Ma Konstantin, András névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes >
Krisztus megállt Belgrádnál
Március 9-e: évforduló és vágyforduló
Keszég Károly
Vezérlő csillagunkat, március 9-ét követve indultunk útnak Belgrádba. Olvastam, hallottam, hogy mindenki a Nagy Változást várja. Én meg elkezdtem az órákat és a perceket számolni; mondom, ilyenkor naplót kell írni.
Aztán úgy maradt minden, ahogy eredetileg terveztem, mert az órákat és a perceket mások számolják helyettünk, s ilyenkor egyszerűen csak írni kell, hogy nyoma maradjon a kísértetnek is.
Márpedig a kísértet mindkét oldalt bejárta Szerbiában: a hatalom felkészült mindenre, az ellenzék pedig végre összefogott, s a mostani március 9-ét már ennek demonstrálására használta fel. S közben tömeg nélkül maradt.
A tüntetés előtt belépünk fotós kollégámmal egy kiskocsmába. Leülünk az asztalhoz. „Elég volt! Ötven évig nyúztak bennünket, most már tűnjenek el!”- mondja a velem szemben ülő fiatalember, akiről gyorsan kiderül, hogy az SZMM egyik aktivistája. Ő is, a mellette ülő, parasztkinézésű idősebb úr is Gardinovciról érkezett, és nagyon bizakodó. Én nem, mert elmondják, hogy szerintük többen lesznek Vajdaságból, mint Szerbia belső részéből. Vajdaság és a forradalom! A joghurt Szerbiában, úgy látszik, nem a legnépszerűbb ital, de a pálinka is inkább józanít.
Menjünk a tömeg közé! Jelszónak jó, csak az a baj, hogy nem törhetjük szét a kordont, nem tülekedhetünk, s mint vajba a kést, saját testünket nem vájhatjuk a tömegbe – mert se ellenállás, se tömeg. Inkább piknikre bűzlik a helyzet, mint változásra. A kossava fúj, de nem eléggé. S különben is, a tavasz közeledik, s nem a tél múlik.
Látom Pál pátriárkát kilépni a Szent Száva templomból. Sok ellenzéki politikus fogja körül, talán jelezni akarják, hogy minden nemzeti állam a hitre épül Európa-szerte. Aztán kiderül, hogy megegyeztek: ennek az országnak király kell, alkotmányos monarchia. Nekem meg az kellene, hogy valaki megmagyarázza, miért kell ábrándokat kergetni?
Még el sem kezdődik a demonstráció, máris van hangadó. Egy talpig szerbbe öltözött, az SZMM zászlaját viselő hordószónok válaszol a kérdésekre. Kezében pajzs és kard. „KI nyomorította meg ezt a nemzetet? Ki taszította a háborúba, s kinek jó, hogy pusztulást hozzon saját nemzetére? Ki űzte ki a fiatalokat, az ország legderekabb embereit Szerbiából?” Ő kérdez, mi hallgatjuk. Azt is, amit válaszol. „Változás kell, és azonnal. Jaj, de messze van tőlünk Európa!” Egyetértünk; nem is tűnik már groteszknek a figura.
Újabb találkozások a láthatáron, összefutunk Vujity Tvrtkóval (mondják, hogy a legbiztosabb Vujićnak írni a nevét; majdcsak megegyezünk egyszer ebben a kérdésben is), aki Románián keresztül közelítette meg az országot. Két csoportban jöttek Magyarországról, s azokat akik Újvidék felé vették az irányt, ellenőrizték is.
A rendőrök nem vétkeznek. Most nem 1991-et írunk. Igaz, hogy csak a fán nincs belőlük, annyian vannak, de szétosztva mindenütt, nem csatarendben. Hiába veszünk mi magunkhoz szódabikarbónát a könnygáz ellen, nem lesz rá szükség. Nem is volt. A reményt nem szabad sose feladni; közben lassan kifolyik a zsebben tartott tasakból a fehér por. Se könny, se gáz. A forradalom a zsebben végződik.
Megszólal Vuk. Érces hangján jelenti be, hogy felvirradt a szabadság napja. Ez a nap jelképezi majd ezentúl a szabadságot Szerbiában, s a felszabadulást a sötétség évtizedei alól. A hátam mögött néha megszólal a kórus a jól ismert dallammal: „Slobo: Szaddám!” Elmondja, hogy a Szent Száva temploma elől hiányzik az a kétszázezer fiatal, aki tavaly ott volt a Köztársaság téren, s a szabadságról álmodott. Halottakról, a világ mind a négy égtájára szétszóródott ifjúságról, tolókocsikról és börtönökről beszél; megtömve a sírok, gyászban a lelkek. „Kijátszottak bennünket – mondja –, az Igazság négy napját gyalázták meg.” A tavalyi március 9-e elevenen él a Krisztus képű Don Quijotéban, s fájdalma is igazsággá válik, amikor – ki tudja hányadszor ismétli, s hányszor kell még megtennie! – azt mondja, hogy Slobodan Milošević Szerbia ifjúságát a háborúba küldte, miközben váltig azt hangoztatta, hogy Szerbia nincs háborúban. („Slobo: Hitler!”) Kaszárnyává és gettóvá vált az ország a két március között, Szerbiának nincsenek barátai, s mindent elveszített, amit a két Balkán háborúban és a két világháborúban megszerzett. Kár, hogy egy kissé ismerős a történet különben még magam is megsiratnám. „Álljanak félre, vagy mi állítjuk őket félre!” Ez már igazi beszéd, de követ-e valaki majd téged, Vuk?
Passzív ellenállásra szólít fel: a gyárak becsukására, az iskolák, egyetemek bezárására – hogy Szerbia végre a teljes mozdulatlanságban, és hallgatásában magába szálljon, felismerje, hova jutott.
Dragoljub Mićunović a parlamenti ember szerepében konkrét követelést fogalmaz meg: az elnök lemondását Mert ekkora hatalommal csak diktátor rendelkezik. Szóval ez is ismert követelés, de ovációt vált ki.
Már járkálok az újságírók között. Teszik a dolgukat, s csak arra figyelnek föl, Nikola Milošević követeli, hogy az ellenzéki képviselők vonuljanak ki a parlamentből. Közben azt is kifejti, hogy ma két ellenzéki képviselőt nem engedtek be a képviselőházba a belügyminiszter parancsára hivatkozva. Le kell váltani Zoran Sokolovićot! (Egyetértek.) Aztán Borisav Jovićot emlegeti, aki elárulta magát és a pártját, amikor elmondta, hogy mi nem vagyunk Románia, velük a hadsereg, a rendőrség és a nép. (Egyetértek: Románia a demokrácia kísérleti terepe.) A népnek nem kell hadsereg és nem kell rendőrség; a népnek szabadság kell. „A szerbiai hatalom a prostitúcióban bízik” – mondja, s feladja az utolsó kenetet a haldoklónak.
A felszólalásokból ennyi is elég, a további követeléseket úgyis megírják más lapok, gondolom, s elvonulok. Vukot hallom megint, amint Dosztojevszkijt idézi, s elmondja, hogy ezt a hatalmat nem lehet szégyenre kényszeríteni, mert nincs szégyenérzete. Várjunk a szebb napokra, áprilisban pedig különben is megjön II. Sándor. S a hatalomnak akkor lesz majd szégyenérzete?
A tömeg lassan szétszéled, Bajaga énekel a hangszórókból: „A vodka nem pálinka”... Szép, kissé szeles napunk volt.
Megállapítjuk, hogy ilyen kis forgalom még nem volt Belgrádban, az autórádióban pedig valaki cáfolja, hogy a szerbiai belügyminiszter tiltotta volna meg a két ellenzéki politikus bejutását. Hazaérve már azt is megtudom, hogy az utcák azért voltak kihaltak, mert tüntetés volt. Az emberek félnek, mondja a Szerbiai (Belgrádi) TV. Egyetértek. Háború van, a fákon rendőrök ügyelnek a rendre. A legderekabbak elszöktek, vagy várnak. Mert félnek. Nem Vuk Draškovićtól, hanem a fáktól, meg a terektől, meg az éhségtől. Meg a TV-Bastille-tól, amely még mindig áll, ha nem is örökké.
Akik eljöttek, legyőzték a félelmet – mintha ezt mondta volna Vuk. S hozzátette: ez a győzelem kezdete. A Megváltó ma nem volt formában.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
12 PONT AZ ÚJRAKEZDÉSÉRT
„A jelenlegi szerbiai társadalomban válságos közállapotok uralkodnak. Az intézmények nem működnek megfelelően, a jogállamiság ismérvei hiányoznak, >
VMDK: Pontosítások a vajdasági magyar közéleti vitához
A vita valódi tétje nem az, hogy ki milyen címkével írja le a másikat, hanem az, >
A patrióta kitűző ellen
Thomas Mann Goethét idézi, aki szerint: „A patriotizmus teszi tönkre az emberiség történelmét”. Csak sajnálni tudom, >
Ugyan mit gondol ezek után az MNT a pluralizmusról?
Hiányoznak a kisebbségi jogvédő szervezetek, egészen pontosan azoknak a jelentései. Létezett valamikor az Argus, az egyetlen >
(Média)mosakodás
Az MNT által fenntartott magyar nyelvű sajtó problémájának megoldása nem képzelhető el hiteles önvizsgálat nélkül. Nem >
VMDK: Vicsek Annamária és a két szék közé esett VMSZ-politika
Vicsek többé nem ülhet három széken egyszerre! Aki a VMSZ alelnökeként, fideszes színekben, de a belgrádi >
Újra inog lábunk alatt a talaj
Újra számba kell vennem több nemzedék göcsörtös történelmi útját, amelyen az egyik sokkhatást követte a másik, >
VMDK: Adófegyelem csak a kicsiknek, miközben a milliárdok észrevétlenül áramlanak
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) komoly aggodalmát fejezi ki a #Radar #Media által megjelentetett „Magyar >
VMDK: Nincs felmentés, a politikai médiaépítésnek neve van, és az nem kompromisszum
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) szerint Bodzsoni István legutóbbi nyilatkozata, miszerint „időnként kompromisszumot kellett kötni >
... és itt mi lesz?
A gond majd most kezdődik, mert a pénzek, legalábbis olyan formában, mint eddig, nem fognak jönni. >
A szembenézésre való intelmek
Nem lehet a szembenézésre való intelmeket olyképpen megfogadni, hogy egy kis rést hagyunk az ajtón, de >
„Újra kell gombolni a mellényt”
Attól tartok, hogy a soron levő választások után le kell nyelnünk a keserű pirulát. Hogyan lehetne >