2019. november 20. Szerda
Ma Jolán, Zsolt, ödön, Bódog névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

A megpróbáltatások éve

Guelminó Sándor
Guelminó Sándor
A megpróbáltatások éve

Eljött a nap, amikor nem tudtunk kö­szönni. Eljött az idő, amikor a jókíván­ságoknak hirtelen tényleges súlyuk lett, amikor éreztük, képtelenség megkopott és kiüresedett frázisokat ledarálni.

Újév első napjai voltak a legnehezebbek, üdvözlés mellé első találkozásokkor köszöntés is du­kál. Most egyszerűen dadogtunk, kétségbe­esve keresgéltük a szavakat, hogy kitöltsük velük az illem szabta formákat. Hagyomá­nyos jókívánságainkat idén butaságoknak, sekélyeseknek véltük. Pedig szokás szerint barátoknak, ismerősöknek kívánni kellett volna valami szépet, emberit, de a szívtől a-szájig ezúttal olyan hosszú volt az út, főleg, hogy az értelmünk is azonnal tiltakozni kez­dett. A régen jól bevált három kurta szó, hogy: boldog új évet – napjainkban üresen kongott volna, talán ilyen formában ki sem bújik belőlünk, hiszen annyira semmitmon­dó, hogy már-már féltünk is elmotyogni, mert csak lelki szegénységünkről árulkodott volna, s egyáltalán, merünk mi efféle hitelte­len jókívánságokkal előhozakodni? 1992 haj­nalán boldog új évet köszönteni valakinek, ez a badarság egyenlő a cinizmussal, jobbik esetben a tökkelütöttségről szóló bizonyla­ton ékeskedő elmegyógyintézeti bélyegzőt jelenti.

Ettől függetlenül akadt olyan, aki ragasz­kodott hozzá, de mivel óhatatlanul érzékelte köszöntésének sterilségét, mentegetőzve ha­tárolta el magát, miszerint nem ő tehet róla, hogy e jókívánság elvesztette lényegét, eltor­zult, használhatatlan lett. Kétségtelenül igaza volt. De az ember manapság még a sóhivatalba se mehet a maga igazával, hiszen a sóhivatalok is megszűntek.

Úgy tapasztaltam, mindenki igyekezett valamelyest módosított, címzetthez alkalma­zott, idomított újévi köszöntést kitalálni. Az egyház rábukkant az „áldásos” jelzőre; a betegeknek egészséget, mihamarabbi fel­gyógyulást kívántunk, a gyengélkedőknek, reményvesztetteknek testi és lelki erőt, a nyomorgatottaknak szebb és jobb új évet, a katonazubbonyba öltözötteknek békét, bé­kességet, hazatérést.

Szerkesztőségünkben sok-sok variáció után alakult ki az a közösségi, egész itt élő közösségünkre vonatkozó köszöntési képlet, amely talán híven tükrözi a jelen pillanatot, napjaink hangulatát, bizonytalansággal fe­nyegető s még mindig csak komornak lát­szó jövendőt „Erőt, egészséget, kitartást a túléléshez!”

Hát igen. Ha valamire most szükségünk van, az az erő, az egészség és a kitartás. Meg az összetartás. Véletlenül se a közszájon forgó politikai szólamok szintjén. A sorskö­zösség vállalásában, az egymás vállalásában, az egymás megismerésében, értékeinek vagy törekvéseinek elismerésében, megbe­csülésében. Miért épp most? Mert most vagyunk legkevesebben, most a legnehezeb­bek a terhek, most érezzük magunkat legin­kább politikai játékszemek, most épül le folyamatosan, ámde radikálisan kisebbségi létünket őrző, kialakult struktúránk, most a legnagyobb a vérveszteség, most kényszerü­lünk arra, hogy az eltávozottak helyére áll­junk. Most tépődik fel a múlt, zilálódik szét a jelen, szakadozik rongyokká a jövő.

Erő, egészség mellett nagy és szent aka­ratra, mindennapos szívósságra van szüksé­günk ezekben a tragédiás időkben. Márpedig csak azok tartanak ki mindenáron a végsőkig, a Jó vagy Rossz eljöveteléig, akik tudatában vannak cselekvésük, helytállásuk értelmességének, erkölcsösségének, egye­düli lehetséges választásuk emberi, nemzeti­ségi fennmaradása, megmaradása zálogá­nak. Ez a zálog, ez a biztosíték pedig sok­-sok apró szelvényre osztva önmagunkban van, mindegyikünkben egy kicsi, s az egész közösséget lopja meg az, gyengíti és bizonytalanítja el, aki a nemzeti felelősség rábízott darabkáját feladja vagy eltékozolja.

Újévi jókívánságunk utolsó szava a túlé­lésre, a megmaradásra, a minden poklokon átvergődésre apellált. S nem a boldogságra. Mert sejtjük, hogy megpróbáltatások egész sora vár ránk. Túlélni az őrületet, a hisztéri­át, az igazságtalan támadásokat, a lehetsé­ges újabb gyalázkodásokat, a további megtizedeléseket, a küszöbünkön dühöngő hábo­rút, a legkülönbözőbb fenyegetéseket, a po­litikai erőszakot és megszégyenítéseket, az elvonásokkal, intézmények megszüntetésével kezdődő, s ki tudja, mivel végződő nyomás­gyakorlást. Mindehhez csak azért nem emlí­tem várható gazdasági leromlásunkat, mert ilyen tekintetben vélhetően osztozni fogunk e szerencsétlen térség összes nyomorultjá­val.

Kérdezték tőlem, hol szilvesztereztem? Mondtam, otthon. Nem tudtam volna elvi­selni a mulatozó, vidám, duhaj embereket körülöttem. Egyáltalán, kinek volt kedve uj­jongani? Éjfél előtt bekapcsoltam a tévét, néztem, amint az elektromos órán másod­percenként lepereg az óesztendő. Koccintot­tam valami értelmesebbre, szebbre, a vak indulatok helyett a józanságra. S ekkor a tévéképernyőn, mintegy megcsúfolva rövid­ke reménykedésemet, exkluzív vendégként megjelent a sima képű csetnikvajda. Hívatla­nul bejött a szobámba az új esztendő első percekben. Most még sikerült egy gombnyo­mással kitessékelnem. De holnap?...

Olvasgatom Bibót. Váratlanul ismét időszerű lett történelmi fejtegetése a népek önrendelkezési jogáról. Hihetetlen, hogy akárhányszor felvetődik a probléma, Nyugat-Európa nem érti a végeláthatatlan határvitá­kat, a történeti és nyelvi határok stabilitásve­szélyeztető átcsúsztatásáit, az önrendelkezési joggal kapcsolatban csak az elszakadási, önállósulási akciókat méltányolja. Vitás kér­désekre már régen kitalálták a népszavazást, de azok gyakran csak a zavarkeltésre voltak jók. Embertelen, félelmetes megoldás a népcsere, a kitelepítés. Ennek is gonoszab­bik válfaja, mikor távoli vidékekről a nyelvte­rület peremére telepítenek áradatot, kimoz­dítva helyükből az ottaniakat, elhintve a ször­nyű ellenségeskedés magvát így aztán meg­szűnik a határok stabilitásának utolsó tám­pontja is, a lakosság állandósága. „A nem­zetek többé nem arra várnának, hogy bizo­nyos területeket megkapjanak, hanem olyan kedvező történeti alkalmakra várnának, ami­kor lehetséges lesz számukra bármekkora általuk igényelt területről az egész idegen nyelvű lakosságot kitelepíteni.” Bibó már ötven évvel ezelőtt látta, hogy az erőszakos népcserékkel Európát a hontalan tömegek országútjává tehetik, s hogy ez a kétélű fegyver teljességgel szerzői ellen fordulhat, a konszolidáció pedig a legvadabb anarchiába torkollhat.

A keletről nyugatra, nyugatról keletre, délről északra kényszerülő menekültek, elza­vartak tízezrei, százezrei örök keserűséggel és gyűlölettel szívükben ismét itt fagyoskod­nak az országutakon, a befogadó táborok­ban, ismeretlen városok pályaudvarain, szer­te a kontinensen. És a készülődő megoldá­sok nem az ő megoldásaik. A menekültek hada egy ketyegő robbanószerkezet, mely­nek detonációja számos államalkotói illúziót romba dönthet még.

Potenciális földönfutók az Úrban, vigyáz­zunk egymásra – megmaradásig.

1992. január 8.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy vita rejtekei

A nemzeti érzés – és nemcsak a magyar – nem lehet ártatlan. Soha többé. Mert a >

Tovább

Füstbe ment szerv

Azt hiszem elég volt, ezt az egész cudarságot, nekünk, egymást kézen fogva, mindenáron el kell kerülnünk. >

Tovább

Virág a kormányzó úr sírján

Érdektelen, hogy Lázár János (aki Orbán utóda szeretne lenni) miért tette ezt – és hogy miért >

Tovább

Háborús emlékek nyomában

Arra szeretném kérni Önöket, hogy ezt, amit most tőlem hallottak, adják tovább, és meséljék el, hogy >

Tovább

„Mórahalmon egyeztettek”

Mivel a VB következő (hatodik) ülését a társelnökök 2020 februárjára jelezték, a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) >

Tovább

Ökomama

Arra nem emlékszem, hogy a „természet” fogalmát úgy általánosságban emlegették volna. Hanem csak konkrétan: kukorica, karfiol, >

Tovább

"Kivérezteti a vajdasági magyarságot a kettős állampolgárság"

„Lehet mellébeszélni, de az az igazság, hogy a vajdasági magyar közösség menthetetlenné vált, s egy évtizeden >

Tovább

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább