Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Minket fel akartak áldozni Vukovárnál
Egy dél-bácskai tartalékos katona története
Talán az volt a szerencsénk, hogy amikor már egy jó ideje meneteltünk, az egyik szerb tartalékos véletlenül elsütötte a puskáját, és a golyó átlyukasztotta a nadrágja szárát. Erre válaszul az egyik közeli kukoricatáblából robbanás hallatszott, mi pedig abban a pillanatban hanyatt-homlok menekültünk visszafelé, futottunk, ahogy a lábunk bírta. Akkora port kavartunk, hogy repülőből is látni lehetett.Szabó Angéla:
A temerini Látó István harmincéves volt, amikor 1991 szeptemberében mozgósították. Tartalékos katonai szolgálata 45 napra szólt. Aki hordta a faluban a rukkoló cédulát, szinte betört a házukba az éj közepén, és azt mondta, hogy már másnap reggel jelentkeznie kell a gyülekezőhelyen.
István így emlékezik a majd 3 évtizeddel ezelőtt történtekre:
– Annyiszor rángattak, a 80-as években több alkalommal is részt vettem katonai gyakorlaton. Terepen dolgoztam, elmentem itthonról hétfőn reggel, és amikor pénteken délután hazaértem, anyám már azzal fogadott, hogy vehetem elő a katonaruhát, mert meghozták az értesítést, mennem kell.
Amikor 91-ben elvittek, apám már betegeskedett. Tudta, hogy mit élek át, mi játszódik le bennem, mert l918-ban született, és a II. világháború idején megjárta a Don-kanyart. Magyar katonaként 1944-ben fogságba esett, utána még évekig Magyarországon élt, és csak 1955-ben térhetett haza. Miután megjöttem Horvátországból, két hónapra rá el is temettük.
– Hány embert vittek el Temerinből 91 szeptemberében?
– Körülbelül 400-an lehettünk a községből, meg hozzánk csapták az óbecsei tartalékosokat is. Voltak köztünk szerbek is, de a többség (talán 60-70 százalékban) magyar volt.
– Milyen eligazítást kaptatok, hová kerültetek?
– Azt mondták, hogy nincs mitől tartanunk, csak a határt fogjuk védeni Zombor környékén, a Dunán nem visznek át bennünket, de bizony az éjjeli sötétségben csak átkeltek az autóbuszaink a folyón. Aztán valahol megálltunk az éjszakában, fogalmunk sem volt, hol lehetünk. Magunk körül csak kukoricatáblákat láttunk. Másnap már hallottuk az ágyúdörgést, ahogy lőtték Vukovárt. Nemsokára minket is felsorakoztattak, kettesével, mint a kisdiákokat az iskolában, és útnak indítottak a letarolt kukoricásban a város irányába, azon a nyomvonalon, amit akkorra már a tankok kitapostak. Nem lehettünk messze Vukovártól, mert odáig gyalog kellett volna az utat megtennünk.
– Fegyvert osztottak-e?
– Igen, én egy pisztolyt kaptam 16 golyóval. Utólag visszagondolva, talán az volt a szerencsénk, hogy amikor már egy jó ideje meneteltünk, az egyik szerb tartalékos véletlenül elsütötte a puskáját, és a golyó átlyukasztotta a nadrágja szárát. Erre válaszul az egyik közeli kukoricatáblából robbanás hallatszott, mi pedig abban a pillanatban hanyatt-homlok menekültünk visszafelé, futottunk, ahogy a lábunk bírta. Akkora port kavartunk, hogy repülőből is látni lehetett.
– Kiderült-e, hogy ki(k) lőtt(ek)?
– Egyértelműen nem. Először azt mondták, hogy az ellenség, a horvátok, később meg azt, hogy már ott húzódott a frontvonal, azért hallottuk olyan közelről a fegyverropogást. Másnap döbbenten tapasztaltuk, hogy az élelem furcsa módon nagyon megfogyatkozott, egy-egy húskonzerven három embernek kellett megosztoznia. Csak később állt össze bennünk a kép: a feletteseink már sokkal kevesebb emberre számítottak, mert a biztos halálba akartak küldeni, fel akartak áldozni bennünket. Ha nem futamodunk meg, hanem folytatjuk tovább az utat, aligha kerülhettünk volna ki élve a városért folytatott harcokból. A történtek után kérdőre vontuk a feletteseinket, akik azzal próbálták a lázadókat lecsillapítani, hogy minket, a sajkási területvédelmi brigád tagjaiként, nem küldhetnek a frontra, mert nem is vagyunk kiképezve. Márpedig előző nap ezt aggodalom nélkül megtették… Akkor átszállítottak bennünket Šidski Banovcira, egyhetes kiképzésre, ott egy Koncz nevű magyar parancsnokunk volt. (Később azt hallottam, hogy kiment Kanadába.) Utána Slakovciban töltöttünk tíz napot. Gazdag horvát falu volt, lakói közül sokan külföldi vendégmunkásként dolgoztak, a szülőfalujukban szép házakat építettek. A tisztek rögtön kiszemelték maguknak a legszembetűnőbb épületeket, és beköltöztek. Minket egy színház- vagy moziterem félében szállásoltak el, raklapokon meg egy kevés szalmán aludtunk. A falu akkorra már kiürült, a lakosságot elűzték, csak idős emberek maradtak. Mivel elég gyér volt a kosztunk, ők adtak nekünk élelmet (még kalácsot is sütöttek a részünkre), vagy szereztünk magunknak – találtunk gazdátlanul maradt állatokat, birkát leginkább, azt sütöttünk nyárson.
– Harcokban nem vettetek részt?
– Szerencsére nem, de éppen elég emberpróbáló volt a bizonytalanság. Soha nem tudhattuk, hová megyünk, mi fog történni, túléljük-e egyáltalán. Láttuk, amikor az egyik faluban égett a katolikus templom… Banovcin azt láttuk, hogy foglyokat vittek...
Amikor az egyhónapos katonáskodás letelt, kaptam egy rövid szabadságot, 2-3 napot, és hazajöttem. A 30. nap lejárta előtt fürödhettem először.
– Az nem fordult meg a fejedben, hogy itthon maradsz?
– Nem. Miután visszatértem, a legtöbben arra vártunk, hogy majdcsak jönnek értünk, és megszabadulunk, mert itthon, a falu központjában tüntettek az anyák, a feleségek, azt követelve, hogy szüntessék be a mozgósítást és hozzanak bennünket haza.
– Később már nem háborgattak, nem kerestek?
– A boszniai háború idején még egyszer kaptam behívót, de nem vettem át, mert én már leszolgáltam a magamét. Erre azt a magyarázatot adták, hogy megint sorra kerültem. A katonaruhát 1996-ban szolgáltattam vissza. A NATO-bombázás idején lövészárkot akartak velem ásatni, de arra sem vállalkoztam.
Következő cikk: Szeretettel a Vajdaságból: itt a harmadik orosz megszállás, de ennek most örülnek
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >