2019. szeptember 22. vasárnap
Ma Móric, Tamás névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

A Vatikán 166. sz. közleménye

Ma tették közé a Szentszék állásfoglalását. >

Tovább

A hűséges Hachiko története

Hachiko 1923 novemberében látta meg a napvilágot Japánban, Odate városában. Alig két hónapos volt, amikor >

Tovább

Amerika felfedezése annak köszönhető, hogy Kolumbusz nőtlen volt

Kolumbusz Kristóf kizárólag azért fedezhette fel Amerikát, mert nőtlen volt – jelenti kanadai tudósítónk. Tudniillik ha >

Tovább

A fasiszták zászlaja alatt

A fasiszták zászlaja alatt1 A filozófus bevásárolt és már majdnem hazaért a lakásába. Fényes nappal, Budapest szívében. >

Tovább

Okosabb vagy, mint egy ötödikes?

– Budapest melyik európai ország fővárosa? – így hangzott az amerikai iskolákban a harmadikos földrajz tananyagnak >

Tovább

Hogyan szaporodnak a rendőrök?

Dublinban elszabadult egy rendőrségi ló. Utóbb a termetes állatból előtört a párzási ösztön, és majdnem >

Tovább

Motivált zsírégetés

Végre egy szellemes hirdetés a reklámok sivárságában: >

Tovább

Úrvezetők Kínában

A felvételek gyűjteménye gyakorlatilag egyetlen sarkon készült. >

Tovább

Mosdók a világ minden tájáról

A leleményesség határtalan. >

Tovább

Előkerült az egyik legijesztőbb felvétel a Japánt sújtó szökőárról

Néhány napja tűnt fel a videómegosztókon a döbbenetes amatőr felvétel. >

Tovább

Távol Nigériától

Közel tíz éve, amikor először jártam Nigériában, ellenállhatatlanul magával ragadott a földrész gyönyörűsége. Megismerni egy másik, >

Tovább

Balla László esete Tito marsallal

Balla László* mérnök, a szabadkai Műszaki Iskola igazgatója, neves sportoló, Szabadka város díszpolgára, az egykori Jugoszlávia >

Tovább

Nagy József párizsi bemutatója

Tolnai Ottó
Tolnai Ottó
Nagy József párizsi bemutatója

Már a repülőn átlapozott újságokból is kitet­szik: Nagy József harmadik kreációjának, a Kor­mányzó halálának estéli párizsi bemutatója ese­ménynek ígérkezik.

A Liberation majd féloldalas képet közöl, de a többi újság is mind jelez valamit az előadás kapcsán. A légikisasszonyok azt gondol­hatták, kihúzták lottó-számukat és nem akarunk hinni a szemünknek, minden újságban le akarjuk ellenőrizni. Aztán pedig a Theatre de la Ville-ig loholva azt kell megállapítanunk: Párizs nagyméretű de Gaulle-ünnepségek előtt áll. Lepedőnyi plaká­tokról néz ránk a tábornok patetikus, nyakigláb alakja. De Gaulle-t kultuszminiszterén, Malraux-on keresztül ismertem meg, tehát még tovább fokozva, mitizálva. Malraux tiltakozik, noha nem túlságosan, a Goethe-Napóleon párhuzam miatt; főműve, az Ellenemlékiratok, mint a tábornoknak emelt piramisméretű emlékmű is szemlélhető. A Malraux által leírt politikusok közül, de hát különben is csupán Gandhi nevezhető igazán nagy jelenségnek (rá sem az államfő, sem az uralkodó kifejezés nem illik), Mao és Csou En-Lai semmi esetre sem, tőlük de Gaulle valóban nagyobb, méghozzá éppen abban, hogy tulajdonképpen csak játszotta a hadvezért, végső soron tehát tisztakezű. Különös tapasztalni, az idő az ő nemzeti és európai koncepcióját igazol­ta – nyugodtan hozzátehetjük – látványosan. Mégis különös véletlen, kapom fel a fejem a metró folyo­sóján, hogy e patetikus képeket, e nagy buzgalom­mal feltámasztott időzített mítoszt, mitikus figurát egy-két napig – legalábbis az én szememben – éppen a La mort de l'empereur plakátjai ellenpon­tozzák. Mert ha van valami előrebocsájtható tanul­sága az előadásnak, akkor az éppen az, hogy a véreskezű, a rossz uralkodó után nem a másik, a valójában csak másképpen rossz, nem a jobb és még csak nem is a jó ural­kodót hívja, hanem valami egészen más eljöveteléért sóhajt: „Jöjjön valami – Boldogasszony!”

Noha, mint mondtam, már a színházig érve is ta­pasztalhattuk, valamiféle esemény elébe megyünk, mégis meglepődve láttam, nem egy szekta összejövete­léről és még csak nem is kamaraelőadásról van szó. Szinte pánikban kerestem a helyem a tömegben. Az ezer férőhelyes teremben estéről estére mind többen álltak a falak mellett, ültek a lépcsőkön. A városháza és a Szajna között épült Theatre de la Ville az Odeon után, a Bastille-jal és Brook Theatre des Bouffes du Nord-jával a legfontosabb párizsi színházak egyike – ami a táncot és a modem mozgás-tendenciákat illeti minden bizonnyal a legfontosabb európai központ, Pina Bausch, Cunningham és a japánok is itt lépnek fel.

Négyszer néztem meg az előadást, volt időm ismerkedni a közönséggel. Akik estéről estére leg­jobban ünnepelték a creationt, Nagy Józsefet, minden bizonnyal a szakma emberei voltak, táncosok, a kísérleti szín­ház hívei, meg hát a muzsikusok, köz­tük ismert néger jazz-zenészek, aki­ket viszont az előadás másik szerzőjének, Szaba­dos Györgynek a zenéje, intenzív kar­mesteri jelenléte nyűgözött le. De aztán meggyőződhettem, hogy egy állandó, értő közönséggel van dolgunk, amely évtizedek óta kíséri a Theatre de la Ville műsorát. Egyik este pl. a Párizsban élő jugoszláv festővel, Veličkovićtyal találkoztam. Mint mondotta, ő is rendszeres látogatója e színháznak, meglepően so­kat tud a táncszínházról, és persze Nagy József előző darabját, a Rinocéroszt is látta…

Másnap-harmadnap várjuk a kritikákat. Kérde­zem, függ-e a jövője, anyagi biztonsága a kritikák­tól? Eddig, mondja, igen, összegyűjtötték, kiértékel­ték a kritikákat a minisztériumban, de ma már állandó anyagi juttatást kapnak, állandó próbatermük van. Persze, teszi hozzá, a kritikák egyáltalán nem mellékesek. Tanulmányozzuk a Le Monde írását: Voyage fantastique – hangzik a cím, és az egész ilyen stílusban íródott, felettébb lelkes és pozitív.

Az első este számomra döbbenetes vizuális élményt jelentett. A nagyjózsefi esztétikum, izomtó­nus, misztikusmód az egész látványt képes megha­tározni, leheletnyi dolgokkal monumentálissá emel­ni. E vizualitás kapcsán Paradzsanovot említi a francia kritika, én viszont Dobó Tihamérra gondoltam, aki Nagy József egész nemzedékére hatott motívumaitól független tónusával. Dobó tónusát Nagy József Marcell Marceau-nál tanulta meg szín­házi tónussá átminősíteni.

Nincs vázlat, üresbe futó gesztus. Képes min­den kiszabadított és elszabadított energiát vissza­fogni – visszazsugorítani. Mint pl. a markáns uralko­dót ellenpontjának, a Szentecskének a helyére, a bársonnyal, csipkével bélelt Iádába, ereklyetartóba. Hogy aztán újra kezdődhessen minden, még na­gyobb lendülettel, még nagyobb akrobációval. Újra a végtelen küzdelem, a végtelen halódás, amely hol Ionesco halódó királyát, hol meg Marquez pátriárkájának időtlen széthullását juttathatja eszünkbe, Igen, ez a halál, az uralkodó halála nem csak a császárok és imperátorok korában tudott végtelenné tágulni, a mi térségünkben is metafizikus dimenziókat kapott. Végtelen rítussá lett, végtelen ismétlésekkel, fantomokkal, dublőrökkel, végtelen­né még az uralkodó életében, majd ismét végtelen­né halálában és halála után is. Noha semmi konk­rét utalás, és a külső is egyértelműen a távolkeletet Idézi, mégis úgy érezzük: a mi játékterünkről, a mi figuráinkról, mozdulatainkról van szó. A mi ese­tünkről az uralkodóval. Aki, pontosan úgy, mint a darabban, még meg sem halt, máris meg­kettőződött.

A második este a zene kerített hatalmába. Ezt az előadást úgy is tekinthetnénk, mint Nagy József Szabados György előtti tisztelgését, homage-át. Igen, előbb mutatta be ezt a zeneszerzőt Párizsban, mint még a pestiek igazán felfedezték volna; nálunk is előbb volt népszerű.

Rilkét parafrazálva azt kell mondanom, ahhoz, hogy ennek az előadásnak az egész melódiáját hallhassuk, a legmagányosabb és egyszersmind a legközösségibb embernek kell lennünk. Szabados, a homo morális, jó értelemben vett programzenéjé­vel (és persze versbetéteivel Kodolányi Gyula is) közösségivé emeli Nagy József, a homo aesteticus tónusait. Közösségivé úgy, hogy végkicsengésével, konklúziójával mégis egyértelműen azonosulni tud vele, amikor, mint mondottam, nem új kormányzót hív.

Persze, még véletlenül sem szabad és lehet ennyire szétszedni a síkokat, hiszen az, ami a látványban először megdöbbentett, az éppen a színészek-táncosok olyannyira szuverén, egyéni je­lenléte, élete volt Nagy József tónusos és Szabados emelkedett közegében: mindenekelőtt Szirtes Jó­zsef markáns, a francia kritikusok által kopasz mongolnak nevezett alakja, Döbrei egész kegyelmet sejtető félkegyelmű mosolya, Györk sötét energiái, Hudi manószerűsége. És a három női táncos Nagy Józseffel – aki diszkréten visszahúzódott, hogy annál intenzívebben sugározhasson rejtett energiaforrásá­ból.

Itt abba kell hagynom, hisz nem volt szándé­komban kritikát írni, csupán egy kis reportázst.

1990. június 27.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

WP: A NATO-nak ideje megválni Törökországtól

A Nyugatnak meg kell határoznia: a NATO sima biztonsági szerveződés, vagy pedig a tagoknak egyben igazodniuk >

Tovább

A nemzetközi sajtó von der Leyen esélyeiről

Elvileg 374 voks elegendő a megválasztáshoz, de ha nem szed össze legalább 400 szavazatot, akkor igencsak >

Tovább

Lendvai: a csúcsjelölti rendszer igazából nem demokratikus

Weber cseppet sem tett volna jót a Bizottságnak, hiszen 2010 óta pátyolgatta Orbánt és lehetővé tette, >

Tovább

Nem rossz, de nem is az igazi

Von der Leyen hatalmas meglepetés, rá senki sem gondolt volna előzőleg Juncker utódjaként. Róla Németországban úgy >

Tovább

Bohócorr

Kezdettől látszott, hogy egy bohóc, de mostanra a saját karikatúrájává vált. Donald Trump oszakai ámokfutásán már >

Tovább

Palotaforradalom a Néppártban

Timmermans-szal szemben nagy az ellenállás az új tagállamok között. Ám ha mégis ő futna be, nos, >

Tovább

Putyin pechje

Tény, hogy a demokrácia egy ideje sok helyütt gyengül, de ez gyorsan változhat, ha az egyre >

Tovább

A nyugati gátlástalanság találkozása a közel-keleti gátlástalansággal

„Kelet-Európában is tanácsos lenne megtanulni: fehérházi perspektívából a térség sem ér többet egy messzi porfészeknél, melyre >

Tovább

Ha nem Weber, akkor ki?

Egyre több hír jön arról, hogy Merkel hiába próbálta keresztülnyomni Webert. Macron kezdettől fogva ellenezte, hogy >

Tovább

Weber helyett Timmermans?

Úgy hírlik, hogy fájdalomdíjként a bajor vezető az Európai Parlament élére kerülne. Ez viszont megnövelné a >

Tovább

Putyin: a liberalizmus ideje lejárt

Nem túl hízelgően nyilatkozott a szexuális sokszínűségről sem, mivel az szerint elhalványítja a lakosság döntő hányadának >

Tovább

Mindenki ellenség, de ő még a rákot is kigyógyítja (trumpizmusok)

Amerikában szórakoztatóiparrá vált a politika, de ebben a szakmában csak az maradhat fenn sokáig, aki újra >

Tovább