2021. október 18. hétfő
Ma Lukács, Jusztusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A határ mint a legdrágább szerb szó

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György

Csak hát látjuk, a határok nélküli Európa sem mindenütt a valóság. És hogy a helyi lakosok mit akarnak? Azt csak a riporterek kérdezik meg, de a válasz, leszámítva a mellébeszélést: az EU-ban munkavállalásra jogosító állampolgárságot. Szerbhorváth György:

Minden hasonlat sántíthat. De jó okkal feltételeznénk, hogy ha a spanyol kormányfő egy baszkföldi, ám spanyolok lakta településre akarna látogatni, és az ETA egykori hívei ezt barikádokkal akadályoznák meg, sőt, sorozatlövések hallatszanának, a média csak rákapna a hírre. A kormánypárti magyar is – lehetne terroristázni, esetleg kimutatni, nem is volt ETA-sok tiltakoztak, hanem bevándorlók, migránsok.

A szerb elnök, Aleksandar Vučić hétvégi koszovói látogatása körüli botrány – barikádokkal, lövésekkel – azonban még a normál magyar vagy éppen a nyugati sajtó ingerküszöbét sem igen éri el. A szerbek által terroristának nevezett egykori Koszovói Felszabadító Hadsereg veteránjai akadályozták meg, hogy egy ottani, szerbek lakta faluban Vučić demonstrálja: Szerbia nem hagyja magukra az ottaniakat. Konvoját végül a nemzetközi erők és a koszovói rendőrség együttesen fordította vissza. Végül is csupán a szerbek által szerb tartománynak tekintett, de a legtöbb EU-tagállam és az USA által is független köztársaságként elismert Koszovónak csak az északi részén, a szerb többségű „fővárosban”, Mitrovicán mondhatta el nagyívű beszédét. Eszerint elég volt a mítoszokból, és élő szerbekre van szükség, nem a mennyei Szerbiában élőkre.

Pedig az utóbb néhány hét, de még a múlt hét eleje is reményre adott okot, legalább az amúgy is optimistáknak, hogy Belgrád és Pristina végre megegyezik. Éppen húsz éve, 1998 őszén tört ki a háború a maga teljességében Koszovón. A sztori további része már ismert: 1999-ben a NATO bombázta a szerb erőket, melyek az év júniusában kivonultak a tartományból, leszámítva az északi, mintegy százezer (legalábbis a hivatalos adatok szerint) szerb lakta tömböt, a szerb enklávék pedig nemzetközi védelem alá kerültek.

Ám ma sincs az a szerb politikus, aki elfogadná Koszovó függetlenségét. Ha így tenne, rögtön belebukna (egy-kettő akad, de még a partvonalon kívül sincsenek, nemhogy a pályán). A teljhatalmú Vučić rendszere kísértetiesen hasonlít a NER-re (vagy fordítva): kétharmad, megosztott avagy alternatívát nem kínáló ellenzék, oligarchák és alacsony bérek, masszív kivándorlás. Csak annyival jobb a helyzet, hogy a Szerbián kívüli szerb(horvát-bosnyák) nyelvű médiából, így a boszniai Al Dzsazírából vagy a több országban működő N1 tévéből azért lehet tájékozódni. Nem mellékes különbség az sem, hogy a Nyugat-Balkánon szinte nincs nap, amikor a konkurens maffiák ne végeznének ki egy-egy helyi „vállalkozót”. (De legalább nem etnikai alapon...)

Megbékélésre nem, de megegyezésre mégiscsak számítani kezdtek az optimisták. Az USA-nak, Brüsszelnek, a „németeknek”, de már az „oroszoknak” is elegük van a konfliktusból. Egyezzenek meg, akárhogyan. Még a területcsere is elfogadható, csak legyen már stabilitás – még ha ez olyan precedens lenne Európában, ami újabb konfliktusokat generálna. Bár az európai vezetők szerint ez egyszeri esetet jelentene, másnak eszébe sem juthatna.

Az adok-kapok verzió azonban a koszovói pártvezetők állásába is belekerülne, legyen szó a hatalmon lévőkről vagy az ellenzékről. Vučić taktikája némiképp más, hisz tudatában van annak – akárcsak mindenki Szerbiában –, hogy Koszovó elveszett, de facto és de jure is. Bedobta már a népszavazás ötletét is – döntsön a nép, elfogadja-e a tartomány függetlenségét (feltéve, hogy az északi szerb rész Szerbiáé lesz avagy marad). Kínosan ügyel arra, hogy másra hárítsa a felelősséget: a népszavazás mellett bedobta azt is, hogy az akadémikusok mondják meg, mi legyen, hisz mégiscsak nekik van eszük. Elvégre 1986-ban is ők mondták ki a hírhedt memorandumban, hogy a szerbek veszélyeztetettek abban a térségben, valamit tenni kell. Jött is a háború, a különbség most az, hogy az államfő vasárnap világosan tudtukra adta a koszovói szerbeknek: fegyverre se számítsanak. A szerb hadseregre már aligha lehetne, oly sokan hagyják el a profik közül, hogy felvetődött, ismét bevezetik a sorkatonaságot.

Ugyancsak akadémikustól származott a nyolcvanas évek egyik leghíresebb mondata, de Slobodan Milošević is a zászlajára tűzte: „Koszovó a legdrágább szerb szó”. Mostanság a razgraničenje szó hangzik el naponta ezerszer, amit elhatárolásnak, esetleg szétválasztásnak fordíthatunk. A lényeg, hogy a határról van szó, azzal kell kezdeni valamit. Csak éppen a határmegvonás fogalmán értenek a felek mást. Erről Szerbiában már a hatvanas évektől éles viták folytak – akkor még az volt a kérdés, a szerbek mennyire legyenek jelen az ottani hatalmi szervekben. Ennek egy szintje most is opció: legyen hát Koszovó köztársaság, de az északi részen működjön szerb rendőrség, bíróság stb. (ha hadsereg nem is). A másik verzió e rész teljes elszakadása lenne, de ebbe, mint írtuk, az albánok sosem egyeznének bele fél Szerbiáért sem. És itt van még egy terv: a területcsere (miközben kínosan elhallgatják, hogy ez etnikai alapú lehetne, a vegyes részeken lakosságcserét is jelentene, ami 2018-ban elég rosszul hangzik). Csakhogy ezt a határmódosítást másképp értelmezi a két fél: ha a szerbek kapnának is, mondjuk kulturális autonómiát meg még egy-két szelet gazdasági csokit (Szerbia magának követel egy szénmedencét erőműstől), akkor az albánoknak is jár valami, mégpedig Dél-Szerbiából. Ott ugyanis három községben (járásban) az albánok vannak többségben. Hivatalosan mintegy hatvanezer lakost érintene a határmódosítás, ám egyes települések fele-fele arányban vegyesek, más falvakba viszont már évek óta nem merte szerb rendőr betenni a lábát.

A Preševói-völgy (Preševo, Bujanovac, Medveđa városok környéke) Koszovóval és Macedóniával határos, és nemcsak arról nevezetes, hogy az egyik, színtisztán albán nagyfalu, Veliki Trnovac/Tërnoc i Madh bulvárszinten Európa fő drogelosztó központjának számít(ott). 1999–2001-ben az itteni albánok felszabadító (más értelmezésben terrorista) hadserege heves harcokat folytatott a szerb erőkkel, és szintén a nemzetközi szervek nyomására, engedélyével pacifikálták utóbbiak a térséget. Ám helyben ma is az egykor elesett albán vezetők a nemzeti hősök, szobraik ott állnak a köztereken.

A helyszíni riportok ugyanakkor arról számolnak be, hogy a két nép elvan, ha nem is együtt, de egymás mellett. A fiatalok úgyis elvándorolnak, munka semmi. Gazdaságilag Szerbiának is csak nyűg, az otthon maradók meg most azon filozofálnak, hogy ha Koszovóhoz kerül a térség, ki fizeti a nyugdíjat? Igaz, abból megélni alig lehet, a külföldön dolgozók tartják el az otthoniak jó részét. A nyugdíj persze akár piti problémának nevezhető, hiszen akkor még mindig ott van a stratégiai kérdés: mi lesz az észak- és nyugat-macedóniai albánokkal? Végül lesz-e Nagy-Albánia, mely lakosságszámban a régió minden más országát felülmúlja? És a szerb sajtóban már arról is rendszeresen írnak, hogy a koszovói albánok egyre terjeszkednek, zsebszerződésekkel veszik meg Szerbia harmadik legnagyobb városában, Nišben is az ingatlanokat, már tízezer ilyen lakásról, házról beszélnek, és ezt a tendenciát tapasztalják régóta egész Dél-Szerbiában. Az albánoknak vagy száz éve óta, mondhatni, klasszikus stratégiája, hogy a nyugaton megkeresett pénzt földek és házak vásárlására fordítják, most már viszont a niši lakások is sorra kerültek. Márpedig ahol megjelenik egy-két albán, a szerbek még hajlamosabbak úgy dönteni, hogy inkább elköltöznek, s eladják, amijük van. „Ez az igazi etnikai tisztogatás”, mondják ők. Az ott élők az életstratégiájukat rég nem arra alapozzák, hogy elolvassák reggel a lapokban azt, mit mondott Vučić vagy a szintén zavaros politikai és háborús múlttal bíró koszovói államfő, Hashim Thaçi, vagy a kormányfő, Ramush Haradinaj. Vučić, emlékezzünk vissza, a legvéresszájúbb szerb nacionalisták egyike volt, utóbbiak meg a Koszovói Felszabadítási Hadsereg vezetői.

Otthon azonban ma nemcsak a tekintélyük nagy, hanem a hatalmuk is. Brüsszelben nem válogathatnak, de úgy tűnik, az ősellenségeket nem az „ősi“ föld meg- vagy visszaszerzése érdekli, hanem szinte korlátlan hatalmuk megőrzése. A népet viszont nem lehet megetetni csak a nemzetépítés téglájával. A két, sok tekintetben diszfunkcionális országot (amit olykor ugyanúgy nehéz államnak nevezni, mint Bosznia-Hercegovinát – s ne feledjük, a koszovói csomó kibogozása által keltett hullámok oda is el fognak érni) oly tömegesen hagyja el saját fiatal és iskolázottabb lakossága, hogy attól az EU-ba migrálásba belejött horvátok is lemaradnak. Részben a donációk, az előcsatlakozási pénzek tartják lélegeztetőgépen a két államot, nem csoda, hogy a jövőt az unióban látják, hisz nincs csábítóbb, mint fix bruttó kedvezményezettnek lenni.

Tehát még furcsának is vélhetnénk, hogy Brüsszel (egykori) rosszfiúkat kényszerít az asztalhoz, de az érdekek mindhárom oldalon azonosak, legfeljebb mások a megfontolások. Nyugaton úgy látják, ha az EU-s pénzek, a tagság beígérésével végre béke lesz, vagy legalábbis csöndben maradnak. Emitt meg úgy, hogy van az a pénz, amiért meg tudnának egyezni. És még ott a nagy adu ász: az EU-ban nincsenek határok, úgyhogy az, lesz-e határmódosítás, területcsere ilyen-olyan autonóm jogkörökkel, huszadrangú kérdéssé válik.

Csak hát látjuk, a határok nélküli Európa sem mindenütt a valóság. És hogy a helyi lakosok mit akarnak? Azt csak a riporterek kérdezik meg, de a válasz, leszámítva a mellébeszélést: az EU-ban munkavállalásra jogosító állampolgárságot.

(Élet és Irodalom)

 

2018. szeptember 15.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Mikor megy már nyugdíjba?”

A „csaknem 15 éves pártelnöki munkájának” és a magyar közösségre tett hatásainak az értékelése még várat >

Tovább

Ki kellene lépni abból az értelmiségi buborékból

Néhányan kérdik tőlem, hogy miért nem írok például a VMSZ-ról. Miért? Azért, mert az többé nem >

Tovább

Az utolsó percig nem hittük, hogy ebből háború lesz

És most, amikor hazamegyek, fáj a szívem, mert nem azt a falut látom, ahonnan annak idején >

Tovább

„Úgy hullottak szét a családok, mint Jugoszlávia”

A békéről szeretnék írni, mivel sokat írtam már a háborúról. Most azt szeretném körüljárni, milyen az, >

Tovább

Civilizációs válság

Megbicsaklott a társadalmi önbecsülés és méltóságérzet, megszűnt a szolidaritás. Lepusztult és barbarizálódott a közélet, elhatalmasodott a >

Tovább

„Tűnés, míg a Dunába nem lőlek benneteket!”

Amikor a hídhoz értünk, megköszönte a fuvart, kiszállt a kocsiból, de abban a pillanatban érkezett meg >

Tovább

„БОЛДОГ СЗУЛИНАПОТ МЕГКЕСВЕ КИВАН НЕНА”

Már eddig is, de hat hónap múlva – vagyis éppen a választások után, amikor a törvény >

Tovább

Végtelenül sajnálatos a szabadkai politikusok mosakodása

Remélem, hogy előzőleg legalább a sajtóból értesültek és gondosan áttanulmányozták Dragan kapitány több évtizedes „humanitárius” tevékenységét. >

Tovább

Dvostruka zavisnost medija na mađarskom jeziku

Mediji na mađarskom jeziku se nalaze u dvostruko zavisnom položaju, s jedne strane, zavise od novčane >

Tovább

Bekezdések az előválasztásról

Az első forduló 2. és 3. helyén végzett személyek próbáltak trükközni? Inkább aludjanak? Hát persze hogy >

Tovább

Szembenézni a tényekkel!

Ha valamiben „konszenzus van”, akkor abban, hogy „a kulturális autonómiának becézett Magyar Nemzeti Tanács (MNT) nem >

Tovább

A vörös vonal

Nem kis erőfeszítésembe került, hogy ne lépjem át a „vörös vonalat” és ne váljak nacionalistává, mert >

Tovább