2021. január 27. Szerda
Ma Angéla, Angelika névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Minket fel akartak áldozni Vukovárnál

Egy dél-bácskai tartalékos katona története

Talán az volt a szerencsénk, hogy amikor már egy jó ideje meneteltünk, az egyik szerb tartalékos véletlenül elsütötte a puskáját, és a golyó átlyukasztotta a nadrágja szárát. Erre válaszul az egyik közeli kukoricatáblából robbanás hallatszott, mi pedig abban a pillanatban hanyatt-homlok menekültünk visszafelé, futottunk, ahogy a lábunk bírta. Akkora port kavartunk, hogy repülőből is látni lehetett.Szabó Angéla:

A temerini Látó István harmincéves volt, amikor 1991 szeptemberében mozgósították. Tartalékos katonai szolgálata 45 napra szólt. Aki hordta a faluban a rukkoló cédulát, szinte betört a házukba az éj közepén, és azt mondta, hogy már másnap reggel jelentkeznie kell a gyülekezőhelyen.

István így emlékezik a majd 3 évtizeddel ezelőtt történtekre:

– Annyiszor rángattak, a 80-as években több alkalommal is részt vettem katonai gyakorlaton. Terepen dolgoztam, elmentem itthonról hétfőn reggel, és amikor pénteken délután hazaértem, anyám már azzal fogadott, hogy vehetem elő a katonaruhát, mert meghozták az értesítést, mennem kell.

Amikor 91-ben  elvittek, apám már betegeskedett. Tudta, hogy mit élek át, mi játszódik le bennem, mert l918-ban született, és a II. világháború idején megjárta a Don-kanyart. Magyar katonaként 1944-ben fogságba esett, utána még évekig Magyarországon élt, és csak 1955-ben térhetett haza. Miután megjöttem Horvátországból, két hónapra rá el is temettük.  

– Hány embert vittek el Temerinből 91 szeptemberében?

– Körülbelül 400-an lehettünk a községből, meg hozzánk csapták az óbecsei tartalékosokat is. Voltak köztünk szerbek is, de a többség (talán 60-70 százalékban) magyar volt.

– Milyen eligazítást kaptatok, hová kerültetek?

– Azt mondták, hogy nincs mitől tartanunk, csak a határt fogjuk védeni Zombor környékén, a Dunán nem visznek át bennünket, de bizony az éjjeli sötétségben csak átkeltek az autóbuszaink a folyón. Aztán valahol megálltunk az éjszakában, fogalmunk sem volt, hol lehetünk. Magunk körül csak kukoricatáblákat láttunk.  Másnap már hallottuk az ágyúdörgést, ahogy lőtték Vukovárt. Nemsokára minket is felsorakoztattak, kettesével, mint a kisdiákokat az iskolában, és útnak indítottak a letarolt kukoricásban a város irányába, azon a nyomvonalon, amit akkorra már a tankok kitapostak. Nem lehettünk messze Vukovártól, mert odáig gyalog kellett volna az utat megtennünk.

– Fegyvert osztottak-e?

– Igen, én egy pisztolyt kaptam 16 golyóval. Utólag visszagondolva, talán az volt a szerencsénk, hogy amikor már egy jó ideje meneteltünk, az egyik szerb tartalékos véletlenül elsütötte a puskáját, és a golyó átlyukasztotta a nadrágja szárát. Erre válaszul az egyik közeli kukoricatáblából robbanás hallatszott, mi pedig abban a pillanatban hanyatt-homlok menekültünk visszafelé, futottunk, ahogy a lábunk bírta. Akkora port kavartunk, hogy repülőből is látni lehetett.

– Kiderült-e, hogy ki(k) lőtt(ek)?

– Egyértelműen nem. Először azt mondták, hogy az ellenség, a horvátok, később meg azt, hogy már ott húzódott a frontvonal, azért hallottuk olyan közelről a fegyverropogást. Másnap döbbenten tapasztaltuk, hogy az élelem furcsa módon nagyon megfogyatkozott, egy-egy húskonzerven három embernek kellett megosztoznia. Csak később állt össze bennünk a kép: a feletteseink már sokkal kevesebb emberre számítottak, mert a biztos halálba akartak küldeni, fel akartak áldozni bennünket. Ha nem futamodunk meg, hanem folytatjuk tovább az utat, aligha kerülhettünk volna ki élve a városért folytatott harcokból. A történtek után kérdőre vontuk a feletteseinket, akik azzal próbálták a lázadókat lecsillapítani, hogy minket, a sajkási területvédelmi brigád tagjaiként, nem küldhetnek a frontra, mert nem is vagyunk kiképezve. Márpedig előző nap ezt aggodalom nélkül megtették… Akkor átszállítottak bennünket Šidski Banovcira, egyhetes kiképzésre, ott egy Koncz nevű magyar parancsnokunk volt. (Később azt hallottam, hogy kiment Kanadába.) Utána Slakovciban töltöttünk tíz napot. Gazdag horvát falu volt, lakói közül sokan külföldi vendégmunkásként dolgoztak, a szülőfalujukban szép házakat építettek. A tisztek rögtön kiszemelték maguknak a legszembetűnőbb épületeket, és beköltöztek. Minket egy színház- vagy moziterem félében szállásoltak el, raklapokon meg egy kevés szalmán aludtunk. A falu akkorra már kiürült, a lakosságot elűzték, csak idős emberek maradtak. Mivel elég gyér volt a kosztunk, ők adtak nekünk élelmet (még kalácsot is sütöttek a részünkre), vagy szereztünk magunknak – találtunk gazdátlanul maradt állatokat, birkát leginkább, azt sütöttünk nyárson.

– Harcokban nem vettetek részt?

– Szerencsére nem, de éppen elég emberpróbáló volt a bizonytalanság. Soha nem tudhattuk, hová megyünk, mi fog történni, túléljük-e egyáltalán. Láttuk, amikor az egyik faluban égett a katolikus templom… Banovcin azt láttuk, hogy foglyokat vittek...

Amikor az egyhónapos katonáskodás letelt, kaptam egy rövid szabadságot, 2-3 napot, és hazajöttem. A 30. nap lejárta előtt fürödhettem először.

– Az nem fordult meg a fejedben, hogy itthon maradsz?

– Nem. Miután visszatértem, a legtöbben arra vártunk, hogy majdcsak jönnek értünk, és megszabadulunk, mert itthon, a falu központjában tüntettek az anyák, a feleségek, azt követelve, hogy szüntessék be a mozgósítást és hozzanak bennünket haza.

– Később már nem háborgattak, nem kerestek?

– A boszniai háború idején még egyszer kaptam behívót, de nem vettem át, mert én már leszolgáltam a magamét. Erre azt a magyarázatot adták, hogy megint sorra kerültem. A katonaruhát 1996-ban szolgáltattam vissza. A NATO-bombázás idején lövészárkot akartak velem ásatni, de arra sem vállalkoztam.

 

2019. november 20.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Élvezettel ütötték…”

Józsit, azt a vékonyka, 160 centis fiatalembert, az engedetlensége miatt a katonai rendőrök, brutálisan összeverték. Élvezettel >

Tovább

Az iróniáról

Jöveteléről telefonon beszélgettünk, hangja már nem volt a régi, de örömmel fogadta a meghívást.  Volt egy >

Tovább

A kisebbségi magyar író a beszűkülő magyar világ hűséges foglya lett

Nem veszem észre, hogy az új nemzedék érdeklődését leköti a jelenlegi európai dráma, sorsát és világát >

Tovább

Kovács-jelentés: „Van még mit tenni”!?

Mivel a jelentésben, amely egy fontos regionális nemzetközi szervezet elé kerül, a Szerbiában élő magyar közösségről >

Tovább

Fideszes/véemeszes vezetőkből nem lesz hiány…

Deli Andor asszisztensei között néhány ismerős név is van: Abel PASZTOR (Pásztor István fia?), Fanni TERNOVACZ >

Tovább

Nem lehetünk kisebbségi politikai rezervátumba bezárkózó indiánok

Könnyű azoknak a kisebbségben élőknek, akik kozmopolita buborékba menekülve elegáns gesztussal túlteszik magukat a trianoni történeten, >

Tovább

Újfajta vírus terjed köztünk: a fake news vírusa

A legkényelmesebb olyasmivel vádolni az embert, amire még álmában sem gondolt. Ezzel kapcsolatban jut eszembe egy >

Tovább

„Szerbia nem ért el felmutatható előrehaladást”!

Kit és mit képvisel Deli Andor? 1. A hatalom részét képező magyar párt dicstelen szerepet játszott >

Tovább

Bethlen Gábor a főtéren

Aki Marosvásárhelyre látogat, nézze meg feltétlenül Bernády György szobrát a Teleki-ház előtt és a Bethlen Gábor-szobrot >

Tovább

Az ironikus kontrapunkt

Az életébe több ilyen patetikus esemény játszódott le, vallotta be, de az említettek miatt, nem írt >

Tovább

A legnagyobb távozott

Kihalt a bosszú vágya, csak romlott kompromisszumok léteznek, magyarázta. A társadalom manapság megveti Elektrát, aki itt >

Tovább

Az ég dörög, de a zivatar elmarad

Anikóval a teraszon ácsorogva szkeptikusan bámultuk az újvidéki mesterséges boldogságot és fényáradatot. Szabó Lőrinc verssorát ismételgettem: >

Tovább