2019. december 16. hétfő
Ma Etelka, Aletta, Adelaida névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Virág a kormányzó úr sírján

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

Érdektelen, hogy Lázár János (aki Orbán utóda szeretne lenni) miért tette ezt – és hogy miért Lázár tette: de hiszen már Horthy újratemetésén is csupa „magánember” vett részt, ugye –, de ha valaki olvassa az egyre szélsőségesebb, „antifasiszta csürhéről” szavaló, minden nappal egyre irredentább orbánista sajtót, meg elég figyelmesen nézi, mi folyik odaát, a jobboldalon, akkor érzi, merről fúj a szél. Tamás Gáspár Miklós:

Az uralkodó jobboldali rend részleges vereséget szenvedett el az október 13-ai helyhatósági választásokon. Múló zavar után az ellentámadás megkezdődött.

Az ellentámadás politikai lényege „a bosszúálló jogalkotás”, amely tovább korlátozza a helyi választott testületek amúgy is folyamatosan szűkített lehetőségeit, s amelynek meglepő következménye lehet az ellenzéki többségű „önkormányzatok” egységes politikai frontba kovácsolása. Mindenképpen a konfliktusok éleződése várható.

Ennek egyik jele az ideológiai provokációk sokasodása. Rájuk szerintem nyugodtan, hűvösen és szűkszavúan kell válaszolni, lehetőleg anélkül, hogy jobboldali, konzervatív honfitársaink érzékenységét megbántanánk.

Ugyanakkor nem titkolhatjuk, hogy a legtágabban értett baloldal érzékenységét szüntelenül bántalmak érik. Ady (aki az illetékes és mérvadó kormánylap szerint „nyálas”), az egész Nyugat, Jászi, Szabó Ervin, Károlyi, Kassák, Nagy Imre, Lukács, Bibó, az 1980-as évek demokratikus ellenzéke stb. vulgáris rágalmak, durva mocskolódások tárgya. Ezt nem szabad viszonozni, és lehetőség szerint meg kellene őrizni méltóságunkat.

Természetesen senkinek nem áll módjában, hogy megakadályozza modortalan ellenzéki politikusok és szószólók, posztolók és kommentelők gusztustalan gorombáskodásait a Facebookon és hasonló helyeken (akár az Országházban), amelyeknek a kritikán aluli színvonalát jelzi a miniszterelnök úr külsején gyakorolt ostoba élcelődés. Az ilyesmit én mindig élesen bíráltam és bírálni fogom.

De nem, mi nem fogjuk tagadni, hogy Tisza István gróf nagy formátumú, mélyen gondolkodó, meggyőződéses, tragikus alakja volt a magyar politikatörténetnek, akkor se, ha a nagy vitában ma is Ady oldalán állunk, és nem az övén.

Nem, nem fogjuk azt állítani – szerintünk jórészt rettenetes és kártékony nézeteik ellenére –, hogy a modern magyarországi jobboldal két legnagyobb és legműveltebb töprengője, Szekfű Gyula és Németh László jelentéktelen volt vagy korlátolt (bizonyos jellemproblémák persze fölmerültek), és mindenkit arra biztatunk, hogy gondolja át műveiket, azokat is, amelyeket baloldali vagy liberális embernek (a kettő távolról se azonos!) nehéz arcpirulás vagy fölháborodás nélkül olvasnia. Egyébként tudni illik, hogy Szekfű az 1920-as évek végétől (Németh László meg soha) nem volt a Horthy-rendszer híve.

Mindazonáltal rendkívül helytelennek tartjuk, hogy Lázár János, volt miniszter, fideszes országgyűlési képviselő – és persze nem véletlenül ő, aki most ideiglenes belső száműzetésben él a NER jelképes Szibériájában – virágkoszorút vitt Horthy Miklós sírjára abból az alkalomból, hogy éppen száz esztendeje nevezte a kormányzó „bűnös város”-nak Budapestet. (Miközben az újfasiszták ugyancsak ennek örömére masíroznak a veres metropolis judeobolsevista utcáin.)

Értjük.

De ez nem tréfa. A fele se.

A magyarhoni történelmi amnézia (pontosabban: tudatlanság) hoz létre olyan fiktív konstrukciókat, mint a „horthyzmus”, amely sose létezett. Nagybányai vitéz Horthy Miklós az első világháború után nem ritka, autoritárius katonai vezetők közé tartozott (gondoljunk Hindenburg marsallra például), akinek az antidemokratikus, antiszociális és antiszemita szemlélete átlagos és tipikus volt abban a katonai kasztban, ahonnan előkerült az ellenforradalom közben. Komoly hatalma csak pályája elején és legvégén volt. A rendszer ideológusa széki gróf Teleki Pál, stratégája bethleni gróf Bethlen István volt, nem Horthy.

Az ún. Horthy-rendszer (Bibó szerint „konzervatív rendőrállam”) ellenzékkel dekorált egypárti uralmat, de voltaképpen hivatalnoki és tiszti uralmat jelentett mindenekelőtt a nagybirtok érdekében, amelynek fő ellensége nem a szocializmus volt és nem a zsidóság, hanem a magyar parasztok, mindenekelőtt a féljobbágyi sorban élő zsellérek és pusztai „cselédek”, rémképe pedig a földosztás. A szociáldemokrata munkásság képviselői bejuthattak a parlamentbe, de az alultáplált szegényparasztságnak csak a csendőrség – meg a tüdővész, a pellagra és a tífusz – jutott. És a „nyílt szavazás”. És az engedelmességre nevelő egyházi iskola.

És hát persze a modern Európában Horthy magyar állama legelső volt a zsidók jogfosztásában (amelyet később enyhített, majd szigorított), visszavonva – több mint száz évvel később – II. József türelmi pátensét. Más országokat is megihletett vele.

Az államcél – a „város”, azaz a liberális polgárság és a szocialista munkásság visszaszorítása és félénk lojalitásra kényszerítése, a parasztság megfélemlítése mellett – a Trianonban elvesztett területek visszaszerzése volt, tehát (némileg hasonlóan a mai állapotokhoz) ellenségesség mindenkivel szemben, aki nem lehetett szövetségese a magyar irredentának. Ellenség volt mindenekelőtt Franciaország, a német weimari köztársaság, a demokratikus Ausztria (1934-ig), a demokratikus Csehszlovákia és a kisantant (az utódállamok). Szövetségesekre „Horthy-Magyarország” csak fasiszta és náci hatalomátvételek után tett szert.

Magyarország ebben az időben nem volt fasiszta ország. A fasizmus lázadó, fölforgató eleme (amelyet a forradalmi szocializmustól vett át a fasizmus, és fordította ellenkező irányba) nem volt rokonszenves az állagőrző, konzervatív diktatúrának (amelynek rokonai Dollfuss és Schuschnigg, Salazar és Franco tábornok rendszerei voltak, majd Pétain marsall „francia állama”, nem a Harmadik Birodalom). A kaszáskereszteseket és horogkereszteseket és nyilaskereszteseket börtönbe záratta a Horthy-korszak kormányzata, amíg tehette, mint ahogy lecsukatta volna a ma Horthyt ünneplő Toroczkai Lászlót és Novák Elődöt is.

(Ezen kívül sok helyütt megvolt az „úri fasizmus” és a plebejus-népi fasizmus ellentéte, Magyarországon az Imrédy–Szálasi-kontraszt, de ennél sokkal nagyobb méretekben Romániában: ott az országot merényletekkel terrorizáló, ám a magyarországinál sokkal mélyebb gyökerű, az egyházzal szövetséges, sokmilliós Vasgárdát véres harcban győzte le a szintén fasiszta jellegű királyi diktatúra, amely tárgyalás és ítélet nélkül végeztette ki a vasgárdista vezéreket; II. Károly király a bécsi döntés miatt megbukott, ezért a későbbi tömeggyilkos, háborús bűnös Antonescu marsall gyűrte maga alá újabb vérengzések árán az állami-katonai elitek és a nagybirtokosok, valamint a nácik támogatásával a Vasgárdát, amelynek a vezére lett és az állam vezetője. Hasonló jelenségek szinte az összes fasiszta vagy fasizálódó országban lejátszódtak.)

A Horthy égisze alatt működő, radikálisan konzervatív magyar állam 1938-ig is erősen represszív volt, olykor szélsőségesen az, de mindaddig úgy egészében megmaradt a konszolidált tekintélyelvűség, osztályelnyomás, faji kirekesztés, cenzúra és szelektív erőszak álláspontján.

Végzete az irredenta volt, amely minden külpolitikai lépését irányította, és amely magától értetődően vitte a versailles-i békerendszert (tehát Trianont is) fölborítani szándékozó náci Németország szövetségébe mindavval együtt, amit ez jelentett. Hogy ennek milyen következményekhez kellett vezetnie, vakító világossággal jelezte gróf Teleki Pál (Jugoszlávia hitszegő, galád és értelmetlen megtámadása fölötti szégyenében elkövetett) öngyilkossága és búcsúlevele. Teleki halála óta a legfőbb hadúrnak már nem volt és nincs mentsége.

Akármennyire nem volt fasiszta Horthy személyes nézeteiben (de persze antifasiszta se), olykor vonakodva, de minden lényeges dologban együttműködött Hitlerrel. Az általa megtestesített magyar állam ugyan magától nem tervezte volna meg és nem hajtotta volna végre mintegy félmillió magyar zsidó szisztematikus kiirtását, de aggálytalanul és zökkenőmentesen közreműködött a lebonyolításban.

Mindenesetre egy a lényeg: Horthy Miklós annak az államnak és hadseregnek volt a vezetője, amely a náci Németország és Adolf Hitler oldalán vett részt a második világháborúban, és amely tettestárs volt a holokausztban. Horthy és állama mindvégig szenvedélyes és elkötelezett ellensége volt a magyar parasztságnak és munkásságnak és a Duna-medence népeinek.

Ez nem főhajtást érdemel és virágkoszorút.

Érdektelen, hogy Lázár János (aki Orbán utóda szeretne lenni) miért tette ezt – és hogy miért Lázár tette: de hiszen már Horthy újratemetésén is csupa „magánember” vett részt, ugye –, de ha valaki olvassa az egyre szélsőségesebb, „antifasiszta csürhéről” szavaló, minden nappal egyre irredentább orbánista sajtót, meg elég figyelmesen nézi, mi folyik odaát, a jobboldalon, akkor érzi, merről fúj a szél.

Én igazán nem óhajtom megbántani a fölöttébb sértődékeny magyar jobboldalt, de szeretném halkan, tapintatosan és józanul megjegyezni: az a benyomásom, hogy ez így nincs jól.

(hvg.hu)

 

2019. november 19.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Idegen”, „másik nyelv” lett a magyar!?

A magyar nyelv használata a közigazgatásban most már nem csak joghátrányt okoz az itteni magyaroknak, de >

Tovább

Néhány szó a magyar parlamentről

De ha a polgári állam a saját alkotmányos formáihoz se ragaszkodik, akkor nem érvényes a magyar >

Tovább

Bőnyi rendőrgyilkos?

A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >

Tovább

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább