2019. december 9. hétfő
Ma Natália, Valéria, Filótea névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kánaán

Keszég Károly
Keszég Károly
Kánaán
Nóé elátkozza Kánaánt

Figyelem az új év beköszöntéséről szóló híreket. A gazdasági nehézségek ellenére mindenütt békésen, boldogan múlt el Szilveszter éjszakája – hallom –, mindenki bízik a másikban, mindenki igyekszik elfelejteni sérelmeit, jókívánsá­got mond felebarátjának a sorscsapások között – mintha valami hasonlót nyilat­kozna ki a kolléga.

Kánaán, mondom én, ha nem is tejjel, mézzel folyó, de jóindulattól csöpögő az óév fináléja, és még inkább az új esztendő belépője. Az országos helyzetkép köztársaságokra és tartományokra lebontva is igen egysé­ges: petárdadurrogás, fegyverropogás, általános lövöldözés. Az öröm biztos je­lei. Sisakon egy őrült atyafi saját készíté­sű robbanószerkezete egy gyermek életét ki is oltotta. Szerbiában (az egysé­gesben és a kevésbé egységesben egya­ránt) napok, hetek óta petárdáktól hangos a táj; a csendélet szilveszter éjje­lén ablakon besurranó eltévedt golyóval egészül ki. Az általam vidámnak és könnyednek ismert Szarajevóban általá­nos harci zaj támadt, hallom, Crna Gora népé pedig „jobban örült, mint bármi­kor”, ezért lövöldözött. Macedóniában hasonló a helyzet, csupán Szlovénia le­het a kivétel, mert onnan nem jutottak be ilyen hírek. Boldogság, mondom, Ká­naán, mellyel csak a Fülöp-szigetek és Libanon vetekedhet, mert a jelentések szerint ott került sor hasonló eszeveszett lövöldözésre. A további hírek is komolyságra intenek. Mint például az, amely a szomáliai elnök tantaluszi kínjairól szól (mivel inog a trónja) s még inkább az, hogy Észak-Korea teljhatalmú ura, Kim Il Szung elvtárs, miközben népe oly sze­gény, mint a pagodák egere, konföderá­ciót javasol gazdag déli testvéreinek. Úgy kell nekik!

Közben Irakban mintegy 790 000 ka­tona áll fegyverben – beleértve a 12-33 éves kölyköket is; a palesztinok pedig kijelentették, hogy ők bizony a Szaddam zászlaja alá állnak – bizonyára saját államot remélve. Dávid földjén ismét nem az emberé a döntés joga. Ezeket a sorokat már Káin és Ábel napján írom, a bibliai idők testvérháborúinak emlékétől kísértve. Ahol a Kánaán épp oly vágyá­lom volt, mint nálunk most. Talán nem is maguk a hírek, s nem is a kötelezően homályos újévi látás teszi szomorúbbá a közeljövő képét, de az vesse rám az első követ, aki az elmúlt évben, s különösen az év vége felé, nem két dolgot hallott ki a zsivalygásból: demokrácia és polgárháború. Nem vagy, hanem és. A hadsereggel körítve, amely biztosítja az ország egységét és benne a demokráciát, és megakadályozza a pol­gárháborút. Elgondolkodni szabad. Stop. Lövöldözni szabad. Stop. De ki ül akkor a tárgyalóasztalhoz?

Ki beszéli meg Kosovo és Krajina ügyét, ki Szlovéniáét, s uram bocsá’: Vajdaságét? Pontosabban azoknak az embereknek az ügyét, akik ott élnek, a mindenkor fennen hangoztatott európai mércékkel mérve: egyenrangúságban és egyenjogúságban – ám ezekben a kis balkáni nemzetállamokban az szabja meg az egyenjogúság és az egyenrangúság „helyi színekkel” gazdagított formáit, akiből több van. Törvényszerűen a másik nemzet kárára, a nemzetiségekről, ki­sebbségekről nem is beszélve. Akik iga­zából – hányszor hallottuk ezt az elmúlt évben – csak nyűg, gond, púp a háton, sőt rákos daganat.

Szóval, kissé szomorú vagyok az év első, kijózanító napjaiban, mert Isten tudja miért, de inkább iszom egy pofa bort valamelyik baranyai pincében, mint­sem hogy fegyvert fogjak a – magam-sem-tudom–minek a védelmében. Ál­dozati bárány pedig végképp nem sze­retnék lenni.

Voltak azért az elmúlt évnek biztató pillanatai is. Mondjuk: a demokrácia térhódítása, amely a többpárti választások­ban teljesedett ki. Szlovéniával kezdődött és Szerbiával végződött; Jugoszláviáról pedig a legkevesebb szó esett. Legfel­jebb olyan vonatkozásban, hogy kétfajta államberendezés (mármint a kapitalista és a bolsevik típusú kommunista) nehezen fér meg egymással. Egy országon belül pláne, mondják a külföldi megfi­gyelők. Akiknek a szavára azért mégsem kell sokat adni, mert a szerbiai választá­sokat például nem tartják kimondottan legitimnek. Demokratikusnak sem. Lel­kük rajta, tudják, hogy mi fán terem a demokrácia. Nem követjük a Vaslady maradi angol felfogását, s nem mon­dunk le, ha kiestünk a választáson. A hasonlat csak azért sántít, mert Margaret Thatcher, ha alig-alig is, de győzött a brit konzervatív párt választási procedú­ráján. Az alig-alig miatt azonban lemon­dott a brit kormányfői tisztségről. Stanko Radmilović viszont szabályosan kiesett a köztársasági választásokon, Újvidéken, de nem mondott le a szerb kormányfői tisztségről, ehelyett újabb adókat vetett ki ránk. Az az érzésem, hogy a társadalmi vagyon, amelyre gazdasági programját építi, mégsem a Csáki szalmája, ha­nem enyém is, és én nagyon nem szeretem, ha a vagyonkámat elherdálják, társadalmasítják.

De nem mond le dr. Božović sem, holott enyhén szólva gyanús körülmények között győzött, ugyancsak Újvidé­ken. A gyanú árnyéka olyannyira látszik, hogy Szerbia Legfelsőbb Bírósága is úgy találta, a Božović-Kačar választási boksz­meccs végeredménye nem hitelesíthető, ezért az ügyet visszautalja a köztársasági választási bizottságnak azzal a megjegy­zéssel, hogy az még egyszer vizsgálja ki azokat a tényeket, körülményeket, ren­dellenességeket, amelyekre az ellenzék óvása hivatkozik. Ugyanez vonatkozik a magyar színekben induló és közismerten magyar érzelmű Mihalj Kertes esetére is.

De akár győz, akár veszít az újabb keletű szerbiai politika két vezéralakja, mégsem mondhatja el egyikük sem magáról, hogy a nép ott áll a háta mögött. Ők pedig ennek tudatában te­hetnek, amit akarnak. Igaz, ezt eddig is tudták, de esetükben is érvényes a tétel: a hatalomnál csak a még nagyobb hatalom az édesebb.

Nem tudom, hogy ezekre a gondola­tokra a 98. paragrafus büntetőrendelkezései vonatkoznak-e, azt azonban igen, hogy a gondolatszabadság mindenfajta megnyirbálása nem vall éles elmére! A suttyomban meghozott és közvetlenül újév előtt a Szerb Köztársaság Képviselőháza által megerősített törvénysza­kasz védelmébe veszi az állami szimbólumokat és az állam képviselőit – a polgárok ellenében. Jellemző: azért dob­tuk ki a nagykapun a verbális bűncselek­mény intézményét, hogy a kiskapun ismét csak beengedjük. Igaz, csupán hat hónapra hosszabbították meg eddig sem dicső életét, de ez alatt az idő alatt oly sok minden megtörténhet; akár három évre is elítélhető például a köztársasági funkcionáriust és annak tevékenységét megszóló egyén. A sajtóban pedig: lapok, műsorok szüntethetők meg, egyes cikkek miatt beperelhetők az újságírók, folytatódhat a meghurcoltatások, leváltá­sok, megaláztatások sora, amibe – íme, közvetlen környezetemben is tapasztal­hatom – nemcsak a hatalom tényleges kiszolgálói, hanem akár eddigi „kenyeres pajtásaink” is alaposan besegítenek. Lel­kük rajta.

A kissé búskomorra sikeredett újévi belépő végkicsengéseként azért ide kívánkozik Csörgits József baranyai költő barátom egy nemrégi nyilatkozatából vett idézet „Remélem, hogy a lehallga­tók korát a fülhallgatók kora váltja fel”.

Úgy legyen. Hogy megértsük egy­mást, hiszen mindenki Kánaánba igyek­szik. Stop.

1991. január 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább