2019. december 7. szombat
Ma Ambrus, Ambrózia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Menekültek – rauss!

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György
Menekültek – rauss!
Menekültek (KatDiestel illusztrációja)

Csak akkor nyugodtak meg a kedélyek, amikor a hajó kiért az óceánra, mert a magyar utasok java okádni kezdett a tengeribetegségtől. Szerbhorváth György blogja (Paraméter):

Először azt hittem, csak a szokványos: a Zemberek tiltakoznak, nehogy már menekülteket telepítsenek az ő falujukba, mert csak a koszt, az AIDS-et és a bűnözést hozzák magukkal, főleg, ha afgánok, pakik meg mindenféle színes bőrűek. Pedig az ő falujuk, Vámosszabadi polgárosodott, íme, ott már az Orbán-kormány szerinti középosztály él, virul, boldogul. Hát szabad ezt elrontani, ezt a falusi-középosztályi idillt, ahonnan már csak az arisztokraták, nemesek, dzsentrik és nábobok hiányoznak és a Dunán koronázás?

 A magyar már csak ilyen, ismerjük a fajtáját, a fajtánkat: rohadtul nem szereti az idegeneket, de folyton azt hajtogatja, ő nem rasszista, ha Kenyába megy nyaralni, direkt szereti a feketéket. A szociálpszichológiának persze megvannak erre a régi válaszai, ti. hogy teljesen megfér a magyar ember fejében az, hogy magát vendégszeretőnek, ultra-korrektnek, antirasszistának tartja, aztán amint az első külföldi, menekült, az első Idegen, a Másik megjelenik, máris kiveri a hisztit. Sőt, még meg sem jelenik a menekült, a másképp kinéző és más nyelven beszélő, már ordít, hogy neki a falujába ne hozzanak ilyeneket, mert úgyis csak verekednek, lopicskálnak, a magyar ember meg félni fog, és ha félünk, az már nem demokrácia.

Persze, emberi érzések ezek, a magyar a magyartól is fél, ha például más vallású, vagy egyszerűen csak másképp áll az orra, a feje, a füle, mert hát vannak köztünk hunok, kunok, svábok, tótok, rácok, zsidók, romák és isten tudja, hány nációból gyúrt össze bennünket az úristen. Az úristen szót most direkt kisbetűvel írjuk, mert úgy tűnik, az isten néha nagyon cserbe hagyja a magyarokat, ha a józan észről, az emlékezetről van szó. A magyarnak nem rémlik semmi, történelmi emlékezete a nullához konvergál, főleg azt feledi, hogy a magyar is menekül(t), mert muszáj, mert zavarják, üldözik – évszázadonként nem kis tételről van szó. Milliós nagyságrendről beszélhetünk, de hogy ne essünk túlzásba, maradjunk az 1956-os kétszázezernél, de megemlíthetjük azt a több százezer magyar polgártársunkat is, akik az utóbbi években távoznak nyugatra. Pro form a javuk nem menekült, de gazdasági okokból emigrálnak, nem jókedvükben, s inkább a taszító hatások érvényesülnek, semmint a vonzóak. De a magyar megindul, aki meg marad, abból meg előjön a nagyon nem keresztény, miközben a kormányzat naponta elmondja, hogy mi aztán keresztények vagyunk.

Hát nem vagyunk, a magyarban lassan szemernyi szolidaritás, szeretet sincs. Azt tudom, hogy volt, mert 1999-ben, amikor a NATO bombázta Szerbiát, én is Magyarországon voltam másfél évig menekült (pontosabban csak befogadott), és csupa pozitív tapasztalatom lett a magyarok segítőkészségéről – de ezek inkább baráti gesztusok voltak, na meg ugye nem ázsiai vagy afrikai gyüttmentre hasonlítok, akinek más se jár az eszében, mint a magyar társadalom rongálása és kirablása. A magyar azonban ezt nem fogja fel, csak azt, hogy kurvára utálja az afganisztánit. Mely államnak nem nevezhető országban amúgy magyar katonák is szolgálnak, no miért is? – mert rohadtul háború van ott ezer éve és a polgári lakosság nincs biztonságban, ergo menekül, és nem pusztán azért, hogy egyszer dolgozzék, hanem hogy a szimpla életét megőrizze. De a magyar azon rinyál, hogy amikor Szerbiából szökdösnek át ezresével, akkor menekülés közben letarolják a veteményesét (lásd a delmagyar.hu múltkori riportját, ami riportként is szégyenteljes). Oké, nem leszek demagóg, tudom, hogy a vidéki Magyarország ma – ellentétben a kormányfő helyzetjelentésével – olyan szarul él, hogy minden paradicsompalánta vagyontárgy, de azt már végképp nem értem, úgynevezett ember- és nemzettársainknak miért nem fér a fejébe, hogy ezeknek a menekülőknek milyen sors jutott. Nem kívánom, hogy a most menekültellenes hőzöngőknek bármikor meg kelljen tapasztalniuk, milyen menekültnek lenni, milyen egy háborúból eljönni egy zacskóval, de néha persze eszembe jut, hogy igen, büntetné őket egyszer így a keresztények istene, ha már folyton reá hivatkoznak.

A menekültellenséget aztán mindig megdobja egy-egy szerencsétlen eset, mert összeverekednek valami focimeccsen, ami sajnos ugyanolyan emberi marhaság, mint éppen őellenük tüntetni. De talán figyelembe kéne venni, hogy ha emberek egy csoportját összezárjuk, ám semmilyen életlehetőséget nem mutatunk fel nekik, előbb-utóbb röpül a pofon. Focimeccseken pláne, ahhoz még menekült sem kell, csak pár kopasz szurkoló – és garantált a balhé. De arról már nem esik szó, milyen körülmények között élnek a menekültek, és hogy mire várhatnak – semmire.

Ha meg drága magyar testvéreink azt hiszik, csak a nem magyar menekültek hajlamosak az agresszivitásra, nézzenek utána az 1956-os történeteknek. Amikor a Bariból Kanadába induló hajót a kapitány majdnem visszafordította, úgy összevesztek a magyarok – hogy ki az igazi forradalmár, ki a nyilas, ki a keresztény vagy a zsidó, az arisztokrata vagy az igazi kommunista, aki nem kér a szovjetekből. Csak akkor nyugodtak meg a kedélyek, amikor a hajó kiért az óceánra, mert a magyar utasok java okádni kezdett a tengeribetegségtől. Már majdnem jobban lettek, s újrakezdődött a heves vita, hogy ki hová fog kerülni mint igazi menekült, de szerencsére megérkeztek Halifaxba. A kiszálláskor rémültek meg, hogy süvölt a szél, mínusz húsz fok van – a magyarok ismét behúzták fülüket-farkukat, erejük összeverekedni már nem maradt.

Ezek vagyunk mi.

2013. július 1.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)

Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >

Tovább

„Ej, ráérünk arra még!”?

Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >

Tovább

A statisztaszerep bevállalása

Egy végtelenül cinikus álláspont fölvázolása következik a tavasszal esedékes szerbiai választás bojkottjával kapcsolatban, politikai kiskáté formájában. >

Tovább

Kifelé a Machiavelli-fasorból

Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se >

Tovább

A migráns

A migráns halála nem érdemel gyászt. Tizennyolcezer halott a Földközi-tenger fenekén, legalább kétszer ennyi a Szaharában, >

Tovább

Védtük Szerbiát Horvátországban…

Aki nem volt ott, az nem tudhatja, hogy milyen érzés elvágni valakinek a nyakát. Az ott >

Tovább

Bence Erika nyílt levele a Magyar Mozgalom társelnökeihez

Hogy bárki értse: a VMSZ és elnökének politikáját továbbra is elutasítom! A Magyar Nemzeti Tanács által >

Tovább