Ma Irén, írisz, Lúcia névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Száz szám talány
Bódis Gábor
A százas szám kötelez bennünket a visszapillantásra, összegezésre, egyfajta önelemzésre. Mégis a legtöbb kérdés, mint a Napló fennállásának szinte minden időszakában, most is a jövőre vonatkozik: megmarad-e az újság?
Kedves olvasó, aki valószínűleg tőlem várod a legkompetensebb választ, azt kell mondanom, hogy nem tudom. Eddig sikerült minden válságunkat átvészelni, nem kis anyagi, sőt emberi veszteség árán. Manapság azonban annyira kiszámíthatatlanná vált a valamikori jugoszláv térségben uralkodó helyzet, hogy képtelenség távlatokban gondolkodni. A Naplósok is azt teszik, mint a körülöttük élő ezrek, tízezrek, százezrek: fogcsikorgatva vívják mindennapi harcukat a betévő betűért. S amikor esténként leteszik a tollat, azzal a reménnyel teszik azt, hogy másnap folytathatják ott, ahol abbahagyták. A toll örök, ha kéz meg-megremeg is.
Hol vannak azok, a mi kis szemszögünkből ősidőknek számító napok, amikor az Újvidéki Színház füstös, szellőztethetetlen klubjában a söntéssel szembeni, furcsa alakú asztalnál elkezdődött formálódni a kéjes gondolat, amelyből gyorsított eljárással, a „természetet megsürgetve” megszületett az Újság. A szerkesztőség derékhada szinte magától állt össze, nem kellett őket beráncigálni, hiszen ott ültek a Letsch-féle klubban, a Maminál. Istenem, hányféle elképzelés, koncepció pattant ki belőlünk, hogy aztán másnap újrakezdjük az alapozást. Közben ingáztunk Újvidék és Szabadka között, mert akkor még el kellett játszani azt a bohózatot, hogy a községi Szocialista Szövetség (békétlenség poraira) beleegyezzen egy lap elindításába. A szabadkai tájékoztatási nemtudommicsodának a vezetője az a politikusnő volt, aki utána (vagy már akkor is?) az uralkodó párt leghangosabb aktivistájának számított. Valószínűleg sajtóbeli tapasztalatlansága késztette engedékenységre. Vagy akkor még nem lehetett tudni, merről fúj a szél? A Napló szempontjából ez mit sem számít fontos, hogy sikerült megszereznünk az engedélyt. Ennek fejében kaptunk egy rendkívül rokonszenves laptanácsot (!), amelynek tagjai bizonyosan sok álmatlan éjszakát virrasztottak át cikkeink miatt. Nagy tisztelettel nyugtázhatom, hogy ezt méltóságteljesen, zok- és minden egyéb szó nélkül tűrték el. Köszönjük.
Nem mindenki nézte azonban jó szemmel szereplésünket az egykori Vajdaság sajtóvilágában. Ezúttal már nem az unalomig emlegetett Vlaovics házaspárra gondolok, hanem egy olyan esetre, amely számomra előrevetítette a jobb sorsra érdemes észak-bácskai szülővárosom politikai forrongásait. Néhány hónappal a Napló elindulása után a szabadkai korzó egyik teraszán váratlan vádakkal illetett a Milošević-rendszer szócsövének számító belgrádi lap belügyesből újságíróvá vedlett tudósítója. A váratlan jelző azért került ide, mert ugyanez a tudósító néhány héttel korábban személyesen keresett fel panaszaival, hogy az új szerb vezetés teljesen leépítette a lap eddigi szerkesztőgárdáját és már csak a sporttal kapcsolatos tudósításait jelentetik meg. Nos, eme „mellőzött” újságíró hirtelen hangnemet változtatott, és szemembe vágta a szentenciát mondván, ők (kik?) Szabadkán azért nem tudnak egy „igazi” szabadkai lapot indítani, mert én a Kasza Jóskával összejátszva megindítottam a Naplót. A vádakra nem válaszoltam, mert úgy véltem, nem egy logikus gondolkodás szüleményei. Azóta az illető tudósító mind több hasábot kap „kárhoztatott” lapjában. Nem tudom azért-e, mert kizárólag polgármesterünket a VMDK-t, Magyarországot és a többi „ellenség”-et szidalmazza.
Lapunk életének következő állomása az újvidéki Újtelep egyik lakása volt, ahol először ült a színházklubon kívül a szerkesztőség. Röpködtek az ötletek, rovatcímekből nem volt hiány. Az azóta tragikusan elhunyt Pintér Lajos barátunk bökversei adták a kezdő lökést. Balázs Attilával folytattuk a rovatcímek költését, de a társaság „mérsékeltebb” része többször is visszafogott bennünket. Azóta is sajnálom, mert volt még néhány egészen vad elképzelésünk. Az előzményekhez tartozik, hogy a lap struktúrája már korábban megvolt. Ezt Németh Árpáddal a Váci utcai Tab söröző pincéjében dolgoztuk ki. Ehhez adva volt a történelmi körülmény is: az első szabad választásokról tudósítottunk Budapestről.
Az alapozás után május 9-én, a győzelem napján, elindult útjára a Napló. Sokan hitetlenkedtek, elsősorban két okból. Az egyik az volt, hogy ilyen újság 1945 óta még nem volt. A másik pedig, hogy a szerkesztőség jó része tévésekből és rádiósokból állt, lapszerkesztői tapasztalata csupán Tolnai Ottónak volt. Szerencsére nekünk gátlásaink sem voltak ezen a téren. Az indításkor megszerveztük a marketinget, és minden simán ment volna, ha a portás ki nem zár bennünket az Újvidéki Rádió épületéből, ahol éppen Mucsi Géza vendégei lettünk volna az éjjeli műsorban. Mucsi leleményességének köszönhetően azonban mégis lett műsor, úgyhogy a kérdésekre a színházklubból válaszoltunk. Ezzel az éjjeli műsorral egyébként sincs szerencsém. Utána Dormán Laci műsorában szerepeltünk Tóth Lászlóval. Az „eredmény”: Dormánt letiltották.
Következtek az úgynevezett élőújságok, amelyek egyik színfoltja volt, hogy Szabadkán kis híján letartóztatták színész rikkancsunkat. Ezeknek az élőújságoknak nem az volt a célja, hogy felolvassuk „halhatatlan” műveinket, hanem hogy vitázzunk, megszólaltassuk a közönséget. Így talán sikerült egy picivel hozzájárulni ahhoz, hogy kibeszéljék magukból a kisebbségi lét szorongásait. A krónikához tartozik, hogy az első zentai fellépésünkön csatlakozott hozzánk Riki, vagyis Sáfrány Ferenc. Muzslyán mutatkozott be az ottaniaknak felejthetetlen barátunk, Slobodan Stanojević.
Azt hiszem azonban, ideje, hogy abbahagyjam a nosztalgiázást. Marad nekünk a szorongásokkal teli jelen. Ezt is vállaljuk. Folytatjuk a talányt.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A nemzeti kisebbségi nyelvek kiszorítása?
Az MNT-nek nincs mersze állást foglalni ebben a kérdésben sem? A Ljudevit Mičatek díjas, a Magyar >
Megalázott nemzeti ünnep
Visszatetsző az is, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytoll életműdíjjal tüntette ki a Magyar Szó >
- Micsoda nap van ma?
A költőt és csapatát nem állította meg a nyomda portása (mai szóhasználatban: az őrző-védő kft. alkalmazottja), >
Szerbia – „részben szabad ország”
Az biztos, hogy a jelenlegi állami vezetés hozzáállása a délvidéki magyarsághoz jobb, mint Trianon óta bármikor >
Mi történik a magyarokkal?
Ott várom be Anikót, aki lehangoltan meséli, hogy alig voltak egy tucatnyian a misén. Előzőleg a >
A Zoran
Életem legkeményebb élő adása volt. Szerkesztettem és vezettem a Szabad Európa Rádió délután 14 órakor kezdődő >
„A jogok érvényesítésében vannak még gondok” (?)
Kovács beszédéből akaratlanul is kiviláglik a VMSZ politikájának a csődje – a nemzeti közösségi oktatás, a >
Ilyenek vagyunk!
Mindennapos olvasmányaim közé tartoznak Teofil Pančić, Dejan Ilić, Saša Ilić, Ljubomir Stojadinović és még számos bátor >
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) csődje
Olyan értékelések is vannak, miszerint „ijesztő a vajdasági (és nem csak vajdasági) magyar közvélemény uniformizálódása, a >
Leszegett fejjel bandukolunk a féligazság-autokráciába
Ahogy hallom, a mai gyerekeknek nincs ilyesféle gondjuk, mert a csukamájolajat ízesítik, édesítik. Hasonlóképpen vagyunk az >
„Nem lehet az, hogy egy politikai párt alakítsa a kultúrát”!
A számadatok, az események és az értékelések is arra utalnak, hogy spirális lejtőre került a vajdasági >
„Vannak igazi újságírók – minden nyomás ellenére”!
A szerepeket kiosztották. A médiák sötétséget árasztanak, a halom félelmet. Slobodan Simić A Gyurkovics Virág által vállalt feladat >