2024. november 8. péntek
Ma Zsombor, Kolos, Gottfrid névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Száz szám talány

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Száz szám talány

A százas szám kötelez bennünket a visszapillantásra, összegezésre, egyfajta önelemzésre. Mégis a legtöbb kérdés, mint a Napló fennállásának szinte min­den időszakában, most is a jövőre vo­natkozik: megmarad-e az újság?

Ked­ves olvasó, aki valószínűleg tőlem várod a legkompetensebb választ, azt kell mondanom, hogy nem tudom. Eddig sikerült minden válságunkat átvészelni, nem kis anyagi, sőt emberi veszteség árán. Manapság azonban annyira kiszá­míthatatlanná vált a valamikori jugo­szláv térségben uralkodó helyzet, hogy képtelenség távlatokban gondolkodni. A Naplósok is azt teszik, mint a körülöttük élő ezrek, tízezrek, százezrek: fogcsikor­gatva vívják mindennapi harcukat a betévő betűért. S amikor esténként lete­szik a tollat, azzal a reménnyel teszik azt, hogy másnap folytathatják ott, ahol abbahagyták. A toll örök, ha kéz meg-megremeg is.

Hol vannak azok, a mi kis szemszö­günkből ősidőknek számító napok, amikor az Újvidéki Színház füstös, szellőztethetetlen klubjában a söntéssel szembeni, furcsa alakú asztalnál el­kezdődött formálódni a kéjes gondolat, amelyből gyorsított eljárással, a „termé­szetet megsürgetve” megszületett az Újság. A szerkesztőség derékhada szinte magától állt össze, nem kellett őket beráncigálni, hiszen ott ültek a Letsch-féle klubban, a Maminál. Istenem, hányféle elképzelés, koncepció pattant ki belőlünk, hogy aztán másnap újra­kezdjük az alapozást. Közben ingáztunk Újvidék és Szabadka között, mert akkor még el kellett játszani azt a bohózatot, hogy a községi Szocialista Szövetség (békétlenség poraira) beleegyezzen egy lap elindításába. A szabadkai tájékozta­tási nemtudommicsodának a vezetője az a politikusnő volt, aki utána (vagy már akkor is?) az uralkodó párt leghan­gosabb aktivistájának számított. Valószí­nűleg sajtóbeli tapasztalatlansága kész­tette engedékenységre. Vagy akkor még nem lehetett tudni, merről fúj a szél? A Napló szempontjából ez mit sem számít fontos, hogy sikerült meg­szereznünk az engedélyt. Ennek fejében kaptunk egy rendkívül rokonszenves laptanácsot (!), amelynek tagjai bizo­nyosan sok álmatlan éjszakát virrasztot­tak át cikkeink miatt. Nagy tisztelettel nyugtázhatom, hogy ezt méltóságtelje­sen, zok- és minden egyéb szó nélkül tűrték el. Köszönjük.

Nem mindenki nézte azonban jó szemmel szereplésünket az egykori Vajdaság sajtóvilágában. Ezúttal már nem az unalomig emlegetett Vlaovics házas­párra gondolok, hanem egy olyan eset­re, amely számomra előrevetítette a jobb sorsra érdemes észak-bácskai szülővárosom politikai forrongásait. Néhány hónappal a Napló elindulása után a szabadkai korzó egyik teraszán várat­lan vádakkal illetett a Milošević-rendszer szócsövének számító belgrádi lap belügyesből újságíróvá vedlett tudósítója. A váratlan jelző azért került ide, mert ugyanez a tudósító néhány héttel ko­rábban személyesen keresett fel pana­szaival, hogy az új szerb vezetés teljesen leépítette a lap eddigi szerkesztőgárdá­ját és már csak a sporttal kapcsolatos tudósításait jelentetik meg. Nos, eme „mellőzött” újságíró hirtelen hangnemet változtatott, és szemembe vágta a szen­tenciát mondván, ők (kik?) Szabadkán azért nem tudnak egy „igazi” szabadkai lapot indítani, mert én a Kasza Jóskával összejátszva megindítottam a Naplót. A vádakra nem válaszoltam, mert úgy vél­tem, nem egy logikus gondolkodás szüleményei. Azóta az illető tudósító mind több hasábot kap „kárhoztatott” lapjában. Nem tudom azért-e, mert kizárólag polgármesterünket a VMDK-t, Magyarországot és a többi „ellenség”-et szidalmazza.

Lapunk életének következő állomása az újvidéki Újtelep egyik lakása volt, ahol először ült a színházklubon kívül a szerkesztőség. Röpködtek az ötletek, ro­vatcímekből nem volt hiány. Az azóta tragikusan elhunyt Pintér Lajos bará­tunk bökversei adták a kezdő lökést. Balázs Attilával folytattuk a rovatcímek költését, de a társaság „mérsékeltebb” része többször is visszafogott bennün­ket. Azóta is sajnálom, mert volt még néhány egészen vad elképzelésünk. Az előzményekhez tartozik, hogy a lap struktúrája már korábban megvolt. Ezt Németh Árpáddal a Váci utcai Tab söröző pincéjében dolgoztuk ki. Ehhez adva volt a történelmi körülmény is: az első szabad választásokról tudósítottunk Budapestről.

Az alapozás után május 9-én, a győzelem napján, elindult útjára a Nap­ló. Sokan hitetlenkedtek, elsősorban két okból. Az egyik az volt, hogy ilyen újság 1945 óta még nem volt. A másik pe­dig, hogy a szerkesztőség jó része tévé­sekből és rádiósokból állt, lapszer­kesztői tapasztalata csupán Tolnai Ottó­nak volt. Szerencsére nekünk gátlásaink sem voltak ezen a téren. Az indításkor megszerveztük a marketinget, és min­den simán ment volna, ha a portás ki nem zár bennünket az Újvidéki Rádió épületéből, ahol éppen Mucsi Géza ven­dégei lettünk volna az éjjeli műsorban. Mucsi leleményességének köszönhetően azonban mégis lett műsor, úgyhogy a kérdésekre a színházklubból válaszoltunk. Ezzel az éjjeli műsorral egyébként sincs szerencsém. Utána Dormán Laci műso­rában szerepeltünk Tóth Lászlóval. Az „eredmény”: Dormánt letiltották.

Következtek az úgynevezett élőújsá­gok, amelyek egyik színfoltja volt, hogy Szabadkán kis híján letartóztatták szí­nész rikkancsunkat. Ezeknek az élőújsá­goknak nem az volt a célja, hogy felol­vassuk „halhatatlan” műveinket, hanem hogy vitázzunk, megszólaltassuk a kö­zönséget. Így talán sikerült egy picivel hozzájárulni ahhoz, hogy kibeszéljék magukból a kisebbségi lét szorongásait. A krónikához tartozik, hogy az első zentai fellépésünkön csatlakozott hoz­zánk Riki, vagyis Sáfrány Ferenc. Muzslyán mutatkozott be az ottaniaknak fe­lejthetetlen barátunk, Slobodan Stanojević.

Azt hiszem azonban, ideje, hogy ab­bahagyjam a nosztalgiázást. Marad ne­künk a szorongásokkal teli jelen. Ezt is vállaljuk. Folytatjuk a talányt.

1992. április 1.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A SZHP/VMSZ hatalom 100 napja

A szabadkai és a zentai „számadás” arra utal, hogy a VMSZ és a SZHP – a >

Tovább

Csantavéren galoppol a bűnözés!

Mindez – csodával határos módon – a falu vezetőségét nem irritálja. Az ő szemüket ez nem >

Tovább

A KULTÚRDIKTATÚRA FOLYTATÓDIK!

A nyilvánosság A VMSZ elnökétől megtudta a Létünk pályázat eredményét, mielőtt a felhívást kiírták volna. Pásztor >

Tovább

Egyoldalú politikai oktatás

Minden akadémián, így a diplomáciain is tanuláskor elsősorban a tudományosságon, a tények megismerésén és nem az >

Tovább

Miféle nyitás?!

Pásztor Bálint és az apja nemhogy az értelmiség felé voltak képtelenek nyitni, hanem egyáltalán a magyar >

Tovább

A politikai felelősség elkerülésének kísérlete

II. Pásztor állítása, miszerint a sorkatonaság bevezetése ügyében Vučićtyal „közösen találnak mindkét fél számára elfogadható megoldást”, >

Tovább

„A mostani körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt”!

“A mai körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt, de az elégedetlen és a határozott polgárok száma >

Tovább

Méltó hír?

Kilóg a lóláb, déli szerkesztők, mert a „méltó” hírek léhán odavetett „csokrai” alapján kétségtelennek tűnik, hogy >

Tovább

A vértanúk beárnyékolt emléknapja

Eleméren október 6-án, Magyarország belgrádi nagykövete és a Magyar Nemzeti Tanács elnökének jelenlétében „hatalmas gyalázat történt”. >

Tovább

Vicsek szembesülése a valósággal

Vicsek Annamáriát rendre kell utasítani, mert a vajdasági magyar lakosságnak csak egy töredéke adta el a >

Tovább

Egy nap, amely megrengette…

Ha nem is a világot, de talán a magyar miniszterelnököt, kilenc és félmillió állampolgár sorsának korlátlan >

Tovább

A legújabb álarc a tudomány álarca

Gombamódra szaporodnak az egyetemi életen belül használatos doktori címmel dicsekvő politikusok. Habermas vagy Derrida még a >

Tovább