2024. június 13. csütörtök
Ma Antal, Anett névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (II. rész)

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb nagy számbeli ugrás történt, és akkor szóvá tettem, hogy ez miért van így. Ennyire hanyagul végzik a nyilvántartást? Kiderült, hogy azok nem a városban hunytak el, hanem horvát területről szállították át a holttesteket. Szabó Angéla:

Az 1991-ben kitört délszláv háború idején két vajdasági magyar katolikus pap rendszeresen átjárt a fegyveresek által ellenőrzött bezdáni hídon a Drávaszögbe szolgálatot teljesíteni. Hat éven át szentmisét tartott, keresztelt, bérmált, esketett és temetett a határhoz legközelebb eső, jobbára magyar lakosú falvakban – leginkább Vörösmarton és Csúzán. Az idősebbik, a tapasztaltabbik Mikity Ede plébános volt, aki akkoriban a szilágyi hívek lelki vezetőjeként tevékenykedett, úti- és szolgatársa pedig az akkor 26 éves, frissen – 1991. június 29–én – felszentelt zombori segédlelkész, Fuderer László.

Több puska csöve meredt ránk

Fuderer főtisztelendő úrral a napokban készült a beszélgetés Óbecsén, a belvárosi plébánián. Az első rész folytatása következik.

– Hat éven keresztül jártak át, akkor is, amikor ez még veszélyes vállalkozásnak számított. A batinai hídon való átkeléskor több ellenőrzőponton haladtak át. Kellett-e ehhez valamilyen hatóságtól, egyháztól beszerzett engedély?

– Eleinte szabadon közlekedhettünk, szinte minden hivatalos dokumentum nélkül, de később már többféle átlépési engedélyt követeltek. A vége felé már Pélmonostorról kellett kérnünk jóváhagyást, de olyan esetre is emlékszem, amikor még az útlevelünket is követelték. Volt olyan, hogy a híd mindkét oldalán két-két ellenőrzőpontnál is megállítottak bennünket. Egyszer a benzinkútnál kiszállítottak a kocsiból, átnézték a táskánkat, ki kellett forgatni a zsebeinket, még a pulóverem alatti ing zsebét is ki kellett rázogatni. Az autót is nagyon aprólékosan átvizsgálták. Mindeközben ott álltunk az út mellett és több állig felfegyverzett rendőregyenruhással néztünk szembe, több puska csöve meredt ránk. Nem találtak semmit.

– Mely településeken szolgáltak?

– Legelső alkalommal Kiskőszegen temettem egy szerb elhunytat, nem tudtam, hogy milyen fogadtatásban lesz majd részem a szerb többségű faluban, de szerencsére minden simán lezajlott. Jártunk Karancson is, Hercegszöllősön, Sepsén, Bellyén. Emlékezetes maradt számomra az a délután, amikor négy temetésem volt: egy Zomborban, egy Vörösmarton, aztán vissza Zomborban, majd újra át Vörösmartra. Mind a négy esetben fél órám volt az útra és fél óra maradt a szertartásra.

Sokat szenvedett az ottani lakosság

– Szentlászlóra és Kórógyra nem mentek át megnézni az ottani rombolás nyomait?

– Ott nem jártunk. Amikor azonban a krajinai szerb hatalom (1992-ben) bevezette a kötelező iskolai hitoktatást, de úgy, hogy se pap, se hitoktató nem volt hozzá, akkor még a hittanórákat is magamra vállaltam. Csúzán negyedik osztályig tanulhattak anyanyelvükön a magyar gyerekek, utána pedig átjártak Vörösmartra (ez most is így van). Csúzán összevont osztályokban 7-8-10 hittanosom volt, Vörösmarton pedig mindig egy egész osztály. Elsőáldozást minden évben tartottunk Vörösmarton, oda hozták a környékbeli gyerekeket is, bérmálás viszont csak egy vagy két alkalommal volt. Sepsén meg Kiskőszegen még búcsút is tartottunk néhány évben, de akkor már több bácskai pap is jött velünk: Bunford Vilmos, Pásztor Árpád, Erhard Róbert.

– Milyen körülmények között éltek az ottani emberek?

– Hat hónapig nem volt áram a faluban. Láttuk a szétlőtt házakat, a golyók nyomait a falakon, az ablakoknál. Szerencsére az egymásközti leszámolások akkorra már lezajlottak – mert voltak áldozatok, történtek gyilkosságok, rablás, fosztogatás ott is előfordult. Megfigyeltem egy elhagyatott épületet Csúza és Hercegszöllős között, először csak a cserepeket szedték le, aztán elbontották a tetőszerkezetet, majd az ablakok is eltűntek, végül szinte semmi nem maradt a házból. Különösen 1996 elején láttuk azt, hogy vittek mindent, ami csak mozdítható volt.  Sokat szenvedett a lakosság, de igyekezett feltalálni magát. Tudták, hogy mit hova kell még idejekorán elrejteni, mit kell elásni, és kialakult a hasznos „cserekereskedelem”, tojást, húst, paprikát adtak egymásnak, kinek mire volt szüksége, és így sikerült túlélniük. Kitartást, összefogást tanulhatnánk tőlük. Megesett, hogy a hídon való átkeléskor feltartóztattak, és késtem a misekezdéssel vagy a temetési szertartással akár 20-40 percet is, de senki nem mozdult, amíg oda nem értem, nem széledtek szét, még csak nem is zúgolódtak. Erősen ragaszkodtak a hitükhöz is, mert azért bátorság kellett ahhoz, hogy a szerb hatalomtól folyamatosan követeljenek valamit… 

– Mikor jártak ott utoljára?

– Az utolsó alkalom, amikor szolgálatot teljesítettünk, az 1997 augusztusában volt Vörösmarton. A szentmise kezdete előtt már ott várakozott az új horvát plébános. A szertartás után elköszöntünk és eljöttünk, papként akkor jártam ott utoljára, de „civil emberként” még később is átmentem borért, leginkább Lisztovics Lajcsi bácsihoz. Ott találkoztam több ízben is az UNPROFOR tábori lelkészével, mert a békefenntartók is Lajcsi bácsi borát részesítették előnyben. Persze jártam más pincészetekbe is. De hogy dicsekedjek is valamivel, mert szép dolgok is történtek odaát: a papi hivatást választotta egy vörösmarti fiatal, aki még a háború idején született, én kereszteltem, és az én hittanosom volt. Almási Róbert a neve, és úgy tudom, hogy most Kiskőszeg plébánosa.

Hordták át a halottakat a zombori temetőbe

 – Említette, hogy elsősorban zombori segédlelkész volt, és „csak úgy mellékesen” átjárt a Drávaszögbe is, Zombor pedig akkor (éppen a közelsége miatt) részese volt a háborús történéseknek. A város kórháza hadi kórházként működött, egy ott dolgozó magyar orvos és nővér mesélt nekem az akkori állapotokról. Papként mit tapasztalt?

– A mentőautók látványa mindennapos volt a városban, láttuk, ahogy hordták át a sebesülteket. A temetésekből nekünk is jutott bőven. A helyi temetkezési vállalattól mindennap megkaptuk az engedélyeket a temetkezésre. Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb nagy számbeli ugrás történt, és akkor szóvá tettem, hogy ez miért van így. Ennyire hanyagul végzik a nyilvántartást? Kiderült, hogy azok nem a városban hunytak el, hanem horvát területről szállították át a holttesteket. És miután rákérdeztem, kétféle nyilvántartást vezettek, külön a zombori halottakról, és külön a hozzánk szállítottakról, de akkor már nem nézhettem bele abba a másik nyilvántartásba.

– És azokat hol temették el?

– A városi temetőben, egy tömegsírba. Pár száz katona ott van eltemetve.

– Azokat az embereket talán még most is valaki hazavárja…

– Szomorú, de így igaz.

– Mióta szolgál Óbecsén?

 – Több mint húsz 20 éve.

– Gondolom, itt is, mindhárom katolikus templomban megfogyatkoztak a hívek.

– A fogyatkozás szembetűnő, a statisztika azonban nem mutat lényeges eltérést a korábbi évekéhez viszonyítva, mert a fiatalok, még itthon kötnek házasságot, ha utána el is mennek külföldre, és a gyerekeiket is hazahozzák megkeresztelni. Amíg a szülők, nagyszülők élnek, addig ez nyilván így lesz, utána viszont…

…jobb nem is gondolni arra, hogy mi következik.

 

2019. december 2.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Erősödött” a VMSZ Begaszentgyörgyön?

A VMSZ vezetői már régen elszakadtak a közösségtől és a valóságtól. A párt 4 (négy!) képviselőjének >

Tovább

A magyar közösség és a nemzetközi jog elleni erkölcstelen cselekedet

Kovács Elvira a szerb parlament alelnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség sokéves megélhetési tisztségviselője, Pásztor István néhai >

Tovább

A szolgapárt menetelése a szakadék felé

A június 2-i önkormányzati választásokon a VMSZ vereséggel is felérő „eredményeit” nem lehet a 70 ezres >

Tovább

A véres XX. század agóniája tovább tart

Arról is szóltam, hogy újabban egyre több olyan regény születik, amely elszámol a hosszan agonizáló XX. >

Tovább

“A magyarság gyásza”

A vajdasági magyarság szempontjából lesújtó eredmények születtek a mostani önkormányzati választásokon. Szabadkán, a központban megsemmisítő erővel >

Tovább

Berisavljević: a VMSZ szigorú nagymagyar párttá változott

A Danas belgrádi napilap folytatásokat közöl Živan Berisavljević (1935-2024[1]) Jedan intervju [Egy interjú] című könyvéből, amelyet >

Tovább

Nyílt, nyilvános és megalázó jogsértés!

A Pásztor & Fia Kft. a hatalomszerzés, az önös haszonszerzés érdekében mindig az aktuális hatalmi párthoz, >

Tovább

Kezdem érteni a Magyar Péter-rejtvényt

Nem kívánok az elemzőkkel vitába kerekedni, de attól tartok a jelenlegi helyzet a magyar társadalom tanácstalanságának >

Tovább

“Civilizációs előrelépés”

Most azonban, ha a Pink tévén a kilencvenes évekből ismert eszméit hangoztató Šešeljt hallva azzal vigasztalódok, >

Tovább

Ide jutottunk!

Proletariátus, osztályharc, aztán szerényen sorolom tovább: antifasizmus, szolidaritás… ezek a szavak lassan kivesznek a közéleti szótárból. >

Tovább

Tükröm, tükröm, zsebtükröm...

Az MNT-nek nem csak nyitottnak kellene, hogy legyen a jogsérelmek bejelentésének fogadására, de azok közvetlen felismerésére >

Tovább

A választásokon „a VMSZ-é az egyedüli magyar lista”?!

A VMSZ elnöke a nyilatkozatban a nyílt támadást is beveti , miszerint „az ellenzéki pártok az >

Tovább