2024. december 12. csütörtök
Ma Gabriella, Johanna, Franciska névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

Osim, a néphős

Aleksandar Tijanić
Osim, a néphős
A hazátlan megdicsőült: Ivica Osim

Ragyogó! Boldog idők és boldog tár­sadalom kellős közepén újra kezdődött valami, amiről azt hittem, örökre elmúlt már: egy intézmény és egy lap (neveket nem említek, mert nincs szándékomban kérdésessé tenni a motívumokat) együtt javasolják, hogy a Zvezda labdarúgóit és Ivica Osim szövetségi kapitányt tüntes­sék ki saját jól végzett munkájuk érdem­rendjével!

Ez az írás az enyém – de remélem nem maradtam vele egyedül –, egyben tiltakozás is minden ilyen és hasonló javaslat ellen. Hogy tisztázzuk, habár ősrégi Partizán-drukker vagyok, a Zvezda világbajnoki titulusa, előtte pedig az Eu­rópa-bajnoki is, diszkért mosolyt váltott ki belőlem, a boldogság mosolyát a boldogtalan napokban. Osim válogatott­jának sikerei a hon nélküli ember diada­lai is.

Szó sincs tehát a meg nem értésről, az át nem érzésről, a „személy” és a „mű” megtagadásáról, vagy arról, amit a sekély agyú hisztérikusok esetleg „patriotizmus-nélküliség”-nek neveznének. Erről szó sincs.

Egészen egyszerűen fogalmazva a ki­tüntetésért folytatott versengést azok fut­ják, akik a sikeresek többségének babér­jait etikai alapnak tekintik ahhoz, hogy a Zvezdán és Osimon át saját kis ügyüket aranyozzák be, kiharcolva maguknak, hogy mások dicsőségéből egy-két fény­nyaláb rájuk is essék.

A logika a régi; annak Idején Tito is többszörös hőse lehetett ennek a közön­ségnek. Számíthatok rá tehát, hogy előbb-utóbb, valaki a kitüntetésekre es­küvők népes táborából javasolni fogja, hogy Dejan Savičević, a kitűnő futballista legyen e társadalom néphőse.

Nem is rossz. Ő legalább pénzt hoz az országnak, ellentétben azok sokaságával, akik néphősei voltak, de a pénzt legfel­jebb csak vitték. Viszont evidens, hogy ilyenfajta javaslatok elsősorban mások dicsőségének és jó hírének átcsempészései egy olyan világba, amelyik érzékte­len a háborúra, a szenvedésekre, százez­rek szerencsétlenségére, s a túlhaladott régi sémák újrahonosítása a célja.

Osim és a Zvezda nem azért csúcs, mert erről a földről származik, de azért sem, mert ő maga ilyent álmodott volna. A játékosok azért vannak a csúcson, mert becsületesen végezték munkájukat, s megdicsőültek azáltal, hogy mi tapsol­tunk nekik a nemzetközi sportközvéle­mény pedig elismerte őket és diadalai­kat. Ha már ez megadatott számukra – ismétlem, sorsukat ők maguk irányíthat­ták, s nem kellett az istenadta talentum­hoz nekik semmi más eposzi kultúránk­ból –, ugyan miért sóhajtoznék az ér­demrendet egy olyan társadalomban, ahol a fizetés nem több száz márkánál, vagy ahol az élőnél több a halott vagy éhező?

Mi az úristenért akarunk nekik most boldogságot szerezni!?

Nem tudom, hogy az ötlet egy orszá­gé, párté, újságé vagy éppenséggel sportintézményé-e, de sejtem benne a próbálkozást, hogy olcsó módon utaljon arra, hogy nem olyan fekete az ördög, amilyennek itt lefestették. Márpedig, ura­im, testvéreim s elvtársaim, lehet, hogy nem minden, de sok minden fekete abból, ami a sportunk elpolitizálásában vagy felemelésében ezekben a napokban megtörténik.

Például az, aki a meglévő eredménye­ket az érdemrend alapjának tekinti, haj­landó lesz-e – önnön leegyszerűsített mércéinek megfelelően – a közel­jövőben a Zvezdát és Osimot meg­vesszőzni azért, mert nem Ismételte meg sikereit? Nem azért vagyunk listaelsők a nemzetek sorában, mert nincs nálunk jobb a világon. Nem azért leszünk eset­leg utolsók sem ugyanott jövőre, mert nincs nálunk rosszabb a mezőnyben. A nemzetek manapság – miután szétesett a kommunizmus – egészen más körül­mények között viaskodnak egymással, mint amit megszoktunk.

Letűntek a medicina Kelet-Németor­szághoz, a Szovjetunióhoz, Bulgáriához hasonlítható monstrumai. A térképet át­rajzolták semmi sem olyan, mint ré­gen... Pardon... Egyesek ügyeletes lelki­ismeretén kívül, akik még mindig elhiszik és vallják, hogy létjogosultsága van önnön „hőseszmény”-üknek.

Arról nem is szólva, hogy milyen hely­zetbe hoznánk magukat a labdarúgókat és Osimot, ha egy senkiházi a senki föld­jéről érdemrendeket aggatna a tévéhíra­dó tanúsításában egy díszcsarnokban a mellükre. Éppen ezért tekintek a kitünte­tési javaslatra, mint Szerbia primitivizálásának újabb kísérletére mindaddig, míg nem akad valaki, aki kimondja: „Elég! Elég a hülyeségből, a giccsparádéból; a próbálkozásból, hogy olyannak mutat­kozzunk, amilyen nem vagyunk!” Az ilye­nek, mint említettem, már elnyerték ju­talmukat és érdemrendjüket. Az ilyenek már többszörösen is bekerültek a törté­nelembe – mások költségén! Márpedig, említettem azt is, a történelembe nem lenne szabad sverc által bekerülni.

Tévedés ne essék ez az írásba öntött keserűség nem onnan ered, hogy a Zvezda és Osim kitüntetési javaslatáról hallottam, hanem onnan, hogy láttam, mennyire szomorú dolog tábornokok előrelépése a hadseregben, miközben tudjuk, hogy ebben az országban egy hadsereg világmércékkel mérve nem győztes, s győzelme sem végleges.

Mi itt, ebben az országban továbbra sem vagyunk „egyek a Zvezdával”. Nem. A Zvezda Zvezda, mi pedig nyomorultak vagyunk. Ezért vagyok én ellene, önök pedig – ahogy akarják.

1991. december 31.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A márciusi ifjak

Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >

Tovább

Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú

A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >

Tovább

A második világháborút a zsidógyűlölet okozta

Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >

Tovább

Puskás fizette a szurkolókat

– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >

Tovább

Ezen a napon

63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >

Tovább

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Tovább

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább