2019. november 20. Szerda
Ma Jolán, Zsolt, ödön, Bódog névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Mindenki elment...

Keszég Károly
Keszég Károly
Mindenki elment...

...csak akinek kellett volna, az ma­radt. Év végi sommázásnak nem is rossz, sajnos igaz is. Emiatt aztán, látom, olvasom, hallom, mindenki elégikus hangulatban ír, holott semmi szükség a múlt fátylának érzelmes és fájdalmas fellebbentésére. Egyszerűen ki kell törölni ezt az évet életünkből, mert nem érdemli meg, hogy szót vesztegessünk rá.

A napokban betértem kedvenc kocsmámba és, mit ad Isten, beleütköztem egy csetnikvajdába. Lega­lábbis ő azt állította, hogy az. Botla­dozott az eszemadta kocsmástól, kucsmástól, de végül is csak elárulta jövetele célját; elmondta, hogy leg­később három hónap múlva ő lesz Eszék vajdája. A közönség ivott és evett. Úgy látszik, meg lehet szokni minden esztelenséget. Emberünk csizmaszárából kilógott a kés nyele; a „hrvosek”-et – a „horvátölő”-t – vala­honnan Oroszországból hozta. Azt hi­szem, ő már akkor tudta, hogy a Szovjetuniónak befellegzett, amikor mi még abban a tévhitben éltünk, hogy Gorbacsov egy és oszthatatlan. Az európai pánpravoszláv eszmék eme élharcosának alkalomadtán való­színűleg semmiből sem állt volna Gorbi oszthatóságáról meggyőznie bennünket, csakhogy közbeszólt a történelem a Jelcin nevű orkán kísé­retében. Így hullanak szét a birodalmak. S az is meglehet, hogy a szívé­ben nemes, agyában korlátolt, késé­ben éles barátunk és cimborái, s még inkább kenyéradó gazdái, egyszer csak azon veszik észre magukat, hogy nincs hely, ahol vajdák lehetnének. Mert nincs az ország, amelyért gyil­koltak.

Nagy-Szerbia megteremtői újabb fogásnemet alkalmaztak az új hazáért folytatott birkózásban. Most már lasszóval fogdossák össze a Jugoszláviá­nak csúfolt, törpeállamokból összeálló szövetséget, melynek jellemzője az „egy a szerb igazság” gondolat kicsúcsosodása. S ez felér egy öngyilkos­sággal. Egyre inkább nő azoknak a száma, akik úgy vélik, hogy a mai Szerbia éppen ezeknek a miniállamocskáknak köszönve szappanbubo­rékként pattan szét, s birodalmi gyomrát hamarosan megülik a messzebbről jött, ámde harcias és újab­ban engedetlen testvér-törzsfőnökök. Akkor aztán kereshetik az ellenséget saját véreik között! A munka nélkül maradt csetnikvajdák pedig rávetik magukat a gyökérevőkre. Csak az a kérdés, hogy kik lesznek azok. Én annak szurkolok, aki ezt az egészet kitalálta és feltálalta.

Gyökér Bránkó viszont állhatatosan küzd – csakúgy, mint kenyeres pajtá­sai –, hogy Európát kiszorítsa határai­ból. A német expanziós törekvések miatt az ókontinens elveszítette báját a szemünkben, s ezért egyedüli mentsvárunkhoz, az ENSZ-hez fordu­lunk segítségért, ahol tárt karokkal fogadják kezdeményezéseinket. Mi azt mondjuk: Európának felkínáltuk a bé­két, az pedig beavatkozik a belügye­inkbe, mármint abba, hogy ezen a talajon kit illethet meg a nemzeti ön­rendelkezés joga. Ki nevezhető fasisz­tának? Ki a támadó, és ki a megtáma­dott? Ki kit űzött el otthonából? Ki hiteti el a háborúba kényszerített tar­talékosokkal, hogy ha hetvenketten indultak harcba, és huszonnégyen tér­tek vissza onnan, abból miként lesz a hivatalos közleményekben két sebe­sült? Vagy erről nem számolunk be az ENSZ színe előtt? Szégyelljük talán el nem kötelezett barátaink, a kínai tank-demokrácia és a román jószomszédság előtt? Ha szégyelljük, ha nem, édesmindegy. Ha emlékezetem nem csal, úgyis mindig az történik, amit a nagyhatalmak akarnak. Mivel az egyik a napokban éppen feldobta a tappancsait, maradt az egyetlen, a tegnapig még hű társnak hitt Ameri­ka.

Azt hiszem, nincs fájdalmasabb, mint egy átszállós pofont kapni a kedvestől. Természetesen váratlanul. És nem kedélybetegségből. Nos, ezt kapott csonka államunk még cson­kább államelnöksége, amikor Ameri­ka tudtára adta, hogy nem ismeri el hivatalos szervnek sem őt, sem a szövetségi kormányt. Minő álnokság és elvakultság! Sőt galádság! Ha nem szenvedek aggkori szenilitásban, ak­kor ugyanez az Amerika fegyverezte fel Irakot és szállította a világnak Szaddamot, aztán pedig – nem biz­tos, hogy végső elkeseredésében – rábírta az Egyesült Naivak Szervezetét, hogy bombázzák le az ősi Mezopotá­mia földjét. Pedig ott a kőolaj mellett sokkal fontosabb műkincseket is rejt a föld. De, mondom, nem kenyerem az elégikus hangvétel.

Szóval, bízhatunk, hiszen minden­ki elment, aki ért valamit, helyébe jött a hadsereg, a pusztítás, az öl­döklés... S mindez miért történt? Mert egy nép veszélyeztetett. Las­san-lassan mindenki által. S lassan-lassan önmagát veszélyezteti elsősor­ban. A többi következmény. Akinek barátja sincs, az ne az ellenséget vádolja meg nem értéssel! S azért se, hogy a kofferok mellett a sírok is domborodnak.

1991. december 31.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy vita rejtekei

A nemzeti érzés – és nemcsak a magyar – nem lehet ártatlan. Soha többé. Mert a >

Tovább

Füstbe ment szerv

Azt hiszem elég volt, ezt az egész cudarságot, nekünk, egymást kézen fogva, mindenáron el kell kerülnünk. >

Tovább

Virág a kormányzó úr sírján

Érdektelen, hogy Lázár János (aki Orbán utóda szeretne lenni) miért tette ezt – és hogy miért >

Tovább

Háborús emlékek nyomában

Arra szeretném kérni Önöket, hogy ezt, amit most tőlem hallottak, adják tovább, és meséljék el, hogy >

Tovább

„Mórahalmon egyeztettek”

Mivel a VB következő (hatodik) ülését a társelnökök 2020 februárjára jelezték, a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) >

Tovább

Ökomama

Arra nem emlékszem, hogy a „természet” fogalmát úgy általánosságban emlegették volna. Hanem csak konkrétan: kukorica, karfiol, >

Tovább

"Kivérezteti a vajdasági magyarságot a kettős állampolgárság"

„Lehet mellébeszélni, de az az igazság, hogy a vajdasági magyar közösség menthetetlenné vált, s egy évtizeden >

Tovább

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább