2019. november 17. vasárnap
Ma Hortenzia, Gergő, Dénes névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Magyar tandráma

Végel László
Végel László
Magyar tandráma

„Az becsüli legjobban a határon túliakat, aki szeretetével sem okoz fájdalmat nekik.” Végel László írása (Népszabadság):

A határon túli magyar közösségben de facto kezdődik az anyaországi választási kampány. Az eddigi adatok arról szólnak, hogy a Vajdaságban mintegy ötvenezren vették fel a magyar állampolgárságot, s ebből csaknem 14 ezren feliratkoztak a választási listára, ami a magyar kormánykörök megítélése szerint az egész régióban kimagasló teljesítménynek számít.

Németh Zsolt szabadkai látogatása során kijelentette, hogy lélekszámához viszonyítva a vajdasági magyar lakosság toronymagasan vezet a kettős állampolgárság és a választási regisztráció szempontjából. „A magyar kormány köszöni, hálával tartozik – állapította meg – a Vajdasági Magyar Szövetségnek és Pásztor István elnök úrnak. Kérjük, hogy folytassák ezt a munkát, élvezik a támogatásunkat, partnerként számíthatnak ránk.”

A számadatok nem véglegesek, bizonyára a regisztráltak száma növekedni fog, ami nem egyszerű feladat, hiszen az új állampolgárok különböző meggondolásból vették fel az állampolgárságot. Akik, mint ahogy olvastuk, érzelmi okok miatt lettek kettős állampolgárok, vagyis ezzel is ki akarták nyilvánítani, hogy a magyar nemzethez tartoznak, bizonyára nagy számban regisztrálják magukat. Nincs szakszerű közvélemény-kutatás, de a nyilvános reakciókból, a közösségi honlapokon kifejtett állásfoglalásokból az derül ki, hogy közülük nagyobb számban a Fideszre, kisebb számban pedig (azok, akik kiábrándultak a helyi legnagyobb kisebbségi párt, a VMSZ politikájából) a Jobbikra fognak szavazni.

Ezt képviselik a Magyar Nemzeti Tanács médiumai is, amelyek egyértelműen a Fidesz ideológiáját közvetítik. Ugyanezt segíti elő az is, hogy a helyi kisebbségi pártok részéről nincs fogadókészség az ellenzéki pártok képviselői iránt, úgyhogy a Fidesz politikusain kívül eddig csak a Jobbik képviselői jelennek meg a színen (köszönve a vele azonosuló helyi Magyar Remény Mozgalom nevű párt aktivitásának). Mások nemcsak érzelmi okokból vették fel a magyar állampolgárságot, hanem gyakorlati meggondolásból. Választási hajlandóságukat nehéz megítélni, mert legtöbben munkavállalás céljából tették ezt, mivel a magyar útlevél birtokában a nyugati országokba távoznak. Közéjük tartoznak azok a szerb polgárok, akik élve a törvény adta lehetőségekkel, szintén felvették a magyar állampolgárságot, és ugyancsak külföldön vállalnak munkát.

Az ő regisztrációjuk sokkal bonyolultabb, és aligha hihető, hogy nagyobb sikerrel jár. Ettől eltekintve a vajdasági regisztrációs eredmények, bár aligha fogják befolyásolni az anyaországi választások kimenetelét, mégis tanulságosak. Az egyik ilyen tanulság az, hogy ez alkalommal a Vajdaság maga mögött hagyta Erdélyt, amely mindeddig mintaadónak számított a nemzeti identitás megőrzése szempontjából. Ennek számos magyarázata lehet, egyebek között a helyi kisebbségi párt, a Vajdasági Magyar Szövetség fokozott ügybuzgalma, továbbá a kettős állampolgárságról szóló törvényi háttér. Szerbiában ugyanis a kettős állampolgárságra nem vetül a nyilvános politikai gyanakvás árnyéka. Mindezek azonban önmagukban nem nyújtanak kielégítő magyarázatot, sokkal fontosabb az a társadalmi-politikai környezet és közhangulat, amely a kisebbségi állapotot meghatározza.

Az egykori Jugoszlávia térségében lezajló háborúk – amelyeket sokan a XX. század második fele legpiszkosabb európai történetének neveznek – jelentős mértékben felülírta a vajdasági magyarság regionális öntudatát, és ennek következtében minden reményét az anyaországba fektette. Csakhogy a regionális öntudat gyengülése egyben az elvándorlási hajlamot erősíti. Nem érvényes ugyanis az az állítás, mely elsősorban szociális tényezőkkel magyarázza a kilencvenes években történt anyaországi áttelepülést. Nem a legszegényebbek vették a vándorbotot, hanem azok a módosabb kisebbségi polgárok, akiknek volt megfelelő anyagi hátterük, hogy jövőjüket Magyarországon alapozzák meg. Erre következtettem járva a vajdasági magyarlakta kisvárosokat, melyek központjában sok helyen nagy betűkkel van kiírva, hogy „ez a ház eladó”.

Magyarul és szerbül. Az újságok hirdetésrovatai tíz-húsz holdnyi termőföldeket kínáltak megvételre, ami nem a legszegényebb réteg távozásáról tanúskodott, inkább a regionális öntudat sorvadásáról. Ez a példa azt is bizonyítja, hogy aligha beszélhetünk általában határon túliakról, mivel minden kisebbségi közösség sajátos világ. A közelgő választások kétségtelenül felszínre hoznak megannyi napi politikai kérdést, a többi között azt is, hogy mennyire alkalmas a választói szándék közvetítésére a „borítékolt voks”, vagy azt, hogy mennyire ellenőrizhető a választási kampány a kisebbségi közösségekben, milyen szabályok érvényesüljenek lefolyásában, mihez tartsák magukat a közpénzekből támogatott médiumok. A magyar közéletben máris viták robbantak ki erről a kérdésről. A vajdasági pártok között pedig a körül támadt nézeteltérés, hogy egy párt birtokolhatja-e a vajdasági magyarok választási névjegyzékét, hiszen az befolyásolhatja a Magyar Nemzeti Tanács jövő évi választási kampányát.

A vitát az robbantotta ki, hogy a névjegyzéket a feketepiacon árusították, ami azt jelenti, hogy egy esetleges baljós időben bárki visszaélhet vele. Mindez arra figyelmeztet, hogy a választási kampányban az anyaországi pártoknak erősen önkorlátozó magatartást kellene tanúsítaniuk, nehogy még jobban megosszák a kisebbségi közösséget, amelynek egyébként is megvannak a saját belső érdekellentétei, ugyanakkor hordozza a szerbiai társadalom érdekellentéteinek súlyát is. Nem kellene tehát szaporítani őket. A több mint kétszázezer potenciális választópolgár egy része felvette a magyar állampolgárságot, másik része nem. Ettől függetlenül mindannyian a magyar nemzet tagjai. Az új állampolgárok egy része érzelmi okokból vállalta ezt, a másik részét egzisztenciális megfontolások késztették erre, s életkörülményeik nem engedik meg, hogy részt vegyenek a választásokon.

Annál is inkább, mert ebbe a csoportba tartoznak azok a szegényebb sorsúak is, akiknek a szülei vagy ők nem voltak olyan tehetősek, hogy az állampolgárság elnyeréséhez szükséges magyarországi tartózkodás költségeit fedezzék. Ez nem jelenti azt, hogy az egyik csoport jobb magyar, mint a másik. Azoknak, akik érzelmi okokból kérelmezték a magyar állampolgárságot, egy része nem vesz részt a választásokon, mert úgy gondolja, hogy nem dönthet olyan kérdésekben, amelyeknek a következményeit nem viseli. A másik része viszont azt gondolja, hogy nem másodrendű állampolgár, tehát joga van szavazni. A nézetek különböznek, de nem mondható, hogy az egyik jobb magyar, mint a másik.

Bevallom, az önkorlátozás gondolata naivnak tűnik, ám mégsem árt felidézni Brecht drámájának, A kaukázusi krétakörnek bibliai motívumot felhasználó egyik jelenetét. Két asszony indított pert annak érdekében, hogy megállapítsák, melyikük egy gyermek anyja. A bölcs bíró egy kört rajzolt, s a közepébe állította a gyermeket. A két asszony pedig rángatta a gyermeket magához. A bölcs bíró annak az asszonynak ítélte a gyermeket, aki előbb engedte el, mert nem akart neki fájdalmat okozni. Igaz, a politikában nem létezik ilyen bölcs bíró, de az önmérséklet már csak azért is ajánlatos, mert a határon túli magyarok ügye mindinkább a napi politika eszközévé válik, holott nem akképpen indult. A nyolcvanas években a kultúra képezte a Kárpát-medencei magyarok összekötő szövetét.

Ennek élén a magyar írók jártak, függetlenül attól, hogy a népiek vagy az urbánusok táborába tartoztak. Példaként szolgál Illyés Gyula, aki nem az egyik vagy a másik szemüvegen keresztül szemlélte a kisebbségi kultúrákat, hanem a maguk teljességében. Ugyanez elmondható Mészöly Miklósról és természetesen a többiekről is. A kilencvenes években a politika felzárkózott ehhez a folyamathoz, ami természetesen üdvös dolog, de károssá fajulhat, ha kiszorítja vagy eluralja a kultúrát. A politikai diskurzus megfogalmazhatja a nemzet egységét, de nem képes megtestesíteni azt, nem képes mély és tartós erővé válni az emberi lelkekben, hiszen minden politikai diskurzus manapság szükségszerűen, természetéből adódóan egyoldalú. Erőtlensége manapság különösen érzékelhető, amikor az emberek egyre tömegesebben ábrándulnak ki a politikából.

Politikai viták lesznek tehát, és csak reménykedhetünk, hogy nem hagynak mélyebb sebeket a határon túliak és az anyaországiak viszonyrendszerében, bár az kétségtelen, hogy sérülések lesznek. Az viszont üdvös lenne, ha a viták azzal a tanulsággal járnának, hogy a „politikai mérkőzések” után sokkal nagyobb súlyt kéne fektetni a kisebbségi közösségek megismerésére, az ott kialakult értékrendek és jövőképek tanulmányozására, az anyaországi társadalom és a kisebbségi közösségek preferenciáinak vizsgálatára, hogy kiderüljenek a hasonlóságok és a különbségek. Erre egyebek között azért is nagy szükség lenne, mert a mai napig sem sikerült kideríteni, hogy a rendszerváltások után miért gyorsult fel a kisebbségek lélekszámcsökkenése.

De méltán érdemelne figyelmet az is, hogy az anyaországiak ismerik-e a kisebbségi közösségek szellemi valóságát, vagy csak annak politikai vetületével találkoznak. Az utóbbi időben, hogy csak néhány példát soroljak fel, kezembe került Tőzsér Árpád naplója (Az érzékek csőcseléke) vagy Kántor Lajos esszéregénye (Konglomerát), s rádöbbentem, hogy ezek a szubjektív hangvételű szövegek többet feltárnak a kisebbségek életéről, mint a politikai szóvirágok, amelyek az utóbb időben nagyon elszaporodtak. Ez az élet sebezhető, derül ki az említett könyvekből, sok olyan traumával van teli, amellyel könnyű visszaélni. Lehet, hogy Brecht konklúziója naiv, ám mélységesen igaz: az becsüli legjobban a határon túliakat, aki szeretetével sem okoz fájdalmat nekik.

2013. december 3.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább

„Így pusztul ki a bánsági magyarság”!

A nyár nagy részét a bánsági Tordán töltöttem, így alkalmam volt megismerkedni a falu életével és >

Tovább

Összefoglaló (2. rész)

Ezekből az esetekből azt a következtetést lehet levonni, hogy az egykori egyenrangú használatból Vajdaságban mostanra joghátrány >

Tovább

Rekviem a szabadkai zöld Zsolnay szökőkútért

Búcsúzom Tőled zöld Zsolnay szökőkút és szerintem nem csak én, hanem nagyon sok szabadkai búcsúzik városunk >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább

Orbán és a jobbhorog

„Az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már egy jó ideje sorozatosan arra >

Tovább

Hulló vasak

Akkoriban folyton hullott valami az égből, egészen furcsa dolgokat szórtak ránk. >

Tovább