2020. július 7. kedd
Ma Apollónia, Vilibald, Bene névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Mindenki elment...

Keszég Károly
Keszég Károly
Mindenki elment...

...csak akinek kellett volna, az ma­radt. Év végi sommázásnak nem is rossz, sajnos igaz is. Emiatt aztán, látom, olvasom, hallom, mindenki elégikus hangulatban ír, holott semmi szükség a múlt fátylának érzelmes és fájdalmas fellebbentésére. Egyszerűen ki kell törölni ezt az évet életünkből, mert nem érdemli meg, hogy szót vesztegessünk rá.

A napokban betértem kedvenc kocsmámba és, mit ad Isten, beleütköztem egy csetnikvajdába. Lega­lábbis ő azt állította, hogy az. Botla­dozott az eszemadta kocsmástól, kucsmástól, de végül is csak elárulta jövetele célját; elmondta, hogy leg­később három hónap múlva ő lesz Eszék vajdája. A közönség ivott és evett. Úgy látszik, meg lehet szokni minden esztelenséget. Emberünk csizmaszárából kilógott a kés nyele; a „hrvosek”-et – a „horvátölő”-t – vala­honnan Oroszországból hozta. Azt hi­szem, ő már akkor tudta, hogy a Szovjetuniónak befellegzett, amikor mi még abban a tévhitben éltünk, hogy Gorbacsov egy és oszthatatlan. Az európai pánpravoszláv eszmék eme élharcosának alkalomadtán való­színűleg semmiből sem állt volna Gorbi oszthatóságáról meggyőznie bennünket, csakhogy közbeszólt a történelem a Jelcin nevű orkán kísé­retében. Így hullanak szét a birodalmak. S az is meglehet, hogy a szívé­ben nemes, agyában korlátolt, késé­ben éles barátunk és cimborái, s még inkább kenyéradó gazdái, egyszer csak azon veszik észre magukat, hogy nincs hely, ahol vajdák lehetnének. Mert nincs az ország, amelyért gyil­koltak.

Nagy-Szerbia megteremtői újabb fogásnemet alkalmaztak az új hazáért folytatott birkózásban. Most már lasszóval fogdossák össze a Jugoszláviá­nak csúfolt, törpeállamokból összeálló szövetséget, melynek jellemzője az „egy a szerb igazság” gondolat kicsúcsosodása. S ez felér egy öngyilkos­sággal. Egyre inkább nő azoknak a száma, akik úgy vélik, hogy a mai Szerbia éppen ezeknek a miniállamocskáknak köszönve szappanbubo­rékként pattan szét, s birodalmi gyomrát hamarosan megülik a messzebbről jött, ámde harcias és újab­ban engedetlen testvér-törzsfőnökök. Akkor aztán kereshetik az ellenséget saját véreik között! A munka nélkül maradt csetnikvajdák pedig rávetik magukat a gyökérevőkre. Csak az a kérdés, hogy kik lesznek azok. Én annak szurkolok, aki ezt az egészet kitalálta és feltálalta.

Gyökér Bránkó viszont állhatatosan küzd – csakúgy, mint kenyeres pajtá­sai –, hogy Európát kiszorítsa határai­ból. A német expanziós törekvések miatt az ókontinens elveszítette báját a szemünkben, s ezért egyedüli mentsvárunkhoz, az ENSZ-hez fordu­lunk segítségért, ahol tárt karokkal fogadják kezdeményezéseinket. Mi azt mondjuk: Európának felkínáltuk a bé­két, az pedig beavatkozik a belügye­inkbe, mármint abba, hogy ezen a talajon kit illethet meg a nemzeti ön­rendelkezés joga. Ki nevezhető fasisz­tának? Ki a támadó, és ki a megtáma­dott? Ki kit űzött el otthonából? Ki hiteti el a háborúba kényszerített tar­talékosokkal, hogy ha hetvenketten indultak harcba, és huszonnégyen tér­tek vissza onnan, abból miként lesz a hivatalos közleményekben két sebe­sült? Vagy erről nem számolunk be az ENSZ színe előtt? Szégyelljük talán el nem kötelezett barátaink, a kínai tank-demokrácia és a román jószomszédság előtt? Ha szégyelljük, ha nem, édesmindegy. Ha emlékezetem nem csal, úgyis mindig az történik, amit a nagyhatalmak akarnak. Mivel az egyik a napokban éppen feldobta a tappancsait, maradt az egyetlen, a tegnapig még hű társnak hitt Ameri­ka.

Azt hiszem, nincs fájdalmasabb, mint egy átszállós pofont kapni a kedvestől. Természetesen váratlanul. És nem kedélybetegségből. Nos, ezt kapott csonka államunk még cson­kább államelnöksége, amikor Ameri­ka tudtára adta, hogy nem ismeri el hivatalos szervnek sem őt, sem a szövetségi kormányt. Minő álnokság és elvakultság! Sőt galádság! Ha nem szenvedek aggkori szenilitásban, ak­kor ugyanez az Amerika fegyverezte fel Irakot és szállította a világnak Szaddamot, aztán pedig – nem biz­tos, hogy végső elkeseredésében – rábírta az Egyesült Naivak Szervezetét, hogy bombázzák le az ősi Mezopotá­mia földjét. Pedig ott a kőolaj mellett sokkal fontosabb műkincseket is rejt a föld. De, mondom, nem kenyerem az elégikus hangvétel.

Szóval, bízhatunk, hiszen minden­ki elment, aki ért valamit, helyébe jött a hadsereg, a pusztítás, az öl­döklés... S mindez miért történt? Mert egy nép veszélyeztetett. Las­san-lassan mindenki által. S lassan-lassan önmagát veszélyezteti elsősor­ban. A többi következmény. Akinek barátja sincs, az ne az ellenséget vádolja meg nem értéssel! S azért se, hogy a kofferok mellett a sírok is domborodnak.

1991. december 31.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Trump mérge hatni kezdett

Trump intézkedik, erőskezű, határozott elnöknek akarja feltüntetni magát. A Fehér Ház környékén is erőteljes tüntetésekre került >

Tovább

Szerbiában a helyzet fokozódik!

Hevülnek az ellentétek. Ez persze a nem demokratikus választások következménye is. Ennek senki értelmes nem örül, >

Tovább

Minden tét nélkül

A vajdasági szellemi élet egyébként abban is különbözik a magyarországitól, hogy ott az írók és a >

Tovább

A NER esztétái

Mert ha művészet a foci, akkor ezt a művészeti ágat például Angliában, Spanyolországban, Franciaországban, Brazíliában vagy >

Tovább

„le tudtad-e írni e leírhatatlan érzést”

A nagyszabású formátlanságban megtalálni azt a bizonyos minimális, legkisebbre redukált formát, aminek viszont pontos jelentése és >

Tovább

Egy lovasszobor története

Ne pazaroljátok rájuk, mármint (az albánokra) a lőszert, karókkal verjétek őket agyon, adta ki a parancsot >

Tovább

A széplelkek apokalipszise

Kezdek félni a “bátraktól,” azoktól a farizeus írástudóktól, akik a páholyban ülve másokat küldenek harcba, miközben >

Tovább

Mennyire „történelmi” a VMSZ választási sikere?

Egy szabadnak és tisztességesnek távolról sem mondható, bojkott által övezett választáson sikerült a VMSZ-nek hatalmi pozícióból, >

Tovább

Amikor a kakas korán kukorékol

Mindez megerősíti, hogy a háború utáni legnagyobb választási csalásnak/hamisításnak vagyunk tanúi. Már előre lehetett látni, hogy >

Tovább

Európai hatalmi vákuum

Gyáni Gábor a Nagy Háború utáni amnéziáról beszél, holott a XX. század akkor nyerte el a >

Tovább

Nevidljivi neprijatelj u Kriznom štabu

Sada još više, jer je i broj zaraženih svakim danom sve veći… I dok se zaraza >

Tovább

A hágai matt

Így múlik el a világ dicsősége: Szerbiának és Koszovónak egyedülálló, történelmi esélye adódott volna, hogy ha >

Tovább