2021. október 22. péntek
Ma Előd, Szalóme, Kordélia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Alföldi

Gerold László
Gerold László
Alföldi

„Nehogy – amint erre több vészjósló előjel is utal – velünk is ez történjék.” Gerold László jegyzetéből (Vajdaság Ma):

Az utóbbi fél évtized magyar(országi) színházi életének talán legnagyobb érdeklődést kiváltó, pro és kontra vélemények kereszttüzébe került szereplője Alföldi Róbert volt és részben maradt is. Kezdve attól, hogy 2008-ban kinevezték a Nemzeti Színház igazgatójának, majd folytatva azzal, hogy az idén a regnáló kultúrpolitikai hatalom nem hosszabbította a mandátumát (Alföldi helyett, nem szakmai, hanem elsősorban politikai szempontból megfelelőbb Vidnyászky Attilát bízták meg a Nemzeti vezetésével), s azzal, hogy a szegedi Dóm téren Alföldi rendezésében volt látható a politikai jobboldal részéről támadott nemzeti musical, az István, a király, amihez ráadásként jelent meg a kritikus Csáki Judit Alföldi színháza című, egyszerre kordokumentum és példás színháztörténeti könyve, mindezt zárva, de nem befejezve, Alföldi Vígszínházban rendezett Danton halálával, ami – mint minden rendezése – provokatív, egyfelől a hatalom számára, másfelől pedig mert azt a színházat testesíti meg, amely nem állít, hanem „kérdez, tűnődik, dilemmázik, megmutat, fölvet”, ahogy a kritikus írja. S így lesz a színház az a hely, „ahol mindig történik valami. Lehet lelkesedni vagy fanyalogni egy-egy program után – de a következőn megint ott »kell« lenni (…), ahol nyitottság és kíváncsiság honol; extravagancia és túlkapás, berögzült ízlésvilágok óvatos vagy brutális tágítása (…), ahol olyan kérdések téteknek föl, amelyek itt lebegnek a levegőben (…), ahol el- és meggondoltatják a befogadót”.

És Alföldi Róbert ilyen Nemzeti Színházat teremtett. Mert sikerült a „hellyé válás” útján elindított elképzelését évadról évadra egyre inkább megvalósítania. Ahogy Nánay István írta a Nemzeti Színház egyik legsikerültebb, Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című előadása után, a néző érezte, hogy „a történet nem(csak) bajor, hanem magyar, ez a mentalitás nem a háború utáni múlt sajátja, hanem máig virulens, mindehhez mindenkinek köze van, mindez közöttünk történik nap mint nap”. Mert nem úgy csinált közönségbarát színházat (micsoda buta fogalom!), hogy – Georges Banu kifejezésével élve – felvizezett whiskyt kínált, hanem valódi nézőközönséget teremtett, melyben mindenki felismerhette, hogy olyan problémákat vetnek fel, amelyek elsőre talán nehezen érthetőek is vagy furcsák, de felvetésük hiteles, mert, ahogy a Csáki-könyvben levő egyik kommentárjában maga Alföldi fogalmaz: „Szóval, mi csak dolgoztunk, miközben itt éltünk, ebben az országban. És mindent, ami itt történik, azt éltük mi is, nem színházcsinálóként, hanem állampolgárként. Ha beszéltünk – és sokat beszéltünk –, akkor erről beszéltünk. Magunkról. És ezt értették a nézők is, hiszen róluk is beszéltünk”. (…)

Hogy most, amikor Alföldi az Újvidéki Színházban rendez, Csáki Judit sok-sok tanulságot kínáló könyvéből éppen a színház és közönség kapcsolatára utaló részeket emelem ki, s nem a társulatteremtést, a másságot vállaló darabválasztást, a kortárs magyar dráma megmutatkozását, vagy a kevésbé sikerült előadások (ilyenek is voltak!) felelősségteljes kezelését, annak oka elsősorban az, hogy ez az egyik, s talán éppen a legfontosabb mozzanat, amely számunkra, s nem csak az Újvidéki Színház vonatkozásában leginkább aktuális, követendő példa lehet. Arra ösztönözhet bennünket, színházakat és közönséget, hogy tudatosodjék a színház csinálásának és működtetésének legfontosabb kritériuma: mit miért kell játszani, illetve nézni. S erről az Alföldi-könyvben éppen olyan példák szólnak, amelyek az Újvidéki Színház immár több éve alakuló profilját is jellemzik: a klasszikus művek, ezen belül a nemzeti hagyomány (Az ember tragédiája, Csongor és Tünde) mai színpadra állítása. Ennek egyetlen értelmét és magyarázatát az adhatja, ha tudjuk, mit miért tűzzünk műsorra. Ha eleget teszünk annak a kettősségnek, hogy „egyrészt valóban a szerzőjük beszéljen ki a műből, másrészt elérje a közönséget; úgy szóljon hozzájuk, hogy találva érezzék magukat”. Természetesen ez nem csak a nemzeti klasszikusok esetében érvényes, hanem minden más mű, régi és mai színrevitelekor is. Minden műben „meg kell találni benne azt, amitől megszólal az anyaga, amitől képes ma hozzánk szólni”, ahogy az egyik Alföldi-kommentár véli.

Persze, mondhatnánk nem kis önelégültséggel, hát lehet ez kérdéses? Sajnos, lehet. Egy esetben azonban nem merülhet fel kétség, akkor sem, ha egyik másik előadás nem szándékunk, elvárásaink szerint realizálódik, akkor, ha rendelkezünk kellő szellemi, intellektuális töltettel, s ha van kitartásunk célunk megvalósítására. Ehhez viszont nélkülözhetetlen a külső körülmények (pl. /kultúr/politika!) segítő közreműködése. Alföldi esetében ez nehézségekkel bár, de öt évig működött is, míg meg nem fojtották a „biztató jövendőnek ezt a lehetőségét”. Nehogy – amint erre több vészjósló előjel is utal – velünk is ez történjék.

Ezért – végezetül visszatérve Csáki Judit Alföldi-könyvéhez –: jó lenne, ha minél többen elolvasnák, nem csak Alföldi Róbert színházának megismerése céljából, hanem önmagunk okulására is.

2013. december 21.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A párbeszéd hangját a követelések kiabálásai helyettesítik

Abban is igaza volt, hogy termékeny talajra találnak a szélsőséges és populista irányzatok amennyiben a politikusok >

Tovább

A párbeszéd hangját a követelések kiabálásai helyettesítik

Abban is igaza volt, hogy termékeny talajra találnak a szélsőséges és populista irányzatok amennyiben a politikusok >

Tovább

Szép csendben kiléptem a közéletből

Legfeljebb az újonnan megjelent könyveim megjelenésekor lépek fel egyik-másik rendezvényen, vagy nyilatkozom egyik vagy a másik >

Tovább

Támogatjuk Márki-Zay Pétert!

„A Magyar Mozgalom partnere kíván lenni azoknak a magyarországi erőknek, amelyekkel közösen elérhetjük, hogy valóban minden >

Tovább

Az Édentől balra

Csak annyi erőm maradt még, hogy eldadogjam egy régi 1968 után írt esszém címét. Előtte is, >

Tovább

„Mikor megy már nyugdíjba?”

A „csaknem 15 éves pártelnöki munkájának” és a magyar közösségre tett hatásainak az értékelése még várat >

Tovább

Ki kellene lépni abból az értelmiségi buborékból

Néhányan kérdik tőlem, hogy miért nem írok például a VMSZ-ról. Miért? Azért, mert az többé nem >

Tovább

Az utolsó percig nem hittük, hogy ebből háború lesz

És most, amikor hazamegyek, fáj a szívem, mert nem azt a falut látom, ahonnan annak idején >

Tovább

„Úgy hullottak szét a családok, mint Jugoszlávia”

A békéről szeretnék írni, mivel sokat írtam már a háborúról. Most azt szeretném körüljárni, milyen az, >

Tovább

Civilizációs válság

Megbicsaklott a társadalmi önbecsülés és méltóságérzet, megszűnt a szolidaritás. Lepusztult és barbarizálódott a közélet, elhatalmasodott a >

Tovább

„Tűnés, míg a Dunába nem lőlek benneteket!”

Amikor a hídhoz értünk, megköszönte a fuvart, kiszállt a kocsiból, de abban a pillanatban érkezett meg >

Tovább

„БОЛДОГ СЗУЛИНАПОТ МЕГКЕСВЕ КИВАН НЕНА”

Már eddig is, de hat hónap múlva – vagyis éppen a választások után, amikor a törvény >

Tovább