Ma Péter, Katalin névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
A Vatikán 166. sz. közleménye
Ma tették közé a Szentszék állásfoglalását. >
A hűséges Hachiko története
Hachiko 1923 novemberében látta meg a napvilágot Japánban, Odate városában. Alig két hónapos volt, amikor >
Hogyan szaporodnak a rendőrök?
Dublinban elszabadult egy rendőrségi ló. Utóbb a termetes állatból előtört a párzási ösztön, és majdnem >
Amerika felfedezése annak köszönhető, hogy Kolumbusz nőtlen volt
Kolumbusz Kristóf kizárólag azért fedezhette fel Amerikát, mert nőtlen volt – jelenti kanadai tudósítónk. Tudniillik ha >
A fasiszták zászlaja alatt
A fasiszták zászlaja alatt1 A filozófus bevásárolt és már majdnem hazaért a lakásába. Fényes nappal, Budapest szívében. >
Okosabb vagy, mint egy ötödikes?
– Budapest melyik európai ország fővárosa? – így hangzott az amerikai iskolákban a harmadikos földrajz tananyagnak >
Motivált zsírégetés
Végre egy szellemes hirdetés a reklámok sivárságában: >
Úrvezetők Kínában
A felvételek gyűjteménye gyakorlatilag egyetlen sarkon készült. >
Előkerült az egyik legijesztőbb felvétel a Japánt sújtó szökőárról
Néhány napja tűnt fel a videómegosztókon a döbbenetes amatőr felvétel. >
Mosdók a világ minden tájáról
A leleményesség határtalan. >
Balla László esete Tito marsallal
Balla László* mérnök, a szabadkai Műszaki Iskola igazgatója, neves sportoló, Szabadka város díszpolgára, az egykori Jugoszlávia >
Távol Nigériától
Közel tíz éve, amikor először jártam Nigériában, ellenállhatatlanul magával ragadott a földrész gyönyörűsége. Megismerni egy másik, >
Egy új vidéki Moszkvában
Két nap kapkodó, idegességgel teli és korántsem elegendő előkészület után egy világutazó (megjátszott) lezserségével landoltam a moszkvai Seremetjevo II repülőtéren. Biztató jelnek vettem, hogy amikor a JAT gépe már az épület felé gördült, egy pillanatra kikandikált ránk a nap a felhők közül.
Augusztus 23., péntek. – A vámtisztek fiatalok voltak, udvariasak és mosolyogtak. Nem ilyennek képzeltem őket az otthon hallott élménybeszámolók alapján, amelyekkel első szovjetunióbeli utamra néhány jóbarát felkészíteni igyekezett. Ráadásul a jelre, a gomblyukba tűzött szegfű helyett egy aznapi Dnevniket emeltem szégyenlősen a magasba, az Agrovojvodina Komercservis számomra vadidegen, mégis maximálisan szolgálat– és segítőkész itteni képviselője vált ki a várakozó tömegből, és egy csokor rózsát nyomott a kezembe, miután elragadta a bőröndömet.
A képviseletbe hajtottunk, ahol a híremre még sok újvidéki sereglett össze. Valamennyien otthoni újságokat követeltek; cserében beszámoltak az itteni legfrissebb történésekről. Előző este tűzijátékos népünnepély volt (a puccs kitörésétől számított negyedik napon); azt rebesgették, hogy visszajönnek a tankok, meg hogy az elesetteket a Kreml falába akarják temetni. Eduard Sevardnadze volt külügyminiszter kijelentette, hogy ha nem lesz elég hely, hát valakit kiszórnak onnan!
Rakić, egykori kolléga – aki az újságírásból nyugdíjba vonult, és most üzletemberként működik Moszkvában – azonnal briefinget rögtönzött a tiszteletemre. Az összeesküvők bizalmas hanghordozásával elárulta, hogy tömeges csisztka készül. Gorbacsovnak fene nagy seprűre lesz szüksége, és az orosz nép rossz néven vette tőle, hogy nyilvánosan nem köszönte meg nekik a menekülését. A bennfentesek szerint Jelcint 20 perccel azelőtt figyelmeztették, hogy tűnjön el a dácsájából, mielőtt érte jöttek volna. A nép egyébként már nagyban gyülekezett a „moszkvai Fehér Ház” előtt, amikor Jelcin erre felszólította a moszkvaiakat.
Új lakhelyem újvidéki mércével mérve a világ végén van. Az ablak alatt a Leninszkij proszpekt forgalma hömpölyög, de ismerősre is találtam: pontosan előttem csillogott a Göncölszekér.
Augusztus 24., szombat. – Tömeggyűlés a Manyezsnál. Amikor a szerkesztőségben sebtében kikiáltottak önkéntesnek és a szovjetunióbeli állapotok szakértőjének, sokan úgy vélték, hogy már felesleges mennem, hiszen Moszkva három nap alatt végzett a puccsal. Már nem történik semmi. Ennek cáfolásaképpen ma, hogy ízelítőt kapjak a moszkvai tömörülések hangulatából, kommemorációs gyűlést tartottak a három hősi halott búcsúztatására. „Ezzel a három fiatalemberrel együtt (22, 23 és 29 évesek voltak) eltemették a kommunizmust” – kezdte jelentését egy kolléga. A tömeggyűlés grandiózusra sikerült, mi a budapesti Magyar Hírlap tudósítójával előre furakodtunk az egész tér hosszát betöltő három méter széles orosz zászlóig. Nem tudom, milyen lehetett régen egy moszkvai nagygyűlés, de ilyen valószínűleg nem volt: beszéltek oroszul (sok politikus, köztük Gorbacsov) és angolul (az amerikai nagykövet), temetési szertartás volt egyházi ószláv és héber nyelven, sőt afganisztáni veteránok is búcsúztatták a hősöket, mert egyikük a sorstársuk volt. A változások szele ez, ahogyan azt a Scorpions együttes énekelte nemrégen a Gorkij-parkban. Végül a vagankovói temetőben helyezték őket nyugovóra, a Kreml falának lakóit senki sem háborgatta. A mauzóleumét még kevésbé, mivel általában be van zárva, és meg sem lehet közelíteni.
Este újra az Agrovojvodina vett a szárnyai alá. Kiszlovodszkból (fogalmam sincs, merre lehet azon kívül, hogy 24 órát vonatoztak) érkezett két üzletfél feleségestől. Moszkva tucatnyi „vakzalja” közül valamelyiken felszedtük őket és a híres-nevezetes Rosszija szállodába mentünk. Az egyetlen bejelentkező vendégek voltak, mégis 40 percet vettek igénybe a formaságok. Utána kiderült, hogy az étterem be van zárva. Akik nem estek kétségbe: az orosz vendégek. Felkaroltak bennünket, és az egyik pár szobájában lukulluszi lakomát csaptak: rövidital, házi szalámi, „magyar szalonna” (ez abból derült ki, hogy a végét valamikor aprópaprikába mártották), kenyér, alma, kávé és méz került az asztalra. Mindez a bőröndjükből. Utóbb kiderült, hogy másnap folytatják az utat Belgrádba, onnan meg a tengerre...
Augusztus 25., vasárnap. – Süt a nap, pedig mindenki azt mondta, hogy meg fogok fagyni. Vagy éhen halok. Ami előbb bekövetkezik. Egyelőre jól érzem magam. Városnézés. A „moszkvai Fehér Ház” előtt áhítatba révedt tömeg zarándokol lábujjhegyen a barikádokhoz, elmélyülten szemlélik a falfeliratokat, egy ukrán néptánccsoport sorakozik fel. Az amerikai CNN forgatócsoportja már ott is van. Hogy ezek hogy csináljak? Később derül ki, hogy valaki elhíresztelte: riadót fújtak az egyik moszkvai páncélos laktanyában, és a nép újra megindult az orosz parlament felé, megvédeni azt. Kacsa volt.
Este mindenáron orosz étterembe akartak vinni, ami nem is olyan egyszerű. Tele a város idegennel, a flancos helyek meg rendre be vannak zárva. „Remont…” Az Arbat, amelyben végre asztalt foglaltunk, félig üres volt. Pontosan olyan „orosz vacsora” lett, amilyennek képzeltem: kaviár, lazac, többféle pástétom előételnek, közben sok-sok vodka, a fő fogás után sok-sok pezsgő. Most már tudom, hogy köszönöm, nem kérek többet.
Augusztus 26., hétfő. – Kezdődik az igazi munka, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka. Nem hogy a Kremlbe, a nemzetközi sajtóközpontba sem mehetek be, mert nincs fényképem a sajtóigazolványhoz. Ez a nagykövetségen derült ki. Hol a csudában készítenek azonnal képeket? Péntekre esetleg készen lesznek. A portásnak rémlik valami, hogy a Kalinyin sugárúton van egy fényképész, ahol Fuji filmeket hívnak elő, és expressz fotót is készítenek. Dollárért, természetesen. Lassan megvilágosodik előttem, hogy Moszkvában csak akkor lehet mindent azonnal elintézni, ha az embernek dollárja van. Tehát külföldi. Mindegy, nekem ez pillanatnyilag nagyon is megfelel.
A sajtóattaséval – már a harmadik ember, akinek a terhére vagyok – beautózunk a központba. Egyedül valószínűleg sosem jutnék el sehova, és nem intéznék el semmit. Megtaláltuk a fényképészt, 10 dollárért három óra múlva megvoltak a képek. Közben beugrottunk a sajtóközpontba (ő diplomata igazolvánnyal elöl, én a legelbűvölőbb mosolyommal a nyomában), néztük egy kicsit a parlament ülésének tévéközvetítését, ebédeltünk – mert hogy én mindenkiből azt az atyai kényszert váltom ki, hogy etessen –, visszamentünk a képekért, és 20 perc múlva kézhez kaptam a sajtóigazolványomat. Tetszik a száma: besz korreszpondent 1 000111 (napok múlva tudtam meg, hogy újságíró körökben anekdotaként mesélik az esetemet, mert sokan már hónapok óta várják az – igaz: állandó – tudósítói igazolványukat.)
Ezek után már csak a napi jelentést kellett megírni. A terjedelmére nem emlékszem.
Augusztus 27., kedd. – Most, hogy leírtam az augusztust, megállt a kezem. Lehetséges, hogy még augusztus van? A lakásban 20 fok, odakint 16-17, ömlik az eső. Most már télig fel sem száradnak a pocsolyák, mondta bennfentes képpel házigazdámék fia. Májusig már nem is látunk napsütést – toldotta meg egy újonnan szerzett ismerősöm. Ő csak tudja, három éve teljesít szolgálatot Moszkvában.
Apropó, ismerősök. A vendégszeretet, segítőkészség és barátság ilyen arányú és mennyiségű megnyilvánulását el sem tudtam képzelni. Talán az otthoni állapotok feledtették el az alapvető emberi értékeket, mizantróppá és gyanakvóvá tettek, ezért teljesen váratlanul ért a moszkvai jugoszláv kolónia rendezte fogadtatás.
Na, végre, bőrig ázva, de boldogan beléptem a Kremlbe. Eszembe se Jutott, hogy a bejáratnál nemcsak az igazolványra, de a kézi poggyász tartalmára Is kíváncsiak lehetnek, ezért óriási derültséget keltettem, mert vállra akasztós méretei alapján retikülnek véletlenül sem nevezhető táskámból előkerült egy üveg francia konyak, amelyet a délutáni közös munka utáni lazításhoz szántam aláfestésül. Addig magammal kellett cipelnem. Az őrt az mulattatta a leginkább, hogy a sok férfi közt éppen a női táskában talált italt.
Az ijedtségre lehajtottunk egy kávét a parlament éttermében, s utána ki is akasztották a táblát, hogy „szanitarni csasz”, vagyis takarítanak. Ez is a kedvenc orosz szórakozások egyike: a boltra, az étteremre kiírják a varázsszót, és ez ellen nincs apelláta.
Az ülés folyt, az újságírók a folyosókon lődörögtek és akkorákat ásítoztak, hogy majd lenyelték egymást. A tévé képernyőjén láttuk, hogy a népképviselők ugyanígy viselkednek odabent. Csak délután lesz egy kis izgalom. A képviselők akkor melegedtek a vitába.
Augusztus 26., szerda. – Izgalom az Agrojvodinában, otthonról vendégek érkeznek. Ma én is részt vettem a gazdasági képviseletek életében. Az Iskrában leültettek egy számítógéphez is. Honvágyam van, haza akarok menni a „saját” komputeremhez. A borult égből azonban lecsap a főszerkesztőm: hazatérésről szó sem lehet. Hát akkor dolgozok. Rettenetes koloncnak érzem magam, utálom, hogy ha bármire szükségem van, azt valakitől kérni kell. És ma bekövetkezett az egyik jóslat, nem készültem fel a tartós hűvös időre. Szóval, nyűgös vagyok.
Augusztus 29., csütörtök. – Reggelre sok minden a helyére került. Megszerveztem, hogy küldjenek utánam rendesebb ruhát. Hiába, ez afféle női szempont, és nagyon kell a jó közérzethez. Most már vígan figyelem a Legfelsőbb Tanács ülésének felszólalásait, persze a felét sem értem, de mindig van, aki lefordítja. Készítettem egy jegyzéket a szovjet politikusokról, csak a leggyakoribban előfordulókról, így is 52 lett. Kezdem feltalálni magam a terepen – vagy csak azt hiszem? Azért, amikor Varga Szilveszter a telefoninterjúban megkérdezte, hogy „Véleményed szerint..?”, elszégyelltem magam. Mi az, hogy az én véleményem szerint? Természetesen azt válaszoltam neki, amit a nálamnál jártasabbaktól és okosabbaktól hallottam.
Gyűlölök üzenetrögzítőkkel beszélgetni. Ennek azonban van egy kellemes tulajdonsága: zenél. Szóval, ez az este nem reflektálhat a „moszkvai élményeim csúcsa” kinevezésre.
Augusztus 30., péntek. – Még mindig esik. Vadim Bakatyin a KGB új elnöke tartott sajtóértekezletet. Tömve volt a terem, amire állítólag a puccsisták kivételével régóta nem volt példa. Biztos fellépésű, szavahihetőnek tűnő politikus. Csak ez a „politikus” nem tetszik. De hát nélkülük valószínűleg újságírók sem lennének.
Miután mindent lefordítottunk, megírtam, leadtam, előkerült egy üveg Metaxa (érdekes, Görögországba akartam menni nyaralni). A szomszédból meg egy rokonszenves házaspár. Új áldozatok. Holnap elvisznek magukkal vásárolni. Ezt az élvezetet már régóta tartogattam magamnak, de nem volt rá lehetőség, részben a hátborzongató távolságok, részben a rubelhez való értetlen viszonyulásom miatt.
Augusztus 31., szombat. – A vásárló körút jól kezdődött, de a központban belekeveredtünk a népünnepélybe. Először azt hittük, forradalom van, esetleg újabb puccs, mert az arcokról semmit sem lehetett leolvasni. A tömeg hátborzongató: áramlik gépiesen, zászlót visz, hallgat. Az esemény a középpontban van, de ahhoz nehéz eljutni. A peremén kavarog a káosz, a rendőrök elterelik a forgalmat, kamionsoron érkeznek a rendőrök és a katonák. És akkor nyakunkba zúdul az eső.
Kiderült, hogy csak Moszkva város ünnepe szakadt ránk. Ennek örömére cukorkát és virslit árulnak, csikorgó hangú énekesek énekelnek, a kislányok hajába hatalmas masnit kötöttek, egy bódé oldalában aláírásokat gyűjtöttek a Gorbacsov elleni népharag alátámasztására... Negyedórával lapzárta előtt jutottam a telefonhoz.
A tévé késő estig egyenesben közvetítette a három nagy színpad valamelyikének eseményeit.
Szeptember 1., vasárnap. – Reggel az jutott eszembe, hogy ma 14 éve kezdtem dolgozni a Magyar Szóban. Megünnepeltük a háziékkal, azután beautóztunk a központba. De ma az utcán nem történik semmi. Megjött John Major brit kormányfő, láttuk a kocsisort a Leninszkij proszpekten. Gorbacsov váratlanul tévéinterjút adott a CNN-nek, amire sűrűn káromkodtak a kollégák, mert elrontotta a leadási határidőket. Kezdem megszokni. Amint ezt is leadtam, megyek haza. Haza? Milyen gyorsan megszokja az ember e szó tartalmának változását!
Következő cikk: Európa
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A Monroe-elv és ami ebből következett
A gyakorlatban azonban a hidegháború viszonyai között, a szovjet és kommunista fenyegetés nyomásában a nemzetbiztonságát fenyegetőnek >
Izrael nem alapozhatja politikai stratégiáját a megkérdőjelezhetetlen katonai erőre
A palesztinokhoz fűződő viszonyt egy évtizeden át a jobboldal szabta meg, ám felsült vele. A hadsereg >
Még Trump sem állhat a törvény felett
Őt is megilleti persze a tisztességes tárgyalás és az ártatlanság vélelme. Ám nem szabad semmiféle kiváltságot >
Európa új frontvonalai
Az olasz Külpolitikai Intézet igazgatónője szerint új határok alakulnak ki Európában, mert a háború bebizonyította, hogy >
A szaudi-iráni megállapodásról
Persze, van még egy ismerős ismeretlen ebben s közel-keleti egyenletben, aki nem is olyan háttérszereplő, különösen, >
Putyin határtalan étvágya – Moldova, Koszovó és Bosznia
Moszkva meg akarja buktatni a kisinyovi kormányt, hogy az ország orosz befolyás alá kerüljön, és ezzel >
Léggömb, vagy csak egy lufi?
Az aligha új, hogy két állam kémkedik egymás ellen, amióta világ a világ, ez az egyik >
Az olasz miniszterelnök jobb, mint a híre
A Die Welt korábbi főszerkesztője nem ért egyet azokkal, akik félreverik a vészharangot az olasz miniszterelnök >
Mi a gond a kínai lakosság csökkenésével
Paul Krugman kétségbe vonja a hivatalos kínai adatokat, mármint hogy tavaly váratlanul fogyni kezdett a lélekszám, >
Netanjahu Izrael legnagyobb ellensége, miért nem száll vele szembe a Nyugat?
Hiszen a keményen jobbos vallási koalíció nekimegy a polgári szabadságjogoknak, külföldön pedig megbízhatatlan partnernek ígérkezik. Netanjahu >
Ha Putyin belebukik a kalandba, egy jó ideig káosz áll be
Viszont kiaknázhatja Magyarország, Lengyelország és Románia, hogy megkaparintson olyan tartományokat, amelyekről 1919 és 45 között volt >
Babiš nyomul az elnökségért
A megosztó populista milliárdos, Andrej Babiš nyomul az elnökségért a választás tegnap kezdődött és ma záruló >