2019. december 7. szombat
Ma Ambrus, Ambrózia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Kati néni és a gall „méret”

Bence Erika
Bence Erika

Egy szabad, igazságos társadalomban nem az idős polgárok, hanem fordítva, a demokratikus úton megválasztott vezetők hajtanak főt választóik előtt. Bence Erika:

Hogy „bizonyos szint alatt” nem érdemes és méltóságon aluli vitába szállni, jól tudjuk. Ez az értelme Esterházy Péter, a halála után – populista körök részéről – méltatlanul gyalázott író emblematikus mondatainak.

Általában semmi értelme a hatalmi struktúrákat kritikátlanul éltető, a másként gondolkodókat gyűlölködve gyalázó aktivistákkal vitába szállni. Egyrészt, mert szűk látókörűségük, tájékozatlanságuk, alulképzettségük, elvakultságuk vagy tehetségtelenségükből adódó frusztrációik miatt meggyőzhetetlenek, másrészt, mert valamilyen szinten áldozatok is: becsapottak, félrevezetettek. Hatalmi részről kihasználják kiszolgáltatottságukat.  Meg hát, egy demokratikus világban (amelyet maguk nem szeretnek és elutasítanak!) mindenkinek, nekik is megadatott a szabad véleményalkotásra való jog. Hagyni kellene őket.

De nem lehet. Mert nem hagyják magukat. Ha Te nem, ők rontanak neked. Csalhatatlannak hitt véleményüket (legtöbbször a pártmédia sulykolta propaganda kitételeit) gondolkodás nélkül „odakommentelik” bejegyzésed alá, belerontanak és széttrollkodják az ismerőseiddel folytatott diskurzusaidat. Ha valamely vitafórumon egyéni, azaz a hatalmi grémium véleményével ellentétes gondolatokat fogalmazol meg, azonnal odaírják alá, hogy „hülye vagy”, „kurva vagy”, „hazaáruló vagy”, „sorosbérenc vagy”, „balliberális vagy” – de attól sem riadnak vissza, hogy a meglincselésedre szólítsanak fel, a halálodat, vagy a hozzátartozóid szerencsétlenségét kívánják: „A te lányodat erőszakolja meg tizenöt migráns!” Ilyeneket írogatnak, miközben az álhírek gerjesztik gyűlöletüket. Sem konfliktusuk nem volt, sem sérelem nem érte őket. Még csak nem is láttak melegfelvonulást, s migránsokkal sem találkoztak. És nem, ők nem a hatalmi pártok fizetett emberei. Azokat fel lehet ismerni. Azok névtelenek, álprofilok mögött ténykednek. Ők a szomszédjaid, az ismerőseid, a rokonaid. A nagyanyád. A nagyapád. Többnyire idős emberek, akik diktatúrák idején szocializálódtak – és ebből a félelemből már nem tudnak kiemelkedni. Félnek mások szabadságától is. Gyűlölik a másságot, mert saját gyávaságukat ismerik fel benne.

A vezér kezét csókoló ember

Egy egészséges társadalomban tisztelik az időseket. Erkölcsi imperatívusz.  Ugyanakkor ez a türelem fordítva is érvényesül. A tisztes öregkor nem egyeztethető össze a fiatalság gyűlöletével. A beteg, erkölcsi normáit vesztett közösségekben minden visszájára fordul. Az idősek már nem bölcsességet és belátást közvetítenek, hanem kirekesztő erőszakot, bornírtságot, frusztrációkat. Nem tapasztalatot örökítenek, nem értékeket adnak át a saját jövőjüket formáló fiatalabb korosztályok számára, hanem ki akarják sajátítani azt. Ők azok, akik nem állnak félre, nem adják át helyüket, nem akarnak pl. nyugállományba vonulni vagy pozícióikat átadni még a szolgálati idejük kitöltése után sem.  Valamiért úgy gondolják, hogy az életkor maga kiváltság és mindenre feljogosít. Arra is, hogy mások gyerekeinek felkoncolására, meglincselésére szólítsanak fel büntetlenül – ha azok magatartása, véleménye vagy ellenállása nem illeszkednek az általuk ismert, rendszerint a – hatalmat diktatórikus módon érvényesítő – vezetők preferálta társadalomképbe. Miközben egy jogálamban még a gyanúsítottat is megilleti az ártatlanság vélelme, a legsúlyosabb gonosztevőt is a tisztességes bírósági és bizonyítási eljárás.  Az önbíráskodás bűncselekmény, de a rágalmazásért és a becsületsértésért is felelni kell.

Azt hirdetik, hogy mindent a családjuk érdekébe tesznek. Valójában saját opportunizmusuknak áldoznak. Gyerekeik és unokáik szabad és perspektivikus jövőjét áldozzák fel.

Az ilyen időseket legfeljebb szánja, de nem tiszteli senki. Főleg nem az a vezér, akinek kezet csókolnak, vagy aki előtt térdet hajtanak.  Egy szabad, igazságos társadalomban ugyanis nem az idős polgárok, hanem a demokratikus úton megválasztott vezetők hajtanak főt választóik előtt.

Akinek „lopják” az ismerőseit

Az idősebb emberek, különösen a modern világ kihívásaival szemben, sokszor szorulnak a fiatalabbak segítségére. Sokan ún. digitális analfabétákká/félanalfabétákká, vagy legalábbis nehézségekkel küszködőkké váltak/váltunk a kibertérben. Nem gond ez addig, amíg belátjuk hiányosságainkat és korrekt módon fordulunk azon világ felé, ahol gyermekeink – velünk szemben – behozhatatlan előnyre tettek szerint. Ha nem akarjuk letiltani, megsemmisíteni azt, amihez nem értünk kellőképp. Nincs baj addig, amíg hátrányunkat és belőle következő kudarcainkat, eltévelyedéseinket önkritikával, vagy nevetve konstatáljuk.

Nemrégiben többen érdekes disputára figyeltek fel az egyik vajdasági független hírportál moderátora és az oldal – a közösségi térben mint a szerbiai hatalmi koalíció magyar pártjának erőszakos, és feltehetően „önkéntes” aktivistájaként ismert, a bejegyzésekben kitakart nevű – követője között. Utóbbi azzal vádolta meg az általa elutasított irányvételű portált, hogy „lájktolvaj”, vagyis „eltulajdonította” egyes ismerőseit és oldalának kedvelőit. Először sokan nem is értettük, miről van szó, miközben az admin megpróbálta higgadtan elmagyarázni, hogy a vád abszurd: nem lehet követőket lopni mások profiljáról. A vádat megfogalmazó megjegyzéseiből valami olyasmi derült ki, hogy saját ismerőseit is felfedezte (közöttük időközben elhunytakat és szerb anyanyelvűeket is) a hírportál kedvelői között. Szánakozhatnánk, vagy röhöghetnénk rajta. Ez volna a logikus reakció egy normális társadalomban. Csakhogy térségünkben ez – sajnos – nemcsak egy, a kibertérben hendikeppel induló, tájékozatlan ember esete, hanem egy hatalmilag generált magatartás. A bármire felhasználható „kívánatos” attitűd.  Nemcsak arról van szó, hogy oda fogja kommentálni bejegyzéseid alá, hogy „hülye vagy”, meg hogy „balliberális, eltakarítani való szemét”, s hogy egyenrangú választópolgár révén beleszólhat mindannyiunk sorsának és jövőjének alakulásába, hanem hogy bármire – az említett jövő eltékozlásának aktoraként is – felhasználható.  Akiknek nem kell érv, sem bizonyíték, csak vád, hogy megbélyegezhessen, kirekeszthessen vagy lincselhessen. El sem tudja képzelni, hogy az igazságnak nemcsak az uralkodó párt által meghatározott változatai is vannak, s hogy közvetlen ismerősei között (sőt, akár a családtagjai között is) lehetnek rugalmas szemléletűek, elfogadók, másként gondolkodók. Ezért minden, az általa (és irányadói által) preferált közösségi magatartást elítél és erőszakosan lép fel vele szemben. Alkalomadtán a barátaival, sőt közvetlen hozzátartozóival szemben is.

Az utóbbi időszak legostobább bejegyzésének járó képzeletbeli díjat azonban mégsem a fenti, hanem egy másik, a magyar kormányt bíráló magatartások közül a francia állami körök hozzáállását minősítető, bizonyos Kati néni vinné el. Becsületére váljék, a saját neve alatt, és büszkén vállalja fel, mantrázza a különböző agitprop forrásokból szerzett információkat, véleményeket – s amíg csak ezt teszi, nincs is különösebb baj. De megtörténik, hogy Kati (Piri, Bözsi, Julis etc.) néni „önálló” véleményének is hangot igyekszik adni, így demonstrálva kiállását szeretett vezére mellett. Mondjuk úgy, hogy nyilvános rendezvényen, vernyákoló, fals hangon, erősen demens allűrökkel, bugyuta szövegű dicsőítő éneket ad elő, nem mellesleg: még a vele egy pártállású közönségnek, s minden bizonnyal hozzátartozóinak is – látszik a felvételekről – iszonyatosan kellemetlen perceket okozva. Nem tudni, hogy ezek a demonstratív megnyilatkozások eljutnak-e hozzá, és milyen reakciókat váltanak ki címzettjüknél. Érdekes volna látni, milyen arcot vág, amint azt olvassa, lelkes híve, Kati néni azon reményének adott hangot a „közös ellenség” (értsd: balliberálisnak minősített szemetek)  – számára –  felháborító posztja alatt,  hogy majd a vezér megmutatja „nekik is”,  miközben megleckézteti a nemzetre támadó (valójában az ország korrupt kormányát bíráló) „lófaszú gallokat”. Nem tudom, milyen értelmi állapot kell ahhoz, hogy valaki ne ismerje fel egy ilyen megjegyzés reá és családjára nézve is végtelenül dehonesztáló jellegét, amilyenből még az uralkodó grémiumon sem igen kérhet – legfeljebb kényszeredetten röhög és eltűri. Mert szüksége van rá. Ilyen szerepekre ugyanis tehetséges, tisztességes emberek nemigen kaphatók. Még álnév fedezete alatt sem. Esetenként még kényszer alatt sem.

A félreértés elkerülése végett: nincs bajom az öregekkel és ezt nemcsak mondom, mint ahogy az ezzel kezdődő mondatok valóságtartalmával lenni szokott. Magam sem vagyok már fiatal. Nem utálhatom a koromat. És őszintén remélem, hogy a társadalom legidősebb polgárainak többségére nem jellemzőek a bírált magatartások. Épp az ő érdekükben kell kipellengérezni emezeket.

Ellenérzésem azokkal szemben van, akik kihasználva hatalmi helyzetüket, annak minden áron való megtartása érdekében, a leírtakhoz hasonló méltatlan és végtelenül megalázó helyzetbe hozták, taszították az öregeket. Nagyanyákat és nagyapákat. A Te nagyanyádat, nagyapádat is.  Aztán – amikor már nincs reájuk, sem szavazatukra, sem esztelen rajongásukra szükségük – ellátatlan, lepusztult kórházakban hagyják őket indokolatlanul meghalni.

Még idejében kellene segíteni a szülőkön! Mert a kórház elfekvőjében, ahova mindenkori hűséges alattvalóként, menthető állapota ellenére, az illetékesek nemtörődömsége vagy korruptsága következtében került, na, ott már mindennek vége. Előbb kellene értük szót emelni! Saját magunk érdekében is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2018. szeptember 14.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)

Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >

Tovább

„Ej, ráérünk arra még!”?

Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >

Tovább

A statisztaszerep bevállalása

Egy végtelenül cinikus álláspont fölvázolása következik a tavasszal esedékes szerbiai választás bojkottjával kapcsolatban, politikai kiskáté formájában. >

Tovább

Kifelé a Machiavelli-fasorból

Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se >

Tovább

A migráns

A migráns halála nem érdemel gyászt. Tizennyolcezer halott a Földközi-tenger fenekén, legalább kétszer ennyi a Szaharában, >

Tovább

Védtük Szerbiát Horvátországban…

Aki nem volt ott, az nem tudhatja, hogy milyen érzés elvágni valakinek a nyakát. Az ott >

Tovább

Bence Erika nyílt levele a Magyar Mozgalom társelnökeihez

Hogy bárki értse: a VMSZ és elnökének politikáját továbbra is elutasítom! A Magyar Nemzeti Tanács által >

Tovább