Ma Katalin, Kitti, Zsófia, Piusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Kánaán
Keszég Károly
Figyelem az új év beköszöntéséről szóló híreket. A gazdasági nehézségek ellenére mindenütt békésen, boldogan múlt el Szilveszter éjszakája – hallom –, mindenki bízik a másikban, mindenki igyekszik elfelejteni sérelmeit, jókívánságot mond felebarátjának a sorscsapások között – mintha valami hasonlót nyilatkozna ki a kolléga.
Kánaán, mondom én, ha nem is tejjel, mézzel folyó, de jóindulattól csöpögő az óév fináléja, és még inkább az új esztendő belépője. Az országos helyzetkép köztársaságokra és tartományokra lebontva is igen egységes: petárdadurrogás, fegyverropogás, általános lövöldözés. Az öröm biztos jelei. Sisakon egy őrült atyafi saját készítésű robbanószerkezete egy gyermek életét ki is oltotta. Szerbiában (az egységesben és a kevésbé egységesben egyaránt) napok, hetek óta petárdáktól hangos a táj; a csendélet szilveszter éjjelén ablakon besurranó eltévedt golyóval egészül ki. Az általam vidámnak és könnyednek ismert Szarajevóban általános harci zaj támadt, hallom, Crna Gora népé pedig „jobban örült, mint bármikor”, ezért lövöldözött. Macedóniában hasonló a helyzet, csupán Szlovénia lehet a kivétel, mert onnan nem jutottak be ilyen hírek. Boldogság, mondom, Kánaán, mellyel csak a Fülöp-szigetek és Libanon vetekedhet, mert a jelentések szerint ott került sor hasonló eszeveszett lövöldözésre. A további hírek is komolyságra intenek. Mint például az, amely a szomáliai elnök tantaluszi kínjairól szól (mivel inog a trónja) s még inkább az, hogy Észak-Korea teljhatalmú ura, Kim Il Szung elvtárs, miközben népe oly szegény, mint a pagodák egere, konföderációt javasol gazdag déli testvéreinek. Úgy kell nekik!
Közben Irakban mintegy 790 000 katona áll fegyverben – beleértve a 12-33 éves kölyköket is; a palesztinok pedig kijelentették, hogy ők bizony a Szaddam zászlaja alá állnak – bizonyára saját államot remélve. Dávid földjén ismét nem az emberé a döntés joga. Ezeket a sorokat már Káin és Ábel napján írom, a bibliai idők testvérháborúinak emlékétől kísértve. Ahol a Kánaán épp oly vágyálom volt, mint nálunk most. Talán nem is maguk a hírek, s nem is a kötelezően homályos újévi látás teszi szomorúbbá a közeljövő képét, de az vesse rám az első követ, aki az elmúlt évben, s különösen az év vége felé, nem két dolgot hallott ki a zsivalygásból: demokrácia és polgárháború. Nem vagy, hanem és. A hadsereggel körítve, amely biztosítja az ország egységét és benne a demokráciát, és megakadályozza a polgárháborút. Elgondolkodni szabad. Stop. Lövöldözni szabad. Stop. De ki ül akkor a tárgyalóasztalhoz?
Ki beszéli meg Kosovo és Krajina ügyét, ki Szlovéniáét, s uram bocsá’: Vajdaságét? Pontosabban azoknak az embereknek az ügyét, akik ott élnek, a mindenkor fennen hangoztatott európai mércékkel mérve: egyenrangúságban és egyenjogúságban – ám ezekben a kis balkáni nemzetállamokban az szabja meg az egyenjogúság és az egyenrangúság „helyi színekkel” gazdagított formáit, akiből több van. Törvényszerűen a másik nemzet kárára, a nemzetiségekről, kisebbségekről nem is beszélve. Akik igazából – hányszor hallottuk ezt az elmúlt évben – csak nyűg, gond, púp a háton, sőt rákos daganat.
Szóval, kissé szomorú vagyok az év első, kijózanító napjaiban, mert Isten tudja miért, de inkább iszom egy pofa bort valamelyik baranyai pincében, mintsem hogy fegyvert fogjak a – magam-sem-tudom–minek a védelmében. Áldozati bárány pedig végképp nem szeretnék lenni.
Voltak azért az elmúlt évnek biztató pillanatai is. Mondjuk: a demokrácia térhódítása, amely a többpárti választásokban teljesedett ki. Szlovéniával kezdődött és Szerbiával végződött; Jugoszláviáról pedig a legkevesebb szó esett. Legfeljebb olyan vonatkozásban, hogy kétfajta államberendezés (mármint a kapitalista és a bolsevik típusú kommunista) nehezen fér meg egymással. Egy országon belül pláne, mondják a külföldi megfigyelők. Akiknek a szavára azért mégsem kell sokat adni, mert a szerbiai választásokat például nem tartják kimondottan legitimnek. Demokratikusnak sem. Lelkük rajta, tudják, hogy mi fán terem a demokrácia. Nem követjük a Vaslady maradi angol felfogását, s nem mondunk le, ha kiestünk a választáson. A hasonlat csak azért sántít, mert Margaret Thatcher, ha alig-alig is, de győzött a brit konzervatív párt választási procedúráján. Az alig-alig miatt azonban lemondott a brit kormányfői tisztségről. Stanko Radmilović viszont szabályosan kiesett a köztársasági választásokon, Újvidéken, de nem mondott le a szerb kormányfői tisztségről, ehelyett újabb adókat vetett ki ránk. Az az érzésem, hogy a társadalmi vagyon, amelyre gazdasági programját építi, mégsem a Csáki szalmája, hanem enyém is, és én nagyon nem szeretem, ha a vagyonkámat elherdálják, társadalmasítják.
De nem mond le dr. Božović sem, holott enyhén szólva gyanús körülmények között győzött, ugyancsak Újvidéken. A gyanú árnyéka olyannyira látszik, hogy Szerbia Legfelsőbb Bírósága is úgy találta, a Božović-Kačar választási bokszmeccs végeredménye nem hitelesíthető, ezért az ügyet visszautalja a köztársasági választási bizottságnak azzal a megjegyzéssel, hogy az még egyszer vizsgálja ki azokat a tényeket, körülményeket, rendellenességeket, amelyekre az ellenzék óvása hivatkozik. Ugyanez vonatkozik a magyar színekben induló és közismerten magyar érzelmű Mihalj Kertes esetére is.
De akár győz, akár veszít az újabb keletű szerbiai politika két vezéralakja, mégsem mondhatja el egyikük sem magáról, hogy a nép ott áll a háta mögött. Ők pedig ennek tudatában tehetnek, amit akarnak. Igaz, ezt eddig is tudták, de esetükben is érvényes a tétel: a hatalomnál csak a még nagyobb hatalom az édesebb.
Nem tudom, hogy ezekre a gondolatokra a 98. paragrafus büntetőrendelkezései vonatkoznak-e, azt azonban igen, hogy a gondolatszabadság mindenfajta megnyirbálása nem vall éles elmére! A suttyomban meghozott és közvetlenül újév előtt a Szerb Köztársaság Képviselőháza által megerősített törvényszakasz védelmébe veszi az állami szimbólumokat és az állam képviselőit – a polgárok ellenében. Jellemző: azért dobtuk ki a nagykapun a verbális bűncselekmény intézményét, hogy a kiskapun ismét csak beengedjük. Igaz, csupán hat hónapra hosszabbították meg eddig sem dicső életét, de ez alatt az idő alatt oly sok minden megtörténhet; akár három évre is elítélhető például a köztársasági funkcionáriust és annak tevékenységét megszóló egyén. A sajtóban pedig: lapok, műsorok szüntethetők meg, egyes cikkek miatt beperelhetők az újságírók, folytatódhat a meghurcoltatások, leváltások, megaláztatások sora, amibe – íme, közvetlen környezetemben is tapasztalhatom – nemcsak a hatalom tényleges kiszolgálói, hanem akár eddigi „kenyeres pajtásaink” is alaposan besegítenek. Lelkük rajta.
A kissé búskomorra sikeredett újévi belépő végkicsengéseként azért ide kívánkozik Csörgits József baranyai költő barátom egy nemrégi nyilatkozatából vett idézet „Remélem, hogy a lehallgatók korát a fülhallgatók kora váltja fel”.
Úgy legyen. Hogy megértsük egymást, hiszen mindenki Kánaánba igyekszik. Stop.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Süllyedő „zászlóshajó”
Az MNT – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a magyarországi adófizetők pénzéből költekező, káderkinevező, elbürokratizálódott, közigazgatási >
A néhai
Elsétáltam az egyik standtól a másikig, és egy rövid időben a néhai Jugoszláviában éreztem magam. A >
Üzenet Szerbiából
Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >