Ma Árpád, Árpádina, Damazusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Vörös jelek a Sajtó útján
Magyar és szerb csend a válasz
Keszég Károly
Halottak napja. Szépek voltak a temetők. Virágba borultak, nem fogott rajtuk az októberi fagy.
Felengedett az emlékezés fagya is, mondhatni, a halottak demokráciáját éltük át. Csak az évtizedes, évszázados meggyőzések és meggyőződések csontporlasztó szele emlékeztetett e vidék örök huzatosságára. Itt, ahol, úgy tűnik, az előbb jövőnek is csont jut. Meg kereszt, melyet egész életén át hordozhat. Talán csak művelésre, de halálra nem könnyű a föld itt; talán nem is mondhatjuk halottainknak a végső búcsúnak e sorait.
Magyar és szerb csend a válasz, meg német szlovák, román, ruszin és zsidó – s a holnap foglyaiként itt vagyunk mi, akiknek még van hangjuk, alakjuk, arcuk, s akik vívják harcukat.
Melyet a költő szerint, békévé old az emlékezés.
Az emlékezés igen, de a ma nem.
Halott szavak napjai. Lám, komor gondolataimon nem tud áthatolni a cinizmus, amely ugyan az életben maradás egyik leghatékonyabb fegyvere, a felszínen maradásé, a tisztességes helytállásé, de élét eltompítja a csak pillanatokra gondolvasztó nevetés.
Márpedig egyre komolyabban kell vennünk, hogy a harc a szó becsületéért, egyáltalán életben maradásáért most már a végsőkig fokozódott – s a szélcsend ellenére most válik állóháborúból valódi csatává.
Nem is nyílt, nem is titok, hogy Vlaovics József, a Nagy Güzü gyűjtögeti az anyagokat a Magyar Szó ellen, s az sem, hogy a hétnaposok felett sem felhőtlen az ég, még ha az egyik csatából győztesen kerültek is ki. S hogy nekünk, a tévé újságíróinak is megvannak a Fekete napjaink a még sötétebb jövő ígéretével együtt. Szóval: kinek a Vlaovics, kinek a Vlaovicsné.
Miért beszélünk állandóan a szó becsületéről, ne adj isten, tisztaságáról? Mert nekünk ez a munkaeszközünk, vagy ha úgy tetszik, evőeszközünk. S mert senki sem szeret szutykos kézzel, kanállal, késsel és villával ebédhez fogni, így mi sem állhatunk oda piszkos igékkel az olvasó, a hallgató vagy a tévénéző elé. „Az igazságot, a kíméletlen igazságot!” – ahogy Danton hirdette egykoron – sokáig, túl sokáig kerülgettették velünk ahhoz, hogy a piszokkal további cinkosságot vállaljunk.
Vannak, akik az újságírást rabszolgamunkának tartják. Állítólag soha ezen a földön – ebben a körömpiszoknyi Vajdaságban sem –, soha nem volt szabad újságírás, mindig valakit vagy valamit kiszolgáltunk. Akkor nyilván csak azt tagadtuk meg, amiért ezt a feladatot vállaltuk: a gondolat szabadságát. Mert itt alapvetően erről van szó.
A vélemény és a szólás, a tájékozás és a tájékoztatás szabadságáról, amely minden egyes ember ügye, tehát az olvasóé, a hallgatóé és a nézőé is. A politikusé is. A gondolkodás emberi, erkölcsi és társadalmi jogától fosztatik meg minden polgár, akit ebben meggátolnak. S hogy a mindenkori hatalomnak pontosan ez is a célja, világos. Neki, ugyanis, nincs szüksége önállóan gondolkodó egyedekre.
Se parasztra, se munkásra, se értelmiségire, se jogászra – se újságíróra. Az újságíró nem közvetítő hatalom és polgár között, hanem a tények önálló feldolgozója. Véleménye van. Nem tud például egyetérteni azzal, hogy a nézőnek nem kell mindenről tudnia, mert csak újabb gond szakad a nyakába. Nem kell például arról tudnia, hogy a halottak napján „forradalmunk” ártatlan áldozatairól is megemlékezünk, s arról sem, hogy a főszerkesztő szerint a Bezdánban kivégzettek igenis fasiszták voltak (azért mégiscsak feltűnő, hogy ezért a minősítésért a demokrácia örve alatt újabban senkit sem vonnak felelősségre); nem kell foglalkoznunk sokat a szerbek nemzeti megbékélésével, mert az a legnagyobb ellenzéki párt felfogását tükrözi; nem kell különösebben sokat törődnünk Jugoszláviával sem, mert ki tudja ki és mi tartozik bele;— egyszóval: kell vagy nem kell kérdésére degradálni a megtörtént eseményeket, s vállalni azt is, hogy egykori – nem kimondottan a politikai életből való – szereplőink is sorra mondják le a vendégszerepléseiket, s még szakmai kérdésekről sem hajlandóak nyilatkozni.
A polgár kiskorúsításának, az értelem kiárusításának vagyunk tanúi – s ebben nem különbözünk a véleményét megfogalmazó, tehát gondolkodó embertől. A hatalom a régi jó hagyományokat követve a gondolkodást óhajtja kisajátítani, felhígítani, csakhogy saját túlélését biztosítsa. Fenyeget, bujtogat és besúg. Szeparatistának bélyegez meg, cenzúráz, a sajtót, a televíziót és a rádiót fordítószolgálattá akarja degradálni. Új embereket toboroz a „szoc-szürrealizmus” műsorainak kivitelezésére. Amelyben, igaz, sokkal több lesz a szórakozás, ám annál kevesebb az információ. A nép pedig boldog lesz. Csak szenvedélyeit nyomják e. Hogy vitára, értelmes, emberi párbeszédre ne kerülhessen sor. Hogy a Polgár soha ne higgye, hogy egyenrangú a Hatalommal.
S mi lesz velünk? Az utcaseprői pálya már foglalt. A lehullott őszi kis halálokat, a leveleket, a szavakat tehát lesz aki begyűjtse.
Aurora. Jelképes lehet, hogy lapunk éppen a szocialistának nevezett októberi forradalom évfordulóján jelenik meg. Az első vörös jel az Aurora cirkáló ágyújából hasított az égbe – s csak most látjuk, milyen sötét éjszakába vezetett a Hajnal ébresztője. Lenin jelszavából: „Tanulni, tanulni, és megint csak tanulni” – az utódok a gondolat módszeres kiirtásának elméleti és gyakorlati megvalósítását vélték/vélik kiolvasni. „A forradalom felfalja saját gyermekeit.” Ez igaz, de úgy tűnik, előbb tesz róla, hogy a mások gyermekei se állhassanak a kereszt tövébe a halottak napján.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?
Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >
A színház az új CEU
Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >
Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk
A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >
Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”
Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >
Szerpentin a Kárpátokban
Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >
A szájzár és a nemzet
Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >
„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…
itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >
Most már komolyan veszem...
Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >
„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?
A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >
A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig
A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >
Fontosabb a kirakat?
A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról? Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >
Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált
Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >