2019. október 16. Szerda
Ma Gál, Margit, Hedvig névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Ötperces tűnődés

A magyarokról

Radics Viktória
Radics Viktória
A magyarokról
Metelkova* színei (Tamarie fotója)

Érdekes cikk jelent meg a romániai magyarok egyik kitűnő honlapján, a Transindexen. Laikus vagyok, nem értek a szociológiához, annál inkább szeretem bogarászni azt, amihez nem értek; nem elképzelhetetlen, hogy nem-szakértőként – abszolút civilként – lehet úgy igazándiból eltűnődni nem-idegen s idegen emberi dolgainkon.

Hogy a nemeket szaporítsam, nem tudom megítélni, tudományosan mennyire helyes a kérdezőbiztosok kérdésfeltevése (nem szájbarágós-e talán?), a tapasztalatom azonban azt súgja, hogy a vajdasági magyarok közt semmilyen körülmények közt senki sem mondaná, hogy a szerb nemzet részének tekinti, érzi, tartja magát. Semmilyen érzelmi színezettel nem tenne ilyen kijelentést.

Hogy kievickéljek a tagadás kátyújából, fölteszem a kérdést: ugyan mivel magyarázható e szembeszökő különbség az erdélyi magyarokhoz viszonyítva? Akiknek a fele pozitív vagy negatív előjellel „a román nemzet részének” érzi és/vagy gondolja magát? Talán azzal, hogy az utóbbi hatvan évben itt folyamatosan beszélnek (a médiumokban, az oktatásban, a politikában) kisebbségekről, nemzetiségekről, és ez a fogalom/kategória elterjedt a népek körében. Igen: a vajdasági magyarok – szeretném hinni – nem bináris struktúrában gondolkodnak magukról. (Lehet, hogy a kérdezőbiztosok ezt a gondolkodásmódot ráerőltették az erdélyi magyarokra, amikor igen/nem választ követeltek tőlük.) Legyünk bátran „harmadikak”! Nem hallottam még vajdasági magyartól elutasítani ezt a besorolást, mármint hogy kisebbség, nemzetiség vagyunk – legföljebb az érzelmi (politikai) színezete változik, csúszkál a skálán jobbról balra, és fordítva. És vele változik a jelző: jugoszláviai, vajdasági, bácskai, határon túli magyar, elcsatolt, az országhatárokon kívül rekedt, elszakadt, leszakadt magyarok… Esetleg európai vagy balkáni…?

 „Jugoszlávnak”, úgy vélem, sokan vallanák magukat ma is, mert ebbe a megjelölésbe – a szocializmus örökségének köszönhetően – belefér a magyar nemzetiségi/kisebbségi öntudat; az emberek tudják, hogy a „jugoszláv” nem nemzetet jelentett, hanem állampolgári, politikai, sőt kulturális (modern) közösséget, amelyre hajdan (no, nem is oly rég!) büszkék voltak. Ma a múltat jelenti; azt is tudja mindenki, hogy ez a fogalomhasználat immár anakronisztikus – viszont mégis van jelentése, ez pedig az elhatárolódás vagy differenciálódás a magyarországiaktól, egy sajátos, autochton regionális és kulturális hovatartozás jelzése. A „jugoszlávság” vesztét nem váltotta fel a szerbekhez való „csatlakozás”, ellenben úgy erősödött a magyarságtudat, hogy ez általában (jobb esetben) nem termelte ki az „anyanemzetbe” való regresszív (pszichés kényszerű) beleolvadás vágyát. A Magyarországon élő, dolgozó vajdaságiaknál is jól kivehetően megmaradt a bácskai (ott)hon képzete és valósága. Ott is, itt is elég eleven, néha túlfűtött a megkülönböztetés a "magyaroktól" (magyarországiaktól), és már-már fájón gyakori a „mi” (vajdaságiak) és „ti” (magyarországiak) névmáshasználat, ugyanakkor a keresztkapcsolatok elfogadása sem ritkaság már, a szabad ide-oda járkálás, amit nem szükséges magyarázni, hiszen mi sem természetesebb. Gyüssz-mész, ahogy akarod.

 Lehet, hogy tévedek, de azt hiszem, hogy a Vajdaságban nem keverik össze az állampolgárságot meg a nemzeti(ségi) identitást. Nemhogy bárki szerbnek mondaná magát, de határozott fölháborodás fogadja, ha valaki Magyarországon netán, ostobán, „szerbeknek” meri nevezni őket – a „jugoszláv”, „jugó” megjelölés kevésbé ütközött ilyen ellenállásba. A körvonalazott kisebbségi tudat (melyet a mostani magyar pártok kimondottan ápolnak és forszíroznak) áthidalja azt a hézagot, hogy „jugoszlávság” már nincsen. Hiszen Európa van, és Európában nemzetiségek: voltak, vannak, legyenek. A magyar állampolgárság felvételének esélye jót tesz ebből a szempontból, mert a kisebbségi helyzet, a kettős kötődés tudatosításával jár, mely a magyar/magyarországi különbségtételt nem oldja fel, ám nem ritkán ambivalenciával tölti meg. Ami nem okvetlenül rossz dolog: elmélyíthet, fölpörgethet egy kapcsolatot. A vendégszereplő és csábító, sajnos itt-honosodó ultrajobb és templomos jobb politikusok hatására (gondolok itt a vajdasági templomokat járó magyarországi tisztségviselőkre) ez az ambivalencia piszok rosszul oldódik fel, hiszen az egyoldalú kötődést erősíti a nacionalista-sovén-irredenta meg az etnicista tévképzetekkel, bóvli mitologémákkal ékesítve, hamis tudattal megfejelve.

Alighanem a háború is hozzájárult ahhoz, hogy a Vajdaságban differenciálódjanak a szóban forgó fogalmak (állampolgárság/nemzettagság) – hiszen a magyar természetesen semmi áron nem vállalt közösséget a szerb nacionalizmussal, etnicizmussal, s egy pillanatra sem tekintette magát ’a szerb nemzet részének’, elkülönbözött tehát –, ugyanakkor a háború a dacos, kontrázó és csurig szentimentális identitás-fixációkat is föltáplálta. A későbbi neoliberális törekvések jobbára szabad kezet adtak a vajdasági magyar politikusoknak, az újabb „magyar hadjárat” (a jó fogadtatásra találó szemérmetlen, számító politikai csábítás) azonban megbolondítja itt mifelénk is az agyakat. A regionális (ön)tudat azonban elég strapabírónak tűnik. Hiszen van itt egy nagyon különleges magyar kultúra (magaskultúra és népi kultúra is, irodalom is, szokások is, táj is, konyha is meg ízes nyelv is), melyet nem akar elveszíteni senki. Ebben, gondolom, egyetértünk. Végre: igen.

***

* Metelkova város Ljubljana egyik kulturális központja – egy volt laktanya helyén.

2013. november 21.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A szerb kormány növeli az elköltözést?!

Az létszámstop folyamatos hosszabbításának egyenes következménye az elköltözés, a külföldre vándorlás. Munkahely, vagyis jövedelemforrás hiányában az >

Tovább

„Érvényesülnek vagy csorbulnak a kisebbségi jogok?”[1]

Annak, hogy egy magyar jelentéstevőt választott az EP bizottsága, még örülni is lehetne. Kovács helyzetét – >

Tovább

Tisztelet a magyar népnek

Doktrinális értelemben nem szigorú tisztasággal, egyértelműen, bár passzívan, de a magyar nép nemet mondott a fasizmusra >

Tovább

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább

A kétpólusosság átka

Igazat adok Márai Sándornak, aki szerint a magyar irodalom nagyobb volt, mint a magyar politika, de >

Tovább

Változik a viszonyulás?

Fontos, hogy az anyaországban – legalább most – átfogó és tárgyilagos felmérés készüljön a délvidéki rehabilitálások >

Tovább

Cipelni a hazátlanság gyökereit

A Temetetlen múltunk esszenciális, sokat boncolgatott kérdése az is, hogy hogyan írjunk a magyar nemzeti kisebbségről. >

Tovább

„Ma Szerbiában előnyt jelent magyarnak lenni”?

Pásztor István a Fidesz tisztújító kongresszusán azt mondta, amit Orbán Viktor hallani szeretett volna. Beszéde nagy >

Tovább