2019. szeptember 22. vasárnap
Ma Móric, Tamás névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Bújj, bújj, zöld ág...

Jelenetek egy országtörésből

Keszég Károly
Keszég Károly
Bújj, bújj, zöld ág...
Bosanski Brod, 1992

Bosnyák hajó. Bosanski Brod. A hor­vátok megtámadták a várost, a Jugo­szláv Néphadseregnek fogytán a türel­me. Nekem is.

Ahelyett, hogy azon méláznék bam­bán, mit is írjak a 100. számba, azon kapom magam, hogy figyelem a híre­ket. Azok pedig vészjóslóak. A jugoszláv néphadsereg – így, csupa kisbetűvel! – még mindig azt hajtogatja, hogy meg kell védeni a veszélyeztetett szerb népet. (Mikor kérte fel rá ez a nép?) Egy másik népet nem. Mert az nem érdemli meg, hiszen az nem jugoszláv, vagy nem délszláv, vagy nem európai, vagy nem földi. Ha egyszer veszélyeztetett leszek, bizonyára nem kérem fel védelmemre a jnh-t mert akárhogy nézem: magyar vagyok. Sőt, egy magyar nyelvű lap szittya szerkesztője vagy micsodája. Szóval, azért nem vagyok még mindig veszélyeztetett, mert nem indítottak há­borút a védelmemre. Igaz, sohasem kértem volna, de a történelmi tapaszta­lat arra int, hogy kérés nélkül is teljesí­tik kívánságomat, csak éppen lojalitást kell(ene) fogadnom.

Hát ez az. A vajdasági magyar pol­gárnál nem volt – s most sincs – lojálisabb polgár a világon. Ha kell, a csatatérre is kivonul, csakhogy véletle­nül se higgye senki, hogy nem kapasz­kodik a gyökereibe: Mária Terézia szok­nyájába vagy Milošević gatyakorcába. E terület nagy betelepítője annak idején még nem tudhatta, hogy egyszer egy szép napon „kopog az ősz az ablakon”, és jön a Nagy Kitelepítő édesbús dalo­kat dúdolva a szabadságról, a demok­ráciáról, a békéről, haladásról és a biz­tonságról. Pedig gondolhatott volna er­re az a számító Habsburg perszóna! Az európai keresztény világ védőbástyája­ként szereplő, oly nagy szeretettel gon­dozott magyar népét hol ide telepítette, hol oda. De legalább valamilyen rend­szer alapján dolgozott mégis; mondjuk úgy, hogy magyar központok mellé né­met, szerb, román településeket prog­ramozott be, nehogy véletlenül is túl­súlyba kerüljön egyik nemzet, (s ez még csak a nemzeti ébredések hajnalán volt!). Ugyanezt tette a német vagy a szerb központ esetében is, s lőn a Vajdaság. Mit tett Milošević 1988-ban? Elment Kosovóba, és rátámadt a Vajda­ságra. És megteremtette minden jugo­szláv népek egymásra való acsarkodását. Hála neki, és isten nyugosztalja. Gondolatait.

Az összeveszítések nagymestere nem is oly régen Göröghonban járt, s a friss attikai levegő nyilván jótékony hatással lehetett rá. Azóta az új állam körvonalai is egyre élesebben rajzolódnak ki. (No, nem a Szerb-Cma Gora-i egységesü­lésre gondolunk, hanem a bosnyák Szerbiára.) Amíg egyes népeknek egyet­lenegy megveszekedett államuk sincs, addig a szerbeknek négy is a rendelke­zésükre áll. Válogathatnak. Csak azt szeretném tudni, hogy miért szöknek mindegyikből. Bizonyára a jnh miatt. Mert védelmezni akarja őket. S ezért robbannak fel a városok, országrészek, sőt az egész ország. S halnak meg az emberek, akiket egyszerűen katonának tekintenek, s a katonának, tudjuk, mi a dolga: hogy meghaljon a hazáért. Csak az életében nem tudja meg, hogy me­lyikért. „Lojalitásland”-ért.

„Autóvásár, gyorsvasút,
Nyomd a pedált, lő a múlt!”

Szerbia, mint atyja és kormányfője állítja, a haladás útjára lépett, s tényleg egy gyorsvonat sebességével rohan a megsemmisülésbe, az európai civilizáci­ós, kulturális, de – ami jelenleg fontosabb – gazdasági folyamatokból való teljes kizárásba. Mi pedig itt vagyunk, ahol a part szakad.

Itt írunk lapot, Naplót, ahogy tehet­ségünkből fér. El kell mondanunk: léte­zik egy másik Szerbia is a már meglevő négyen kívül; s az kell, hogy elhitessük vele: nem az öngyilkosság vezet a mennyországba. Mi sem vagyunk gon­dolatolvasók, de tudjuk, hogy a történe­lem folyamán egyetlenegy nemzet sem oldotta meg létkérdéseit háborúval, vagy ha igen, akkor ideig-óráig tehette meg, s aztán belepusztult. Ki kell jelen­tenünk: minden áldozat egyforma, miként azt is, hogy bolyongá­saik közepette a halottakra gondolunk. Az kell, hogy végül is írjunk lapot annak az olvasónak, aki itt maradt, és annak is, aki elment.

Hogy mindez kell-e a hatalomnak? Erről nem nyilatkozom. A múltkor azt hallottam, hogy sejthető, miért nem foglalkoznak a Naplóval: mert megfelel a hatalomnak, hogy a demokrácia meglétét bizonyítsa ezen a tájon. Hát ebbe a demokráciába a Napló akár bele is fulladhat! Mellesleg az előbbi megállapításnak az is ellentmond, hogy éppen a Napló legaktívabb olvasóit szórta szét ez a ma is lankadatlan erővel folyó háború, arról nem is be­szélve, hogy összesen két főszer­kesztőről tudok, akit mozgósítottak: a Naplóét és a Hírmondóét. Lehet, hogy én vagyok a picájzli, de ez az adat magáért beszél.

A Napló tehát megérte a 100. szá­mot. Alapítói közül egyik önmaga mon­dott le róla, a másiknak el kellett távoz­nia. Ez lenne a Napló naplója. Mi itt vagyunk. Meg ott is. Most már tudom azt is – barátaim, a messze távolban épp most érzékenyülők el –, hogy a magányra egy gondolatnak, egy nem­zetnek, egy kisebbségnek nevezett, édes anyanyelvén szólni kívánó, a sors programozott szeszélyének kitett nem­zet- és emberrésznek sincs joga. Köte­lessége van, elsősorban maga iránt. A becsület nem olcsó portéka. És nem is áprilisi tréfa.

Ország nincs. Hatalom van. Napló van. Minden hatalom számolhat a Nap­lóval. De ne táviratozzunk, hanem ír­junk. Boszniában valami készül. Olyan ismerős ez a történet, ugye, feleim a bizonytalanságban?

1992. április 1.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lépésnyire a végső győzelemtől

Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli >

Tovább

Hasznos-e a bojkottálás?

Legyünk tisztában: A választásokat mindenképpen megtartják, az ellenzék részvételével, vagy az nélkül.  A VMSZ és a >

Tovább

Alászolgája Főnök, s respekt

Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden >

Tovább

Szerelmünk volt és mostohánk lett

Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >

Tovább

Requiem a vajdmagy sajtószabadságért

Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >

Tovább

Jelzők zűrzavarában

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >

Tovább

Magyar-magyar párbeszéd?

Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >

Tovább

Meghaltatok

Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >

Tovább

A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett

Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >

Tovább

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >

Tovább

Az abszurd, "amiben élsz"

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >

Tovább

A miniszterelnök nem magánember

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >

Tovább