Ma Júlia, Rita, Emil névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Egy sor nád, s akkor meginnád!
Gáspár Mihály
Manchesterből jön a kép, angol KEK-győztes és jugoszláv BEK-nyertes viaskodik egymással, a félidőben pedig Bajaga* énekel. Kimondottan jólesik legújabb sikerszámát hallgatni, elringatózni egy kicsit, mintha köröttem az égvilágon semmi sem történne.
Istenem, ha így lenne!
Pestet hallgattam előzőleg, pont délben. Jelzi, hogy Eszék a következő célpont. Hány éve is annak, hogy ott jártam? Három, négy? Egy örökkévalóság. Igaz, akkor is lőttek, de egészen más okból. A sportlövők a Pampasban. Itt egy fénykép. A Dráva-parton Picassót ölelgetem. Meg egy emlék, jó kis bunyóról valamelyik szlavóniai erdő közepén, hajnalban, egy lebujban. És persze az ottani haverok is. Darko Ružić az SN-ből, Zdravko Čakalo a Glasból. Darko még ott van (vajon hol?), Zdravko írásait azóta, már hónapok óta, Belgrádban gépelik.
Eszék... Mi azért megmaradtunk haveroknak. Ha találkozunk (ha, találkoznánk!) még mindig tudunk MÁSRÓL is beszélni.
Legfeljebb Vukovárt hagyjuk majd ki belőle, ami már nincs. Négy körverseny emlékei égtek oda ebben a kegyetlen két hónapban. Emlékei, melyek számomra mindig és mindenütt emberekben testesülnek meg. Rettenetes. „Élőlényből egy fekete macska az egyetlen, amit az utcákon láttam” – meséli kint járt kollégám.
„Egy kicsit lőnek, majd tárgyalnak...”, s aztán kezdődik minden újra és elölről – olvasom a Borbában. Régi gyermekkori játék a szavakkal, ami erről először eszembe jut: „Egy sor nád, s akkor meginnád!”
Annyira átlátszó az egész, hogy szinte hihetetlennek tűnik, ha akad még ember a huszadik században, hogy megeméssze. Pedig akad!
Irtani, gyilkolni, kínozni, rombolni! S még van pofánk Európát, a „vén kurvát” megvádolni, hogy „nem ért bennünket”. Persze, hogy nem. Fontosabb dolga is akad annál, mint hogy ezen töprengjen. Utóvégre nem kell olyan messze menni, csak haza, s őszintének lenni: mi itt néhány éve értettük Libanont? Fallangistáit, nyavalyáit és azt főleg, hogy miért az egész?
Amerikában másfél millió AIDS-es – halálra ítélt! – sorsa sem érdekes, csak azé az eggyé: Magic Johnsoné, a kosarazóé. Akarom mondani, fáj a füle azért, hogy az őrült Balkánon néhány ezerrel (tízezerrel) több ember lesz vagy kevesebb.
Szörnyű, de igaz: a világnak mindegy. Amink van, az a mi dolgunk.
Nyugdíjas tanító néni keresett a minap Szabadkáról. Volt tanítványa temetéséről ért haza kegyetlenül megrázottan. „Aranyos gyerek, árva gyerek, családapa... volt.” Nincs már itthon barátunk, rokonunk, nyugalmunk, de életünk se.
Erről a vén kurva végképp nem tehet.
A számvetést magunknak kell megcsinálni.
Ha tudnánk. Csütörtökön a kora esti órákban kopogta le a Tanjug, hogy meghalt Antun Stipančić. Tova, a ping-pongos. Egy rövid méltatás a Magyar Szóban, öt sor a másnapi Politikában, és semmi több. Pedig, ha száz érme van az itteni asztalitenisznek, abból 27-et azért még mindig ő hozott a jugoszláv konyhára. Több járt ennél neki, akkor is, ha „csak” horvát.
Pénteken meg kezembe kerül a Danas. Megcsodálom tartását, bátorságát és kiállását ugyanúgy, mint hetekkel, hónapokkal ezelőtt is. Egyértelmű: a szakmát (a szakmámat) nem csupán erre mifelénk csúfolják meg. A tévétől a Vjesnikig ott is kisöprik a másként gondolkodókat. Százával. Exportemberünk, Tomislav Marčinko a főcenzor, s olvasva módszereiről, csak az jut eszembe: jól megtanulta. Volt kitől. Ha egyszer majd ott is kidifferenciálják, attól tartok, még visszarendelik.
Nem, mintha hasonlóból hiány lenne itt, de ugye, sosem lehet tudni. Ilyen világban csak jóból árthat meg a sok.
Érdekes, ránk mindig találnak időt. A Magyar Szóra már két és fél éve szinte állandóan. Most is a szkupstinában. Ha más időket élnénk, most talán azt is meg merném kockáztatni, hogy ez a szerkesztőség Csorba óta szinte embertelen körülmények közepette teszi a dolgát, őrzi a becsületét, s próbál meg hivatásánál, a tájékoztatásnál maradni mindenáron. „Nehéz újságírónak lenni ma, ha nem vagy szemét” – mondta már idézett kollégám Bécsben, mielőtt közülünk végképp kilépett.
Mindenható kisistenek, becsületbe gátlástalanul gázoló titkárocskák, törvényt nem ismerő despoták között hogyan?
Sehogy.
Mosolyognom kell a híren, hogy még mindig a régi a kormányelnök. Azaz, új nincs. Logikus, kit találjanak oda, hogy vállalja az áldozati bárány címszerepét? Még a megbuktatottak sem hajlandók erre, nem pedig a menők.
Nem hivatalosan viszont, más is hiánycikk. A topčideri pénzverdében – mondják – a papír. Pedig alig két órával korábban hallottam valahol, hogy az most itt a lenni vagy nem lenni kérdése. A három műszak nélkül bizony bajok is lehetnek terepen, hisz az önkéntesnek is élni kell kinn valamiből.
Mondom, nem hivatalos, de zörög…
Ha nem ok nélkül, talán még megoldható. „Nincs kenyere a népnek? Adjatok neki kalácsot!” Elfogyott a papír? Mire való a bori rézbánya?
A dinárnak, szegénynek, már úgyis mindegy. A hétvégén már ötvenet is kértek a márkáért a Halpiacon. Legközelebb tehát mérleg kell hozzá. Ha lesz rávaló. Mármint a mérlegre.
Tanulságos riportocskát közölt a minap a Kossuth. „Mit vehet egy forinton?” – szólt a kérdés. A trafikos lány mindent tisztázó válasza pedig a következő: „Egy forinton? Legfeljebb egy forintot.”
Így leszünk mi hamarosan az ezresünkkel is, ugye. Ahogy elkezdődött nem kell rá sokat várni.
*Bajaga: Sa druge strane jastuka:
Következő cikk: Nagy-Jugoszlávia nem ország, csonka Jugoszlávia mennyország
Kommentek
Misikém,
Most,így 18 év távlatából is gratulálok írásodhoz.
Ez egy kész remekmű, még ha szomorú és tragikus is.Hát ez történt velünk.
Üdv.Feri
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A VMSZ, a civil szervezetek és az egyházak összefonódása
A két esemény, illetve cikk alapján arra a következtetésre lehet jutni, hogy a vajdasági magyar civil >
Viharfelhők Szerbia égboltján
Hónapokkal ezelőtt Vučić nagylelkűen ígérgette, hogy bármikor kiírhatja a rendkívüli választásokat, moszkvai üzenetében azonban nem mondott >
Szerbia a csonka rendszerváltási múzeumba kényszerült
Amit most a szemünk előtt zajlik, az a múzeumból való kiútkeresésről szólnak. Az elmúlt harminc évben >
Megszűnt az utolsó független nyomtatott vajdasági magyar nyelvű újság!
A Családi Kör megváltozásával nemcsak a lap, de a vajdasági magyar nyomtatott sajtó történetében is új >
AZ ÚJSÁGÍRÁS LEZÜLLESZTÉSE, AZ OLVASÓK MEGALÁZÁSA
A VMSZ tisztségviselői és az anyaországi vendégek ezúttal is „eligazították” az MNT „alapítású” médiák „újságíróit”, hogy >
BIZALOMVESZTETT, HITELTELEN MNT
A testület csak a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területével >
Az összebékíthetetlen táborok
Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >