2021. február 27. szombat
Ma Ákos, Bátor, Gábor névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Hátra harc!

A délszláv válság hiteles története

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Hátra harc!

A szívnek meg kell szakadni! Hasfelmetsző Jack boszniai szerb változa­ta, egy jelképes nevű személy, egy bizonyos Koljević, azon kesereg, hogy a Boszniában bevezetett általános mozgósítás miatt az ottani szerb fiata­lok is veszélybe kerültek.

Mintha nem éppen miatta és pszichiáter barátja miatt kellett volna mozgósítani. Erről már csak az a frissiben hallott vicc jut eszembe, hogy:

Kérdés: Miért haltak ki a dinosza­uruszok?
Válasz: Mert ráfutottak a védtelen szerb népre.

Ennyit a kőkorszakról, amely most vette kezdetét a Balkánnak ezen a fertályán. Egyelőre hárman tartják a kezükben a kőbaltát: Milošević, a bar­langjában ülő Kőkorszaki Szaki, Bulatović, aki azelőtt Senki Alfonz néven jutott be a világirodalomba, és Dobri­ca, az NBA (a Nemzet Bolsevik Atyja). No mármost, jól értesült belgrádi kö­rök tudni vélik, hogy a Szaki, aki időnként cseveg az egyetemistákkal, akik viszont nem előbbre valók, mint egy földművesszövetkezet tagjai, nos, a Főnök egy katonai támaszponton várja a helyzet alakulását. Merthogy a washingtoni BB (Bush & Baker) már régen kitűzte a fejére a vérdíjat. „Ju­goszlávia jöhet, de csak ha Milosevié töri a követ.” Vagyis: „Addig jár a korsó a kútra, míg nem eresztik útra.”

A nemzet ellensége jelen pillanat­ban az Egyetem. A hatalmas forradal­mi hagyományokkal rendelkező belg­rádi univerzitás mindezidáig ódzkodott szembeszegülni a hatalommal, és in­kább az örök vadászmezőkön is ve­szélyeztetett szerb nép védelmében pufogtatott harcias jelszavakat. De mit ad Isten? Az alattomos Nyugat bevezeti a szankciókat, és egyszerre felébred bennünk a demokrácia iránti osztatlan szerelem. A történet szép, még ha nem is igaz. Ez a dicső ifjúság – amely, ha kellett, tudott bátran kiállni az egypártrendszer cso­dálatos intézménye mellett, mert szíve felett hordta a bajusztalan Vezér me­lengető képét – most megtáltosodott.

Nekem ez arra hasonlít, mint mikor valaki egy ledöntött Lenin-szobrot le­köp. Eszméletlen bátorság kell hozzá.

Mindegy. Ez van, ezt kell (de már mióta?) szeretni. A távolról jött króni­kás egy kedélybeteg egykedvűségével állapítja meg, hogy a demokratikusnak nevezett szerb ellenzék helyezke­dik a kisjugoszláv politikai palettán. Eddig is azt tette, csakhogy most már a szankciók kényszere is a nyakába szakadt. Pedig az ellenzék sem akart semmi mást, mint a Nagy Politikai Ellenfél. Legfeljebb csak többet.

Az igazi szerb ellenzéki (csodák csodájára van ilyen!) először is fel­emelné három ujját, és bocsánatot kéme a világtól, majd a mellette élő testvérnépektől. Ezt követően kijelölne egy helyet, például Kragujevacot, ahol felelősségre vonnák a háborús bűnö­söket. Egy-két politikust és nagyon sok újságírót, akiknek a lelkén több áldozat szárad, mint gondolnánk. Egy hivatás teljes lejáratásának voltunk és vagyunk szemtanúi ebben a véres „hazá”-ban. De ez a legkisebb veszte­ség. Ennél sokkal borzasztóbb, hogy riporterek és szerkesztők teljesen va­lótlan hírei alapján olyan kannibaliz­mus szabadult fel, amelyhez mérhető még nem volt ebben az évszázadban.

Vigyázat, a vád súlyosságát fokozza, hogy az említett periódusban volt egy fasizmus és egy sztálinizmus is.

Sokszor beszélgettem józanul gon­dolkodó emberekkel (ilyenek is van­nak!), akik szerint a horvát rezsim sem jobb a szerbiainál. Merthogy itt legalább megjelenhet egy Vreme, egy Napló, egy Monitor, egy Studio B. Ott meg leállítják a szinte egyetlen független lapot, a Danast. Sőt a hiva­talos állami politika szintjére emelték a cenzúrát Ez így igaz. És nincs sem­milyen csakhogy. Legfeljebb annyit me­részkednék megállapítani, hogy a háborút nem az a Tito-féle tábornok kezdte el, aki tényleg egy, enyhén szólva is, nemzetieskedő garnitúra jel­képe. Ő egy torzkép összetevő eleme, de ennél se több, se kevesebb. Sőt beleillik a kelet-európai posztkommu­nista rendszerek színskálájába. A kommunizmust a nacionalizmus vál­totta fel. Nálunk kannibalizmus, má­sutt nemzeti nyöszörgés formájában. A kimenetel mindenütt azonos, legfel­jebb másutt kevesebb áldozattal jár.

Ékes példa erre, hogy az említett rendszerek (kivéve a tankok által fe­nyegetett Szlovéniát és Horvátorszá­got) nem voltak képesek egy tisztes­séges kisebbségi törvényt meghozni. Véletlenül? Korántsem. A többség mindenkori arroganciájáról van szó.

Végül arról szeretnék szólni, hogy a címben említett jelszó, sajnos, az egy­re sekélyesedő honi (vajdasági) tájé­koztatásunkra is vonatkozik. A hata­lom a társadalmi és szellemi perifériá­ra szorult, lelkileg megingott szemé­lyek segítségével akarja áttörni a pár­tatlan újságírás védőfalát. Ezt próbálja először durván (lásd a Vajdaság Fő­szerkesztőjének módszereit), majd, amikor ez nem megy, ravaszabb hú­zásokkal megoldani. Ez történt egyet­len napilapunk esetében is, amelynél már érezni a szerkesztéspolitika „simulékonyság”-át. A Napló csak szo­morúan állapíthatja meg: egyesek is­mét törököt fogtak.

1992. június 24.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A tévedhetetlenekkel szemben

Furcsa állítás, de bevallom: nem hiszek azoknak az embereknek, akik életükben nem tévedtek jó néhányszor. Nem >

Tovább

„Nesze semmi, fogd meg jól!”

Aki csak teheti, továbbra is tartson ki az elvett ingatlanok természetben való visszakövetelése mellett, ne fogadja >

Tovább

A közéleti vákuum depresszív hatása

A covid19 befagyasztotta az állapotokat, ami nem jelenti azt, hogy a társadalmi feszültségek nem növekszenek. Ezt >

Tovább

A harmincas évek újra meg újra felbukkanak

Az antifasiszta Európa kerekedett felül, az képviselte a többséget, és rossz érzéseim ellenére elégedett vagyok azzal, >

Tovább

Haiku és kapitalizmus

Inkább azon csodálkoztam, hogy ezek az államkapitalista kommunista milliárdosok verseket írnak. Mégpedig haikukat! Környezetünkben ilyesmi nem >

Tovább

Független sajtó

Aki saját eszmei értékrendjéhez ragaszkodik, legyen az akár szocialista, konzervatív vagy liberális, az Arthur Koestlerrel elmondhatja, >

Tovább

Bűn

Lehet, hogy a legnagyobb bűn a bűnhődéstől való menekülés. Azokra gondolok, akik Pilátusként nem akartak hallani >

Tovább

Kamberi: „Így még Milošević uralkodása idején sem volt”

A képviselők nem éltek/élnek az anyanyelv használatának jogával a szerb parlamenti felszólalásaik alkalmával. Kovács Elvira, a >

Tovább

Ami az embert igazából feszíti, azzal kéne foglalkozni

„Hogy az irodalom csak irodalom. Ennek vége van. Ez nem azt jelenti, hogy vissza kellene fordulni, >

Tovább

Pásztor Bálint és a szabadkaiak folyamatos átverése

Pásztor Bálintnak a hatalmi koalícióban ülve nem most kellene ellenzékit játszania utólag, hanem még a tervek >

Tovább

Az Utolsó Vajdasági

Nem csak tőle, a most már halhatatlan énekes-költőtől búcsúzunk, hanem egy kicsit Vajdaságtól is. Attól a >

Tovább

A demokrata jelszavakkal sáfárkodók

Továbbra is rejtély előttem, hogy azok, akik húsz-harminc évvel ezelőtt tisztességgel kiálltak a szabadság mellett, miért >

Tovább