2020. április 2. csütörtök
Ma Áron, Ferenc névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Lőjétek főbe magatokat!

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós
Lőjétek főbe magatokat!
(babyinblue illusztrációja)

A baloldal a közügyek 2,6 százalékában, a jobboldal a közügyek 97,4 százalékában rendelkezik befolyással. De Magyarországon még ezt a baloldali arányt is sokallják. A Transindexről kölcsönöztük a szerző engedélyével:

Mije van a baloldalnak? Pár tanszék a bölcsészkaron, néhány intellektuális folyóirat, egy-két blog, szakadt klub, kis művészszínház, olyik múzeum, galéria. Nőmozgalom, jótékonyság, jogvédő rongyosok, mélyökológia, tucatnyi apró szekta.

Mit dominál a jobboldal? Az üzemeket, a jogi kart, a közgazdasági egyetemet, a business school-t, a nagyáruházakat, a közlekedést, a tévét, a bankokat, a természettudományokat, a hadsereget, a rendőrséget, a titkosszolgálatot, a törvényszéket, a fog- és fegyházakat, a filmvígjátékokat, a rockzenét, az internetet, a Facebookot, a tömegsajtót, a rádiót, a reklámot, a PR-t, a pedagógiát, az egészségügyet, a divatot, a könyvkiadást, az egyházakat, a gasztronómiát – és nem utolsósorban „a baloldalt”, amely ma pl. Magyarországon a neokonzervatív társadalmi-üzleti konszenzust jelenti; de hát – teszem azt – van a Régi Rendnek, az ancien régime-nek nagyszerűbb bástyája, mint a Francia Kommunista Párt, amely reakciósabb, mint a templomos lovagrend?

A baloldal a közügyek 2,6 százalékában, a jobboldal a közügyek 97,4 százalékában rendelkezik befolyással.

De Magyarországon még ezt a baloldali arányt is sokallják.

Az „értelmiségi” kifejezés Párizsban – köztudomásúlag – a dreyfusard írástudókat, az anti-antiszemita hőzöngőket jelölte valamikor, akik az akkor még létező munkásmozgalommal is rokonszenvezni mertek; Oroszországban meg egyenesen a középosztályból származó forradalmárokat. Ilyen értelmiségiek alig találhatók manapság (arányuk Európában a diplomások 22,1 százaléka, Magyarországon 1,9 százaléka), de az értelmiséghez tartozás bűnével gyanúsítja a közvélemény az ún. szellemi foglalkozásúak relatív többségét. Az ún. rendszerkritikai értelmiség befolyása ennek az alaptalan vélelemnek köszönhető.

Pár napja a magyarországi jobboldal egyik funkcionáriusa a blogjában úgy vélekedett, hogy a világunkkal elégedetlen, a valóságot sötétre festő író, Krasznahorkai László jobban tenné, ha főbe lőné magát, és nem lacafacázna itt mindenféle könyvek írásával álcázva – reménytelen – bomlasztó tevékenységét. Ezt az írást igen szellemesen és ékesszólóan visszautasította Keresztury Tibor, aki bizarrnak találta azt az ötletet, hogy mindenki, aki nem fideszes, ölje meg magát, különösen, ha regényeket ír.

De Keresztury Tibor elkövette azt a hibát, hogy nem hitt a szemének. A GFG betűjelű jobboldali párthivatalnok világossá tette, hogy az „értelmiséginek lenni” és „élni” kifejezések között logikai ellentmondás áll fönn. Valaki vagy él, vagy értelmiségi. Ha értelmiségi, akkor – logikusan – meg kell halnia.

Ez nem egészen új eszme, vannak előzményei.

Volt egy – egészen kitűnő – román filozófus, Nae Ionescu (1890-1940), a bukaresti egyetem professzora, a királyi diktatúra és a Vasgárda támogatója, Mircea Eliade, Emil M. Cioran és Constantin Noica mestere, akinek (lelkes) tanítványa volt Mihai Sebastian (1907-1945), a híres író, zsidó ember (eredeti nevén Iosif Schechter), Nae Ionescu hatására a fasiszta Cuvântul napilap egyik szerkesztője és publicistája, aki meg is kérte tanárát, hogy írjon előszót a regényéhez (De două mii de ani: „Kétezer éve”). Az előszóban Nae Ionescu kifejtette, hogy a „zsidónak lenni” és az „élni” kifejezések között logikai ellentmondás áll fönn, ezért azt javasolta Mihai Sebastiannak – az előszó így kezdődik: „Kedves Iosif Schechter!” – , hogy legyen öngyilkos. Sebastian evvel az előszóval jelentette meg a könyvét. (Az egész históriáról Marta Petreu, a kitűnő kolozsvári kritikus, az Apostrof szerkesztője írt megrázó könyvet 2009-ben, amely az egész világon ismert – kivéve Magyarországot.) Sebastian nem kötötte föl magát, teherautó ütötte el már a fölszabadulás után. (S ne feledjük, hogy Szabó Lőrinc, a nagy – nagyon nagy – magyar költő úgyszintén az öngyilkosságot javasolta patrónusának és szerkesztőjének, Magyar Eleknek az 1930-as évek végén.)

Krasznahorkai László persze nem zsidó (még csak nem is baloldali), de úgy látszik, ez teljesen mindegy.

2013. november 21.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A hatalomban, vagy ellenzékből? (1.)

Mit eredményezett, tehát, a VMSZ-nek „a hatalomban való szerepvállalása”? A VMSZ vezető tagjainak néhány jól fizetett >

Tovább

A nemzeti egység kompromisszumok nélkül csonka

Semmi sem kártékonyabb, mint az embereket nemzetpolitikai kínai csizmába kényszeríteni. A vajdasági magyar politikusoknak sem ártana >

Tovább

A jövő sem lesz a régi

A pestissel együtt terjedt az antiszemitizmus, Dél-Franciaországban elterjedt a hír, hogy a zsidók megmérgezték a kutakat, >

Tovább

Felemelt kezekkel menekülünk, de nem tudjuk, hogy pontosan hova

Most már mindenki tisztában van vele, elvesztettük az ismeretlen ellenséggel szembeni háborút. Berendezkedtünk a megalázó védekezésre. >

Tovább

Orbán és Vučić – több mint barátság

Ahol viszont egészen döbbenetes a két ország politikai berendezkedése közötti hasonlóság, az egyértelműen a média, itt >

Tovább

Centrális erőtereket mindenhova

Nézzük csak meg például, hogy mi történt a Magyar Szóval az elmúlt 9 évben, hogyan lett >

Tovább

Földrengés Zágrábban

Látom az ismert utcákat, óváros romos épületeit, az utcák tele törmelékkel, az az utcára menekült embereket, >

Tovább

Nemzet a pártok csapdájában

A jelenlegi szörnyű magyar szakadék felett csak akkor épülhetnek hidak, ha a szakadék mindkét partján elmélyült >

Tovább

A bekötött szemű pilóták

Vesztegzár alatt az újságíró kénytelen más jegyzetfüzetébe belelesni, lévén, hogy a sajátja üres. Olyanéba, aki még >

Tovább

Nyomunkban a Nagy Testvér

Félő, hogy a járványveszélyben felerősödő globális félelem a diktatúrába sodorja a tömegeket. Végel László: >

Tovább

Nem a fölhatalmazási törvényre

A válság kellős közepén összetörni az alkotmányos államrendet: ez shakespeare-i jelzőkért kiált. De még van néhány >

Tovább

Róka fogta csuka

A harminc évvel ezelőtti marosvásárhelyi március arra kényszerített minket, hogy kétségbeesetten kapaszkodjunk a politikai párbeszéd eszközeibe, >

Tovább