Ma Csongor, Bernadett névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Nacionálpopulizmus
„Az új rendet a remélt jólétért választották, s mivel az elmaradt, helyette kárpótlásul most a nacionálpopulista mákonyhoz menekülnek.” Lendvai L. Ferenc jegyzetéből (Galamus):
Számosan törték már azon a fejüket, hogyan lehetséges, hogy miközben a jelenlegi kormány folyamatosan dönti romba a rendszerváltás után nagy nehezen kiépített magyar jogállamiságot és a válság után 2010-re nagy nehezen rendbe hozott magyar gazdaságot egyaránt, a kormánypárt mégis folyamatosan és fölényesen vezet valamennyi közvélemény kutatásban. Sőt: annak ellenére vezet, hogy általában a lakosság, s ezen belül számos jelentős csoport életkörülményeit rontotta, vagy materiálisan, vagy morálisan, mondjuk a hajléktalanoktól a tanárokig. Ennek mindössze annyi lett az eredménye, hogy nagyjából a kormányzás félidejében jó darabig romlott a kormány tevékenységének megítélése, s nőtt azoknak a száma, akik szerint az országban rossz irányba mennek a dolgok. Az idén azonban megfordult ez a trend is: a kormány tevékenységének és az ország perspektívájának megítélése is javulni kezdett, nagyjából a rezsicsökkentések folyamatának megindításával párhuzamosan. Ebből eléggé világosnak tűnik tehát, hogy itt elsősorban és alapvetően egy demagóg populista intézkedéssorozat teszi meg a hatását, azonban mégsem egyszerűen erről van szó. A rezsicsökkentés csak mintegy szimbolikusan összesűríti magában azokat a tényezőket, amelyeken a jelenlegi kormány nagy, illetőleg a jelenlegi ellenzék nem elégséges népszerűsége alapszik. Ez a három tényező: a kapitalizmusellenesség, az előbbiből következő liberalizmusellenesség, az utóbbiból következő nyugatellenesség, s végül mindezek összefoglalása és kvintesszenciája: a provinciális és gravaminális magyar nacionalizmus.(...)
Kelet-Európában azonban ilyen hagyományok nem voltak. A kapitalizmus itt nem szerves fejlődés eredményeként jelent meg, hanem – amint erre már Szekfű Gyula is rámutatott – mintegy váratlanul betört az erre föl nem készült tradicionális társadalmakba. Ezért itt az emberek a mai napig nem képesek elfogadni sem azt, hogy üzletekkel (tehát „munka nélkül”) is lehet pénzt keresni, sem azt, hogy mondjuk az áram és a gáz, vagy akár az orvosi ellátás is pénzbe kerül, sem azt, hogy a fölvett kölcsönöket a törvény szerint vissza kell fizetni, akkor is, ha a körülmények közben rosszabbra fordultak.
A liberalizmus mármost eleve ellenszenves lett itt azért, mert a modern polgári társadalom (a „kapitalizmus”) ideológiája, s mint ilyen helyesli vagy legalábbis megengedi az effajta dolgokat. Helyesel vagy legalábbis megenged továbbá sok mindent, ami ellenszenves a begyöpösödött vaskalapos fejeknek (a „tatár agyvelőknek”, írta Ady), az „istentelen” szekularizációtól a „nemzetietlen” világpolgárságig. Valóban, a modern világban eleinte a liberalizmus volt a kizárólagosan uralkodó ideológia (Locke, Hume, Voltaire, Montesquieu), mindaddig, amíg a nagy francia forradalomhoz kapcsolódóan (annak előzményeként vagy következményeként) meg nem jelent a kritikája: Rousseau-val a szocializmus, Burke-kel a konzervativizmus. Az előbbi nem, az utóbbi azonban maga is a polgári társadalom ideológiája, ezért a liberalizmus alapelveit megtartja, és csupán korrigálni kívánja őket. Az olyan irányzat, amely a liberalizmus elveit a limine és egészében elutasítja, nem konzervativizmus, hanem valami egészen más, mivel ezzel a modern polgári társadalmat mint olyat utasítja el. Az ilyen álláspont következetes végigvitele valójában a fasizmus, és Kelet-Európában, csakugyan, mind a mai napig széles rétegek rokonszenveznek számos fasiszta eszmével. Néhány évvel ezelőtt, egy moszkvai nemzetközi konferencia alkalmával, a Vörös téren volt alkalmam venni egy horogkeresztes jelvényt – a nyugati kollégák egyszerűen nem hittek a szemüknek.
És mivel mind a kapitalizmus, mind a liberalizmus Nyugatról jött, a velük való ellenkezés egyúttal szükségképpen nyugatellenességhez is vezet. Ne tévesszen meg bennünket, hogy a magyar progresszió emberei (hogy Kelet-Európáról most Magyarországra fókuszáljunk), a „nyugatjárók”, ahogyan Prohászka Lajos mondotta, mind a nyugati mintákat kívánták követni, Szent Istvántól Ady Endréig. Pontosan arról van szó ugyanis, hogy csak a progresszió emberei tájékozódtak a Nyugat felé, akiknek folyton az újra és újra föltámadó ellenállással kellett küzdeniük. Ahogyan Ady írta: „Hol foltokban imitt-amott /ős-sűrűből bozót rekedt meg, /most hirtelen téli mesék /rémei kielevenednek.” (Az eltévedt lovas) Ebből az „ős-sűrűből” ittrekedt „bozótból” elevenednek most ki azok, akik az Európai Uniót, amelybe szabad elhatározásból léptünk be, és bármikor ki is léphetnénk belőle, a magyar függetlenséget veszélyeztető imperialista hatalomnak állítják be, amely ellen „szabadságharcot” kell folytatni. Ennek célja azonban végül is nem más, mint hogy minél több pénzt zsaroljunk ki belőle, éppen ezért nem lépünk ki, csak „szabadságharcolunk” ellene.
Ez a nyugatellenes nacionalizmus azonban először is provinciális, mivel a Nyugathoz képest mélyen elmaradott társadalmi és kulturális viszonyokból fakad. Nemrég egy okos elemző azt mondotta: ha Magyarországot folyton Ausztriához hasonlítgatjuk, akkor vegyük tudomásul, hogy a legnagyobb igyekezettel is csak a Mária Terézia korabeli osztrák viszonyokat tudjuk elérni. Számomra egy tulajdonképpen mellékes fontosságú tény világította meg a Nyugattól való elmaradásunk távlatát: Nimes-ben járva nem tudtam megnézni a híres Aréna belsejét, mert ott már az esti koncert előkészületei folytak (az akkoriban közismert angol énekesnő, Samantha Fox lépett föl). Akkor rádöbbentem: itt valami a szinte tökéletesen megőrzött állapotában és lényegében eredeti funkciójának megfelelően működik csaknem kétezer éve!
A nyugatellenes magyar nacionalizmus azonban egyben gravaminális, sérelmi jellegű, amiként az volt a Dunai Monarchia keretei között is, amelyből egyébként – végső soron – ugyanúgy nem akartunk kilépni, mint az Európai Unióból; ott is csak a valóságos vagy vélt sérelmeinket hánytorgattuk fel. A XX. században Magyarországnak a Nyugattal szemben volt egy valóságos és egy vélt sérelme. A valóságos sérelem Trianon volt. Ámde kérdés, hogy akármennyire is valóságos egy sérelem, meddig érdemes folyton ennek a sebeit nyalogatni. Németországot az első világháború után a versailles-i békében megcsonkították, megrabolták és megalázták. (Ez az utolsó fájt nekik a legjobban: hogy mint bűnösöket, kizárólag őket tették felelőssé az egész háborúért.) Amikor azonban egy olyan pártot juttattak hatalomra, amelynek egyetlen célja Versailles rendszerének (beleértve az idegen, nyugati Weimari Köztársaságot) fölszámolása volt, annak tudjuk, mi lett a vége. A második világháború még katasztrofálisabban ismételte meg az első vereség következményeit: az elveszített területekről annyi németet telepítettek ki, amennyi magyar összesen van a világon: több, mint 12 milliót. De 1945 után a németek mégsem a múlt, hanem a jövő felé fordultak – és ennek is látványosak a (pozitív) következményei. Magyarország 1945 után persze a szovjet érdekszférába került, 1989-ben azonban kiszabadult onnan. Úgy tűnt, hogy egyértelműen és végleg a Nyugatot, a liberalizmust és a modern polgári társadalmat választotta. Igen, csakhogy abban a reményben, hogy most akkor azonnal el fogjuk érni a nyugati életszínvonalat, ami nyilvánvalóan képtelen várakozás volt. És mivel nem is következett be – és ez Magyarország másik nagy (vélt) sérelme –, megjelent a csalódás és megtörtént az elfordulás, amelynek végeredménye a 2010-es „fülkeforradalom” lett. Azóta a gátlástalan nacionalista és populista demagógia, a sikerpropaganda hazugságözöne, a Potemkin-falvak, a szociális alamizsnák, a centralizált irányítás, az egy kézben összpontosított imponáló erő, a fantom-nemzet kiépítése, a „szabadságharc” a gonosz bankárok, liberálisok, eurobürokraták ellen – mindez hatást gyakorol olyan emberekre, akik az új rendet nem a jogért és a szabadságért, hanem a remélt jólétért választották, s mivel az elmaradt, helyette kárpótlásul most a nacionálpopulista mákonyhoz menekülnek.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >
Mi történik, ha Ukrajna veszít?
Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >
A bennfentes, aki kihívja Orbán Viktort
Magyar Péter személyében egy korábbi bennfentes hívja ki Orbán Viktort – mindössze két hónap alatt az >
Az orosz atomfenyegetés miatt nem jönnek a német cirkálórakéták
Kijevben, egy titkos helyen nyilatkozott a német jobboldali Die Welt munkatársának, miközben országa az invázió kezdete >
Anti-Orbán jelenségnek…
… nevezi Paul Lendvai Magyar Péter felbukkanását. Az újdonsült politikus úgy jelent meg a színen, mint >
Megmukkant a magyar ellenzék, ám ez egyelőre csak olyan, mint egy távoli villámlás
Erre mutat rá kommentárjában a Neue Kronen Zeitungban Kurt Seinitz, aki annak idején elsőnek vette észre a >
A remény mint drog
Nem az az ellenség, aki diagnosztizálja a daganatot (ami társadalmi szempontból az öntudattalanság, a közöny, valamint >
Egy „messiás” felkavarja a magyar ellenzéket
Újdonsággal ugyan nem rukkolt ki, mert amit kifogásol a rendszerben, az már jó ideje közismert, ám >