2020. október 20. kedd
Ma Vendel, Irén, Kleopátra névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Az én razziám

Keszég Károly
Keszég Károly
Az én razziám
Hamlet

Bármerre futsz, bármerre mene­külsz, a razzia utolér. Már hetek, hónapok óta mást sem hallok, mint azt, hogy valami készül, hogy valami piszkosul bűzlik Dániában.

Kü­lönösen izgalmassá vált a helyzet az új esztendő beköszöntével, mert – rámcáfolva – egyszerre csak megje­lentek a kéksisakosok, s hozták ne­künk a békét. Ezt a gaz imperialista találmányt azóta is igyekszünk kiiktat­ni szocialista terjeszkedő politikánk ét­lapjából, s az utóbbi napok híreiből ítélve, lokális sikereket el is értünk már. Néhány élő halottá változott, s egy fényképész nem fényképez többé. Külföldi volt.

Külfölddé változott az ország a múlt héten. Hatalmas csatározások folytak a diplomácia boszorkánykony­hájában, de az elvárásokkal ellentét­ben csak az történt, ami sejthető volt: bármit várunk el, Európa úgyis úgy cselekszik, hogy az az ő békés álmát ne zavarja. Márpedig Szlovénia nem éppen vértelen eszközökkel kivívott függetlensége és Horvátország ma is vérfelhőkkel borított tája még mindig a kisebbik rossznak tűnt az európai tizenkettek szemében, mint egy Hófe­hérkének mutatkozó, hatfogú vasorrú bába újabb kalandja. Amit mellesleg, a történelemkönyvekkel ellentétben, nem az itt élő népek álma, hanem akkor is a nagyhatalmi érdekek hoz­tak létre. Jugoszláviának tehát vége, de a háborúnak nincs. Tuđman azt hiszi, hogy miután az európai döntőbi­zottság által kért garanciákat megad­ta a területén (?) élő szerbségnek, mindent, sőt még többet is megtett, mint amit elvártak tőle.

Milošević pedig, miután szerencsé­sen összeveszett eddigi szövetségesei­vel, a krajinák kiskirályaival, újabb ki­törést tervez, ezúttal Athén felé. Csu­pán azt felejti el, hogy az antik világ egyik legtekintélyesebb állama ma már nem Periklész irányítása alatt áll, az első sztratégoszt ott nem Micotakisznak hanem Bushnak hívják. Őszin­tén szólva ő maga sem igen képzel­hető el szerb Periklésznek, mert Szer­biában a demokrácia nemhogy a csú­cson, de még csúcsközelben sincs. Közben Montenegró kiugrásra kész,

Macedónia, a szerb-bolgár-görög balkáni háborúk újabb fordulataira számítva, lépésről lépésre építgeti önállóságának alapjait, Bosznia pedig a muzulmán álmokat kergeti – eddig sikerrel.

„De hogy mi álmok jőnek a halálban,
ha majd lerázzuk mind e földi bajt –
ez visszarettent.”

(Ham­let)

Egy ország haláltusájából elég volt látnunk azt is, ami eddig történt. Öngyilkosság volt, de úgy látszik, csak Dániában élnek töprengő király­fiak, mert nálunk a tőr – a „hrvosek” és a „srbosek” – markolatát kemé­nyen fogták kezükben a vérszagra gyűlt éji és nappali vadak. S használ­ták is a fegyvert, nem feledve az együttélés víg perceit és évtizedeit.

Ennyit a történelemről, mely, mint tudjuk az élet tanítómestere. Szóval: vagy mi buktunk meg, vagy a tanító volt felkészületlen. De mi volt várható egy ilyen történelemtől?

Ebben a kérdésben sohasem lehet kimondani a végső szót. Az újvidéki razzia 50. évfordulója – milyen szo­morú fél évszázad! – példaértékű is lehet. A napi politika szolgálatába állí­tani a súlyos sebeket sohasem volt ildomos, tanácsos pedig semmikép­pen. De itt ismerhető fel a hatalom mechanizmusa, amely nem elégszik meg azzal, hogy a nemzetiségeket élő célpontnak használja vitatható – nem­zeti! – céljai elérése érdekében, ha­nem még sakkban is tartja a kollektív felelősség ürügyén. Mintha nem min­den háború egyéni döntésen alapult volna, mintha a tömeggyilkosságok elkövetői nem egyének lettek volna. A történelemből kiolvasható, hogy a magyar honvédség januári tisztogatá­sára a Sajkás vidéki partizánok tevé­kenysége szolgáltatta az okot, de az is, hogy ennek az osztagnak az egyik parancsnoka Molnár Gyula, tehát ma­gyar ember volt. Úgy tudjuk, hogy ezer-ezerkétszáz magyar háborús bű­nös volt, de a Sárga házban is rabos­kodtak, hulltak el magyarok. Mikor értjük meg már végre, hogy ezer ember vétségéért nem felelhet az ak­kori ötszázezer – s még kevésbé a mai alig négyszázezer?

Így hát mindenekelőtt a fejekben kell razziát tartani, s nem mindig á „volt”-ban vájkálni, hogy a ,jelen”-t állandóan a múlt felé taszítsuk. A „lesz”, a jövő ugyanis továbbra is homályos sejtés, egy mai háború ke­gyetlenségeivel terhes. Ha az itteni magyarság issza meg netán a levét annak, hogy Magyarország elismerte Horvátországot, akkor az nem a ma­gyarság génjeiben rejtőző területfogla­lási hajlam miatt lesz, hanem azért, mert ennek a mostani háborúnak nincs magyarázata – s egyelőre hábo­rús bűnösei sincsenek. Az emberek többsége nem politizál – ahogy a második világháború egyik megszenvedője mondta –, egyszerűen csak élni akar. Lehet, hogy egyszer, s nem is olyan sokára, végre el kell ismerni, hogy Krisztust nem a zsidók ölték meg, hátha akkor az is kiderül, hogy egyének vétkeiért a népek nem szen­vedhetnek. Lehet, hogy egyszer azt is el kell ismerni, hogy a horvát-szerb, vagy szerb-horvát háborúnak a szerb és a horvát nép lesz a legnagyobb vesztese, mert a gaztettek bélyegét nem azok viselik, akik elkövették, ha­nem azok, akiket képviselnek. Mond­hatjuk mi azt, hogy az nem lehet a nép, amikor tudjuk hogy a nép vá­lasztotta meg vezéreit. A történelmi kérdés csak az, hogy volt-e más vá­lasztása?

1992. január 22.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Orbán Viktor! Hátrább az agarakkal!

Ha pedig a rezsim mégis elfojtja ezt a méreteiben aprócska, politikailag gyönge, ám szeretetre méltó, szép, >

Tovább

A kapitalizmus veszélyes bohóca

Természetesen Trump nem Lindbergh, de félő, hogy győzelme esetén nemcsak Amerikában, hanem az egész Európában is >

Tovább

Egy kurta után most egy hosszabb közleménnyel rukkolt elő a Magyar Mozgalom

Öt küzdelmes év után őrségváltásra került sor a szervezet élén. Az eddigi elnökségből ketten, Garai Zsolt >

Tovább

Baloldal és gyermekbalett

„Miközben mi itt családi ünnepet rendezünk republikánus gyermekbalettel, a reakció éjszakai katonai gyakorlatokat rendez gépfegyverekkel”. Nézem, >

Tovább

Mi lesz a Futaki úti temetőben lévő emlékhely sorsa?

Az „1944/45-ös ártatlan áldozatok” emlékművének elkészítése is azt mutatja, hogy a VMSZ képtelen egyetlen vitás kérdést >

Tovább

A demokráciába vetett hit megroggyanása

Hiányzik a mindennapi demokrácia, a republikánus tér, amelyben a polgár beleszólhat a dolgok alakulásába. Ez főleg >

Tovább

Néha elhangzik egy-egy pedagógus sikolya, amelyet dermesztő csend követ

A VMSZ szerint minden rendben van, helyzetünk soha nem volt jobb, ez jut eszembe miközben az >

Tovább

Végenincs restitúció

Nem láttam még mérvadó átfogó, tárgyilagos elemzést arról, hogyan is jártak, kerültek ki a restitúcióból a >

Tovább

Az ilyesmért elnézést szoktak kérni

Baráti e-mail figyelmeztetett: a hu.autonomia.info portálon, rendkívül rosszindulatú kontextusban emlegetik a nevemet. Rákantitok a megadott linkre >

Tovább

Instabil stabil helyzetben

Nagy kár, hogy napjainkban sem indul a választásokon egy kimondottan baloldali párt. Miért? Fél a vereségtől? >

Tovább

Toleranciahiány

Mindez ugyancsak a magyar és a többi nemzeti közösség általános helyzetéről tanúskodik. Az okát pedig éppen >

Tovább

A műzsenik és az árulók napjaink jellegzetes figurái

Hol kezdődik az árulás? Az írástudó, aki elárulja a szellem szabadságát, beáll bértollnoknak a Párthoz, mert >

Tovább