Ma Zalán névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Békét azonnal!
A Balkánon nincs olaj, csak emberek vannak, ugye?
Bódis Gábor
Két utca (az egyiket egy parasztvezérről, a másikat egy államférfiról nevezték el) kereszteződésénél áll az a budapesti épület, amely nemcsak egy volt ország nagykövetségének a székhelye (még mindig), hanem jelentős történelmi szerepet is játszott. Jelen pillanatban nem arra gondoltam, hogy egy jeles mecénás, aki mellesleg hölgy volt, miként ajándékozta a palotát egy szerb (horvát?) írónak.
Sokkal inkább az 1956-os forradalomban vált híressé az épület. Egyrészt azért, mert a Budapestre tóduló szovjet tankok közül az egyik belőtt az egyik franciaablakon, másrészt viszont itt talált menedéket azokban a novemberi napokban Nagy Imre miniszterelnök. És innen indult el utolsó útjára, ami fogságba, majd a halálba vezetett. Útját a belgrádi vezetés is egyengette.
Engedtessék meg, hogy két személyes élményemet is felelevenítsem a Hősök terével szemező épülettel kapcsolatban. Az egyik 1989-ből, Nagy Imréék újratemetésének időpontjából származik. Akkor tévésként forgattam a magyar fővárosban mindenhol, kivéve a jugoszláv nagykövetség épületét, ahol ezt megtiltották – biztonsági okokból!? Azóta is töröm a fejem, milyen veszedelmet jelenthetett a kamera. A jugoszláv kémelhárítás ottani emberei ezt biztos jobban tudták. A másik, személyesebb élmény már tíz-egynéhány évvel ezelőtt rádöbbentett arra, hogy a volt délszláv államban a kisebbségi ember születésénél fogva kémgyanús. Úgy hozta ugyanis a sors, hogy fiam, orvosi intervenció következtében Szegeden született. Születési bizonyítványát kiváltandó, kénytelen voltam bekopogtatni a már sokszor emlegetett épület egyik barátságtalan ajtaján, amely mögött egy még barátságtalanabb marcona diplomata (ne szakadj rám, mennyezet!) fogadott. No nem „Isten hozott”-tal, hanem egy jókora letolással, amelynek az volt a lényege, hogy honnan veszem a bátorságot elherdálni a nemes állam egészségügyre szánt pénzét holmi csacskaságokra.
Ilyen szubjektív előzmények után kezdtem el baktatni a Dózsa György úton, jobbomon a jobb napokat és sugárzó arcú ünneplőket látott Felvonulási térrel. Lógott az eső lába, mintegy jelezve az égiek intelmét. Tüntetésre indultunk, ezúttal nem a belgrádi Szabadság térre, ahol ez ildomos lenne, hanem „épületünk” elé. Valamivel 13 óra előtt még csak néhány tucat ember gyülekezett. Belefásultunk volna a délszláv öldöklésbe? Végül mégiscsak összeverődtünk egy-két százan. Megjelentek a transzparensek is. A legtalálóbb kétségkívül a következő volt: „A Balkánon nincs olaj, csak emberek vannak, ugye?”. Utána jöttek a városnevek: Kórógy, Vukovar, Mostar, Dubrovnik, Szarajevó – mind megannyi fájó szimbólum. A „nagykövetség” rácsos ablakai a felvonulás néma szemlélői maradtak – szintén jelképként. Egy megvalósíthatatlan, gyilkos álmokat vakon kergető rezsim börtönablakai, amelyek mögül a több tízezer áldozat perzselő tekintete Iesi a „börtönőrök” végzetét.
A legfőbb porkoláb napjai, úgy hírlik, most már tényleg meg vannak számlálva. Elhagyta őt (a pravoszláv egyház) Istene, és elhagyni igyekszik (szocialista) pártja is. Jól értesült belgrádi hírforrásaim azt jelentették, hogy Zimmermann amerikai nagykövet, akit „konzultációra” visszahívtak Washingtonba, visszatért Belgrádba, és minden szerbek egyesítőjének búcsúztatóját készíti elő. Úgy tűnik, a gyászszertartásról semmiképpen sem akar lemaradni az ifjú és bohó montenegrói vezetés sem, amelynek legeminensebb tagja ismét „elszólta” magát, ezúttal a franciák előtt. Azt találta mondani, hogy esetleg – ne adj' isten! hogyhogy? nem talán?! – újra megfontolandó a Szerbiával való egyesülés. Momir, a csábító már másnap sietett ezt megcáfolni, mert ez a hintapolitika egyik alappillére. A Főnököt azonban ez nyilván mellbe vágta, mert rakoncátlan kisinasa már másodszor próbál kiugrani a szakadékba rohanó szerelvényből.
A szerelvény közben a végállomásra ért. Nemcsak azért, mert elfogyott az üzemanyag. A Biztonsági Tanács szankciói lassan kezdik éreztetni hatásukat, és ezen már azzal az újabb manőverrel sem lehet segíteni, amit a szerbiai hivatalos propaganda (miért, van másmilyen is?) a napokban kürtöl. Nevezetesen, hogy a „becsületes egyiptomi pravoszláv” Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár olyan jelentést terjesztett be, amely Belgrád mellett Zágrábot is elmarasztalja a boszniai események miatt. A világ gonosz erői (Amerika, Németország és Monaco) azonban szándékosan visszatartották a jelentést, hogy ez ne befolyásolja a famózus 757-es határozat meghozatalát.
Mindenesetre a Iegszórakoztatóbb a dedinjei Visszarionovics egy brit tévéállomásnak adott nyilatkozata volt, amelyben kijelentette, hogy akár lemondani is kész, ha erre mindenképpen szükség van. Igen, mindenképpen szükség lenne, de sajnos, a lemondásból nem lesz semmi. Történelmi szempontból egyedülálló fejlemény lenne ugyanis, ha egy despota önszántából lemondana. Nem, egy diktatórikus rezsimet csak megdönteni lehet.
Félő, hogy a haláltusáját vívó rendszer beveti az utolsó fegyvereket is. Ezek közé tartozik az általános mozgósítás és a statárium. És az elmaradhatatlan káderváltozás. A Főnök még mindig azt hiszi, hogy kozmetikai szépítgetéssel megúszhatja a dolgot, annak ellenére, hogy a nyakán érezheti a választási kampányban nem valami fényesen álló, és emiatt erélyes lépésekre törekvő Bush forró leheletét. Valószínű, hogy a kiszemelt áldozat a Vajdaság egykori főszerkesztője, a Rettenthetetlen Radomán lesz. Mondjuk, azzal az ürüggyel, hogy nem visel kalapot. Ami azt illeti, a végső összeomlás előtt ez a hecc egy kis gyógyír lenne a vajdaságiak számára.
Apropó, Vajdaság. Jól értesült újvidéki körök szerint alakulóban van egy új össz-jugoszláv párt. A neve Polgárok Hedonista Pártja, stratégiai célja pedig a délszláv konyhaművészeti térség újbóli felállítása. Mielőtt megmosolyognák a dolgot, azonnal hozzáteszem, hogy az elképzelés szerint a hasukon keresztül lehet a leghatékonyabban egyesíteni az embereket. Innen a jelszavak is: „Az élelemnek nincs határa”, „Borban az igazság, nem a Szerb Képviselőházban”, „Mit sem ér a szalonna scampi nélkül!”.
Más lapra tartozik, hogy forgalomba került egy röpirat Vajdasági Memorandum címmel, amelyet állítólag egy magát a Szuverén Vajdaság Ligájának nevező, eleddig ismeretlen szervezet dolgozott ki. Célja: a Vajdaság teljes függetlenségének a kivívása. Ha nem átejtésről, vagy ami még rosszabb, politikai provokációról lenne szó, érdemes lenne odafigyelni.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A jövő sem lesz a régi
A pestissel együtt terjedt az antiszemitizmus, Dél-Franciaországban elterjedt a hír, hogy a zsidók megmérgezték a kutakat, >
Felemelt kezekkel menekülünk, de nem tudjuk, hogy pontosan hova
Most már mindenki tisztában van vele, elvesztettük az ismeretlen ellenséggel szembeni háborút. Berendezkedtünk a megalázó védekezésre. >
Orbán és Vučić – több mint barátság
Ahol viszont egészen döbbenetes a két ország politikai berendezkedése közötti hasonlóság, az egyértelműen a média, itt >
Centrális erőtereket mindenhova
Nézzük csak meg például, hogy mi történt a Magyar Szóval az elmúlt 9 évben, hogyan lett >
Földrengés Zágrábban
Látom az ismert utcákat, óváros romos épületeit, az utcák tele törmelékkel, az az utcára menekült embereket, >
Nemzet a pártok csapdájában
A jelenlegi szörnyű magyar szakadék felett csak akkor épülhetnek hidak, ha a szakadék mindkét partján elmélyült >
A bekötött szemű pilóták
Vesztegzár alatt az újságíró kénytelen más jegyzetfüzetébe belelesni, lévén, hogy a sajátja üres. Olyanéba, aki még >
Nyomunkban a Nagy Testvér
Félő, hogy a járványveszélyben felerősödő globális félelem a diktatúrába sodorja a tömegeket. Végel László: >
Nem a fölhatalmazási törvényre
A válság kellős közepén összetörni az alkotmányos államrendet: ez shakespeare-i jelzőkért kiált. De még van néhány >
Róka fogta csuka
A harminc évvel ezelőtti marosvásárhelyi március arra kényszerített minket, hogy kétségbeesetten kapaszkodjunk a politikai párbeszéd eszközeibe, >
Zágráb, földrengés, Karmelita kolostor, hajnali vásárlás
Március 22. Tovább növekedett a fertőzöttek a halálos áldozatok száma is a környezetünkben. Ebben Horvátország vezet és >
Hivatalosan is megkezdte tevékenységét a FüVÉSZ
Most az a legfontosabb, hogy a koronavírus jelentette krízishelyzetet egészségben, lélekszámunkban nem megfogyatkozva átvészeljük, utána azonban >