2019. szeptember 18. Szerda
Ma Diána, József névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A hontalan lokálpatrióta

A család- és mikrotörténetből ott lépünk át a személyes történelembe, amikor a diák Végel Újvidékre kerül. A horizont tágul: már nem csak a Tito és Rákosi közötti lövészárokban vergődő magyarokat látjuk, hanem Jugoszlávia többi népét is, beleértve azokat az eseményeket (például a 68-as belgrádi diáktüntetéseket), amelyekről mindeddig igen keveset tudtunk. Kiderül, hogy nem csak erről, hanem Jugoszláviáról is hiányosak voltak az ismereteink. Végel könyve rádöbbent arra, hogy mindaz, amit a határ innenső oldaláról irigyeltünk, színes máz volt csupán. Egyúttal talán jobban megérthetjük azt is, hogy miért hullott darabokra 300 ezer áldozat árán ez a Tito személye által egybetákolt ország. „Jugoszlávia lett a bűnbak népei bűnei miatt” – írja a magát hontalan lokálpatriótának tekintő Végel. A könyv számos megállapítása közül ez az egyik legfontosabb. Benedek Szabolcs (ÉS):

Végel László: Temetetlen múltunk. Önéletrajzi regény.

Végel László új könyve műfajmegjelölése szerint önéletrajzi regény. Ez főleg a második felére igaz, egyébként a Temetetlen múltunk több is, kevesebb is regénybe foglalt önéletírásnál.

A Magyar Népköztársaságból nézvést a hajdani Jugoszlávia, ha nem is maga volt a földi mennyország, de kellő távolságból, némi Cezar Vinjak elfogyasztása után már-már hasonlított hozzá. Lehet, hogy nem volt annyira pirospozsgás, érett pláne nem, ám mégiscsak egyfajta paradicsom, földrajzilag és kulturálisan sokszínű ország. A „Jugóba menni” kifejezés jelentette a napsütötte dalmát tengerpartot és a bosnyák hegyeket éppúgy, mint a szabadkai piacot, ahol a farmernadrág mellett be lehetett szerezni a legújabb poplemezeket is. Jugoszlávia szintén szocialista országnak számított, de nem úgy, mint a béketábor államai, hiszen a szovjet minta kritikátlan másolása helyett a föderalizmus és az önigazgatás sajátos formáját valósította meg. Nem csoda, hogy a második világháború utáni Jugoszláviában szocializálódott nemzedékekből sokan ma is egyfajta keserédes nosztalgiával tekintenek vissza a délszláv dolce vitára. A jugoszláv állameszme szerint nem számított, hogy ki szerb, ki horvát, avagy szlovén, bosnyák, albán, montenegrói vagy magyar: mindnyájan jugoszlávnak voltak elkönyvelve, és többé-kevésbé annak is érezték magukat. Ám hogy ez a fajta internacionalizmus mennyire látszat volt csupán, arra tragikus bizonyítékként szolgálnak a kilencvenes évek véres etnikai konfliktusai, amelyekhez hasonlót korábban sokan el se tudtak képzelni a XX. század végi Európában.

Végel könyvének első fele ennek a hol csupán elméleti síkon, hol kézzelfogható módon is megnyilvánuló jugoszláv identitásnak a megszületéséről, a megéléséről, majd a haláláról szól – magyar szemszögből, még közelebbről pedig azt fölelevenítve, ahogyan Szenttamás lakói megtapasztalták. (Ugyanebben a kisvárosban, sőt Végellel egy napon született Gion Nándor, ám róla egy szó sem esik.) A manapság községként funkcionáló, soknemzetiségű bácskai település a második világháború idején ismét Magyarországhoz került, ám későbbi mindennapjait is meghatározta a magyar határhoz való közelsége, beleértve a legutóbbi időket, amikor – Végel megfogalmazása szerint – a „nemzeti identitás helyi őrei” az anyaországból odalátogató politikusokkal karöltve tartanak barokkos ünnepségeket. Mindezekről plasztikus leírásokban számol be Végel, esszéisztikus megközelítésben vetítve elő mindazt, amit később személyes élményeivel támaszt alá. A közben pár bekezdésben elbeszélt megannyi sztori pedig mind-mind novella lehetne – vagy regényfejezet.

A család- és mikrotörténetből ott lépünk át a személyes történelembe, amikor a diák Végel Újvidékre kerül. A horizont tágul: már nem csak a Tito és Rákosi közötti lövészárokban vergődő magyarokat látjuk, hanem Jugoszlávia többi népét is, beleértve azokat az eseményeket (például a 68-as belgrádi diáktüntetéseket), amelyekről mindeddig igen keveset tudtunk. Kiderül, hogy nem csak erről, hanem Jugoszláviáról is hiányosak voltak az ismereteink. Végel könyve rádöbbent arra, hogy mindaz, amit a határ innenső oldaláról irigyeltünk, színes máz volt csupán. Egyúttal talán jobban megérthetjük azt is, hogy miért hullott darabokra 300 ezer áldozat árán ez a Tito személye által egybetákolt ország. „Jugoszlávia lett a bűnbak népei bűnei miatt” – írja a magát hontalan lokálpatriótának tekintő Végel. A könyv számos megállapítása közül ez az egyik legfontosabb.

 

2019. június 19.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Alászolgája Főnök, s respekt

Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden >

Tovább

Szerelmünk volt és mostohánk lett

Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >

Tovább

Requiem a vajdmagy sajtószabadságért

Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >

Tovább

Jelzők zűrzavarában

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >

Tovább

Magyar-magyar párbeszéd?

Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >

Tovább

Meghaltatok

Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >

Tovább

A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett

Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >

Tovább

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >

Tovább

Az abszurd, "amiben élsz"

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >

Tovább

A miniszterelnök nem magánember

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >

Tovább

Topolya, Tanyaszínház, VMSZ

Mindenesetre undorítónak tartom, amit a párt tesz ezzel a picinyke megmaradt vajdasági magyarsággal! Szurkolok, hogy minél >

Tovább

Az új osztály nem bocsájtja meg a kormánynak, ha megtűri a békétlenkedést

A melósok örüljenek, ha egyáltalán kapnak munkát. Az engedetlen értelmiségiek nem olyan fontosak, többségük könnyen megvásárolható. >

Tovább