Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Régen hallgattam olyan rendszere­sen, sőt naphosszat a Kossuth Rádiót, mint az elmúlt napokban. Tettem ezt annak a veszélynek a teljes tudatá­ban, hogy egyes ügyhű új szolgák szeparatizmussal vádolhatnak, pedig tulajdonképpen ők az igazi szeparatisták, hiszen egyre inkább szeparálódnak a józan észtől.

De hagyjuk el néhány sor erejéig a szűkebb pátriát, és vessük vigyázó tekintetünket a vi­harverte anyaországra. Mi is történik a demokrácia óvodáskorát élő Magyar­országon? 1956-os foszlányemlékeimet idézik a magyar rádió drámai hangú riportjai. A taxisok megbénítot­ták az országot, napokig akadozik az élelemellátás és az életmentő gyógyszerek is késnek rendeltetési helyükről. Egy „vékony réteg” kisajátította volna a közrend fenntartásának jogát? Csupán önös érdekből ezreket, tíz-, sőt százez­reket tett tehetetlenné és mozgáskép­telenné? És mindez csak a benzin árának jugoszláv méretű emelése mi­att? Vagy ennél sokkal többről van szó? Arról, hogy maguk a többpárti, demokratikus választások még nem szavatolják a tényleges rendszerváltást. Ehhez olyan többségi bizalmat élvező szakavatott kormány szükséges, amely jóval többre képes, mint a nyugat-eu­rópai kormányok. A mindennapi te­endők mellett meg kell adniuk a kegyelemdöfést a bolsevik rendszer maradványainak és kártékony túlélői­nek. Ezt pedig nem lehet úgy megten­ni, hogy a proletár internacionalizmust felváltjuk honpolgári nacionalizmusra. A nemzet imádata, bármennyire is tö­megmozgató, még nem helyettesítheti a kormányzás szakavatottságát. Ez utóbbinak a hiánya, ha az előző rend­szer titkolózó, mindig felsőbb érdekek­re hivatkozó módszereivel párosul, a tömeghisztéria másik végletes formáját váltja ki: örömujjongásból romboló vágy keletkezik. A magyarországi kórképen még az az ügyetlen belügymi­niszteri bejelentés is rontott, amely erélyes intézkedéseket helyezett kilá­tásba. Holott 1956 érzékenysége még igen eleven – Gerő elvtárs akkor csőcseléknek nevezte a tiltakozó buda­pestieket. Harmincnégy évvel ezelőtt a dicső szovjet hadsereg végzett a csőcselékkel. Reméljük_, november első napjai másmilyen békét hoznak Magyarhonnak.

A magyar példa nemcsak amiatt fontos nekünk, mert kisebbségi szemeinket mindig is félve, féltve meresz­tettük sorsunkat is befolyásoló Észak­unkra, hanem azért is, mert a közép-kelet-európai reformálódó országok vezető államáról van szó. Ilyképpen a jövőbe látás izgalmas, de nem rette­gésmentes érzését is tapasztalhatjuk. És ilyen esetben van mit összehasonlí­tani. Az első párhuzam a leglesújtóbb: ha ott, a civilizáltabb északon ennyire üveglábakon áll a demokrácia, akkor jaj nekünk, hiszen errefelé még válasz­tások sem voltak, sőt lehet, hogy nem is lesznek. Ott a liberális ellenzék a második legerősebb párt, itt viszont a jobboldal vetélkedik a jobboldallal: a nemzeti szocialisták a nemzeti demok­ratákkal. Kire adjuk egyetlen árva szavazatunkat? Az utóbbiakra? És akkor rezervátumban fogunk élni? Vagy az előbbiekre, akik még arra se méltatnak bennünket, hogy a „magyarság” szégyenfoltjait rázzák vörös posztóként szemünk előtt, és nem akárhogyan, hanem mint kisebbségünk „díszpéldá­nyait”. Vagy – szintén az előbbiek – hagyják (vagy esetleg buzdítják is) a hepciáskodó vajdasági kormányfőt, hogy a szó szoros értelmében lefejezze a tartományi (nemcsak) magyar sajtószerveket, ezzel is kimutatván teljes érzéketlenségét (nemcsak) a nemzeti­ségi kérdés iránt.

Hol van a liberális szerbiai ellenzék? Még mindig hallgat, vagy csak suttog­va beszél és retteg, nehogy e nagy nemzet szocialista eufóriában rásüssék a „nemzetáruló” bélyeget. Ezért nem lehet megkülönböztetni állampártot és oppozíciót, ha a nemzeti kérdésekről van szó, ezért nehéz eligazodni a sírok és a határok között. Még akkor is szégyenlős az ellenzék, amikor a „szocialisták” kapkodó ügyetlenségükben állandóan öngólt lőnek. A legutóbbi eset annyira nyilvánvaló, hogy minden nagyobb kockázat nélkül közröhej tár­gyává lehet tenni a radmilovići fajtörvényeket: szerb embernek szerb árut! Mert ha nemzeti lihegéssel ezt a bo­hózatot is túl lehet harsogni, akkor meneküljön, ki merre lát, hiszen (idézet egy kocsmai klasszikustól:) ne félj, ko­mám, jó nem lesz.

*

Talán mégis csírázik a szabadelvűség Belgrádban? Az igenlő válaszra az ad reményt, hogy megszületett a Vreme, az első magánkézben levő szerb hetilap, amelyet nem holmi amatőrök, hanem a hivatás legkiválóbb művelői szerkesztenek. A valamikor NIN (a mostani már rég kivetkőzött önmagá­ból), a Borba és még néhány lap újságírói elhatározták, hogy hiteles információkkal látják el az erre igencsak éhes olvasótábort. A nevek hangzato­sak: Zorán Jeličić, Hari Štajner, Dragoljub Žarković, Jug Grizelj, Jurij Gustinčić, Dimitrije Boarov és mások. Az első szám tegnapelőtt jelent meg. Az ezt megelőző vasárnapi fogadásra meghívták a Napló két alapítóját is. Jóleső érzéssel vettük tudomásul, hogy a számos kolléga, akik közül sokakat személyesen is ismerünk, nemcsak hogy hallott a Naplóról, hanem érdeklődött a „konyhatitkok” iránt is. Hiszen mi már a 26. számnál tar­tunk. Ennek a többszörösét kívánjuk az új idők lapjának, a Vremenek. Meg magunknak is.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Elvesztettem egy országot, de maradt egy város

Szóba került a kisebbségi állapot is. Emiatt nem siránkozok, elfogadtam, vállalom, ezzel élek és nem azonosulok >

Akinek Gorbacsov volt a riportere

Zolcer Jánossal valamikor a kilencvenes évek elején ismerkedtem meg Münchenben, amikor egy ideig ott éltünk Évával >

Minden befejezetlen, még a rendszerváltás is

Az ellenzéki pártok nem alkalmazkodnak az új helyzethez, nehezen veszik tudomásul, hogy többé nem Milošević izolációs >

Száz napos türelmi idő

Az új vezetőség egyik első intézkedése éppen az MNT-ből való kivonulás lehetne, ami új helyzetet teremtene >

A doktori diplomák feketepiaci ára zuhan, az arany ára emelkedik

Minden relatív lett. A hazugság meggyőzőbb, mint az igazság, minden eladó és minden megvásárolható. A doktori >

Orbán Viktor! Hátrább az agarakkal!

Ha pedig a rezsim mégis elfojtja ezt a méreteiben aprócska, politikailag gyönge, ám szeretetre méltó, szép, >

A kapitalizmus veszélyes bohóca

Természetesen Trump nem Lindbergh, de félő, hogy győzelme esetén nemcsak Amerikában, hanem az egész Európában is >

Egy kurta után most egy hosszabb közleménnyel rukkolt elő a Magyar Mozgalom

Öt küzdelmes év után őrségváltásra került sor a szervezet élén. Az eddigi elnökségből ketten, Garai Zsolt >

Baloldal és gyermekbalett

„Miközben mi itt családi ünnepet rendezünk republikánus gyermekbalettel, a reakció éjszakai katonai gyakorlatokat rendez gépfegyverekkel”. Nézem, >

Mi lesz a Futaki úti temetőben lévő emlékhely sorsa?

Az „1944/45-ös ártatlan áldozatok” emlékművének elkészítése is azt mutatja, hogy a VMSZ képtelen egyetlen vitás kérdést >

A demokráciába vetett hit megroggyanása

Hiányzik a mindennapi demokrácia, a republikánus tér, amelyben a polgár beleszólhat a dolgok alakulásába. Ez főleg >

Néha elhangzik egy-egy pedagógus sikolya, amelyet dermesztő csend követ

A VMSZ szerint minden rendben van, helyzetünk soha nem volt jobb, ez jut eszembe miközben az >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |