2019. december 9. hétfő
Ma Natália, Valéria, Filótea névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Szerbia, a lehetőségek hazája

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György

Ahol a kormányfő a belügyminiszter is, de bűnözőkkel haverkodik, ott tényleg minden mehet. Paraméter.sk

 Persze a történeten különösebben nem kell meglepődni, de azért nem fogjuk elsütni az amúgy is többnyire rosszul használt balkáni jelzőt.

Ivica Dačić jó féléve vezeti a kormányt, miután összeállt a haladókkal (a volt Šešelj-párti csetnikekkel, akiknek - egykori - gyűlöletkeltő radikalizmusuknak legfeljebb a Jobbik kerülhet a közelébe). Dačić  az előző kormányban a demokratákkal koalíciózott, akkor is belügyminiszter volt – most a parlamentbe jutott harmadik legerősebb pártként válhatott királycsinálóvá. És ha már ott volt, megszerezte magának úgy a kormányfői, mint a belügyminiszteri széket, ami nyilván unikális dolog a világban, de Szerbiában simán elmegy.

Dačić egyébként a kilencvenes években Milošević egyik legközelebbi munkatársaként dolgozott, ifjú titánként, így hát volt kitől megtanulnia, hogyan kell az államot a maffia közreműködésével irányítani. Mert most ilyen ügybe keveredett: kiderült, még belügyminiszterként az egyébként már szökésben lévő narkómaffia vezetőjének egyik közeli haverjával találkozgatott. Ő most azt állítja, senki sem figyelmeztette, hogy ki is ez az illető – arra a kérdésre meg nem válaszol, hogy akkor mégis, mi a fenének ücsörgött kávézókban, vendéglőkben egy tök ismeretlennel, ahogy az is titokban maradt, miről beszélgettek. És hogy most mégis, ha hatalmon marad, belügyminiszterként hogyan fogja kivizsgáltatni a jelenlegi kormányfő, hogy korábban belügyminiszterként miért találkozgatott az alvilág tagjaival? Akik a lehallgatott beszélgetéseken barátként emlegették őt.

De a szerb politikai elit egymással nagyon is ki tud jönni, legalábbis a most kormányzók (a szkupstinába amúgy huszonvalahány párt jutott be). De hát miért lenne ott bármi ilyesminek komoly következménye, ha ugyanezen elit nem győzi szajkózni, hogy Koszovót nem adják az albánoknak, mert az az övék, azaz a szerbeké. Csak van egy piciny probléma: Koszovón kétmilliónyi albán él, de százezernél kevesebb szerb, és nemzetközi fegyveres erők is óvják a tartományt, mely független köztársasággá vált.

De nehogy azt higgyük, a realitásokkal való szembenézés csak a politikusból hiányzik. A szerb fociválogatott vezetője, Siniša Mihajlović a közelgő horvát-szerb labdarúgó-selejtező okán odanyilatkozott, hogy noha a horvátoknak sokkal több pontjuk van, mint az ő csapatának (mely sorra vesztette el a meccseket), az számára világos, hogy a horvátok nem érdemeltek ennyi pontot, a szerbek viszont többet érdemeltek volna, de meg lesz itt még mutatva, ki az úr a házban. A vicc az egészben, hogy az úriember félig szerb, félig horvát származású – de ő már csak szerb, és azzal kérkedik, hogy Arkan nagy baratája volt. Akit nem csak közönséges bűnözőkként kerestek Európában, de háborús bűnösként is. Arkant a konkurencia gyilkolta meg. Kíváncsi vagyok, egy EU-s tagállamban meddig maradhatna edző az, aki alvilági kapcsolataival kérkedik.

Mihajlović mindig is verbális karatéjáról és agresszivitása miatti kiállításairól volt hírhedt, de nehogy azt higgyük, ez csak a sportolók sajátja. Talán a világelső teniszezőnek, Novak Djokovićnak van meg az alapja ahhoz, hogy büszke is legyen teljesítményére, de a szerb nacionalizmusban sem marad el sokkal az edző mögött. Most éppen Kusturicával járja a szerb vidéket, a magyarok körében is (félre)ismert filmrendezővel, aki a muzulmán eredetű nevét is szerbre változtatta, Emirből lett Nemanja, és ugyanannyiszor veti a keresztet, mint Novak. Amire a magánéletükben, a templomban meglehet a helye, de a stadionokban kevésbé.

Kusturica nemrég a saját privát szerbiai falujában, Kustendorfban – az állami támogatásokról valahogy sohasem sikerül neki tisztességesen elszámolnia - megtartott filmfesztiválon az ízléstelenségben oda jutott, hogy egy holografikus vetítésen megküzdött Bruce Willisszel. Vagyis pattogatott kukoricává csépelte a Willist fémjelző John McClane-t, aki legfeljebb annyit tud Szerbiáról, hogy a Die Hard 3. részében a jugoszláv autóipar „csodájáról”, a Jugóról azt mondta: keveset fogyaszt, viszont nem megy.

Szerbia azonban mostanság rengeteg külföldi segítséget fogyaszt, viszont ugyanúgy nem megy, az EU felé sem. Kusturica persze úgy van vele, hogy gegfilmje (vagy mije) azt bizonyítja, hogy a szerb film, íme, legyőzte Hollywoodot.

Eközben minap Újvidéken két kiskorú focidrukkoló csoport fegyverrel lövöldözött egymásra, épp egy óvodánál és iskolánál, és naponta érkeznek a hírek a vajdasági etnikai incidensekről – amelyeknek meglehet, mindig van köze a kocsmázáshoz, de a nemzeti hovatartozáshoz is.

Úgyhogy az ember szinte boldogan vonatozik vissza Budapestre. Igaz, itt már filmek sincsenek, filmszemle se, de legalább probléma sincs belőle. Ahogy tenisz sincs, ha jól tudom, és foci se, bár abba legalább pumpálják a lóvét.

Mihajlović amúgy kiadta játékosainak, hogy hangosan énekeljék a meccs előtt a szerb himnuszt – amit nem tett meg egy dél-szerbiai bosnyák játékos, úgyhogy ki is rúgta őt a szakvezető -, de Zágrábban meg fogják tapsolni a horvát himnuszt (ami persze akár provokációként is felfogható). A magyar-románon meg alighanem nem tapsol meg senki senkit, sikerült a rasszista jelenségek okán elérni, hogy üres lesz a stadion. De a vállát mindenki csak vonogatja – itt sem hibás senki sem, semmiért, sosem.

 

2013. február 11.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább