2019. augusztus 22. csütörtök
Ma Menyhért, Mirjam névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

A Köztársaság napja...

... ma van – emlékeztet István Kanadából.   >

Tovább

A veszélyes béke

Interjú Milovan Djilasszal

Bódis Gábor
Bódis Gábor
A veszélyes béke
Fotó: Life magazin

A kommunizmus, mint a háború csírája

– Ha fogalmazhatok így, Ön abban a kivételes helyzetben volt, hogy hosszú évtizedeken keresztül a disszidens szemszögéből kísérhette figyelemmel a kommunizmus fejlődését és bukását. Milyen benyomásokat keltett ez Ön­ben?

– Szilárd meggyőződésem, hogy a kom­munizmus többé nem fog felújulni. Meghiú­sultak azok az elvárások is, hogy a kommu­nizmus bukása után azonnal megnyílik az út, és könnyű lesz áttérni a szabad piacgazda­ságra, a politikai demokráciára. Ezek vala­mennyire megvalósultak a politika szférájá­ban. Itt elsősorban a politikai szervezkedésre és a pártok működésére való jogot értem, továbbá a szabad választásokat. A gazdaság terén azonban a probléma sokkal súlyosabb­nak mutatkozik. Lehet, hogy egyes országok, mint például Magyarország, könnyebben tér át a bürokratikus tulajdonviszonyok világából a magánkezdeményezés birodalmába, de másutt ez nagyon lassan halad és számos buktatója van. Ez főleg Jugoszláviára vonat­kozik, ahol ezen a téren alig tettek valamit, kivéve az óhajok hangoztatását. A jugoszláviai rezsimek tulajdonképpen megörökölték a kommunizmus gazdasági struktúráját. így ők maguk sem lehetnek másmilyenek – függet­lenül az említett politikai szabadságjogoktól –, mint autokratikusak, bürokraták. Konkré­tan Horvátországra és Szerbiára gondolok.

– Ha már említette Jugoszláviát, azt hiszem belevághatunk fő témánkba. Ön milyennek látja a volt Jugoszláviát eb­ben a pillanatban?

– A volt Jugoszlávia korszaka lezárult, róla már csak a történelem nyelvén beszélhetünk. Már megalakult néhány független köztársa­ság. Én személy szerint azért szálltam síkra, hogy a gondokat a volt Jugoszlávia szintjén oldják meg. Úgy véltem, hogy a legjobb megoldás egy konföderáció lett volna. A politikai gyakorlatban azonban ez nem való­sult meg. Az új független államok megalaku­lását pozitív tényként kell elkönyvelni. Ebből kell kiindulni, amikor tovább akarunk lépni. Hogy mit értek azon, hogy tovább lépni? Azt, hogy meg kell valósítani a békét, majd meg­indulni egy ténylegesen demokratikus beren­dezés felé. Elsődleges feladat a gazdasági struktúra megváltoztatása. A mai jugoszláv alkotmányok, minden gyengeségük ellenére, alapul szolgálhatnak egy Ilyen reformnak.

A függetlenség foglyai

– A gazdaság említésekor felvetődik a kérdés, hogy a független volt Jugo­szláv tagországok, gazdasági szempont­ból, megélhetnek-e önállóan?

– Nem, elszigetelten nem tudnak fennma­radni. Ezért Európa felé kell fordulniuk és egymással is együtt kell működniük. Most látszik Igazából, hogy Jugoszlávia széthullása katasztrofális következményekkel járt minden tagköztársaság gazdaságára. Ez természetes, hiszen a vállalatok, a pénzügy, a kereskede­lem összefonódott.

– Ehhez a gazdasági pangáshoz hoz­zájárultak a nemzetközi tényezők is; elsősorban a gazdasági szankciókra gondolok, amelyek most már csak Szer­biát sújtják. De talán nézzük meg, hogy szélesebb körben milyen nemzetközi körülmények befolyásolják a Jugoszláv válságot – Németország, az Egyesült Államok, Európa és Oroszország szere­pére gondolok.

– Mindezek az országok, amelyeket felso­rolt, tehát az Európai Közösség és a többiek, a békéért, a jugoszláviai helyzet konszolidálá­sáért szállnak síkra. A Szerbia és Horvátor­szág közötti háború kitörése előtt mindent megtettek, még hathatós pénzügyi segélyt is kilátásba helyeztek, csakhogy elkerüljék a konfliktust. A konfliktus tehát a jugoszláviai belső viszonyokból fakadt. Csak ezek után keveredtek bele a nemzetközi tényezők.

– A szerb sajtóban, legalábbis annak azon részében, amely közel áll a jelenle­gi rezsimhez, már hónapok óta azt haj­togatják, hogy Németország a volt Ju­goszlávia belügyeibe való beavatkozásá­val tulajdonképpen az úgynevezett Ne­gyedik Birodalom előkészítésén fárado­zik.

– Ez abszurdum. Tulajdonképpen arról van szó, hogy ideológiai igazolást találjanak mások állítólagos bűnösségében a saját poli­tikájukra. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a német politika teljesen rendjén való lett volna. Én azt mondanám, hogy kissé elsietett volt, időnként nem éppen mértéktar­tó. Ez elsősorban Horvátország és Szlovénia nemzetközi elismertetésének siettetésében nyilvánult meg. Távol állunk azonban attól, hogy egy Hitler típusú Negyedik Birodalmat készítenének elő. Vagy hogy előkészületek történnének a német katonai expanzióra. Ezek abszurdumok, és csakis a nem tiszta lelkiismeret szüleményei lehetnek.

– Már egy hónap múlt el Szlovénia és Horvátország diplomáciai elismerése óta. Azóta több mint negyven ország szentesítette ennek a két volt jugoszláv tagköztársaságnak a függetlenségét. Vajon a Németország által vezényelt el­ismerési hullám járult volna hozzá a már szintén hetek óta tartó békésebb periódus kialakulásához?

– Azt hiszem, a diplomáciai elismerés elszigetelten se nem járult hozzá, se nem akadályozta a konfliktusok kialakulását Jugo­szláviában. Amikor én az elsietett német poli­tikáról beszéltem, akkor az elismerés előtti időszakra gondoltam, amikor Németország két-három hónapon keresztül jelezte, hogy el fogja ismerni Szlovéniát és Horvátországot, ha tovább tartanak az összecsapások. Az az időszak ez, amikor ez a fenyegetés kiélezte az összetűzéseket, mert a horvátok a közeli elis­merés tudatában fokozták a harci tevékeny­séget. A szerbek szintén erősítettek, de pon­tosan ellenkező okok miatt: ők ezzel akarták megakadályozni Horvátország nemzetközi el­ismerését. Az én véleményem szerint maga az elismerés ténye nem játszott negatív szere­pet. A sorsdöntő azonban nem a német elismerés volt, hanem az játszott szerepet a béke felé fordulásban, hogy az ENSZ interve­niált. Valóban a világszervezet szerepvállalása időben egybeesett az elismerési hullámmal, és ezért keletkezik az a látszat, hogy a német lépés hozzájárult a béke megszilárdításához. Ennél, szerintem, sokkal fontosabb volt az ENSZ beavatkozása. Magától értetődik az is, hogy az elismerési hullám elszigetelte Szerbi­át, és ilyen értelemben felgyorsította a béke­folyamatot

Az orosz anyácska és az amerikai nagybácsi

– Egy másik fontos tényező a volt Szovjetunió helyébe lépő Oroszország. A nemzetközi köztudatban az a véle­mény uralkodik, hogy Oroszország ha­gyományosan Szerbiához és Monteneg­róhoz kötődik. Most azonban az oro­szok bejelentették, hogy elismerik Szlo­véniát és Horvátországot igaz viszont, hogy hozzátették: nem szakítják meg a kapcsolatot a maradék Jugoszláviával sem. Mi a véleménye az orosz állásfog­lalásról?

– Én a kérdést egy kicsit megfordítanám: nem Oroszország kötődik Szerbiához és Mon­tenegróhoz, hanem Szerbia és Montenegró kötődik Oroszországhoz, hiszen ők a kiseb­bek Azt hiszem, hogy szentimentális okok játszanak közre, valamiféle történelmi emlé­kezet. Ez azonban a politikai döntéshozatal­hoz nem elegendő. A szerbek eltúlozták azt a szentimentális elvárásukat, hogy az oroszok mindig is a pártjukon lesznek. Bárki, aki csak egy kicsit is józanul gondolkodott, tudhatta, hogy az oroszok el fogják ismerni Szlovéniát és Horvátországot Az is várható volt, hogy ezt egy kicsit elodázzák és fűznek hozzá valamilyen magyarázatot, de Oroszország manapság nem különbözhet össze Európá­val. Ez sokkolta azokat az embereket, akik Oroszországhoz a pravoszláv vallás alapján viszonyulnak. Ez azonban várható volt, és egyben hozzájárult Szerbia még nagyobb el­szigeteltségéhez, és szertefoszlatott egy illúzi­ót.

– A legfontosabb nemzetközi tényező manapság az Amerikai Egyesült Államok. Olvastam a jugoszláv sajtóban olyan találgatásokat, melyek szerint megváltozott volna a Jugoszláviával kapcsolatos amerikai álláspont. Például módosítottak nézeteiken, ami Milošević szerb elnököt illeti. Korábban Washing­tonban úgy vélték, hogy a szilárd béke alapfeltétele Tuđman és Milošević távo­zása a politikai színtérről. Most viszont félő, hogy Milošević eltávolítása után Szerbiában káosz keletkezik. így aztán a szerb elnök a stabilitás tényezőjévé vált. Ön egyetért ezzel?

– Az Egyesült Államok akkor változtatott a Miloševićre vonatkozó álláspontján, amikor Milošević megváltoztatta véleményét a hábo­rúval és a békével kapcsolatban. A béke felé való irányultságon Milošević és a szerb kor­mány elég eltökélten munkálkodnak. Ez elsősorban abban nyilvánult meg, hogy vis­szautasították a támogatást Milan Babićnak, a krajinai szerbek vezetőjének. Szerbiában azonban a helyzet még mindig olyan, hogy nincs egy erős politikai formáció, amely Milošević bukása után a színre léphetne. A két legerősebb ellenzéki pártnak, a Drašković vezette Szerb Megújhodási Mozgalomnak és a Mićunović-féle demokratáknak még nincs kellő szintű szervezettségük. így aztán függet­lenül a Milošević-rezsim számos gyönge pontjától, még nem létezik olyan erő, amely úgy tudná helyettesíteni, hogy közben ne törjön ki polgárháború Szerbiában. Azt hi­szem, az amerikaiak ebben az esetben ponto­san mérték fel a helyzetet.

Babić és a szerb álom vége

– Akkor talán térjünk át Horvátor­szágra, vagyis Horvátország olyan vidé­keire, ahol a szerbek vannak többség­ben, és ahol igen nagy ellenállás mutat­kozik a Vance-féle tervvel szemben. Konkrétan Milan Babićra gondolok. Ön szerint ott milyen irányban fejlődnek majd a dolgok?

– Azt hiszem, hogy Babićnak távoznia kell. Vagy leváltják, vagy pedig a végsőkig enged­nie kell. Neki ott tulajdonképpen nincsen többségi támogatása. Ott most az a hagyo­mányos megosztottság tapasztalható, mint ami a háborúban is volt. Az északi részen, tehát Banijában, Likában és a Kordunban, a második világháborúban partizánok voltak, és ők most a Vance-féle terv mellett vannak. Krajina déli része csetnik vidék volt és itt ellenzik a rendezési tervet. Ez az ellenállás azonban nem tarthat sokáig, hiszen abszur­dum, hogy egy kis terület ahol egy nem demokratikus rezsim uralkodik, ellenálljon az egész földkerekségnek. Arról nem is beszélve, hogy ezzel szembeszegülnek a szerb nép többi részével is. Az én véleményem tehát az, hogy napok kérdése ennek az ügynek a megoldása.

– Nekem az a benyomásom, hogy a kosovói szerbek után Milošević cserben hagyta a krajinai szerbeket is, akik egy nagyobb sakkjátszmában csak egy figu­ra szerepét játszották. Egyetért-e ezzel?

– Nem, nem értek ezzel egyet. Inkább azt gondolom, hogy a krajinaiak akarták Miloševićet felhasználni. Ő azonban nem engedett. A dolgok mindaddig úgy-ahogy harmo­nikusan mentek, amíg a háború alakulása nem sodorta Szerbiát súlyos helyzetbe. Itt elsősorban a nemzetközi elszigeteltségre gon­dolok, de a belső problémákra is. Ezek már nemcsak Miloševićet, hanem az egész szer­biai rendszert fenyegették. Amikor erre sor került, megjelent a Vance-féle terv. Milošević megérezte a veszélyt, amely a kniniek elutasí­tásában rejlik, és a béke mellett döntött. Más választása nem is volt így aztán nem lehet arról beszélni, hogy ő fordított hátat a krajinaiaknak, hanem Babićék akarták a saját politikájuk túszává tenni Miloševićet.

Gavro és Ferdinánd

– A szétesett Jugoszlávia helyén ki­alakuló államocskák közül fontossági szempontból előkelő helyen van a köz­ponti tagköztársaság, Bosznia-Hercego­vina. Megfigyelők egyöntetű véleménye, hogy ott minden pillanatban kitörhet egy nagyobb méretű összecsapás.

– Ez a megállapítás helyes. A helyzet továbbra is kritikus, de azt hiszem, hogy ott is jócskán megváltozott a hangulat. A három ott élő nemzet a horvát, a szerb és a muzulmán vezetői kezdik belátni, hogy nem mehetnek tovább a háború felé. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének és az Európai Kö­zösségnek a szerepvállalása a jugoszláv vál­ságban olyan visszhangra talált Bosznia-Her­cegovinában, hogy most sokkal nagyobb esélye van a békének, mint mondjuk néhány hónappal ezelőtt. Ezt azonban senki sem tudja szavatolni. Ott mindenki fel van fegyve­rezve, paprikás a hangulat, úgyhogy egy sovi­niszta csoport olyan összetűzést válthat ki, amelyet aztán nehéz lesz ellenőrizni.

– Egy pillanatra térjünk vissza a Vance-féle tervre, illetve annak vonatkozásában azoknak a horvátországi vidékeknek a jövőjére, amelyek most szerb ellenőrzés alatt állnak.

- Ami Baranyát Kelet-Szlavóniát és Szerémséget illeti, azt hiszem, azt a szerbek meg akarják tartani. Ez tehát a béketárgyalások napirendjén fog szerepelni. Itt most betelepí­tés, kitelepítés folyik – és jelenleg nem egé­szen világos, mi is történik. Krajina egy más eset és úgy vélem, hogy autonómiát fog kapni, méghozzá igen szeles körűt. Azt még nem tudni, hogy milyen viszonyban fog állni Horvátországgal. A dolgok jelenlegi állásából ítélve, azt hiszem, hogy a legvalószínűbb az, hogy Horvátország keretein belül marad egy széles körű autonómiával. Hogy mit fog tar­talmazni az az autonómia? Valószínűleg ezt tudja a Vance-féle terv alapján. Bíróságot rendőrséget és helyi képviselő-testületet kap­nának – ez tulajdonképpen egy kis állam lenne. A horvátok ezt ellenezni fogják, de nem sok sikerrel, mert az ott élő szerbek' többsége ezt el fogja fogadni.

A kosovói ősrobbanás

– Magában Szerbiában lappang a ko­sovói kór. Nyugati hírmagyarázók úgy vélik, hogy ott is minden pillanatban kitörhet egy szélesebb körű összecsa­pás. Mi a megoldás a kosovói problémá­ra?

- Erre nem tudok egyértelműen válaszolni, és azt hiszem, senki sem tud. A probléma az, hogy az ottani rezsim nagyon rossz. Az albá­nokat teljesen elidegenítették az államtól. A szerb hatalom tulajdonképpen csak a rendőrségben testesül meg. Sikerült tehát egy teljes kettészakadást kiváltani. A szerbek továbbra is költöznek el, annak ellenére, hogy ott rendkívül erős rendőrségi és katonai ala­kulatok vannak. Ők ugyan nem avatkoznak be az albán-szerb viszonyba, de mint nyo­másgyakorló tényező léteznek. Van arra re­mény, hogy ott se kerüljön sor összecsapás­ra, habár ezt senki sem garantálhatja, A háborút csak abban az esetben lehet elkerül­ni, ha szerbek tárgyalásokat kezdeményeznek az albánokkal, és valamilyen kompromisszu­mot ajánlanának fel. Jelenleg a hivatalos Szerbiában nem észlelhető erre hajlam.

– Egyesek úgy vélik, hogy az úgyne­vezett albán alternatívában tömörülő el­lenzékiek egy része nyíltan az Albániá­hoz való csatlakozást hirdeti, míg a többiek a Kosovói Köztársaságért száll­nak síkra. Az Ön véleménye szerint ezek reális lehetőségek?

– Nem rendelkezem elegendő információ­val, és nincs összeköttetésem az ottaniakkal, hogy egy egyértelmű választ tudnék adni. Emlékeztetnék azonban a helsinki dokumen­tumokra, amelyek értelmében a határokat nem lehet megváltoztatni csak megállapodá­sok alapján. Nekem úgy tűnik ebben a pilla­natban, hogy annak az albán áramlatnak van nagyobb esélye, amely valamilyen kompro­misszumra törekszik Szerbiával. De mondom, erre nem tudnék egyértelmű választ adni.

Lesz-e újabb nürnbergi per?

– Nem beszéltünk még egy fontos délszláv tényezőről: az úgynevezett Ju­goszláv Néphadseregről.

– A JNH szerb hadsereggé változott. Még mindig jugoszlávnak nevezik, és lehet, hogy egyes tisztekben még működik valamilyen jugoszláv szentimentalizmus, de gyakorlatilag ez egy szerb hadsereg. Ami a hadsereg kommunista mivoltát illeti, az múlófélben van, annak ellenére, hogy egyes tiszteknek, a dogmatikusabbaknak ez lelkiismereti gondo­kat okoz. így aztán egyre kevésbé lehet egy kommunista hadseregről beszélni.

– Ez a háború a legszerényebb szá­mítások szerint is több ezer emberéle­tet követelt. Minden háború azzal szo­kott végződni, hogy a vélt vagy a valós bűnösök elnyerik büntetésüket. Lesz-e ez a háború után is egy nürnbergi per?

– Kétféle bűnösségről beszélhetünk Az egyik a politikusok bűnössége, akik a politi­kájukkal kiváltották a háborút. A másik fajta a háborús bűnök, amelyekből sok van, még­hozzá mind a két oldalon. Ez nyilvánvaló nemcsak a jugoszláv sajtóból, hanem olyan nemzetközi szervezetek jelentéseiből is, mint az Amnesty International vagy a Helsinki Watch. Az adatokat még nem rendszerezték, és valószínűleg csak a békefenntartó erők érkezése után lehet ezeket a bűnöket komo­lyabban kivizsgálni. Már most nyilvánvaló azonban, hogy mind a két oldalon vannak bűnösök, de ártatlanok is. Nem tudom, me­lyik oldalon van több... Ami a politikai bűnö­ket illeti, a politikai pártokra tartozik, hogy egyetértésre jussanak, kik váltották ki a hábo­rút. Ezt a háborút senki sem nyerte meg.

– Végül azt kérdezném meg, hogy békésebben fogunk-e élni abban a tér­ségben, amelyet egykor Jugoszláviának neveztek?

– Valószínűleg így lesz, de ez nagyon kockázatos, sok veszélyt rejt magába.

1992. február 19.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább

Slobodan Milošević belgrádi börtönnapjai. Hogyan adták ki Hágának? Elrabolták?

Tizenhat éve, hogy a II. világháború utáni Európa legvéresebb háborújának kulcsszereplőjét, Slobodan Miloševićet letartóztatták, és kiadták >

Tovább

Kinek üzlet a holokauszt?

Kik és mennyit kerestek a holokauszton? A legtöbbet a németek, utána pedig a kelet-európai országok. Ne >

Tovább

Jókai és az antiszemita karaktergyilkosság

Jókai utolsó éveit sikeresen megkeserítették. Talán nekünk vigasz, ma a lejáratokat senki sem ismeri, Jókait viszont >

Tovább

A Cseke

Tőle tudtuk meg, hogy például mi a Beatles tagok kedvenc étele. Vagy, hogy a los angelesi >

Tovább

Egy álszent nyárspolgár emlékiratai, aki több százezer magyart pusztított el

Első alkalommal jelentek meg magyar nyelven Rudolf Höss auschwitzi lágerparancsnok emlékiratai, amelyet 1947-es lengyelországi kivégzése előtt, >

Tovább

Az OZNA 35 000 embert ölt meg tervszerűen

Likvidálások voltak Magyarországban, Lengyelországban, Bulgáriában, Romániában is, de közel sem ilyen tömegesek, se nem vezettek nyilvántartást. >

Tovább