2021. január 19. kedd
Ma Sára, Márta, Márió névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A hontalan lokálpatrióta

A család- és mikrotörténetből ott lépünk át a személyes történelembe, amikor a diák Végel Újvidékre kerül. A horizont tágul: már nem csak a Tito és Rákosi közötti lövészárokban vergődő magyarokat látjuk, hanem Jugoszlávia többi népét is, beleértve azokat az eseményeket (például a 68-as belgrádi diáktüntetéseket), amelyekről mindeddig igen keveset tudtunk. Kiderül, hogy nem csak erről, hanem Jugoszláviáról is hiányosak voltak az ismereteink. Végel könyve rádöbbent arra, hogy mindaz, amit a határ innenső oldaláról irigyeltünk, színes máz volt csupán. Egyúttal talán jobban megérthetjük azt is, hogy miért hullott darabokra 300 ezer áldozat árán ez a Tito személye által egybetákolt ország. „Jugoszlávia lett a bűnbak népei bűnei miatt” – írja a magát hontalan lokálpatriótának tekintő Végel. A könyv számos megállapítása közül ez az egyik legfontosabb. Benedek Szabolcs (ÉS):

Végel László: Temetetlen múltunk. Önéletrajzi regény.

Végel László új könyve műfajmegjelölése szerint önéletrajzi regény. Ez főleg a második felére igaz, egyébként a Temetetlen múltunk több is, kevesebb is regénybe foglalt önéletírásnál.

A Magyar Népköztársaságból nézvést a hajdani Jugoszlávia, ha nem is maga volt a földi mennyország, de kellő távolságból, némi Cezar Vinjak elfogyasztása után már-már hasonlított hozzá. Lehet, hogy nem volt annyira pirospozsgás, érett pláne nem, ám mégiscsak egyfajta paradicsom, földrajzilag és kulturálisan sokszínű ország. A „Jugóba menni” kifejezés jelentette a napsütötte dalmát tengerpartot és a bosnyák hegyeket éppúgy, mint a szabadkai piacot, ahol a farmernadrág mellett be lehetett szerezni a legújabb poplemezeket is. Jugoszlávia szintén szocialista országnak számított, de nem úgy, mint a béketábor államai, hiszen a szovjet minta kritikátlan másolása helyett a föderalizmus és az önigazgatás sajátos formáját valósította meg. Nem csoda, hogy a második világháború utáni Jugoszláviában szocializálódott nemzedékekből sokan ma is egyfajta keserédes nosztalgiával tekintenek vissza a délszláv dolce vitára. A jugoszláv állameszme szerint nem számított, hogy ki szerb, ki horvát, avagy szlovén, bosnyák, albán, montenegrói vagy magyar: mindnyájan jugoszlávnak voltak elkönyvelve, és többé-kevésbé annak is érezték magukat. Ám hogy ez a fajta internacionalizmus mennyire látszat volt csupán, arra tragikus bizonyítékként szolgálnak a kilencvenes évek véres etnikai konfliktusai, amelyekhez hasonlót korábban sokan el se tudtak képzelni a XX. század végi Európában.

Végel könyvének első fele ennek a hol csupán elméleti síkon, hol kézzelfogható módon is megnyilvánuló jugoszláv identitásnak a megszületéséről, a megéléséről, majd a haláláról szól – magyar szemszögből, még közelebbről pedig azt fölelevenítve, ahogyan Szenttamás lakói megtapasztalták. (Ugyanebben a kisvárosban, sőt Végellel egy napon született Gion Nándor, ám róla egy szó sem esik.) A manapság községként funkcionáló, soknemzetiségű bácskai település a második világháború idején ismét Magyarországhoz került, ám későbbi mindennapjait is meghatározta a magyar határhoz való közelsége, beleértve a legutóbbi időket, amikor – Végel megfogalmazása szerint – a „nemzeti identitás helyi őrei” az anyaországból odalátogató politikusokkal karöltve tartanak barokkos ünnepségeket. Mindezekről plasztikus leírásokban számol be Végel, esszéisztikus megközelítésben vetítve elő mindazt, amit később személyes élményeivel támaszt alá. A közben pár bekezdésben elbeszélt megannyi sztori pedig mind-mind novella lehetne – vagy regényfejezet.

A család- és mikrotörténetből ott lépünk át a személyes történelembe, amikor a diák Végel Újvidékre kerül. A horizont tágul: már nem csak a Tito és Rákosi közötti lövészárokban vergődő magyarokat látjuk, hanem Jugoszlávia többi népét is, beleértve azokat az eseményeket (például a 68-as belgrádi diáktüntetéseket), amelyekről mindeddig igen keveset tudtunk. Kiderül, hogy nem csak erről, hanem Jugoszláviáról is hiányosak voltak az ismereteink. Végel könyve rádöbbent arra, hogy mindaz, amit a határ innenső oldaláról irigyeltünk, színes máz volt csupán. Egyúttal talán jobban megérthetjük azt is, hogy miért hullott darabokra 300 ezer áldozat árán ez a Tito személye által egybetákolt ország. „Jugoszlávia lett a bűnbak népei bűnei miatt” – írja a magát hontalan lokálpatriótának tekintő Végel. A könyv számos megállapítása közül ez az egyik legfontosabb.

 

2019. június 19.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Szerbia nem ért el felmutatható előrehaladást”!

Kit és mit képvisel Deli Andor? 1. A hatalom részét képező magyar párt dicstelen szerepet játszott >

Tovább

Bethlen Gábor a főtéren

Aki Marosvásárhelyre látogat, nézze meg feltétlenül Bernády György szobrát a Teleki-ház előtt és a Bethlen Gábor-szobrot >

Tovább

Az ironikus kontrapunkt

Az életébe több ilyen patetikus esemény játszódott le, vallotta be, de az említettek miatt, nem írt >

Tovább

A legnagyobb távozott

Kihalt a bosszú vágya, csak romlott kompromisszumok léteznek, magyarázta. A társadalom manapság megveti Elektrát, aki itt >

Tovább

Az ég dörög, de a zivatar elmarad

Anikóval a teraszon ácsorogva szkeptikusan bámultuk az újvidéki mesterséges boldogságot és fényáradatot. Szabó Lőrinc verssorát ismételgettem: >

Tovább

Biztosítani a médiaszabadságot!

Az MNT alapította médiák az adófizetők pénzéből valójában nem az anyanyelvű közszolgálati tájékoztatás, hanem a VMSZ >

Tovább

Hajnal Jenő ellenzi a sajtó függetlenségét!

Az MN elnöke szükségesnek tartotta, hogy külön kommentálja a szerbiai tájékoztatási stratégiát és ezzel kapcsolatosan kifejtse >

Tovább

Övék az ország, maguknak építik (by Kenedi János)

Mindannak, ami ma a kultúrában és az oktatásban történik, semmi köze az értékteremtéshez, a hagyományok ápolásához >

Tovább

A Trump-puccs és honi recepciója

Kevés dologra vagyok kíváncsibb, mint az Orbán-rezsim végének hogyanjára, fel vagyok készülve meglepetésekre, idő előttiségre, időn >

Tovább

„Szerencsésnek mondhatom magam”

Maga a tisztogatás úgy nézett ki, hogy megálltak a járművek kb. 20 kilométerre a falu előtt >

Tovább

„Én magyar vagyok!”

Ott történt az is, hogy rám szállt egy háborút megjárt önkéntes. Állandóan macerált, nem fért a >

Tovább

A csalhatatlanokról és a tévedhetetlenekről

Megtanultam, hogy legjobban a csalhatatlan értelmiségiektől tartsak, hiszen ezek a tévedhetetlenek veszélyesek azok számára, akik szüntelenül >

Tovább