2020. szeptember 21. hétfő
Ma Máté, Mirella, Jónás névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Laudáció Márti néni tiszteletére

Laudáció Márti néni tiszteletére

Végülis kettejükben (a megjelenésükön kívül) abszolút van valami közös: mindketten csak hiszik magukat valaminek: egyik főszerkesztőnek, a másik meg újságírónak. Hölgyeim, mindkettejüknek szívből gratulálok, a megtartott poszthoz és a díjhoz egyaránt! Önök pontosan azok, akiket a földbedugott fejű, vajdasági magyarság jelenleg érdemel. Teljes az egyensúly az univerzumban.

Vajdaság nem az a hely, ahol meglepetésszerű, pozitív változások borzolnák a hétköznapi apátiába süllyedt, békés polgárok idegeit. Itt ami szar, az még jó sokáig szar is marad, esetleg csak még szarabb lesz idővel.

E “szabály” alól természetesen a közpénzből fenntartott pártszennylapunk… oppardon, “közszolgálati, független” napilapunk, a Magyar Szó sem képez kivételt, amelynek szerkesztősége élén immár kilenc éve regnál az őt etető kézbe soha bele nem harapó, megbízhatóan akaratgyenge és szervilis Varjú Márta (azaz Márti néni; egyszer egy magánbeszélgetésben Mártaként hivatkoztam rá, mire a beszélgetőpartnerem rám szólt, hogy anyám lehetne, úgyhogy mutassak tiszteletet, nekem ő nem Márta, hanem Márti néni – azóta is ehhez tartom magam), aki a napilap Pressburger Csaba neve által fémjelzett, nyúlfarknyi, ám annál markánsabban polgári, kritikus és mérlegelő hangvételű korszakát (már amennyire ez kibontakozhatott a rövidre szabott idő alatt, és a nagyszámú, kommunizmusból megörökölt, ún. “nélkülözhetetlen”, azaz tehetségtelen, semmirekellő, ámde munkajogilag bebetonozott kolléga “segítségével”, akik azóta is boldogan muzsikálnak – azaz teszik a semmit – a VMSZ szolgálatában) volt hivatott a vajdasági magyar kollektív tudatból nyom nélkül kitörölni – a szavazóbázis töretlen elhivatottságát (és elöregedését, wahaha!) látva nyugodtan kimondhatjuk: teljes sikerrel.

Lehetne most itt retorikai tűzijátékok durrogtatásával dehumanizálni szegény Márti nénit, meg azon poénkodni, hogy a VMSZ a járt szamarat a járatlan lóért el nem hagyja, de egyrészt nem kívánok bayeri mélységekbe (vagy hogy közelebbi szarember példájával éljek: a jereváni rádió véresszájú törpepincsijeként Orbánnak csaholó, pósai mélységekbe süllyedni), másrészt teljesen szem elől tévesztenénk a jelenség lényegét, ha Márti néni személyére fókuszálnánk, nem pedig (kamu)tevékenysége kontextusára.

Márti néni összes nyilvános megszólalása a magyar “ékesszólás” ünnepe: az összefüggéstelen, minden józan logikát és való világgal való kapcsolatot nélkülöző mondatai nem pusztán önmagáról állítanak ki bizonyítványt, hanem az őt újra és újra megválasztó testületről is. Elég nyilvánvaló mindenki számára, aki a világ dolgait képes a sorosozás, a migránsozás és a brüsszelezés kereteinél kissé tágabb összefüggéseiben vizsgálni (egyébként ez meglepően kevés embert jelent valójában), hogy a Magyar Szót kilenc éve nem Márti néni főszerkeszti. Ehhez ő csupán a nevét adja, de valódi beleszólása, döntési joga abszolúte nincs. A báb reászabott szerepében jól is érzi magát, sőt, ő tényleg azt hiszi, hogy főszerkeszt (csak épp sosincs mit csinálnia – talán még azt is elhiszi, hogy ezen a poszton az embernek csupán ennyi, azaz semennyi a dolga), de valószínűleg azzal sincs tisztában, hogy az intellektuális képességei a cipőfűző bekötéséig terjednek, és egy normális világban, ahol a hatalmi politikumot nem a legromlottabb, legbetegebb aljanép alkotja (és ahol a szavazó többség nem annyira rövidlátó, hogy egy ilyen söpredéket folyamatosan hatalmon tartson), ő még a felmosóvödör fölötti rendelkezés jogát sem kapná meg a Magyar Szó székházában, nem hogy rovatvezetőnek és szerkesztőbizottsági tagnak nevezgessen ki egy olyan, többszörösen durva plagizáláson kapott (persze nem a maszós kollégák által lebuktatott), teológiai tanulmányaiba már jóval korábban belebukott (a “ne lopj!” parancsolatot nem vette be a gyomra) “újságírót”, aki az ilyen gerinctelen kamumunkahelyek létezése nélkül simán éhen halna.

Mint ilyen (mai kifejezéssel élve) “chiptuning-mentes” személy a lehető legautentikusabb programot vetette papírra a pályázatában: továbbra sem fog csinálni semmit, illetve továbbra sem fog semmit másként csinálni, mint ahogy eddig nem csinálta. Lássuk be: ez a program annyira ütős, hogy akkor is nyert volna, ha rajta kívül lett volna más jelentkező is erre a posztra. De nem volt. Mondjuk nem is volt a pályázattal telekürtölve a sajtó, az igaz.

Így állunk tehát 2020-ban Vajdaságban, ahol nem mellesleg az a Kabók Erika kapott Pro Urbe-díjat Szabadkán a sorozatos, migránsozós uszításért, akit pont emiatt vágták ki a Vajdasági Újságírók Független Egyesületéből (lévén, hogy az újságírói kódexet keresztben-hosszában hágta át), de úgy, hogy a lába nem érte a földet.

Végülis kettejükben (a megjelenésükön kívül) abszolút van valami közös: mindketten csak hiszik magukat valaminek: egyik főszerkesztőnek, a másik meg újságírónak.

Hölgyeim, mindkettejüknek szívből gratulálok, a megtartott poszthoz és a díjhoz egyaránt! Önök pontosan azok, akiket a földbedugott fejű, vajdasági magyarság jelenleg érdemel. Teljes az egyensúly az univerzumban. (S:B)

(Második Nyilvánosság)

 

2020. szeptember 13.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább

Alternatíva nélküli kor

Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek >

Tovább

Bret Easton Ellis: “a beszari nemzedék”

A kapitalista rendszerben érvényesülő kapitalista értelmiségi elitet nem kínozza a lelkiismeret. Úgy látszik azonban, hogy a >

Tovább

Laudáció Márti néni tiszteletére

Végülis kettejükben (a megjelenésükön kívül) abszolút van valami közös: mindketten csak hiszik magukat valaminek: egyik főszerkesztőnek, >

Tovább

Mozaik vagy periféria?

A kisebbségi kultúra és közélet lélegeztetőgéppel Budapestre van csatolna, a közösség egyre inkább szigetszerűen működik. A >

Tovább