Ma Angéla, Petronella névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Hátra harc!
A délszláv válság hiteles története
Bódis Gábor
A szívnek meg kell szakadni! Hasfelmetsző Jack boszniai szerb változata, egy jelképes nevű személy, egy bizonyos Koljević, azon kesereg, hogy a Boszniában bevezetett általános mozgósítás miatt az ottani szerb fiatalok is veszélybe kerültek.
Mintha nem éppen miatta és pszichiáter barátja miatt kellett volna mozgósítani. Erről már csak az a frissiben hallott vicc jut eszembe, hogy:
Kérdés: Miért haltak ki a dinoszauruszok?
Válasz: Mert ráfutottak a védtelen szerb népre.
Ennyit a kőkorszakról, amely most vette kezdetét a Balkánnak ezen a fertályán. Egyelőre hárman tartják a kezükben a kőbaltát: Milošević, a barlangjában ülő Kőkorszaki Szaki, Bulatović, aki azelőtt Senki Alfonz néven jutott be a világirodalomba, és Dobrica, az NBA (a Nemzet Bolsevik Atyja). No mármost, jól értesült belgrádi körök tudni vélik, hogy a Szaki, aki időnként cseveg az egyetemistákkal, akik viszont nem előbbre valók, mint egy földművesszövetkezet tagjai, nos, a Főnök egy katonai támaszponton várja a helyzet alakulását. Merthogy a washingtoni BB (Bush & Baker) már régen kitűzte a fejére a vérdíjat. „Jugoszlávia jöhet, de csak ha Milosevié töri a követ.” Vagyis: „Addig jár a korsó a kútra, míg nem eresztik útra.”
A nemzet ellensége jelen pillanatban az Egyetem. A hatalmas forradalmi hagyományokkal rendelkező belgrádi univerzitás mindezidáig ódzkodott szembeszegülni a hatalommal, és inkább az örök vadászmezőkön is veszélyeztetett szerb nép védelmében pufogtatott harcias jelszavakat. De mit ad Isten? Az alattomos Nyugat bevezeti a szankciókat, és egyszerre felébred bennünk a demokrácia iránti osztatlan szerelem. A történet szép, még ha nem is igaz. Ez a dicső ifjúság – amely, ha kellett, tudott bátran kiállni az egypártrendszer csodálatos intézménye mellett, mert szíve felett hordta a bajusztalan Vezér melengető képét – most megtáltosodott.
Nekem ez arra hasonlít, mint mikor valaki egy ledöntött Lenin-szobrot leköp. Eszméletlen bátorság kell hozzá.
Mindegy. Ez van, ezt kell (de már mióta?) szeretni. A távolról jött krónikás egy kedélybeteg egykedvűségével állapítja meg, hogy a demokratikusnak nevezett szerb ellenzék helyezkedik a kisjugoszláv politikai palettán. Eddig is azt tette, csakhogy most már a szankciók kényszere is a nyakába szakadt. Pedig az ellenzék sem akart semmi mást, mint a Nagy Politikai Ellenfél. Legfeljebb csak többet.
Az igazi szerb ellenzéki (csodák csodájára van ilyen!) először is felemelné három ujját, és bocsánatot kéme a világtól, majd a mellette élő testvérnépektől. Ezt követően kijelölne egy helyet, például Kragujevacot, ahol felelősségre vonnák a háborús bűnösöket. Egy-két politikust és nagyon sok újságírót, akiknek a lelkén több áldozat szárad, mint gondolnánk. Egy hivatás teljes lejáratásának voltunk és vagyunk szemtanúi ebben a véres „hazá”-ban. De ez a legkisebb veszteség. Ennél sokkal borzasztóbb, hogy riporterek és szerkesztők teljesen valótlan hírei alapján olyan kannibalizmus szabadult fel, amelyhez mérhető még nem volt ebben az évszázadban.
Vigyázat, a vád súlyosságát fokozza, hogy az említett periódusban volt egy fasizmus és egy sztálinizmus is.
Sokszor beszélgettem józanul gondolkodó emberekkel (ilyenek is vannak!), akik szerint a horvát rezsim sem jobb a szerbiainál. Merthogy itt legalább megjelenhet egy Vreme, egy Napló, egy Monitor, egy Studio B. Ott meg leállítják a szinte egyetlen független lapot, a Danast. Sőt a hivatalos állami politika szintjére emelték a cenzúrát Ez így igaz. És nincs semmilyen csakhogy. Legfeljebb annyit merészkednék megállapítani, hogy a háborút nem az a Tito-féle tábornok kezdte el, aki tényleg egy, enyhén szólva is, nemzetieskedő garnitúra jelképe. Ő egy torzkép összetevő eleme, de ennél se több, se kevesebb. Sőt beleillik a kelet-európai posztkommunista rendszerek színskálájába. A kommunizmust a nacionalizmus váltotta fel. Nálunk kannibalizmus, másutt nemzeti nyöszörgés formájában. A kimenetel mindenütt azonos, legfeljebb másutt kevesebb áldozattal jár.
Ékes példa erre, hogy az említett rendszerek (kivéve a tankok által fenyegetett Szlovéniát és Horvátországot) nem voltak képesek egy tisztességes kisebbségi törvényt meghozni. Véletlenül? Korántsem. A többség mindenkori arroganciájáról van szó.
Végül arról szeretnék szólni, hogy a címben említett jelszó, sajnos, az egyre sekélyesedő honi (vajdasági) tájékoztatásunkra is vonatkozik. A hatalom a társadalmi és szellemi perifériára szorult, lelkileg megingott személyek segítségével akarja áttörni a pártatlan újságírás védőfalát. Ezt próbálja először durván (lásd a Vajdaság Főszerkesztőjének módszereit), majd, amikor ez nem megy, ravaszabb húzásokkal megoldani. Ez történt egyetlen napilapunk esetében is, amelynél már érezni a szerkesztéspolitika „simulékonyság”-át. A Napló csak szomorúan állapíthatja meg: egyesek ismét törököt fogtak.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Ilyen hangulatban lépkedtem az Akadémia lépcsőjén
Nyugalmas délelőtt, nem érdekelnek a hírek. Ébredezik bennem a politikai csömör. Attól tartok, hogy a jelenlegi >
Milyen országban élünk? (2.)
Azt mondják, egy ország vagy közösség (lát)képét a sajtóban közölt adatok, szakértői vélemények, a hírügynökségek és >
Mi is elpilledtünk
A bűnösökre lehet felfelé mutogatni, de sokkal nehezebb lenne arról a mélységében rejtezkedő kollektív eszmékről szólni, >
Milyen országban élünk? (1.)
Azt mondják, egy ország vagy közösség (lát)képét a sajtóban közölt adatok, szakértői vélemények, a hírügynökségek és >
Egy nagy játszma névtelen szereplői lettünk
Ez a közérzet túlvan a szokásos politikai vitákon, nem nevezhető szimpla Orbán-ellenességnek, sokkal inkább a rendszerváltási >
Hol a Lovas? Itt a Lovas!
Családi ügyek címmel közölt terjedelmes írást a Magyar Narancs legújabb számában Krusovszky Dénes a hetilap állandó >
Pásztor István: „Büszkén vagyunk őrkutyák”
A „tisztújítás” abból áll, hogy Pásztor Bálint nevű fia maradt a párt második számú alelnöke, és >
Gyenge biztosítékok – téves cím(ké)zés
Balla Lajos, a Szabad Magyar Szó (SZMSZ) oldalán szólt hozzá a blogomon közölt „utolsó (??) két >
Minden egyes fogalom bumeráng lett
Sinkó dilemmák - ma. Megbuktatható-e az autokrácia parlamentáris úton vagy pedig csak erőszakkal? Választásokkal? Forradalommal? Nem >
NEM „ŐRKUTYÁK”, HANEM TÁNYÉRNYALÓ PINCSIK
Varjú Márta főszerkesztő és Máriás Endre főszerkesztő-helyettes irányításával a Magyar Szó nem az itteni magyar közösséget, >
Talán ma sejtik, hogy rosszabbul élünk
Feltételezem, hogy egymás megismerése valójában a különbségek feltárásával is jár. Jelenleg egymás ismerete egyoldalú. Hála a >
„Az erő nem fogyott el” – csak a közösség!
– Nem a lelkek száma határozza meg a teljesítményt, hanem a lelkek nagysága – mondja a >