2024. április 23. kedd
Ma Béla, Adalbert névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

A Vatikán 166. sz. közleménye

Ma tették közé a Szentszék állásfoglalását. >

Tovább

A hűséges Hachiko története

Hachiko 1923 novemberében látta meg a napvilágot Japánban, Odate városában. Alig két hónapos volt, amikor >

Tovább

Hogyan szaporodnak a rendőrök?

Dublinban elszabadult egy rendőrségi ló. Utóbb a termetes állatból előtört a párzási ösztön, és majdnem >

Tovább

Amerika felfedezése annak köszönhető, hogy Kolumbusz nőtlen volt

Kolumbusz Kristóf kizárólag azért fedezhette fel Amerikát, mert nőtlen volt – jelenti kanadai tudósítónk. Tudniillik ha >

Tovább

A fasiszták zászlaja alatt

A fasiszták zászlaja alatt1 A filozófus bevásárolt és már majdnem hazaért a lakásába. Fényes nappal, Budapest szívében. >

Tovább

Okosabb vagy, mint egy ötödikes?

– Budapest melyik európai ország fővárosa? – így hangzott az amerikai iskolákban a harmadikos földrajz tananyagnak >

Tovább

Motivált zsírégetés

Végre egy szellemes hirdetés a reklámok sivárságában: >

Tovább

Úrvezetők Kínában

A felvételek gyűjteménye gyakorlatilag egyetlen sarkon készült. >

Tovább

Előkerült az egyik legijesztőbb felvétel a Japánt sújtó szökőárról

Néhány napja tűnt fel a videómegosztókon a döbbenetes amatőr felvétel. >

Tovább

Mosdók a világ minden tájáról

A leleményesség határtalan. >

Tovább

Balla László esete Tito marsallal

Balla László* mérnök, a szabadkai Műszaki Iskola igazgatója, neves sportoló, Szabadka város díszpolgára, az egykori Jugoszlávia >

Tovább

Távol Nigériától

Közel tíz éve, amikor először jártam Nigériában, ellenállhatatlanul magával ragadott a földrész gyönyörűsége. Megismerni egy másik, >

Tovább

Napi ajánló

A szaudi-iráni megállapodásról

A szaudi-iráni megállapodásról

Persze, van még egy ismerős ismeretlen ebben s közel-keleti egyenletben, aki nem is olyan háttérszereplő, különösen, ha a saját önképét vesszük. És ez Izrael. A zsidó államot alapjaiban, saját felfogása szerint létében érintheti a megállapodás. miközben egy kínaiak által felmelegített iráni nukleáris alku azt is jelenthetné Tel Avivnak (Jeruzsálemnek?), hogy Amerika elkötelezettsége Izrael biztonságának garantálásához megroppanhatott, viszont az erősödő szaudi-izraeli biztonsági együttműködés a szaudi-iráni megállapodással együtt egyfajta biztosítékul is szolgálhat Izrael számára. Ezért Izrael nem „sértődhet meg”, folytatnia kell a közeledést a pillanatnyilag legerősebb és legbefolyásosabb arab országhoz annak ellenére, hogy a kapcsolatok teljes normalizálása még nagyon távol van. Rijad ugyanis  - mint azt a 2002-es nyilatkozatában kifejtette – a történelmi arab-izraeli békekötés feltételéül Izrael visszavonulását az 1967 előtti határokra, a kétállami megoldás elfogadását, és a palesztin menekültkérdés méltányos megoldását - bármit jelentsen ez - nevezte meg. Ami így együttesen nem elfogadható Tel Aviv számára – és az izraeli belpolitika fejleményeit nézve egyre inkább nem az. Úgyhogy kleine Fische, gute Fische, az ambíciószintet alacsonyabbra kell beállítani. Dérer Miklós:

A Közel-Kelet - Törökország mellett – másik két meghatározó iszlám hatalma, a szunnita Szaud-Arábia és a síita Irán hosszabb ellenségeskedés és a diplomáciai kapcsolatok megszakítása után március elején kínai közvetítéssel visszaállította ezeket a kapcsolatokat.

A két ország közötti viszony már a 2016-os diplomáciai szakítást megelőzően is feszült, és több rétegű volt. Szerepet játszott az Öböl-térség és általában is a régió geopolitikai kívánatos kialakításának eltérő megközelítése; az iszlám két nagy áramlata közötti évezredes rivalizálás; általában is az iszlám világ vezető szerepéért folytatott versengés; a terrorista és iszlám politikai csoportok egymással rivalizáló támogatása; az olajpolitikai lépések (export, ár stb.) esetenkénti különbségei, amelyek természetesen hatalompolitikai vonzatokkal alaposan terheltek voltak. Súlyosbította az ellentéteket a teheráni rezsim alig leplezett törekvése a nukleáris fegyver előállítására, ezzel együtt a térségi erőegyensúly megbontására, amely egy nukleáris fegyverkezési verseny elindításának veszélyeit hordozta. Mindezek együttesen járultak hozzá a feszültség diplomáciai robbanásához.

Mind ehhez járult még, különösen az 1979-es iráni rezsimváltás után, a Nyugathoz, és különösen az Egyesült Államokhoz való viszony alapvető eltérése: míg a szaudiak az ország 1932-es megalakulásától kezdődően kiemelt baráti kapcsolatokat ápoltak az Egyesült Államokkal (és Nagy Britanniával), addig Iránban a hivatalos politika az ortodox iszlám rezsim megalakulása, a Nyugat-barát abszolút monarchia bukása után Amerikát a „Nagy Sátán” állandó jelzővel illette, és ennek megfelelően viszonyult hozzá. Az ellenségeskedések a retorikai háborúskodáson túl egyfajta regionális hidegháborút állandósítottak, amely időről időre proxykkal vívott (főleg fegyveres iszlám csoportok közötti) fegyveres összecsapásokba torkollott.

Ennek most egyidőre minden valószínűség szerint vége. A bonyolult háttértárgyalások után, Vang Ji előző külügyminiszter, jelenleg a KKP Központi Külügyi Bizottságának igazgatója, a legmagasabb rangú kínai külügyér részvételével létrejött megállapodás megkötését Pekingben jelentették be.

A megállapodás – ami Szaud-Arábiát illeti – józan „üzleti” megfontolások eredménye. Jelentősen csökkenti (ha nem megszünteti) az esetleges iráni vagy iráni hátterű támadások veszélyét.

A szaudiak elsődleges megfontolása ugyanis egyértelműen biztonsági. Biztosítaniuk kell az olajkitermelés, -szállítás és -értékesítés zavartalanságát, ami egyúttal a beérkező külföldi tőke biztonságát is jelenti, az országot biztonságos befektetési célnak tekinthetik a befektetők. Egy állandósult összecsapások veszélyének kitett helyzet nagyon kedvezőtlenül érinti az ambiciózus gazdaságfejlesztési és modernizációs célokat magának kitűző sivatagi királyságot. A megállapodással Rijad a belső feszültségek csökkenését, és az iszlám világban – és közvetlen régiójában is - csökkenő tekintélyének visszaállítását is reméli, egyúttal ellensúlyozni kívánja a hagyományos szövetségesével, az Iránnal alapvetően ellenséges Egyesült Államokkal újabban kialakult feszültségeit. (Vagyis nem megy szomszédba egy kis zsarolásért…) Sőt, egyes elemzők feltételezik, hogy a lépés jelezheti a szaudi politika növekvő távolodását, és ennek megfelelően nagyobb függetlenedését a washingtoni politikától.

Természetesen Iránnak is megvoltak a saját megfontolásai az egyezménnyel kapcsolatban. Méghozzá feltehetően szintén elsősorban biztonságiak. Az ország az ajatollahok rezsimjének megalakulásától tart az Egyesült Államok és/vagy Izrael támadásától, amiért egyébként szép számmal maga is tett ellenséges lépéseket. Mivel Szaud-Arábia a legutóbbi időkben enyhített Izraellel szembeni politikáján, Teheránnak elemi érdeke, hogy ezt a közeledést ellensúlyozza az iráni-szaudi viszony javításával. Az lehet a várakozás, hogy mivel előre láthatólag a beindult, és alapvetően terrorizmus ellenes izraeli-szaudi biztonsági és hírszerzési együttműködés továbbra is folytatódni fog, egy Rijaddal kötött feszültségeket enyhítő megállapodással Teherán elérheti, hogy a szaudiak kevésbé lesznek hajlandóak segíteni egy amerikai vagy/és izraeli katonai akciót Irán ellen. Aminek veszélye – a nukleáris fegyverkezéshez is felhasználható uránium dúsítása körüli bizonytalanságok miatt – mindig és azóta is a levegőben van.

A megállapodással egyúttal Irán - az Oroszországgal és Kínával kialakult „baráti” kapcsolatok újabb országra történő kiterjesztésével – további lépéseket tehet az elszigeteltségből történő kievickélésre.

A „deal” igazi nyertese viszont Kína. A globális szerepre törő „Középponti Birodalom” egyik célterülete a Közel-Kelet, és ez a jelenlegi közvetítése eddigi regionális politikájának legnagyobb sikere. Mostanáig inkább gazdasági behatolásával hívta fel magára a figyelmet, sokáig és sokan úgy gondolták, hogy itteni szerepfelfogását a nagyon szükséges fosszilis energiahordozókhoz, elsősorban az olajhoz történő hozzájutás dominálja. Az egyezmény megkötésében játszott döntő szerepe viszont azt látszik bizonyítani, hogy politikai befolyásra és babérokra is törekszik. Innen pedig csak egy ugrás a katonai behatolás, ami egy reménybeli szuperhatalomnak, ha úgy tetszik, „természetes” törekvése. Vagyis egyfajta jól kiszámított fokozatosság érvényesül a kínai globális politikában, amelyben a gazdasági, politikai és katonai lépések időben egymásra épülnek. Az sem lenne ezek után meglepő, ha az Irán és a többi érdekelt hatalom és nemzetközi szervezet között létrejött, Donald Trump által felmondott, és az utóbbi két évben nyögvenyelősen újra tárgyalni igyekezett nukleáris megállapodást szintén Kína közvetítésével kötné meg Teherán és a nemzetközi társaság.

A megállapodásban játszott közvetítő szerep ugyanakkor jelentősen megemelheti Kína tekintélyét, elsősorban a „Globális Délen”, az egykori harmadik világban, amelynek a múltban maga is igyekezett tagjának tartani és tartatni magát, és ahol legújabban, az utóbbi évtizedben széleskörű gazdasági és politikai kapcsolathálókat épített ki.

Hatalompolitikai szempontból a szaudi-iráni megállapodás és a kínai szerepvállalás igazi vesztese az Egyesült Államok. Ezzel kapcsolatban itt vissza kell utalnunk arra az adminisztrációkon átívelő amerikai döntésre, amely a globális politikai szempontokból irrevelánsnak tartott Közel-Keletet kivette a washingtoni külpolitika centrumából. Ennek a döntésnek elvben voltak racionális alapjai. Az Ázsia, helyesebben a nagy iramban feltörekvő ázsiai-csendes óceáni térség felé fordulás, az amerikai energiaellátás belső forrásokból történő sikeres megoldása, majd egy évtizede pedig az agresszív orosz politika fenyegető háborús lépései elvonták a figyelmet a térségtől annak ellenére, hogy nyilvánvaló lehetett, hogy a keletkezett regionális hatalmi vákuumot egy másik globális hatalom, és itt csak Kína jöhetett szóba, előbb-utóbb ki fogja tölteni. És ahogyan egy amerikai elemző, Jonathan Panikoff, az amerikai Atlanti Tanács Scowcroft Központjának vezető közel-keleti szakértője írja: ”Ne legyen kétségünk aziránt, hogy egy Kína által dominált Közel Kelet alapjaiban ássa alá az Egyesült Államok kereskedelmi, energia, és nemzeti biztonságát.”

Persze, van még egy ismerős ismeretlen ebben s közel-keleti egyenletben, aki nem is olyan háttérszereplő, különösen, ha a saját önképét vesszük. És ez Izrael. A zsidó államot alapjaiban, saját felfogása szerint létében érintheti a megállapodás. miközben egy kínaiak által felmelegített iráni nukleáris alku azt is jelenthetné Tel Avivnak (Jeruzsálemnek?), hogy Amerika elkötelezettsége Izrael biztonságának garantálásához megroppanhatott, viszont az erősödő szaudi-izraeli biztonsági együttműködés a szaudi-iráni megállapodással együtt egyfajta biztosítékul is szolgálhat Izrael számára. Ezért Izrael nem „sértődhet meg”, folytatnia kell a közeledést a pillanatnyilag legerősebb és legbefolyásosabb arab országhoz annak ellenére, hogy a kapcsolatok teljes normalizálása még nagyon távol van. Rijad ugyanis  - mint azt a 2002-es nyilatkozatában kifejtette – a történelmi arab-izraeli békekötés feltételéül Izrael visszavonulását az 1967 előtti határokra, a kétállami megoldás elfogadását, és a palesztin menekültkérdés méltányos megoldását - bármit jelentsen ez - nevezte meg. Ami így együttesen nem elfogadható Tel Aviv számára – és az izraeli belpolitika fejleményeit nézve egyre inkább nem az. Úgyhogy kleine Fische, gute Fische, az ambíciószintet alacsonyabbra kell beállítani.

Mindeközben, visszatérve a szaudi-iráni megállapodásra, pozitíven és örömmel  kell fogadnunk, hogy az egyre veszélyesebbé és kiszámíthatatlanabbá váló világban egy zsigeri ellentét háborús kockázatokkal terhelt veszélyhelyzetében lényeges enyhülés következett be. Ugyanakkor számba kell vennünk az esemény leágazásait, következményeit, hatásait a nemzetközi viszonyokra, azok alakulásának jövőjére is. Ez itt is, nekünk is elemi érdekünk.

2023. március 16.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A Monroe-elv és ami ebből következett

A gyakorlatban azonban a hidegháború viszonyai között, a szovjet és kommunista fenyegetés nyomásában a nemzetbiztonságát fenyegetőnek >

Tovább

Izrael nem alapozhatja politikai stratégiáját a megkérdőjelezhetetlen katonai erőre

A palesztinokhoz fűződő viszonyt egy évtizeden át a jobboldal szabta meg, ám felsült vele. A hadsereg >

Tovább

Még Trump sem állhat a törvény felett

Őt is megilleti persze a tisztességes tárgyalás és az ártatlanság vélelme. Ám nem szabad semmiféle kiváltságot >

Tovább

Európa új frontvonalai

Az olasz Külpolitikai Intézet igazgatónője szerint új határok alakulnak ki Európában, mert a háború bebizonyította, hogy >

Tovább

A szaudi-iráni megállapodásról

Persze, van még egy ismerős ismeretlen ebben s közel-keleti egyenletben, aki nem is olyan háttérszereplő, különösen, >

Tovább

Putyin határtalan étvágya – Moldova, Koszovó és Bosznia

Moszkva meg akarja buktatni a kisinyovi kormányt, hogy az ország orosz befolyás alá kerüljön, és ezzel >

Tovább

Léggömb, vagy csak egy lufi?

Az aligha új, hogy két állam kémkedik egymás ellen, amióta világ a világ, ez az egyik >

Tovább

Az olasz miniszterelnök jobb, mint a híre

A Die Welt korábbi főszerkesztője nem ért egyet azokkal, akik félreverik a vészharangot az olasz miniszterelnök >

Tovább

Mi a gond a kínai lakosság csökkenésével

Paul Krugman kétségbe vonja a hivatalos kínai adatokat, mármint hogy tavaly váratlanul fogyni kezdett a lélekszám, >

Tovább

Netanjahu Izrael legnagyobb ellensége, miért nem száll vele szembe a Nyugat?

Hiszen a keményen jobbos vallási koalíció nekimegy a polgári szabadságjogoknak, külföldön pedig megbízhatatlan partnernek ígérkezik. Netanjahu >

Tovább

Ha Putyin belebukik a kalandba, egy jó ideig káosz áll be

Viszont kiaknázhatja Magyarország, Lengyelország és Románia, hogy megkaparintson olyan tartományokat, amelyekről 1919 és 45 között volt >

Tovább

Babiš nyomul az elnökségért

A megosztó populista milliárdos, Andrej Babiš nyomul az elnökségért a választás tegnap kezdődött és ma záruló >

Tovább