Ma Amália, Engelbert, Ulrika névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes >
Napi ajánló
Posztszocialista melankólia
Végel László
Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):
Az eszményi polgármester
A Fruškagorska utcában a gyalogos járdán egy gödörben megbicsaklott a lábam és a bal térdemre zuhantam. Alig cammogtam haza, a térdemet iszonyú fájdalmak kínozták. Másnap orvosokhoz szaladgáltam, mert attól tartottam, hogy nem utazhatom a púlai könyvvásárra. Az orvosi várótermekben hallottam, hogy gyakran történnek ilyen balesetek, mivel a járdák tele vannak ilyen gödrökkel, mondta az egyik elsősegélyre szoruló városlakó. Napjainkban az újságok a rablásokról, a korrupcióról írnak, viszont az orvosi várótermekben, a tolóablakok előtt, a buszállomásokon tudok meg legtöbbet arról, hogy mi fáj az egyszerű polgároknak. A mindennapi élet gondjai-bajai manapság nem érdekli a politikusokat, mivel ők a nagypolitikával kívánnak foglalkozni. Velük ellentétben képzelem el az ideális polgármestert, aki reggelente gyalog jár az irodába, mindig más utat választ és ellenőrzi, hogy rendben vannak-e a járdák. Természetesen délután hazafelé menet beül a városi autóbuszba, hogy lássa mekkora a tumultus, azt is feljegyzi, hogy a buszvezető hirtelen fékez, amivel nem csak az utasokat molesztálja, hanem a közvagyont is rongálja. Felháborodva veszi tudomásul, hogy a busz éppen úgy állt meg, hogy az ajtón kilépő utasnak muszáj pocsolyába lépnie. A másnap a közlekedési vállalat igazgatójának töviről-hegyire elmagyarázza, miért kell becsülni a szorgalmas, újvidéki adófizető polgárt. Megtekinti a tolóablakok előtt várakozó polgártársait. Aztán hetente egyszer sajtóértekezletet tart, amelyben beszámol arról, hogy mit tett. Sajnos, a „kis dolgokról” megfeledkeznek a politikusok, akik el vannak foglalva az ideológiai csatározásokkal, s természetesen a „káderpolitikával”, ami azt jelenti, hogyan lehetne elhelyezni a pártaktivistákat a közvállalatokban, s hogy melyik pártnak jár az egyik vagy a másik igazgatói bársonyszék. Amíg ez így marad, addig a kormány által bejelentett reformokból nem lesz semmi.
Posztszocialista melankólia
Végre világos nappal utazom Isztria felé a pulai könyvvásárra, és újra látom ez egykori hazám tájait. Pulában találkoztam különböző nemzedékekhez tartozó kollégákkal, egészen fiatalokkal, akik beleszülettek a balkáni kapitalizmusba, s idősebbekkel, akik bizonyos melankóliával emlékeznek a múltra, ugyanezzel a melankóliával összegezik a mai tapasztalatokat. Az idősebb és a fiatalabb nemzedékekben ugyanaz a keserű kiábrándulás vesz erőt. Az idősebbek végigjárták a damaszkuszi utat, amely azonban nem vezetett sehová. A fiatalok pedig immár nem látnak semmiféle utat. Immár nem a pártokról és a politikusokról van szó, hanem a társadalom tanácstalanságáról. A polgárok megszavazzák a nagy ígéreteket, s négy év múlva kiábrándulnak, ezért egy másik párt nagy ígéreteire szavaznak. Ez a monotónia szüli a nagy tanácstalanságot. Volt egy véres háború, ezenkívül nem történt semmi lényeges. Jobb életet ígérnek, viszont terjed a mélyszegénység. Párturalom volt negyven évvel ezelőtt, az uralkodik most is. A tömegek elkeseredésükben új vezérről szőnek álmokat, aki majd rendet teremt és igazságot oszt. Közben virágzik a pártokrácia, amit a politikusok, úgymond, kiátkoznak. Srdjan Tešint a fiatal kikindai írót éppen a napokban távolították el a munkahelyéről, mivelhogy átkomponálták a városi hatalmat. Egy másik fiatal írót, Laslo Blaškovićot pedig pár hónappal ezelőtt, azért ebrudalta ki az Európa felé igyekvő Szerb Haladó Párt, mert az újvidéki Sonja Marinković kulturális központ nevét nem cirill, hanem latin betűkkel írták ki az épületre. Történeteiket hallgatva eszembe jut az Újvidéki Televízióból való eltávolításom. Akkor még komolyabb indokot sem hoztak fel. Azért mégis van valami haladás, állapítom meg némi iróniával. Mostanában az „átkomponálás” lett a pártokrácia varázsszava, akkor a „patriotizmus”, amely híveinek sok pénzt hozott a konyhára.
Ikebana-autonómia
Isztriában a Vajdaságról szóló kerekasztal-beszélgetésen vettem részt. Valóságosabb képet kívántam kialakítani róla, és megkérdőjeleztem a „multikulturális idillről” kialakított képet, amelyet a politikusaink az Európai Unió képviselői előtt festenek meg. Vajdaság ma a veszélyes ellentmondásokat él át, szó sincs idillről, inkább beszélhetünk baljós ellentétekről. A tartomány manapság megosztott, etnikailag is, politikailag is. A nemzetépítés folyamatában sokan megkérdőjelezik a Vajdaság létét is. 2000 után nem akadt egyetlen szövetségi szinten kormányzó párt sem, amelyik - ami az autonómiát illeti - szakított volna a miloševići ideológiai hagyománnyal. Boris Tadić felemás módon reparált valamicskét, többet nem is tehetett, hiszen a szocialisták karjaiban találta magát, majd egy forró csókkal megpecsételte a Demokrata Párt sorsát. A jelenlegi uralkodó párt delphoi jóslatot mond, amiből legfeljebb az sejthető, hogy a miloševići hagyományokat ők sem tagadják meg, hacsaknem nyesegetik, tehát marad az ikebana-autonómia, ikebana képviselőkkel, ikebana felhatalmazással. Egyszóval: bárki nyeri meg a választásokat, a bársonyszékek maradnak. Újvidéken a haladók uralkodnak, a városi kormányzat fennhatósága alatt működő Sportközpontról, úgymond „ismeretlen tettesek” leszedték és sárba taposták Vajdaság zászlaját. Meglehet jövőben a zászló nem fog lobogni, de képviselőik azért elfoglalják a helyüket a képviselőház kényelmes padsoraiban. Tartományi szinekúra tehát lesz. Groteszk ellentmondás, de így van.
Öngyilkos szocializmus
Telt ház a Pulai könyvvásáron, szerencsémre Miljenko Jergović moderálta az estemet, s a végén részleteket olvasott fel a Hontalan esszékből. Visszatekintek régi írásaimra, s eszembe jut az Új Symposionban megjelent esszém, a Tézisek a baloldalról, amelyben a baloldal szklerózisáról írtam. Ez 1968 után történt, azok az évek voltak a baloldal utolsó esélyei, amelyet azonban dogmatikusan elutasított. A szklerózis hatására harminc év múlva a szocializmus öngyilkosságot követett el. Manapság sokan hősködnek azzal, hogy éppen ők buktatták meg. Nincs ok a hősködésre. Nem kellett a szocializmust megbuktatni, az egyszerűen öngyilkos lett. Csak az a baj, hogy nincs, aki tisztességgel elhantolja, s most a kapitalista villák tőszomszédságában terjed a bűz, mint Sartre Legyek című drámájában. Érdekes lenne ezt a drámát ebből a nézőpontból színpadra állítani, hogy lássuk a temetetlen múlt következményeit.
Isztria, az új otthon
Másnap a véletlen úgy hozta, hogy a Neoplanta avagy az Ígéret Földjét Budapest után Umagban promotálták. Nem a Vajdaságban és nem magyarul. A kéziratos fordítás alapján Neven Ušumović beszélt róla. A humor fátyla mögött játszódik le a tragédia, mondta. Utána találkoztam az isztriai magyarok képviselőjével. Mindig szívesen találkozom a kis szórványközösség képviselőivel, akik magyarságukat nem demagóg módon, hanem a lelkükben élik meg. Lőcsei József, az Isztriai Magyarok Szövetségének elnöke Versecről költözött Isztriába, ahol nem érzékel semmiféle megkülönböztetést. Évente egyszer-kétszer visszatér szülővárosába, kedvetlenül szemléli a vajdasági eseményeket. Esze ágába sincs, hogy visszatérjen. Megjegyzendő, hogy Isztriának formálisan nincs autonómiája, azonban az autonómia eszméje eleven a polgárok tudatában. Immár több választáson, avagy referendumon Isztria lakossága másként szavaz, mint Horvátország többi megyéje, úgyhogy sokan már arról értekeznek, hogy Isztria nem is Horvátország. Az isztriai történet végül is arról szól, hogy ha a polgárok kitartóan védik a hely szellemét, akkor nincs az a központi hatalom, amelyik ezt felülírja. Vajdaságban más a helyzet. Bár formálisan létezik autonómia, a vajdasági polgárok egy része belülről destruálja azt.
Nem karrier, hanem hivatás
A legutóbbi népesség összeírás után gyakran gondolok arra, hogy egy idő múlva, esetleg még élnek itt magyarok, de kiveszik a magyar mondat. A 250 ezres szám és a felgyorsuló fogyatkozás vészjelzőnek számít. Nem akarok fatalista lenni, s nagyon szeretném hinni, hogy a közösség ki tud magából termelni olyan új vezetőegyéniségeket, aki képesek lesznek ellenállni ennek a folyamatnak, és remélem, hogy nem a távoli jövőben lépnek színre. Ha nem ma, akkor holnap fel kell tűnnie azoknak a jellemes és önzetlen egyéniségeknek, akik nem megosztanak, hanem egybefognak, akik tudatában vannak a pluralista egység jelentőségének, akik nem akarnak örök életre politikusok maradni, hanem végzik feladatukat, aztán visszatérnek polgári foglalkozásokhoz. A kisebbségi politika akkor újhodik meg, ha a politikusi pálya nem karrierépítés lesz, hanem hivatás.
A horvát jobboldal világos beszéde
Indulás előtt átlapozom a mai horvát napilapokat. A jobboldali ellenzéket képviselő Večernji list kommentárja szerint a neoliberalizmus elleni harcias szitokszavak az állami intervenció szolgálatában állnak. A másik kommentár bírálja a baloldali horvát kormány egyenlősdi politikáját. Nem illeti meg minden polgárt ugyanaz az életszínvonal, írja a cikkíró. Világos beszéd, a horvát a jobboldal legalább nem alakoskodik. Délelőtt indulunk vissza, még egy pillantást vetek a ködbe burkolózó tengerre. Köd borítja Zágrábot is, s a nehéz fullasztó pannon köd fogad Újvidéken is. Ez fáj legjobban.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
HATAN HÉTFELÉ
Mivel a jelenlegi politikai viszonyok érdemi változása a választásokig most már aligha várható, a VMSZ továbbra >
VMDK: Ne vegyék el a polgároktól az önvédelemhez való jogot!
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) a leghatározottabban elítéli a fegyverekről és lőszerekről szóló új törvényjavaslatot, >
SZERBIA SZEMBEN A NEMZETKÖZI JOGGAL
A község 2022-ben 26 228 lakost számlált. A korábbi évtizedekben nyilvántartásba vett 6326 menekült és belső >
A tőke legyőzte a kultúrát
A „talpra állunk – megmaradunk” jelszót pedig baljós elvándorlás váltotta fel. A szélsőjobbos nacionalista Šešelj pártja >
Ötven nappal Orbán után: megváltozhat-e egy olyan ország, amely önmagát változtatta meg?
Minden elemzés előtt, amely az „új” Magyarországról szól, le kell szögezni egy alapvető tényt: az idei >
Ugyanaz a média határozza meg az értékrendet
Hajlamosak vagyunk ezért a koraszeszméket kárhoztatni, de arra nem gondolunk, hogy műveink szellemisége is hozzájárult a >
Az utcák vidámak, terjed a felszabadultság érzése
A legtöbben abban bíznak, hogy Magyar Péter nem él vissza a kétharmaddal. Annak külön örülök, hogy >
Köpönyegforgató és szélkakas képviselőkre nincs szükség!
Korhecz Tamás az interjúban azt állítja, nem tér vissza a politikába, de a politika továbbra is >
Lezárni a Pásztor-korszakot
A vajdasági magyar közösség megújulása csak a politikai felelősség megállapításával, a Pásztor-korszak lezárásával és az elmúlt >
Az idősebbek dühösek a Fideszre, a fiatalok vicceket gyártanak róla
A mellettünk levő asztaltársaság Magyar Péter munkabírását dicsérte. Kiléptem a kávézó elé egy cigarettára. Egy fiatal >
Messiás Komplexus
Aleksandar Vučić: tökéletesen illeszkedik az említett mintába. A szerb elnök politikai stílusa és a köré épített >
Bárkinek hozom szóba az esetet, ugyanezt a megnyugtató választ kapom
Ma délelőtt Kéri László készített velem interjút a Kontroll részére. Hosszú, részletes beszélgetés a szerbiai és >