2020. március 30. hétfő
Ma Zalán névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Mindenki elment...

Keszég Károly
Keszég Károly
Mindenki elment...

...csak akinek kellett volna, az ma­radt. Év végi sommázásnak nem is rossz, sajnos igaz is. Emiatt aztán, látom, olvasom, hallom, mindenki elégikus hangulatban ír, holott semmi szükség a múlt fátylának érzelmes és fájdalmas fellebbentésére. Egyszerűen ki kell törölni ezt az évet életünkből, mert nem érdemli meg, hogy szót vesztegessünk rá.

A napokban betértem kedvenc kocsmámba és, mit ad Isten, beleütköztem egy csetnikvajdába. Lega­lábbis ő azt állította, hogy az. Botla­dozott az eszemadta kocsmástól, kucsmástól, de végül is csak elárulta jövetele célját; elmondta, hogy leg­később három hónap múlva ő lesz Eszék vajdája. A közönség ivott és evett. Úgy látszik, meg lehet szokni minden esztelenséget. Emberünk csizmaszárából kilógott a kés nyele; a „hrvosek”-et – a „horvátölő”-t – vala­honnan Oroszországból hozta. Azt hi­szem, ő már akkor tudta, hogy a Szovjetuniónak befellegzett, amikor mi még abban a tévhitben éltünk, hogy Gorbacsov egy és oszthatatlan. Az európai pánpravoszláv eszmék eme élharcosának alkalomadtán való­színűleg semmiből sem állt volna Gorbi oszthatóságáról meggyőznie bennünket, csakhogy közbeszólt a történelem a Jelcin nevű orkán kísé­retében. Így hullanak szét a birodalmak. S az is meglehet, hogy a szívé­ben nemes, agyában korlátolt, késé­ben éles barátunk és cimborái, s még inkább kenyéradó gazdái, egyszer csak azon veszik észre magukat, hogy nincs hely, ahol vajdák lehetnének. Mert nincs az ország, amelyért gyil­koltak.

Nagy-Szerbia megteremtői újabb fogásnemet alkalmaztak az új hazáért folytatott birkózásban. Most már lasszóval fogdossák össze a Jugoszláviá­nak csúfolt, törpeállamokból összeálló szövetséget, melynek jellemzője az „egy a szerb igazság” gondolat kicsúcsosodása. S ez felér egy öngyilkos­sággal. Egyre inkább nő azoknak a száma, akik úgy vélik, hogy a mai Szerbia éppen ezeknek a miniállamocskáknak köszönve szappanbubo­rékként pattan szét, s birodalmi gyomrát hamarosan megülik a messzebbről jött, ámde harcias és újab­ban engedetlen testvér-törzsfőnökök. Akkor aztán kereshetik az ellenséget saját véreik között! A munka nélkül maradt csetnikvajdák pedig rávetik magukat a gyökérevőkre. Csak az a kérdés, hogy kik lesznek azok. Én annak szurkolok, aki ezt az egészet kitalálta és feltálalta.

Gyökér Bránkó viszont állhatatosan küzd – csakúgy, mint kenyeres pajtá­sai –, hogy Európát kiszorítsa határai­ból. A német expanziós törekvések miatt az ókontinens elveszítette báját a szemünkben, s ezért egyedüli mentsvárunkhoz, az ENSZ-hez fordu­lunk segítségért, ahol tárt karokkal fogadják kezdeményezéseinket. Mi azt mondjuk: Európának felkínáltuk a bé­két, az pedig beavatkozik a belügye­inkbe, mármint abba, hogy ezen a talajon kit illethet meg a nemzeti ön­rendelkezés joga. Ki nevezhető fasisz­tának? Ki a támadó, és ki a megtáma­dott? Ki kit űzött el otthonából? Ki hiteti el a háborúba kényszerített tar­talékosokkal, hogy ha hetvenketten indultak harcba, és huszonnégyen tér­tek vissza onnan, abból miként lesz a hivatalos közleményekben két sebe­sült? Vagy erről nem számolunk be az ENSZ színe előtt? Szégyelljük talán el nem kötelezett barátaink, a kínai tank-demokrácia és a román jószomszédság előtt? Ha szégyelljük, ha nem, édesmindegy. Ha emlékezetem nem csal, úgyis mindig az történik, amit a nagyhatalmak akarnak. Mivel az egyik a napokban éppen feldobta a tappancsait, maradt az egyetlen, a tegnapig még hű társnak hitt Ameri­ka.

Azt hiszem, nincs fájdalmasabb, mint egy átszállós pofont kapni a kedvestől. Természetesen váratlanul. És nem kedélybetegségből. Nos, ezt kapott csonka államunk még cson­kább államelnöksége, amikor Ameri­ka tudtára adta, hogy nem ismeri el hivatalos szervnek sem őt, sem a szövetségi kormányt. Minő álnokság és elvakultság! Sőt galádság! Ha nem szenvedek aggkori szenilitásban, ak­kor ugyanez az Amerika fegyverezte fel Irakot és szállította a világnak Szaddamot, aztán pedig – nem biz­tos, hogy végső elkeseredésében – rábírta az Egyesült Naivak Szervezetét, hogy bombázzák le az ősi Mezopotá­mia földjét. Pedig ott a kőolaj mellett sokkal fontosabb műkincseket is rejt a föld. De, mondom, nem kenyerem az elégikus hangvétel.

Szóval, bízhatunk, hiszen minden­ki elment, aki ért valamit, helyébe jött a hadsereg, a pusztítás, az öl­döklés... S mindez miért történt? Mert egy nép veszélyeztetett. Las­san-lassan mindenki által. S lassan-lassan önmagát veszélyezteti elsősor­ban. A többi következmény. Akinek barátja sincs, az ne az ellenséget vádolja meg nem értéssel! S azért se, hogy a kofferok mellett a sírok is domborodnak.

1991. december 31.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Felemelt kezekkel menekülünk, de nem tudjuk, hogy pontosan hova

Most már mindenki tisztában van vele, elvesztettük az ismeretlen ellenséggel szembeni háborút. Berendezkedtünk a megalázó védekezésre. >

Tovább

Orbán és Vučić – több mint barátság

Ahol viszont egészen döbbenetes a két ország politikai berendezkedése közötti hasonlóság, az egyértelműen a média, itt >

Tovább

Centrális erőtereket mindenhova

Nézzük csak meg például, hogy mi történt a Magyar Szóval az elmúlt 9 évben, hogyan lett >

Tovább

Földrengés Zágrábban

Látom az ismert utcákat, óváros romos épületeit, az utcák tele törmelékkel, az az utcára menekült embereket, >

Tovább

Nemzet a pártok csapdájában

A jelenlegi szörnyű magyar szakadék felett csak akkor épülhetnek hidak, ha a szakadék mindkét partján elmélyült >

Tovább

A bekötött szemű pilóták

Vesztegzár alatt az újságíró kénytelen más jegyzetfüzetébe belelesni, lévén, hogy a sajátja üres. Olyanéba, aki még >

Tovább

Nyomunkban a Nagy Testvér

Félő, hogy a járványveszélyben felerősödő globális félelem a diktatúrába sodorja a tömegeket. Végel László: >

Tovább

Nem a fölhatalmazási törvényre

A válság kellős közepén összetörni az alkotmányos államrendet: ez shakespeare-i jelzőkért kiált. De még van néhány >

Tovább

Róka fogta csuka

A harminc évvel ezelőtti marosvásárhelyi március arra kényszerített minket, hogy kétségbeesetten kapaszkodjunk a politikai párbeszéd eszközeibe, >

Tovább

Zágráb, földrengés, Karmelita kolostor, hajnali vásárlás

Március 22. Tovább növekedett a fertőzöttek a halálos áldozatok száma is a környezetünkben. Ebben Horvátország vezet és >

Tovább

Hivatalosan is megkezdte tevékenységét a FüVÉSZ

Most az a legfontosabb, hogy a koronavírus jelentette krízishelyzetet egészségben, lélekszámunkban nem megfogyatkozva átvészeljük, utána azonban >

Tovább

From ver ju?

U jednom momentu naše uzaludne autobuske rasprave, pominjem koronu koja pogoduje eksponcijalnom porastu vidljivosti i čujnosti >

Tovább