Ma Zelma, Rajmund, Emerencia, Emese névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Naplójegyzetek – Fragmentumok
Demokrácia vagy posztfasizmus?
Végel László
Tudom, sokféle válasz lehetséges: bűnös és kevésbé bűnös, de meggyőződésem szerint a legnagyobb bűn úgy élni, írni és gondolkodni, mintha ez a dilemma nem létezne és nem fájna. Jelenleg két tábort látok: az egyik a kapitalizmust hetykén bírálva színleli az ártatlant, a másik pedig az ártatlanság csapdahelyzetében bűnösnek érzi magát. Szerintem az utóbbi jelenti az erkölcsi minimumot. Az író legalább érezze bűnösnek magát, a többi kérdésről meg vitatkozzanak a társadalomtudósok. Végel László:
2020. november 13., péntek
Végre pontot tettem a Sinkó-monodráma végére. A cím is végleges: Play Sinkó. A monodrámával szembesültem a XX. századi kelet-közép-európai értelmiségi és emberi drámájával, amelyet Koestler ezzel a mondattal jellemzett: „Rajnától keletre 1930-ban nem lehetett megúszni a választást fasizmus és kommunizmus között”. Voltaképpen a Nagy Háború után bukkant fel a jövő tragikus dilemmája, amelyet a harmincas években a fasizmus megjelenése konkretizált, ám a dilemmát végzetessé tette, hogy a kommunizmus eszméje összemosódott Sztálin Szovjetuniójával. Sinkó ennek volt a tanúja és részese. Egyre inkább hajlok arra, hogy valójában a Nagy Háború végzetes volt Európára nézve. Akkor tárult fel először a dilemma, amellyel ma is vívódunk. Jól tettem, hogy hallgattam írói ösztöneimre: regényeim története ugyanis ebben az időszakban gyökerezik. A Nagy Háború megrendítette az európai világrendet, ettől kezdve az európai ember a romok között keresett valami újat. Új hitet, új mocsokmentes világot. A háborús romokban ébredező messianizmus képviselte az új hitet. A kommunizmus. Újra meg újra előveszem a dilemma filozófiai vonatkozását megfogalmazó Lukács György két egymással is párbeszédet folytató korszakos esszéjét: a Bolsevizmus mint erkölcsi problémát és a Taktika és etikát. Miért volt olyan fontos az Új Symposion életében a fiatal Lukács? Azt hiszem, túl korán kerültünk a dilemma elé, s attól tartok, hogy túl gyorsan megszabadultunk tőle. Lehet, hogy azért, mert ezzel a dilemmával nem lehet egy életen át élni, csak a ritka történelmi pillanatokban tör ránk. Az első esszében Lukács tudatosította, hogy az igazi szabadság két úton valósítható meg. Vagy elismerjük, hogy a szabadság kivívásának múlhatatlan előfeltétele a leplezetlen osztályuralom, ezzel a terrort választjuk azzal a hittel, hogy a Belzebubbal kiűzhető a Sátán, vagy pedig ragaszkodunk ahhoz, hogy az új világrend az igazi demokrácia eszközeivel valósítható meg. Csakhogy ezzel a bűnös kivárás útjára lépünk, hiszen igazi demokrácia nem létezik, s a dolgok menete arról tanúskodik, hogy az emberiség többsége nem akarja az új világrendet. A Taktika és etikában viszont Lukács levonja a végső konzekvenciát: vállalni kell a terrort, a bűnt, de egy féltétellel. „Más szavakkal – írja Lukács – csak annak gyilkos tette lehet tragikusan erkölcsi, aki tudja, megingathatatlanul és kétséget kizáróan tudja, hogy gyilkolni semmi körülmények között nem szabad.” Vállalni kell a bűnt azzal, hogy az ember az alacsonyabb rendű énjét feláldozza a magasabb rendű eszme oltárán. A harmincas években a nácizmus megjelenése radikálisan kiélezte a vagy-vagy helyzetet. Hitler végül is szabad választásokon győzött, tehát a demokrácia vesztett hiteléből! Egy évszázad után egyre többet olvasok a demokráciából való kiábrándulásról. A szabad választásokon az emberek a szabadságot megnyirbáló pártokra szavaznak. Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, aki 30 évig a Los Angelesi egyetem professzora volt, emlékeztetett a svéd „A Demokrácia Változatai Intézet” elemzésére, miszerint 92 országban, ez a világ lakosságának 54 százalékát teszi ki, autokratikus hatalmak irányítják. Ennél is lesújtóbb, hogy további négy ország USA, India, Törökország és Brazília „úton van az autokrácia felé”. Oroszország már régóta az autokrácia prófétája. A kelet-közép-európai autokratikus fordulat jellemzője pedig Berend T. Iván szerint az, hogy ezeknek az országoknak a vezetői a nemzeti szuverenitást féltve Oroszország felé fordulnak. „Ez öngyilkos politika”, állapítja meg. Öngyilkos de ragályos, hiszen a putyini „baloldal” egyre aktívabb ebben a térségben, vagyis sikerrel jár a Putyin által meghirdetett „hibrid háború”, amelyet az oroszok az digitális világban folytatnak. A demokrácia ismételten elvesztette ártatlanságát. A „bársonyos forradalmak” táplálták a demokratikus útba vetett reményt, ám pár évtized alatt kiderült, a polgárok jelentős része a vezérelvű demokráciával, az autokrata rendszerekkel rokonszenvez. Megdőlt a tézis, miszerint a demokráciából nincs visszaút az autokráciába vagy a diktatúrába. Rövid idő alatt könyvtárnyi irodalom született ennek okairól és értelmezéséről, ezeket olvasva dzsungelben érzem magamat. Ebben a helyzetben a baloldaliak újszerűen megfogalmazható, de mégis régi dilemma elé kerülnek. Demokrácia vagy posztfasizmus? Újra a vagy-vagy helyzetbe kerültünk. Vagy pedig bízzunk a kapitalizmus lassú reformjában? Reménykedjünk az emberarcú kapitalizmusban? Bizakodjunk a demokratikus eszközökben? Ez lenne manapság a baloldali alternatíva? Létezik-e egyáltalán baloldali alternatíva? A forradalomról senki sem merészel beszélni. Szükség van-e új osztálydiktatúrára? Ha valakinek legalább álmában felmerülne ilyesféle kérdés, akkor nem tudná elképzelni, hogy melyik osztály nevében vállalja a bűnt a szabadságba vezető úton? Van-e ilyen út? Tudom, sokféle válasz lehetséges: bűnös és kevésbé bűnös, de meggyőződésem szerint a legnagyobb bűn úgy élni, írni és gondolkodni, mintha ez a dilemma nem létezne és nem fájna. Jelenleg két tábort látok: az egyik a kapitalizmust hetykén bírálva színleli az ártatlant, a másik pedig az ártatlanság csapdahelyzetében bűnösnek érzi magát. Szerintem az utóbbi jelenti az erkölcsi minimumot. Az író legalább érezze bűnösnek magát, a többi kérdésről meg vitatkozzanak a társadalomtudósok.
Az éjszaka azt álmodtam, hogy Újvidéken szobrot emeltek Sinkó Ervinnek, a korának szellemével és démonjaival vívódó európai írónak és értelmiséginek, a Magyar Tanszék alapító tanszékvezetőjének. Budapesten pedig utcát neveztek el róla.
Következő cikk: Elbocsátó, randa üzenet
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Kovács-jelentés: „Van még mit tenni”!?
Mivel a jelentésben, amely egy fontos regionális nemzetközi szervezet elé kerül, a Szerbiában élő magyar közösségről >
Fideszes/véemeszes vezetőkből nem lesz hiány…
Deli Andor asszisztensei között néhány ismerős név is van: Abel PASZTOR (Pásztor István fia?), Fanni TERNOVACZ >
Nem lehetünk kisebbségi politikai rezervátumba bezárkózó indiánok
Könnyű azoknak a kisebbségben élőknek, akik kozmopolita buborékba menekülve elegáns gesztussal túlteszik magukat a trianoni történeten, >
Újfajta vírus terjed köztünk: a fake news vírusa
A legkényelmesebb olyasmivel vádolni az embert, amire még álmában sem gondolt. Ezzel kapcsolatban jut eszembe egy >
„Szerbia nem ért el felmutatható előrehaladást”!
Kit és mit képvisel Deli Andor? 1. A hatalom részét képező magyar párt dicstelen szerepet játszott >
Bethlen Gábor a főtéren
Aki Marosvásárhelyre látogat, nézze meg feltétlenül Bernády György szobrát a Teleki-ház előtt és a Bethlen Gábor-szobrot >
Az ironikus kontrapunkt
Az életébe több ilyen patetikus esemény játszódott le, vallotta be, de az említettek miatt, nem írt >
A legnagyobb távozott
Kihalt a bosszú vágya, csak romlott kompromisszumok léteznek, magyarázta. A társadalom manapság megveti Elektrát, aki itt >
Az ég dörög, de a zivatar elmarad
Anikóval a teraszon ácsorogva szkeptikusan bámultuk az újvidéki mesterséges boldogságot és fényáradatot. Szabó Lőrinc verssorát ismételgettem: >
Biztosítani a médiaszabadságot!
Az MNT alapította médiák az adófizetők pénzéből valójában nem az anyanyelvű közszolgálati tájékoztatás, hanem a VMSZ >
Hajnal Jenő ellenzi a sajtó függetlenségét!
Az MN elnöke szükségesnek tartotta, hogy külön kommentálja a szerbiai tájékoztatási stratégiát és ezzel kapcsolatosan kifejtse >
Övék az ország, maguknak építik (by Kenedi János)
Mindannak, ami ma a kultúrában és az oktatásban történik, semmi köze az értékteremtéshez, a hagyományok ápolásához >