2019. december 12. csütörtök
Ma Gabriella, Johanna, Franciska névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Lépésnyire a végső győzelemtől

Nyugat-Európa vezető hatalmai beletörődtek Orbán Viktorba

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli ki kíséretének tagjai közül, kisvártatva a főrabbikat is ő fogja kinevezni, valamint a középcsatárokat. Tamás Gáspát Miklós:

Egyik jelentős német jobboldali politikus a másik után – Ursula von der Leyen, Angela Merkel, Manfred Weber és most a legtekintélyesebb, Wolfgang Schäuble – nyilvánítja ki, hogy tiszteli és csodálja a mai magyar állam (kormány) politikáját. Schäuble, aki most éppen a Bundestag elnöke, de bármelyik tisztségében a német nagytőke fő megbízottja és a német konzervatív establishment vezető alakja, kijelentette az egyik orbántévében (m1), hogy kerítést bontani 1989-ben helyes volt, kerítést építeni most szintén helyes. „A franc se akarja lebontani a kerítést” – mondta a magyarországi ellenzék nevében Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke is a maga egyszerre népies és mesterkélt stílusában.

(A magyarországi ellenzék egyetlen pártja se pártolja a menekültek befogadását és nem óhajtja a fajvédő határkerítés lebontását, soha nem is pártolta, soha nem is óhajtotta. Pár ezer menekült befogadását e sorok írója támogatja és még néhány kósza értelmiségi, a parlamenti ellenzék nem, nem, soha. A „bevándorláspárti ellenzék” mítosza – sajnos – csupán mítosz; az emberi jogi csoportok, NGO-k se szorgalmazzák a befogadást, csak a hatályos törvények betartását, meg persze tiltakoznak a rendőri túlkapások ellen; a közvélemény ellenzéki része mindebben egyetért Orbán Viktorral, az én álláspontom elenyésző kisebbségben van, a „migránsellenes” nemzeti egység szinte teljes. Szomorúan be kell látnom, hogy ez ma már oly mértékben része az általános meggyőződésnek, hogy alig érdemes róla vitatkozni.)

A német konzervatív politikusokon kívül immár Emmanuel Macron, a Francia Köztársaság elnöke is inspirálónak és nagyszabásúnak tartja Orbán Viktor magyar miniszterelnök politikáját, s azt gondolja mostanában, hogy „a naptalan Kelet”-ről példát vehetne a hanyatló Nyugat.

A magyarországi állammédiák és/vagy orbánmédiák szerint globálliberális-hatvannyolcas-buzilobbista Nyugat el fogja felejteni a Sargentini-jelentést és a „Fidesz” nevű, pártként nem létező párt kizárását az ún. Európai Néppártból (ez amolyan konzervatív csoportosulás az Európai Parlamentben, amelynek egyébként semmi fontossága nincs, akár a többi összeurópai pártcsoportnak se), a kelet-európai etnokrata-etnicista-posztfasiszta-idegengyűlölő rezsimek dorgálása, óva intése véget ért.

Hogy miért?

Ez igazán nem túl bonyolult.

Egyrészt a Kelet-Európa nyomdokain haladó (bukdácsoló) Nyugat-Európa maga is szélsőjobbra tolódik, a „kulturális identitásnak”, „keresztyén értékeknek” és „európai életformának” stb. nevezett rasszizmus re van habilitálva. Ebben Orbán Viktor magyar államtulajdonos és országvezető elvi következetessége, szívós kitartása és taktikai zsenialitása kifizetődött: miután begyulladt és elbizonytalanodott nyugati partnerei az emberét, Trócsányit megbízták a bizony kulcsfontosságú bővítési EU-tárcával, a tehetséges magyarvezető hűségéről (Niebelungentreue) biztosította a niggereket-arabusokat tengervízbe fullasztó, szélsőjobboldali Matteo Salvinit (aki most időlegesen ellenzékbe szorult, de jön még kutyára dér), majd fogadta az ausztriai fasisztoid szélsőjobboldal új vezetőjét, a szeme-se-áll-jól Norbert Hofert (az FPÖ elnökét), akivel – mint mondja – stratégiai együttműködést folytat. Nem hogy hálás lett volna a konzervatívoknak, hanem elvszerűen és kihívóan viselkedett, amint ez a győzteshez illik. Brávó.

Ámde hiába foglalja őt imáiba a németországi szélsőjobb (részben neonáci) sikerpártja, az AfD, Orbán vele nem édeleg – az AfD-t csak az orbáni lélek minden rezdülését megérző orbánsajtó meneszti mennybe naponta többször – , amit megkönnyebbült hálával vesz tudomásul a CDU/CSU, hiszen a lendületes magyarvezető mindenütt, így Németországban is népi imádat tárgya a jobboldalon, csak a népszerűtlen, globálsorosista, liberálbolsevik Lügenpresse kormolja.

De még ennél is fontosabb, hogy Nagy-Britannia tragikus kizuhanásával, a szélsőjobboldali előretöréssel és a sok tekintetben egységesnek tekinthető autoritárius-reakciós kelet-európai blokk kialakulásával a liberális-konzervatív, de antifasiszta és a biopolitikai („nemi” és „faji”) kérdésben a korábbiaknál valamivel egalitáriusabb (egyenlőségibb) polgári establishment Nyugaton rádöbbent: végül is rossz vásárt csinált az Európai Unióval. Különösen „a keleti bővítéssel” nyilván.

Az EU-val csak a baj van, gondolják a francia-német-Benelux-skandináv „magországokban” meg a történelmi okokból antifasiszta Ibériai-félszigeten; a kedvük elment az egész temetéstől.

Nagy-Britannia távozásával, a korábbi nemzetközi jogi közmegegyezést leszavazó, megvétózó, szabotáló, antidemokratikus-antiliberális-antiszociális kelet-európai tömbbel (amely az EU-bővítéssel még növelhető!) az európai belső béke és alapjogi rendszer céljából létrejött szövetségnek egyre kevesebb az értelme a legnyersebb gazdasági érdekeken túl. (Nem beszélve az emberi jogi konszenzus gyöngüléséről Nyugaton is.)

Be kell ismernünk, a história nem engedi, hogy Kelet-Európában alkotmányos-szabadelvű, jogtisztelő polgári társadalmak jöjjenek létre; fölfogásban és politikai szerkezetben a kelet-európai (ha tetszik, kelet-közép-európai) országok még mindig közelebb állnak Oroszországhoz, mint a Nyugathoz, ma immár minden kényszer nélkül. Ezért lehet okolni a rendszerváltás anomáliáit, de a piaci-tőkés átalakulás már húsz éve lezárult a maga katasztrófáival, és ez nem lehet még mindig magyarázat önmagában a rasszizmusra, az idegengyűlöletre, az antifeminizmusra, a homofóbiára, a szegényeket segítő szociálpolitika szinte egységes elvetésére, az egyéni és kollektív jogok semmibe vételére.

„Európa” a legtöbb kelet-európai „új tagállam” lakosai számára a gazdasági migráció lehetőségét jelenti (magasabb fizetést, jobb munkakörülményeket a kivándorlóknak), illetve a Nyugatról Keletre áramló pénzeket, szóval a keletieknek előnyös nyitott határokat, amelyeket meg kell védelmezni a nigger/turbános konkurenciától.

Ez Nyugatról nézve is nagyon jól látszik, és a nyugat-európaiaknak megvan a maguk baja, nincs kedvük a velük szemben nyíltan ellenséges kelet-európaiak méregdrága anyagi támogatásához és ennek ellenére folytonos ungorkodásukhoz.

Csökkentendő a veszteséget, lemondanak Kelet-Európa eleve lehetetlen és abszurd „átneveléséről”, az európai föderalizmus erősebb változatáról.

Nem akarnak mást, csak annyit, hogy itt meg a Balkánon ne legyen zűr, ne legyen fölfordulás, márpedig Orbán Viktor miniszterelnök és követői úgy nagyjából fönntartják a rendet (különösen Magyarországon), ez pedig elég. Akárcsak a Brezsnyev-Csernyenko-Andropov-korszakban, ha a keleti despotáknak ünnepélyes, rezesbandás fogadás kell meg üres megtiszteltetések, nehogy puszta ostobaságból kirobbantsanak valami rémséget, akkor megadják nekik a bumsztará-bumsztarát.

Ha valamelyik kelet-európai despota vagy főbohóc – a többiek háta mögött – különalkura hajlamos a Nyugattal a maga rövid távú, önző érdekei kielégítése vagy védelme végett, az is jó, kaphat némi külön baksist.

Az illúziók korának vége, az európai egységnek befellegzett. Ez tiszta komédia már. Szegény, mit sem sejtő kelet-európai „balliberálisok” épp most vonulnak be büszkén az Európai Parlamentbe, amelynek a jelentőségét éppen a mi régiónk viselkedése – de persze mindenekelőtt a Brexit – csökkentette a nulla közelébe.

Orbán Viktor, Magyarország egyszemélyi vezetője és fő tulajdonosa (ha a külföldi nagytőke tekintélyes részarányától és hódoltsági területeitől eltekintünk) meg fog kapni minden elismerést és kalapemelést, és hívei nem fogják soha észrevenni (de ő szerintem tudja), hogy ez nem egyéb, mint hátat fordítás.

„Ezekkel nincs mit kezdeni, ha nekik Orbán meg Putyin meg Babiš meg Kaczyński kell, legyenek boldogok, csak bennünket hagyjanak békén, és ne várják, hogy mélyen a zsebünkbe nyúljunk, ha baj lesz.”

A hagyományos mérsékelt baloldal Nyugaton kimúlt – tessék megtekinteni a francia, a német, az osztrák, az olasz stb. szociáldemokrácia rémületes hanyatlását, a zöldek és a liberálisok jobbra tolódását –, s bár lesz itt még némi hangicsálás, lassacskán tartalmilag se lesz sok kifogásuk a nyugati „eliteknek”, ha a keleti államok tekintélyelvű „átdolgozása” befejeződik.

A leckét kezdi mindenki megtanulni. Ma még simán leírhatom itt, hogy érdekfeszítőnek találom: a HVG és online változatai szemlátomást Tarlós István hivatalban lévő budapesti főpolgármestert támogatják a küszöbön álló helyhatósági választásokon, meg azt is, hogy a szerkesztőváltás utáni 168 Óra első száma nagy Tarlós-interjúval nyit, hogy az imént még a Magyar Tudományos Akadémiához tartozott Bölcsészettudományi Kutatóközpont a tanácsköztársaságról (!) közös konferenciát rendez a Veritas Intézettel (!) és Boross Péter szkv. miniszterelnökkel (!), ahol számos nagyra tartott korábbi kollégánk tart cizellált előadást a kernemzeti-mongoloid történetfölfogás bársonyos malaclopójába burkolózva. Leírhatom, de minek. Hovatovább nem is fogom érdemesnek találni, hogy leírjam, s aztán ki tudja.

Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli ki kíséretének tagjai közül, kisvártatva a főrabbikat is ő fogja kinevezni, valamint a középcsatárokat.

Mindez az égvilágon senkit se érdekel külföldön, és hamarosan belföldön is őrültnek nézik majd azokat, akik ilyen árnyalatokkal bíbelődnek – és igazuk lesz.

Demokratikus és szabad viszonyok évszázadokig nem voltak másutt, mint némely nyugat-európai gazdag nagyvárosban (többnyire: autonóm, köztársasági rendszerű városállamban a hűbéri monarchiák kellős közepén) – azért tódulnak épp oda a szerencsétlen turisták ma, hiszen csak ezeken a politikai szigeteken élt a szépség és a szellem – , és ez így lesz most is, ameddig az ökológiai válság, a globális fölmelegedés (ami persze soroslibsi-anarchokommunista koholmány és merény) nem vet véget az egész silány bohózatnak. S az eurofil keletliberálisok azt fogják hinni, mint elődeik a XVII. század, Apáczai Csere János óta, hogy Amsztedam meg Frankfurt meg Párizs az ő világuk is – ha tudnák szegénykék, hogy unja a Nyugat az érthetetlen, egyhangú, unalmas panaszaikat!...

Addig meg a magyaroknak meglesz az a kiváltságuk, hogy nézhetik Orbán magyarvezető diadalmas mosolyát, amelyet visszasugároz a nemzettulajdonosra a Novák Katalinok, Gulyás Gergelyek és Varga Juditok önérzetes, jókedvű, sikeres ifjú nemzedéke, amely úgy látszik, komolyan veszi, ami Orbán Viktornak szórakoztató játék, a magyar népnek meg... Hát ez, ami van.

 

2019. szeptember 20.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Bőnyi rendőrgyilkos?

A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >

Tovább

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább