Ma Angéla, Petronella névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Az első félidő (12)
Fagyos szelek Belgrádból
Bódis Gábor
Közben a magyar szerkesztőséget sikerült újabb szerkesztőkkel (Magyar Szóból, Rádióból) felerősíteni és a műsorok is mindinkább az élő adás felé mozdultak el. A Világunk helyébe lépő a mai napig is létező Napjaink című főműsorunk sokszor közvetítőkocsival kitelepült Szabadkára, Zentára, Adára és a többi magyarok is lakta városba és a kamerák elé hozta a helyi politikai, gazdasági és kulturális élet influenszereit. Bódis Gábor:
„Közvetlenül a Szerb Kommunista Szövetség X. kongresszusának befejezése után Ivan Stambolić elnökletével megtartotta első ülését a Szerb KSZ újonnan megválasztott Központi Bizottsága és megválasztotta 21 tagú Elnökségét. Ezután az újonnan megválasztott Elnökség első ülésén a Szerb KSZ KB Elnökségének elnökévé Slobodan Miloševićet, titkárává pedig Zoran Sokolovićot választotta meg.”
(1986. május 28.)
A bonyolult és ma már teljesen értelmezhetetlen kongresszusi beszámoló legvégén állt ez a nem túl izgalmas hír. Pedig micsoda politikai bomba robbant! Csak még senki sem látta.
Az Újvidéki Televízió berkeiben sem tulajdonítottunk nagyobb jelentőséget a „szerbek” káderezgetésének. Sok jót nem vártunk Miloševićtől, hiszen annak a Stambolićnak az embere volt, aki a tartományi autonómiás vezetés egyik legnagyobb ellensége volt Belgrádban.
„Oj Srbijo od tri dela, ponovo ćeš biti cela!” Még a későbbi Balkáni mészáros megjelenése előtt már a belgrádi nacionalista értelmiségiek (SANU vagyis a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia) már ilyen jelszavakkal tüzelték a szerbiaikat, arra a számukra tarthatatlan állapotra utalva, hogy a Szerb Köztársaságon belül létezett két tartomány (Koszovó és Vajdaság). Tehát Szerbia csak akkor lesz ép és egész, ha visszanyeri „szuverenitását” az egész területe felett.
Az 1974-es alkotmány egyik következménye volt, hogy Tito halála után a jugoszláv országos vezetői testületekben, például a nyolc tagú államelnökségben, a két tartomány képviselői rendre a saját „anyaköztársaságuk” ellen szavaztak.
Egyébként, mint már említettem volt az Újvidéki Televízió is ennek az alkotmánynak köszönheti a létét. A tartományok majdnem akkora hatáskörökkel rendelkeztek, mint a tagköztársaságok (Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia és Hercegovina, Macedónia, Montenegró). Ez az állapot megfelelt Szerbián kívül minden köztársaságnak, hiszen gyengítette a legnagyobb és legnépesebb országalkotó nemzet erejét. Az első világháborút követő első délszláv állam intő példa volt főleg a horvátok számára, hiszen a „szerb király” diktatúrájához és teljes szerb dominanciához vezetett. Tito alatt csak piszmogni merészeltek a nacionalisták, halálával megnyílt a pálya előttük.
Az akkori ötnyelvű (szerbhorvát, magyar, szlovák, román és ruszin) Újvidéki Televízió vezetősége létérdekének érezte, hogy ragaszkodjon Vajdaság elért önállóságához. Meg ha nem is érezte volna, a tartomány pártvezetősége erre utasította volna. Nem kellett utasítani. A magyar szerkesztőség, a többi kisebbségivel együtt, csak kevésbé vállalta a Belgráddal való szinte napi politikai konfrontálódás terhét. Ezt a szerbhorvát csapatnak kellett nyomni. Ebben a törekvésben aztán születtek már akkor is groteszk megoldások, például, amikor a szerb főszerkesztő 8-10 perces dörgedelmes kommentárt olvasott fel (papírból persze). Ezt a teljesítményt természetesen a PK-ban (tartományi pártbizottság) történt részletes egyeztetés előzte meg.
Én sem maradhattam ki a politikai szerepvállalásból. Egy ideig az Újvidéki Rádió és Televízió Közgyűlésének az elnöke voltam. Úgy emlékszem ez is az önigazgatási rendszer egyik újítása volt. A lényeg az, hogy amikor a vezérigazgató szólt (Slobodan Budakov), akkor a nevemben a titkárság összehívott egy közgyűlést (a tévé és a rádió igazgatói, főszerkesztői, párttitkárai) és a legtöbb esetben az előfizetési díj emeléséről kellett dönteni. A papír ott volt előttem, rajta a növelés utáni összeg, felolvastam, a többiek szavaztak, és sima ügy.
Akkoriban Vajdaságban az RTV-nek és Lutrija Vojvodine-nak (mai ésszel Szerencsejáték Zrt.) volt csak tetemesebb készpénze. A vezérigazgatónk ennek egy részét kölcsönadta megszorult tartományi vállalatoknak (akkoriban tmaszoknak). Természetesen kamattal megfejelve adták vissza. Ellenfelei ezt ki is használták és kapitalista elhajlással vádolva őt, elmozdították a helyéről. Később egy újabb fordulatnál visszatért és neki jutott a „dicsőség”, hogy bevárja a joghurtforradalmárokat. De ez majd csak 1988-ban következik be.
Közben a magyar szerkesztőséget sikerült újabb szerkesztőkkel (Magyar Szóból, Rádióból) felerősíteni és a műsorok is mindinkább az élő adás felé mozdultak el. A Világunk helyébe lépő a mai napig is létező Napjaink című főműsorunk sokszor közvetítőkocsival kitelepült Szabadkára, Zentára, Adára és a többi magyarok is lakta városba és a kamerák elé hozta a helyi politikai, gazdasági és kulturális élet influenszereit.
Ezzel párhuzamosan nagyon eredményes együttműködésünk volt a Magyar Televízióval, főleg az Ablak című közéleti műsorral. Évenként egymás vendégei voltunk élőműsorokkal, magazinokkal, saját gyártású filmekkel, tévéjátékokkal. Peták István volt a főszerkesztő, a csapat tagjai pedig a korán távozott tévés őstehetség Déri János, majd Endrei Judit, Gombár János, Hortobágyi Éva...
Ha jól emlékszem 1988-ban talán történelminek is minősíthető eseményt kreáltunk. Először történt meg ugyanis, hogy egy ország televíziója egy az egyben átvette egy másik ország híradóját. Az MTV gombnyomásra velünk együtt sugározta a fél nyolcas híradónkat, amelyet Németh Árpád szerkesztett. Még mindig a nyolcvanas években járunk és két olyan országról van szó, amelynek kapcsolatai nem mindig voltak felhőtlenek (úgy is, mint láncos kutya).
X
Az RTV Közgyűlésének büszke elnökeként eljutottam Szkopjéba is, ahol a Vardar partján kitűnő tavcse na gravcsét (macedón sóletet) ettünk és egy irredenta elnevezésű (Tga za jug) vörös bort ittunk. Rajcsán Istvánnal utaztunk a macedón fővárosba. Rajcsán volt az Újvidéki Rádió és Televízió egyik megalapítója, az intézménynek – 1972 és 1974 között – ő volt az első igazgatója. Politikai pályafutásának a joghurtforradalom vetett véget, amikor is autonómistának bélyegezték. Ezt követően, nyugdíjba vonulásáig az Újvidéki RTV műsorkutató osztályának munkatársa volt.
Rajcsánt, néhányszori találkozás után korrekt és, ami számomra iszonyatosan fontos, jó humorérzékkel rendelkező politikusként ismertem meg. Felüdülést jelentett a sok búval bélelt, a világ, az ország és a vajdasági magyarság összes baja miatt állandóan gondterhelt atyafi között.
Szóval, a nyolcvanas második felében Rajcsánt, mint a Jugoszláv Rádió és Televízió Közgyűlésének elnökét Szkopjéba invitálták, ahol az ottani új tévéstúdiót avatták fel.
Szkopjéban, miután megnéztük a BBC tervei alapján elkészült stúdiókat, leültünk beszélgetni a házigazdákkal. Azt még hozzá kell tenni, hogy Jugoszláviában ilyen modern stúdió nem létezett. Például olyan két, egymásba nyíló, tévéjátékok, drámák felvételére alkalmas terem volt, amelyekben szinte megállás nélkül lehetett forgatni. Amíg az egyikben folyt a felvétel, a másikban már készíthették is a díszleteket a következő jelenethez.
Rajcsán nagyon kedvesen, udvariasan és az eseményhez méltó komolysággal, de nem minden szarkazmus nélkül, megjegyezte:
„Vajdaságnak akkor lesz ilyen stúdiója, amikor majd a fejletlen köztársaságok/tartományok közé tartozik.”
Csak a fiatalabbak kedvéért: a volt Jugoszláviának volt négy fejlett része (Szlovénia, Horvátország, Vajdaság, Szerbia), és négy fejletlen (Bosznia és Hercegovina, Macedónia, Montenegró és Koszovó). Az első négy különadóval segítette a fejletleneket.
A 21. század húszas éveiben megvalósulni látszik a rajcsáni jóslat: modern stúdió is van már, meg Vajdaság fejletlenségben tönkre veri az akkori Macedóniát.
Következő cikk: Amikor egy kommunista csinovnyik találkozik a nacionalizmussal
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Ilyen hangulatban lépkedtem az Akadémia lépcsőjén
Nyugalmas délelőtt, nem érdekelnek a hírek. Ébredezik bennem a politikai csömör. Attól tartok, hogy a jelenlegi >
Milyen országban élünk? (2.)
Azt mondják, egy ország vagy közösség (lát)képét a sajtóban közölt adatok, szakértői vélemények, a hírügynökségek és >
Mi is elpilledtünk
A bűnösökre lehet felfelé mutogatni, de sokkal nehezebb lenne arról a mélységében rejtezkedő kollektív eszmékről szólni, >
Milyen országban élünk? (1.)
Azt mondják, egy ország vagy közösség (lát)képét a sajtóban közölt adatok, szakértői vélemények, a hírügynökségek és >
Egy nagy játszma névtelen szereplői lettünk
Ez a közérzet túlvan a szokásos politikai vitákon, nem nevezhető szimpla Orbán-ellenességnek, sokkal inkább a rendszerváltási >
Hol a Lovas? Itt a Lovas!
Családi ügyek címmel közölt terjedelmes írást a Magyar Narancs legújabb számában Krusovszky Dénes a hetilap állandó >
Pásztor István: „Büszkén vagyunk őrkutyák”
A „tisztújítás” abból áll, hogy Pásztor Bálint nevű fia maradt a párt második számú alelnöke, és >
Gyenge biztosítékok – téves cím(ké)zés
Balla Lajos, a Szabad Magyar Szó (SZMSZ) oldalán szólt hozzá a blogomon közölt „utolsó (??) két >
Minden egyes fogalom bumeráng lett
Sinkó dilemmák - ma. Megbuktatható-e az autokrácia parlamentáris úton vagy pedig csak erőszakkal? Választásokkal? Forradalommal? Nem >
NEM „ŐRKUTYÁK”, HANEM TÁNYÉRNYALÓ PINCSIK
Varjú Márta főszerkesztő és Máriás Endre főszerkesztő-helyettes irányításával a Magyar Szó nem az itteni magyar közösséget, >
Talán ma sejtik, hogy rosszabbul élünk
Feltételezem, hogy egymás megismerése valójában a különbségek feltárásával is jár. Jelenleg egymás ismerete egyoldalú. Hála a >
„Az erő nem fogyott el” – csak a közösség!
– Nem a lelkek száma határozza meg a teljesítményt, hanem a lelkek nagysága – mondja a >