2018. június 19. kedd
Ma Gyárfás, Romuald névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Szabadkai szoborszeszélyek

Meghalt Mátyás (meg Cserni Jován) – oda az igazság, ide a szobor

A vajdasági magyar kisebbségi hatalom azzal vívná ki igazán saját népe meg többségi urainak tiszteletét, ha nem bújtatná el a szobrot egy mégoly „frekventált” kocsmautcába, hanem kiegyezne koalíciós gazdáival a „fekete cár” főtéri dicsőségének legalábbis megosztásában. Purger Tibor/Szabad Magyar Szó:

· Egy dúsgazdag vendéglős szobrokat rakat az utcájába – le a kalappal!

· A városi tanács sebtében összeül – ötös!

· Vita ugyan van, de értékrend nincs: a nagy király kis szobrot kap a mellékutcában, a kiskirály meg ott ágaskodhat a főtéren – egyes.

· Magyartalansággal vádolni valakit, aki gondolkodásra próbál serkenteni egy várost – nullás.

(Ráadásul a vádbeszéd is bikkfa-magyar: „[J]oggal tehetjük fel azt a kérdést, hogy milyen magyarnak vallja az magát, aki a szabadkai városi képviselő-testület ülésén az ellen szavaz, hogy egész alakos szobrot emeljenek fel Mátyás királyról, a róla elnevezett szabadkai utcában, az egyik legforgalmasabb sétányának Szabadkán?”

Nos, milyen magyarnak vallja magát az, aki kezdő szintű írástudással ékteleníti édes anyanyelvét – vagy netán a haladóktól kapott szöveg Google-fordításával?)

De fordítsuk komolyra a szót! A „Magyar Kormány támogatásával megvalósuló”, fenti zárójelben idézett okoskodás hosszasan okítja az ellenzéket Mátyás történelmi nagyságáról. Az utóbbival nincs is vitánk, sőt a szabadkai ellenzéknek sem volt. Éppen az a baj, hogy a mellékszobornak tapsikolók hanyagolják el a valódi történelmi nagyság mércéjét alkalmazni.

Corvin Mátyás Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia(!), Galícia, Lodoméria, Kunország, Bulgária – és 1469-től – Csehország királya volt 32 éven keresztül. Lehet, hogy Szabadkán soha nem járt, de apja Nándorfehérvárnál védte meg Európát az ottomán hadaktól, ő maga pedig az egyik legnagyobb európai hatalom fejeként modernizálta az országot. Erre majd kap egy mellékutcai szobrot. Méghozzá nevének (hírek szerint csak) latin változatával – nehogy már magyarul ki merjük írni az utolsó előtti, de talán legnagyobb magyar király nevét!

Mindeközben egy bizonyos Cserni Jován viszont, aki nem egész egy éven át (alig tíz hónapig!) uralgott a mohácsi csata utáni délvidéki vákuumban, ráadásul még legnagyobb szerb hódolói sem tudják, kinek a fia-borja volt (a találgatások bizánci császári ivadéktól kecskepásztor fiáig terjednek), Szabadka főterén, szinte beláthatatlan magasságokban éktelenkedik, csak mert az ezeréves királyságtól „örökölt” területen hirtelen hatalommá váló szerbség új történelmet akart alkotni.

Persze minden rezsim szolgái önmagukat vagy nagynak tartott elődjeiket vésetik kőbe (esetleg mindkettőt). Ezt aligha lehet megakadályozni. De ha már olyan történelmi magasságokban szárnyal a magyar–szerb barátság (mint a pünkösdi királyságú „cár” szobra), akkor talán meg lehetne beszélni a koalíciós szövetségessel, hogy „a mi Mátyásunk” mégiscsak volt akkora történelmi személyiség, mint az „ő Cserni Jovánjuk”. Vagyis Nándorfehérvár megmentőjének királlyá választott sarja legalább akkora emlékművet érdemel, méghozzá ugyanúgy Szabadka főterén, mint a kecskepásztor fiából lett önfelkent „cár”.

Mert ha ezt sem lehet elfogadtatni a „történelmi partnerrel”, akkor ugyan mit ér a koalíció?

Ezek a szerencsétlen, egymásnak uszított kis közép-európai nemzetek egyébként úgy elbeszélnek egymás feje fölött, hogy a békesség minden egyes napja isteni áldás. Ugyanakkor a sajátjaik kiközösítésében – meg a kifelé való hallgatásban – a magyarok utcahosszal vezetnek.

Ha ugyanis végigböngésszük a Wikipédia vonatkozó szócikkeit magyarul, szerbül, horvátul és angolul, akkor láthatjuk, hogy míg Mátyás esetében többé-kevésbé megegyeznek az értékelések, addig Cserni Jován szerbül nagy hős, az „utolsó szerb cár”, sőt angolul „Vajdaság megalapítója” meg „szilárd erkölcsű és jámbor” uralkodó. A horvát Wikipédia viszont még azt is kétségbe vonja, hogy egyáltalán szerb és pravoszláv lett volna. A két világháború közötti meg a miloševići szerb történetírásból származó – többnyire megalapozatlan – krónikák szerint a szerb publicisztika ügyesen terjeszti (helyenként az elvárt fenntartásokkal leplezve a szándékot) Cserni Jován jó hírét és Vajdaság „mindig is” szerb voltát. A magyar Wikipédia viszont forrásjelölés nélküli, primitíven lekezelő kifejezéseket használ rá: „sötét lelkületű az illető, vagy van valami múltbéli takargatnivalója … Jován életét végigszemlélve a fekete, mint rossz jelző igen is illett rá.”

A legérdekesebb magyar forrás – noha szépirodalmi, tehát fiktív, akárcsak a szerb „történetírás” – mindenképpen Jókaitól származik, aki a „fekete cárt” egy „kecskepásztor fiának” tartotta. (Érdemes elolvasni!)

Kézenfekvő, hogy egyik megközelítés sem vezet messzire. Éppen ezért kellene nagy nemzeti nekibuzdulás és mellékutcai szoborhóbort helyett szembenézni a valóság egy részének megismerhetetlenségével, valamint másik részének egyértelműségével: Mátyás európai szintű uralkodó volt több mint három évtizeden át, aki elhozta országába a reneszánsz műveltséget és erős központi hatalmat teremtett ott, ahol azelőtt – és utána – a széthúzás uralkodott. Cserni Jován meg egy kérészéletű vidéki harcos volt, akinek sem utódja, sem ismert őse, sem átörökített hagyatéka, de még tízhónapos mesterműve sincs.

A vajdasági magyar kisebbségi hatalom azzal vívná ki igazán saját népe meg többségi urainak tiszteletét, ha nem bújtatná el a szobrot egy mégoly „frekventált” kocsmautcába, hanem kiegyezne koalíciós gazdáival a „fekete cár” főtéri dicsőségének legalábbis megosztásában.

 

 

2018. március 12.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„100 évvel később”

Aggasztó viszont a vajdasági magyar tájékoztatás és az újságírás, amely az alákérdezős interjúktól, írásoktól nem jutott >

Tovább

MagyarZó Pistike messéi

Atata szerint ezen a kudarcon egyáltalán nem kell csodálkozni, és igazságtalanság lenne szidni a nemzeti tizenegyet, >

Tovább

Naplójegyzetek – Fragmentumok

Hát, igen, mindig voltak illúziók, még azokban az időkben is, de manapság megbotránkoztatásnak számít emlegetni őket. >

Tovább

Orbán úr alkotmányt módosít

Amint az „idegen” megjelenik az alkotmányban, s megjelenik a vallásfelekezetileg körülírt privilégium (kiváltság) s a társadalom >

Tovább

Pásztormesék

A VMSZ és az MNT – Orbán Viktor magyar miniszterelnök hathatós támogatását élvezve – ismét elmulasztották >

Tovább

Pásztorok szerint semmi sem csorbul

Mármint minden marad a régiben a vajdasági magyar autonómiát illetően. Az idősebb és ifjabb Pásztor is >

Tovább

Szürke, egyendühös emberek

A jelenlegi magyar rezsim rengeteg energiát mozgatott és mozgat meg azért, hogy saját kultúrája, sajtója, nyelve >

Tovább

Amikor az aratás lesz a fő hír

A Novosti jutott hozzá, ki tudja miképpen, a belgrádi amerikai nagykövetség és a NATO közös titkos >

Tovább

MagyarZó Pistike messéi

– Amikor a feleségem meg az anyósom egy hétig nem volt itthon. Itthagyták a szakácskönyvet is, >

Tovább

Naplójegyzetek – fragmentumok

A vajdmagyar közéletben (nemcsak ott, de illik először a saját házam táján seperni) szürke, közömbös arcokkal, >

Tovább

„Két megoldás” a magyar vezetők előtt: küzdelem a közösségi jogokért vagy távozás!

Nyilas előtt is „két megoldás” van. Az egyik, érvényt szerez a nemzeti kisebbségi jogoknak, a másik >

Tovább

A NEMZETI TANÁCSOKRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSA DISZKRIMINATÍV ÉS NEM FELEL MEG A DÉLVIDÉKI MAGYARSÁG IGÉNYÉNEK

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) kielemezte a jogszabály javaslatát és azt elhibázottnak, diszkriminatívnak, valamint komoly >

Tovább