2021. december 2. csütörtök
Ma Melinda, Vivien, Aranka névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Krisztus megállt Belgrádnál

Március 9-e: évforduló és vágyforduló

Keszég Károly
Keszég Károly

Vezérlő csillagunkat, március 9-ét kö­vetve indultunk útnak Belgrádba. Ol­vastam, hallottam, hogy mindenki a Nagy Változást várja. Én meg elkezdtem az órákat és a perceket számolni; mondom, ilyenkor naplót kell írni.

Aztán úgy maradt minden, ahogy eredetileg terveztem, mert az órákat és a perceket mások számolják helyettünk, s ilyenkor egyszerűen csak írni kell, hogy nyoma maradjon a kísértetnek is.

Márpedig a kísértet mindkét oldalt be­járta Szerbiában: a hatalom felkészült min­denre, az ellenzék pedig végre összefogott, s a mostani március 9-ét már ennek de­monstrálására használta fel. S közben tö­meg nélkül maradt.

A tüntetés előtt belépünk fotós kollé­gámmal egy kiskocsmába. Leülünk az asz­talhoz. „Elég volt! Ötven évig nyúztak ben­nünket, most már tűnjenek el!”- mondja a velem szemben ülő fiatalember, akiről gyorsan kiderül, hogy az SZMM egyik akti­vistája. Ő is, a mellette ülő, parasztkinézésű idősebb úr is Gardinovciról érkezett, és nagyon bizakodó. Én nem, mert elmond­ják, hogy szerintük többen lesznek Vajda­ságból, mint Szerbia belső részéből. Vajda­ság és a forradalom! A joghurt Szerbiában, úgy látszik, nem a legnépszerűbb ital, de a pálinka is inkább józanít.

Menjünk a tömeg közé! Jelszónak jó, csak az a baj, hogy nem törhetjük szét a kordont, nem tülekedhetünk, s mint vajba a kést, saját testünket nem vájhatjuk a tömegbe – mert se ellenállás, se tömeg. Inkább piknikre bűzlik a helyzet, mint válto­zásra. A kossava fúj, de nem eléggé. S különben is, a tavasz közeledik, s nem a tél múlik.

Látom Pál pátriárkát kilépni a Szent Száva templomból. Sok ellenzéki politikus fogja körül, talán jelezni akarják, hogy min­den nemzeti állam a hitre épül Európa-szerte. Aztán kiderül, hogy megegyeztek: ennek az országnak király kell, alkotmá­nyos monarchia. Nekem meg az kellene, hogy valaki megmagyarázza, miért kell áb­rándokat kergetni?

Még el sem kezdődik a demonstráció, máris van hangadó. Egy talpig szerbbe öltözött, az SZMM zászlaját viselő hordó­szónok válaszol a kérdésekre. Kezében pajzs és kard. „KI nyomorította meg ezt a nemzetet? Ki taszította a háborúba, s kinek jó, hogy pusztulást hozzon saját nemzeté­re? Ki űzte ki a fiatalokat, az ország legde­rekabb embereit Szerbiából?” Ő kérdez, mi hallgatjuk. Azt is, amit válaszol. „Változás kell, és azonnal. Jaj, de messze van tőlünk Európa!” Egyetértünk; nem is tűnik már groteszknek a figura.

Újabb találkozások a láthatáron, össze­futunk Vujity Tvrtkóval (mondják, hogy a legbiztosabb Vujićnak írni a nevét; majd­csak megegyezünk egyszer ebben a kér­désben is), aki Románián keresztül közelí­tette meg az országot. Két csoportban jöttek Magyarországról, s azokat akik Újvi­dék felé vették az irányt, ellenőrizték is.

A rendőrök nem vétkeznek. Most nem 1991-et írunk. Igaz, hogy csak a fán nincs belőlük, annyian vannak, de szétosztva mindenütt, nem csa­tarendben. Hiába veszünk mi magunkhoz szódabikarbónát a könnygáz ellen, nem lesz rá szükség. Nem is volt. A reményt nem szabad sose feladni; közben lassan kifolyik a zsebben tartott tasakból a fehér por. Se könny, se gáz. A forradalom a zsebben végződik.

Megszólal Vuk. Érces hangján jelenti be, hogy felvirradt a szabadság napja. Ez a nap jelképezi majd ezentúl a szabadságot Szerbiában, s a felszabadulást a sötétség évtizedei alól. A hátam mögött néha meg­szólal a kórus a jól ismert dallammal: „Slobo: Szaddám!” Elmondja, hogy a Szent Száva temploma elől hiányzik az a kétszázezer fiatal, aki tavaly ott volt a Köz­társaság téren, s a szabadságról álmodott. Halottakról, a világ mind a négy égtájára szétszóródott ifjúságról, tolókocsikról és börtönökről beszél; megtömve a sírok, gyászban a lelkek. „Kijátszottak bennünket – mondja –, az Igazság négy napját gyaláz­ták meg.” A tavalyi március 9-e elevenen él a Krisztus képű Don Quijotéban, s fájdalma is igazsággá válik, amikor – ki tudja hányadszor ismétli, s hányszor kell még megtennie! – azt mondja, hogy Slobodan Milošević Szerbia ifjúságát a hábo­rúba küldte, miközben váltig azt hangoztat­ta, hogy Szerbia nincs háborúban. („Slobo: Hitler!”) Kaszárnyává és gettóvá vált az ország a két március között, Szerbiának nincsenek barátai, s mindent elveszített, amit a két Balkán háborúban és a két világháborúban megszerzett. Kár, hogy egy kissé ismerős a történet különben még magam is megsiratnám. „Álljanak félre, vagy mi állítjuk őket félre!” Ez már igazi beszéd, de követ-e valaki majd téged, Vuk?

Passzív ellenállásra szólít fel: a gyárak becsukására, az iskolák, egyetemek bezá­rására – hogy Szerbia végre a teljes moz­dulatlanságban, és hallgatásában magába szálljon, felismerje, hova jutott.

Dragoljub Mićunović a parlamenti em­ber szerepében konkrét követelést fogal­maz meg: az elnök lemondását Mert ek­kora hatalommal csak diktátor rendelkezik. Szóval ez is ismert követelés, de ovációt vált ki.

Már járkálok az újságírók között. Teszik a dolgukat, s csak arra figyelnek föl, Nikola Milošević követeli, hogy az ellenzéki képvi­selők vonuljanak ki a parlamentből. Köz­ben azt is kifejti, hogy ma két ellenzéki képviselőt nem engedtek be a képvi­selőházba a belügyminiszter parancsára hi­vatkozva. Le kell váltani Zoran Sokolovićot! (Egyetértek.) Aztán Borisav Jovićot emle­geti, aki elárulta magát és a pártját, amikor elmondta, hogy mi nem vagyunk Romá­nia, velük a hadsereg, a rendőrség és a nép. (Egyetértek: Románia a demokrácia kísérleti terepe.) A népnek nem kell hadse­reg és nem kell rendőrség; a népnek szabadság kell. „A szerbiai hatalom a pros­titúcióban bízik” – mondja, s feladja az utol­só kenetet a haldoklónak.

A felszólalásokból ennyi is elég, a továb­bi követeléseket úgyis megírják más lapok, gondolom, s elvonulok. Vukot hallom megint, amint Dosztojevszkijt idézi, s el­mondja, hogy ezt a hatalmat nem lehet szégyenre kényszeríteni, mert nincs szé­gyenérzete. Várjunk a szebb napokra, ápri­lisban pedig különben is megjön II. Sán­dor. S a hatalomnak akkor lesz majd szégyenérzete?

A tömeg lassan szétszéled, Bajaga éne­kel a hangszórókból: „A vodka nem pálin­ka”... Szép, kissé szeles napunk volt.

Megállapítjuk, hogy ilyen kis forga­lom még nem volt Belgrádban, az autórádióban pedig valaki cáfolja, hogy a szerbiai belügyminiszter tiltotta vol­na meg a két ellenzéki politikus bejutását. Hazaérve már azt is megtudom, hogy az utcák azért voltak kihaltak, mert tüntetés volt. Az emberek félnek, mondja a Szerbiai (Belgrádi) TV. Egyetértek. Háború van, a fákon rendőrök ügyelnek a rendre. A leg­derekabbak elszöktek, vagy várnak. Mert félnek. Nem Vuk Draškovićtól, hanem a fáktól, meg a terektől, meg az éhségtől. Meg a TV-Bastille-tól, amely még mindig áll, ha nem is örökké.

Akik eljöttek, legyőzték a félelmet – mintha ezt mondta volna Vuk. S hozzátet­te: ez a győzelem kezdete. A Megváltó ma nem volt formában.

1992. március 11.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az antifasizmus szerbiai módra

Erre azért is kénytelen vagyok utalni, mert az elmúlt években egyre több fasiszta jelvényt látok Újvidéken >

Tovább

„Megveszem az unokáimnak ezt a csokoládégyárat!”

Annyi bizonyos, hogy a vállalat székhelye átkerült Belgrádba, csak a gyárcsarnokok maradtak Szabadkán. A tulajdonosa és >

Tovább

Lenin álma helyett Sztálin valósága

Közvetlen környezetemben is tapasztaltam, hogy a kisebb vagy a nagyobb ortodox pártfunkcionáriusok minden belső vívódás nélkül >

Tovább

Kihalófélben levő kentaur

Jugoszlávia nincs többé, ám a „jugoszféra” kulturális tere ma is izgalmas, bár nyilvánvaló, hogy ez a >

Tovább

Nincs részarányos foglalkoztatás!

Ökrész Rozália parlementi felszólalása egyenesen botrányos. Nem, hogy számon kérte volna az illetékesektől, hogy a foglalkoztatásban >

Tovább

Sajtószabadság-akadályozók (2.)

A KJI konferenciájáról szóló riport közlése a Vajdasági RTV Napjaink c. november 22-ei műsorának végén nem >

Tovább

A mi papunk

 „Itt nyugszik a cigány Matyi” – ez volt a sírfelirat. Ez a nagyapám sírkövére köpött szöveg >

Tovább

Sajtószabadság-akadályozók

Hajnal Jenő és az MNT Tájékoztatási Bizottsága 2019. február 28-án el is utasította az új szerbiai >

Tovább

Méregből kábítószer

Az unoka útja annak a partizán komisszárnak a lányához vezet, aki a nagyapa kínszenvedéseit is okozza. >

Tovább

A Magyar Mozgalom azonnali tájékoztatást követel

A sajtót és a lakosokat sem hívta meg Pásztor Bálint a NIS-szel szervezett értekezletre a palicsi >

Tovább

Aki a-t mond, mondjon b-t is

Olyan vajdasági magyar közösséget kell teremteni, ahonnan a fiatalok nem elmenekülnek, hanem ahol elégedettek, lehetőségeket látnak >

Tovább

A bebetonozott rendszer

Amikor az egyik vagy a másik kisebbségi párton belül szakadás történt, akkor is a személyes túlhatalom >

Tovább