszerű hűségeskü, hiszen – ha emlékezetem nem csal – a vajdasági magyarság poli­tikai képviselői a szerbiai parlamentben többször is az itt élő magyarok teljes lojalitásáról igyekeztek meggyőzni a honatyákat (ami természetesen nem azonosítható az uralkodó párt iránti lojalitással). Hűségünk bizonygatása helyett ismét tagadást várnak tőlünk. Megtagadást. Hitelünk akkor lesz, ha elsőként, hangosan, leghangosabban ítéljük el Magyarország Szerbia iránti politikáját

Nemrégiben a Kossuth Rádió egyik riportere megkérdezte tőlem, ml a véle­ményem a vajdasági magyarságnak Budapest Jugoszláviát és az itteni ma­gyar kisebbséget érintő intézkedéseiről. Egyenes adás volt felkészületlenül ért a kérdés is, így a lehető legdiplomatikusabb kitérő választ adtam. – Üdvözlünk minden olyan intézkedést – mondtam -, amellyel a magyar vezetés támogatja a magyar kisebbséget a jogaiért vívott harcban. Gyanakodva és rosszallással fogadunk azonban minden olyan meg­gondolatlan vagy kétértelmű megnyilat­kozást és cselekedetet, amely növelheti a vajdasági magyarság iránti bizalmat­lanságot, gyanakvást, és így súlyosbítja helyzetét.

A műsor után elgondolkodtam, mit is kellett volna hozzátennem az elmon­dottakhoz. Rájöttem, hogy a válasz módfelett egyszerű, sőt nem is csak Budapesthez, hanem Belgrádhoz is cí­mezhető: támogatunk minden olyan in­tézkedést amely tekintetbe veszi és méltányolja kétlakiságunkat, vagy diva­tosabb kifejezéssel élve: kettős lelki ál­lampolgárságunkat, amely nem kény­szerít bennünket arra, hogy a haza irán­ti hűségünket a nemzetünk iránti hűt­lenségünkkel bizonyítsuk, és fordítva. Más szóval: ne csináljanak belőjünk tu­dathasadásos lelki rokkantakat azáltal, hogy választásra kényszerítenek ben­nünket hazánk és nemzetünk között. Ha Marxot el is felejtették nagy gyorsan, ne feledjék az ellentétek dialektikus egy­ségéről szóló hegeli tanítást, és a vagy-vagy mellett, fogadják el az is-is-t.

Higgyék el, hogy a „vagy becsületes polgár, vagy magyar” állítás hamis, és a „becsületed állampolgár is, magyar is” a helytálló.

Ha alakulófélben levő kicsinél is ki­sebb államunk, amelynek határait most rajzolgatják, nevén most tanakodnak a keresztszülők, hajlandó és képes lesz ily módon elfogadni és sajátjaként befo­gadni az ilyen kétszívű szörnyet amilyen háromszázezredmagammal én is va­gyok, akkor örömmel teszek majd neki újabb esküt hogy lojális, becsületes, hű polgára leszek holtomiglan, s maradok utolsó csepp véremig magyar.

1992. március 25.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Ne követeljétek a jogaitokat, elég, hogy nem gyilkolunk benneteket”

Kamberi nyilatkozatairól – a helyi sajtó mellett – beszámolt a Beta hírügynökség, az N1 televízió, a >

Tovább

Veszélyben az oktatás és a művelődés (is)!

Az oktatásért felelős MNT (VMSZ-es) tisztségviselőinek tevékenysége az oktatás területén többnyire a magyarországi adófizetők pénzéből befolyt >

Tovább

„A titkárnak fogalma sincs”!

„A titkárnak fogalma sincs”, hogy mit írt alá, az államtitkár azt üzeni a tanároknak, hogy „ne >

Tovább

A magyarok pisszenni sem mernek

Ha az orosz csapatok maradtak volna Magyarországon is, akkor nyilván nem Orbán Viktor lenne az ország >

Tovább

A magyar közösség lemarad az oktatásban!

A magyarok a középiskolai végzettség tekintetében azonban 3,7 százalékkal, a felsőfokú végzettség szempontjából pedig már 10,7 >

Tovább

BÚJTATOTT RÁGALMAZÁS

Mindezek fölött ott duzzad a migráns-botrány felhője is. Szeptember 8-án már nem az erdőkben, a falvakban >

Tovább

Közép-Európa újra időszerű

Akkor már végleg felismertem, hogy a nyolcvanas évek nagy álma, Kelet-Közép-Európa dögrováson van. Éppen akkor került >

Tovább

Oroszország és a Balkán

Hogy Belgrád merre orientálódik, azt az utóbbi időben számos szabálytalan rögtönzés teszi talányossá. Mindazonáltal nem érdektelen >

Tovább

TÁBLARONGÁLÁS – VAGY VALAMI MÁS?

Nyilvánvaló, hogy Szerbiában a nemzeti kisebbségi/közösségi jogok gyakorlati alkalmazása akadályokban ütközik, s ez rontja a nemzeti >

Tovább

A hontalan jugoszláv író

Mindenhol otthon volt és – sehol. Miljenko Jergović pontosan fogalmazott, amikor száműzött írónak nevezte. A magyar >

Tovább

Az otthonmaradás egy „alternatíva”?! – „Hagyd már abba”!

A Kossuth Rádió jobbat érdemlő hallgatói egy szubjektív, megalapozatlan, a Szerb Haladó Párt és az Orbán–Vučić >

Tovább

Tanúja voltam a legabszurdabb metamorfózisoknak

Jeleskednek azok, akik Titóhoz írtak ódát, aztán diadalmasan gyalázták a párt örökös elnökét.  Voltak barátaim, akik >

Tovább