2019. augusztus 26. hétfő
Ma Izsó, Tália, Natália, Zampfira névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Posztszocialista melankólia

Végel László
Végel László
Posztszocialista melankólia
Pula (rightdirection fotója)

Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):

Az eszményi polgármester

A Fruškagorska utcában a gyalogos járdán egy gödörben megbicsaklott a lábam és a bal térdemre zuhantam. Alig cammogtam haza, a térdemet iszonyú fájdalmak kínozták. Másnap orvosokhoz szaladgáltam, mert attól tartottam, hogy nem utazhatom a púlai könyvvásárra. Az orvosi várótermekben hallottam, hogy gyakran történnek ilyen balesetek, mivel a járdák tele vannak ilyen gödrökkel, mondta az egyik elsősegélyre szoruló városlakó. Napjainkban az újságok a rablásokról, a korrupcióról írnak, viszont az orvosi várótermekben, a tolóablakok előtt, a buszállomásokon tudok meg legtöbbet arról, hogy mi fáj az egyszerű polgároknak. A mindennapi élet gondjai-bajai manapság nem érdekli a politikusokat, mivel ők a nagypolitikával kívánnak foglalkozni. Velük ellentétben képzelem el az ideális polgármestert, aki reggelente gyalog jár az irodába, mindig más utat választ és ellenőrzi, hogy rendben vannak-e a járdák. Természetesen délután hazafelé menet beül a városi autóbuszba, hogy lássa mekkora a tumultus, azt is feljegyzi, hogy a buszvezető hirtelen fékez, amivel nem csak az utasokat molesztálja, hanem a közvagyont is rongálja. Felháborodva veszi tudomásul, hogy a busz éppen úgy állt meg, hogy az ajtón kilépő utasnak muszáj pocsolyába lépnie. A másnap a közlekedési vállalat igazgatójának töviről-hegyire elmagyarázza, miért kell becsülni a szorgalmas, újvidéki adófizető polgárt. Megtekinti a tolóablakok előtt várakozó polgártársait. Aztán hetente egyszer sajtóértekezletet tart, amelyben beszámol arról, hogy mit tett. Sajnos, a „kis dolgokról” megfeledkeznek a politikusok, akik el vannak foglalva az ideológiai csatározásokkal, s természetesen a „káderpolitikával”, ami azt jelenti, hogyan lehetne elhelyezni a pártaktivistákat a közvállalatokban, s hogy melyik pártnak jár az egyik vagy a másik igazgatói bársonyszék. Amíg ez így marad, addig a kormány által bejelentett reformokból nem lesz semmi.

Posztszocialista melankólia

Végre világos nappal utazom Isztria felé a pulai könyvvásárra, és újra látom ez egykori hazám tájait. Pulában találkoztam különböző nemzedékekhez tartozó kollégákkal, egészen fiatalokkal, akik beleszülettek a balkáni kapitalizmusba, s idősebbekkel, akik bizonyos melankóliával emlékeznek a múltra, ugyanezzel a melankóliával összegezik a mai tapasztalatokat. Az idősebb és a fiatalabb nemzedékekben ugyanaz a keserű kiábrándulás vesz erőt. Az idősebbek végigjárták a damaszkuszi utat, amely azonban nem vezetett sehová. A fiatalok pedig immár nem látnak semmiféle utat. Immár nem a pártokról és a politikusokról van szó, hanem a társadalom tanácstalanságáról. A polgárok megszavazzák a nagy ígéreteket, s négy év múlva kiábrándulnak, ezért egy másik párt nagy ígéreteire szavaznak. Ez a monotónia szüli a nagy tanácstalanságot. Volt egy véres háború, ezenkívül nem történt semmi lényeges. Jobb életet ígérnek, viszont terjed a mélyszegénység. Párturalom volt negyven évvel ezelőtt, az uralkodik most is. A tömegek elkeseredésükben új vezérről szőnek álmokat, aki majd rendet teremt és igazságot oszt. Közben virágzik a pártokrácia, amit a politikusok, úgymond, kiátkoznak. Srdjan Tešint a fiatal kikindai írót éppen a napokban távolították el a munkahelyéről, mivelhogy átkomponálták a városi hatalmat. Egy másik fiatal írót, Laslo Blaškovićot pedig pár hónappal ezelőtt, azért ebrudalta ki az Európa felé igyekvő Szerb Haladó Párt, mert az újvidéki Sonja Marinković kulturális központ nevét nem cirill, hanem latin betűkkel írták ki az épületre. Történeteiket hallgatva eszembe jut az Újvidéki Televízióból való eltávolításom. Akkor még komolyabb indokot sem hoztak fel.  Azért mégis van valami haladás, állapítom meg némi iróniával. Mostanában az „átkomponálás” lett a pártokrácia varázsszava, akkor a „patriotizmus”, amely híveinek sok pénzt hozott a konyhára.

Ikebana-autonómia

Isztriában a Vajdaságról szóló kerekasztal-beszélgetésen vettem részt. Valóságosabb képet kívántam kialakítani róla, és megkérdőjeleztem a „multikulturális idillről” kialakított képet, amelyet a politikusaink az Európai Unió képviselői előtt festenek meg. Vajdaság ma a veszélyes ellentmondásokat él át, szó sincs idillről, inkább beszélhetünk baljós ellentétekről. A tartomány manapság megosztott, etnikailag is, politikailag is. A nemzetépítés folyamatában sokan megkérdőjelezik a Vajdaság létét is. 2000 után nem akadt egyetlen szövetségi szinten kormányzó párt sem, amelyik - ami az autonómiát illeti - szakított volna a miloševići ideológiai hagyománnyal. Boris Tadić felemás módon reparált valamicskét, többet nem is tehetett, hiszen a szocialisták karjaiban találta magát, majd egy forró csókkal megpecsételte a Demokrata Párt sorsát. A jelenlegi uralkodó párt delphoi jóslatot mond, amiből legfeljebb az sejthető, hogy a miloševići hagyományokat ők sem tagadják meg, hacsaknem nyesegetik, tehát marad az ikebana-autonómia, ikebana képviselőkkel, ikebana felhatalmazással. Egyszóval: bárki nyeri meg a választásokat, a bársonyszékek maradnak. Újvidéken a haladók uralkodnak, a városi kormányzat fennhatósága alatt működő Sportközpontról, úgymond „ismeretlen tettesek” leszedték és sárba taposták Vajdaság zászlaját. Meglehet jövőben a zászló nem fog lobogni, de képviselőik azért elfoglalják a helyüket a képviselőház kényelmes padsoraiban. Tartományi szinekúra tehát lesz. Groteszk ellentmondás, de így van.    

Öngyilkos szocializmus

Telt ház a Pulai könyvvásáron,  szerencsémre Miljenko Jergović moderálta az estemet, s a végén részleteket olvasott fel a Hontalan esszékből. Visszatekintek régi írásaimra, s eszembe jut az Új Symposionban megjelent esszém, a Tézisek a baloldalról, amelyben a baloldal szklerózisáról írtam. Ez 1968 után történt, azok az évek voltak a baloldal utolsó esélyei, amelyet azonban dogmatikusan elutasított. A szklerózis hatására harminc év múlva a szocializmus öngyilkosságot követett el. Manapság sokan hősködnek azzal, hogy éppen ők buktatták meg. Nincs ok a hősködésre. Nem kellett a szocializmust megbuktatni, az egyszerűen öngyilkos lett. Csak az a baj, hogy nincs, aki tisztességgel elhantolja, s most a kapitalista villák tőszomszédságában terjed a bűz, mint Sartre Legyek című drámájában. Érdekes lenne ezt a drámát ebből a nézőpontból színpadra állítani, hogy lássuk a temetetlen múlt következményeit.

Isztria, az új otthon

Másnap a véletlen úgy hozta, hogy a Neoplanta avagy az Ígéret Földjét Budapest után Umagban promotálták. Nem a Vajdaságban és nem magyarul. A kéziratos fordítás alapján Neven Ušumović beszélt róla. A humor fátyla mögött játszódik le a tragédia, mondta. Utána találkoztam az isztriai magyarok képviselőjével. Mindig szívesen találkozom a kis szórványközösség képviselőivel, akik magyarságukat nem demagóg módon, hanem a lelkükben élik meg. Lőcsei József, az Isztriai Magyarok Szövetségének elnöke Versecről költözött Isztriába, ahol nem érzékel semmiféle megkülönböztetést. Évente egyszer-kétszer visszatér szülővárosába, kedvetlenül szemléli a vajdasági eseményeket. Esze ágába sincs, hogy visszatérjen. Megjegyzendő, hogy Isztriának formálisan nincs autonómiája, azonban az autonómia eszméje eleven a polgárok tudatában. Immár több választáson, avagy referendumon Isztria lakossága másként szavaz, mint Horvátország többi megyéje, úgyhogy sokan már arról értekeznek, hogy Isztria nem is Horvátország. Az isztriai történet végül is arról szól, hogy ha a polgárok kitartóan védik a hely szellemét, akkor nincs az a központi hatalom, amelyik ezt felülírja. Vajdaságban más a helyzet. Bár formálisan létezik autonómia, a vajdasági polgárok egy része belülről destruálja azt.

Nem karrier, hanem hivatás

A legutóbbi népesség összeírás után gyakran gondolok arra, hogy egy idő múlva, esetleg még élnek itt magyarok, de kiveszik a magyar mondat. A 250 ezres szám és a felgyorsuló fogyatkozás vészjelzőnek számít.  Nem akarok fatalista lenni, s nagyon szeretném hinni, hogy a közösség ki tud magából termelni olyan új vezetőegyéniségeket, aki képesek lesznek ellenállni ennek a folyamatnak, és remélem, hogy nem a távoli jövőben lépnek színre. Ha nem ma, akkor holnap fel kell tűnnie azoknak a jellemes és önzetlen egyéniségeknek, akik nem megosztanak, hanem egybefognak, akik tudatában vannak a pluralista egység jelentőségének, akik nem akarnak örök életre politikusok maradni, hanem végzik feladatukat, aztán visszatérnek polgári foglalkozásokhoz. A kisebbségi politika akkor újhodik meg, ha a politikusi pálya nem karrierépítés lesz, hanem hivatás.

A horvát jobboldal világos beszéde

Indulás előtt átlapozom a mai horvát napilapokat. A jobboldali ellenzéket képviselő Večernji list  kommentárja szerint a neoliberalizmus elleni harcias szitokszavak az állami intervenció szolgálatában állnak. A másik kommentár bírálja a baloldali horvát kormány egyenlősdi politikáját. Nem illeti meg minden polgárt ugyanaz az életszínvonal, írja a cikkíró. Világos beszéd, a horvát a jobboldal legalább nem alakoskodik.  Délelőtt indulunk vissza, még egy pillantást vetek a ködbe burkolózó tengerre. Köd borítja Zágrábot is, s a nehéz fullasztó pannon köd fogad Újvidéken is. Ez fáj legjobban.   

2013. december 22.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Hogyan értelmezhető a VMSZ és a MM vezetőinek Szent István-napi beszéde?

Amennyiben a VMSZ és a MM netán/mégis (ki)„békülne, összeborulna”, az egyúttal az egyébként is csaknem teljesen >

Tovább

Az igazság Csernobilban van

A film óriási!  Mert nemcsak a múltról szól. Vagyis a múltról, ami visszatért. Megint lehet hazudni >

Tovább

A szélsőjobb balkáni tervei

A lehallgatott beszélgetéseket sorozatban közlő olasz lap forrása egyébként egy szlovén szélsőjobbos újságíró, Laris Gaiser. Ő >

Tovább

Zsidókat jobbra át

Csak szeretnénk nyugodtan elmondani, hogy a neokohn.hu az, ami és nem egyéb, a jelenlegi magyarországi kormányrendszer >

Tovább

Lesz-e (ismét) magyar nyelvű SZER?

Amiről ugyancsak nem szoktak beszélni: hogyan működik a Trump elnök kormányzása alatt újraindított román és bolgár >

Tovább

A VMJE nyári egyeteméről

Végső ideje lenne közösségi szinten elgondolkozni a jogászképzésről, mivel a jogászok – véemeszees irányítással – „szépen >

Tovább

Građanski sloj je siroče ovog društva

Trava strada i onda kada se slonovi međusobno bore, ali i onda kada se vole. I >

Tovább

Az MNT mikor illetékes, és mikor nem?

Nem az a probléma, hogy Birkózóakadémia létesül, hanem, hogy az MNT nem az illetékességi körével összhangban, >

Tovább

Álmomban sem gondoltam volna...

De mit mondjon az elszegényedett kisember, akinek a gyerekei azokban az években külföldre menekültek, ő pedig >

Tovább

De mily lángot is gyújthassunk, amit el nem oltana ez a szél?

Az Új Symposion munkatársai, szerkesztői az utóbbi időben sokat nyilatkoztak, főleg saját érdemeikről, még a kocsmázások >

Tovább

Nincs szó

Amikor „kurvaanyázok”, nem is rájuk gondolok! Hanem mindazokra, akik úgy vélik, hogy kizárólagos, kirekesztő eszmék, faji >

Tovább

Nem ismerem a magyar vidéket...

Az elvándorló magyar értelmiségiek nagy része jobban kötődik a Vajdasághoz, többek között a szerb kultúrához is, >

Tovább