Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Gáspár Mihály

Eszék, 1991

Istenem, ha így lenne!

Pestet hallgattam előzőleg, pont dél­ben. Jelzi, hogy Eszék a következő célpont. Hány éve is annak, hogy ott jártam? Három, négy? Egy örökkévaló­ság. Igaz, akkor is lőttek, de egészen más okból. A sportlövők a Pampasban. Itt egy fénykép. A Dráva-parton Picassót ölelgetem. Meg egy emlék, jó kis bunyóról valamelyik szlavóniai erdő kö­zepén, hajnalban, egy lebujban. És per­sze az ottani haverok is. Darko Ružić az SN-ből, Zdravko Čakalo a Glasból. Dar­ko még ott van (vajon hol?), Zdravko írásait azóta, már hónapok óta, Belg­rádban gépelik.

Eszék... Mi azért megmaradtunk ha­veroknak. Ha találkozunk (ha, találkoznánk!) még mindig tudunk MÁSRÓL is beszélni.

Legfeljebb Vukovárt hagyjuk majd ki belőle, ami már nincs. Négy körverseny emlékei égtek oda ebben a kegyetlen két hónapban. Emlékei, melyek szá­momra mindig és mindenütt emberek­ben testesülnek meg. Rettenetes. „Élőlényből egy fekete macska az egyetlen, amit az utcákon láttam” – meséli kint járt kollégám.

„Egy kicsit lőnek, majd tárgyalnak...”, s aztán kezdődik minden újra és elölről – olvasom a Borbában. Régi gyermek­kori játék a szavakkal, ami erről először eszembe jut: „Egy sor nád, s akkor meginnád!”

Annyira átlátszó az egész, hogy szin­te hihetetlennek tűnik, ha akad még ember a huszadik században, hogy megeméssze. Pedig akad!

Irtani, gyilkolni, kínozni, rombolni! S még van pofánk Európát, a „vén kurvát” megvádolni, hogy „nem ért ben­nünket”. Persze, hogy nem. Fontosabb dolga is akad annál, mint hogy ezen töprengjen. Utóvégre nem kell olyan messze menni, csak haza, s őszintének lenni: mi itt néhány éve értettük Liba­nont? Fallangistáit, nyavalyáit és azt főleg, hogy miért az egész?

Amerikában másfél millió AIDS-es – halálra ítélt! – sorsa sem érdekes, csak azé az eggyé: Magic Johnsoné, a kosa­razóé. Akarom mondani, fáj a füle azért, hogy az őrült Balkánon néhány ezerrel (tízezerrel) több ember lesz vagy kevesebb.

Szörnyű, de igaz: a világnak mindegy. Amink van, az a mi dolgunk.

Nyugdíjas tanító néni keresett a mi­nap Szabadkáról. Volt tanítványa temetéséről ért haza kegyetlenül megrázottan. „Aranyos gyerek, árva gyerek, csa­ládapa... volt.” Nincs már itthon bará­tunk, rokonunk, nyugalmunk, de éle­tünk se.

Erről a vén kurva végképp nem te­het.

A számvetést magunknak kell meg­csinálni.

Ha tudnánk. Csütörtökön a kora esti órákban kopogta le a Tanjug, hogy meghalt Antun Stipančić. Tova, a ping-pongos. Egy rövid méltatás a Magyar Szóban, öt sor a másnapi Politikában, és semmi több. Pedig, ha száz érme van az itteni asztalitenisznek, abból 27-et azért még mindig ő hozott a jugoszláv konyhára. Több járt ennél neki, akkor is, ha „csak” horvát.

Pénteken meg kezembe kerül a Danas. Megcsodálom tartását, bátorságát és kiállását ugyanúgy, mint hetekkel, hónapokkal ezelőtt is. Egyértelmű: a szakmát (a szakmámat) nem csupán erre mifelénk csúfolják meg. A tévétől a Vjesnikig ott is kisöprik a másként gon­dolkodókat. Százával. Exportemberünk, Tomislav Marčinko a főcenzor, s olvas­va módszereiről, csak az jut eszembe: jól megtanulta. Volt kitől. Ha egyszer majd ott is kidifferenciálják, attól tartok, még visszarendelik.

Nem, mintha hasonlóból hiány lenne itt, de ugye, sosem lehet tudni. Ilyen világban csak jóból árthat meg a sok.

Érdekes, ránk mindig találnak időt. A Magyar Szóra már két és fél éve szinte állandóan. Most is a szkupstinában. Ha más időket élnénk, most talán azt is meg merném kockáztatni, hogy ez a szerkesztőség Csorba óta szinte ember­telen körülmények közepette teszi a dolgát, őrzi a becsületét, s próbál meg hivatásánál, a tájékoztatásnál maradni mindenáron. „Nehéz újságírónak lenni ma, ha nem vagy szemét” – mondta már idézett kollégám Bécsben, mielőtt közülünk végképp kilépett.

Mindenható kisistenek, becsületbe gátlástalanul gázoló titkárocskák, törvényt nem ismerő despoták között ho­gyan?

Sehogy.

Mosolyognom kell a híren, hogy még mindig a régi a kormányelnök. Azaz, új nincs. Logikus, kit találjanak oda, hogy vállalja az áldozati bárány címszerepét? Még a megbuktatottak sem hajlandók erre, nem pedig a menők.

Nem hivatalosan viszont, más is hi­ánycikk. A topčideri pénzverdében – mondják – a papír. Pedig alig két órával korábban hallottam valahol, hogy az most itt a lenni vagy nem lenni kérdé­se. A három műszak nélkül bizony ba­jok is lehetnek terepen, hisz az önkén­tesnek is élni kell kinn valamiből.

Mondom, nem hivatalos, de zörög…

Ha nem ok nélkül, talán még meg­oldható. „Nincs kenyere a népnek? Adjatok neki kalácsot!” Elfogyott a papír? Mire való a bori rézbánya?

A dinárnak, szegénynek, már úgyis mindegy. A hétvégén már ötvenet is kértek a márkáért a Halpiacon. Legkö­zelebb tehát mérleg kell hozzá. Ha lesz rávaló. Mármint a mérlegre.

Tanulságos riportocskát közölt a mi­nap a Kossuth. „Mit vehet egy forinton?” – szólt a kérdés. A trafikos lány mindent tisztázó válasza pedig a követ­kező: „Egy forinton? Legfeljebb egy fo­rintot.”

Így leszünk mi hamarosan az ezre­sünkkel is, ugye. Ahogy elkezdődött nem kell rá sokat várni.

*Bajaga: Sa druge strane jastuka:

Küldje tovább ezt a cikket.

Tárgy:	Egy sor nád, s akkor meginnád!
Címzett:
Feladó:
Üzenet:

Ez a kis program automatikusan elküldi emailben a cikk URL-jét (internetes címét), önnek csak a címzett emailjét, illetve saját mailcímét kell megadnia. Pár soros megjegyzést is mellékelhet az üzenethez az "Üzenet" mezőben.

Kommentek

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lépésnyire a végső győzelemtől

Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli >

Hasznos-e a bojkottálás?

Legyünk tisztában: A választásokat mindenképpen megtartják, az ellenzék részvételével, vagy az nélkül.  A VMSZ és a >

Alászolgája Főnök, s respekt

Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden >

Szerelmünk volt és mostohánk lett

Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >

Requiem a vajdmagy sajtószabadságért

Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >

Jelzők zűrzavarában

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >

Magyar-magyar párbeszéd?

Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >

Meghaltatok

Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >

A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett

Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >

Az abszurd, "amiben élsz"

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >

A miniszterelnök nem magánember

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >