Ma Zita, Mariann, Anasztáz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk
A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kínai fogamzásgátló
Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Rendőrségi jegyzőkönyvekből
Szebenitől. Egyszóval hiteles. >
A legjobb motor a világon
István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A zsemle ára
Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >
Napi ajánló
„Tessék ezt a mai hatalmat leváltani, aztán majd meglátjuk”
„Megrázó és kevéssé ismert eseményeket dolgoz fel Závada Pál új regénye, az Egy piaci nap, amely finoman szólva nem fokozza az olvasóban sem a humánumba, sem a magyarságba vetett hitét.” Papp Sándor Zsigmond (Népszabadság):
– Bár nagyon érdekel Magyarország huszadik századi története, mégis most, ebben a regényben olvastam először arról a pogromról, amely 1946-ban esett meg a Kunvadasnak nevezett faluban – valójában Kunmadarason. Miért nem került be ez a történet a köztudatba vagy a történelemkönyvekbe?
– Magyarország XX. századi történelmének jó néhány szégyenletes fejezete jutott a felejtés és az agyonhallgatás sorsára. Ezért sajnos nincs mit csodálkozni azon, hogy ez az eset a szélesebb közönség előtt nem ismeretes. Az én elsődleges szándékom, ha megjegyezhetem, mégis inkább regényírói volt, nem pedig felvilágosítói. Úgy emlékszem, hogy még a Kulákprés című szociográfiám anyaggyűjtésekor, a korabeli sajtóban akadtam rá erre a történetre, majd kezembe került Pelle János 1995-ös könyve, Az utolsó vérvádak, amelynek középpontjában az 1946-os kunmadarasi és miskolci antiszemita pogromok állnak. Aztán megismerkedtem az ügy történészi szakirodalmával – kiemelném Vörös Éva Kunmadaras: újabb adatok a pogrom történetéhez című tanulmányát –, és elolvastam Benedek István Gábor Miskolc, Zsidó utca 1946 című regényét is.
– Az alapos kutatómunka most is az egyik motorja a regénynek: kihallgatási jegyzőkönyvek, bírósági vallomások, újságcikkek adják a biztos hátteret. Ez minden esetben segít a regényírónak? Vagy megesik, hogy blokkolja a fantáziát, a tényeket összeillesztő képzeletet?
– Az elfogult vagy szándékosan félrevezető korabeli vallomások persze nem a tisztánlátást segítik elő. Azt a hazug verziót pedig, amely az első szakaszban az ítélkezés vezérfonalává is vált, a kommunisták által motivált sajtó dolgozta ki. E szerint a kisgazdáknál megbúvó fasiszta érzelmű felbujtók politikai ellenfeleikkel szemben esküdtek össze, amikor a vérvádtól sem visszariadva arra heccelték a csőcseléket, hogy lincselje halálra a helyi baloldali zsidóságot. Mindezek tehát finoman szólva sem az eligazodás biztos hátterét képezték, ebből a szempontból nyilván a történészekre lehetett támaszkodni. Az írói képzeletet viszont nagyon is ösztönözhetik a félremagyarázások koncepciós elemei – sokszor épp a hazudozás hogyanja indított el, amikor próbáltam az egyes figurákat megszemélyesítve megformálni. Ugyancsak inspirálóan szoktak hatni rám a „valóságból” mégiscsak beszüremkedő motívumok is – csak aztán sikerüljön mértéket és helyes arányt tartani. (…)
– A női nézőszög már azért is fontos, mert a pogrom elkövetői között nagyon sok az asszony, akik később is büszkén vállalják a szerepüket. Ők voltak a legvédtelenebbek a propagandával szemben? Vagy ezzel csak felmentenénk őket?
– Hát hogy ez büszkeség vagy ostoba ragaszkodás egy „jogosnak” vélt indulat „kiváltó okához”, azt nem tudom. Arról is csak találgathatnék, hogy a vérvádrémhírekre való mélységesen sötét fogékonyság tényleg a nők körében volt-e gyakoribb – avagy inkább arra a híresztelésre ugrottak ezek a nők, hogy a szándékosan árdrágító feketézés a zsidóknál valami fajilag meghatározott hajlam volna. Arról nem is beszélve, hogy a regényem asszonybandái – élükön a Radai Etel nevű elég érdekes előéletű nővel – nem biztos, hogy megfeleltethetők a hajdani kunmadarasi lincselő asszonyoknak, akiket valóban nagy számban ültettek aztán a vádlottak padjára. Annyi talán igaz – ám ez sem lehet oka valami felmentésnek –, hogy hagyományosan a nők dolga volt gondoskodni a napi betevőről, így ők reagálták le rögtön – olykor, mint látjuk, a legszörnyűbb módon –, ha ez nem sikerült nekik.
– Igen baljós a regény légköre, 1946 tavasza: infláció, áruhiány, miközben indulatokat gerjesztő rémhírek terjednek. A visszatérő zsidókat a bosszúvágy fűti, a magyarokat pedig a frusztráció: nem elég, hogy visszajöttek, de megint nekik jön ki a lépés. Kész csoda, hogy nem robbantak ki máshol is pogromok. Mennyire volt általános ez a fenyegető, robbanásközeli hangulat?
– A zsidóságnak az a vágya, hogy a vele szemben elkövetett jóvátehetetlen bűnöket beismerjék, és hogy megkövessék őket, erősebb lehetett – tevőleges bosszúvágyról kevésbé beszélhetünk. És az sem biztos, hogy a többség úgy látta, hogy „megint nekik jön ki a lépés”, mármint hogy a zsidóknak. Hiszen a legtöbb túlélő elég nehezen vergődhetett irigyelni való helyzetbe. Úgyhogy én mégiscsak azon döbbentem meg inkább, amikor erről először olvastam – igaz, még fiatal voltam –, hogy egyáltalán hogyan kerülhetett sor pogromra a vészkorszak után. És erre ma sincsen válaszom. A szakirodalom számos vidéki települést, sőt fővárosi esetet felsorol, ahol 1945-ben, 1946-ban antiszemita indulatok, sőt középkorias vérvádhistóriák támadtak fel – visszataszító jelenetek zajlottak le például Szolnokon is –, de véres lincseléssé Kunmadarason és Miskolcon fajultak az események. (…)
– Akkor kérdezem másként: megtörténhet, hogy a Sorsok Háza, a Hóman-ügy vagy Szakály Sándor legújabb megszólalásai visszafordíthatatlan folyamattá álljanak össze? Olyan regénnyé, amelynek nincs, nem is lehet megnyugtató vége?
– Nem, „az nem lehet, hogy annyi szív…” stb. De hát mit mondhatnék? Tessék ezt a mai hatalmat leszavazni és leváltani, aztán majd meglátjuk. Akkor majd csak megfordítjuk azt a visszafordíthatatlannak látszó folyamatot is. Bárcsak ott tartanánk, hogy már csak a kurzustörténészek megszólalásai képezik a legnagyobb gondunkat!
– Az emlékezetpolitikában teljes pályás letámadás látszik. Hiszen elég nagy erőfeszítéseket tettek az irodalmi kánon átírására, Nyirő, Tormay Cécile, Wass Albert „helyzetbe hozásával”, és azzal, hogy részei legyenek a tantervnek. Kell tenni ez ellen valamit, vagy elég, ha az olvasó ízlésére bízzuk a választást?
– Persze, az emlékezetpolitikai propaganda bolond lukából is bolond szél fúj. Miért pont abból ne az fújna? És jó, ha elmondjuk minden adandó alkalommal, hogy e tekintetben is mi a helytelen. De én bízom benne, hogy sem a mérvadó történelmi narratíva, sem az irodalmi értékrend és ízlés nem söpörhető el vezényszóra, hiszen többnyire mégiscsak jó szakemberek, tanárok kezében van ez az ügy, akiket nem kéne báboknak tekintenünk. Még egyszer mondom, ennél súlyosabb fenyegetésektől kéne sürgősen megóvnunk magunkat – például az elszegényedéstől, a közszolgáltatások lepusztításától vagy attól, hogy kormányosunk kikormányozzon minket az európai fősodorból. S ha mindezeket sikerül megelőznünk, majd csak elboldogulunk Wass Albert megítélésével is. (…)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Von der Leyen ismétel, vagy?
Az Economist úgy ítéli meg, hogy von der Leyen nagy esélyes ugyan, mégsem lesz könnyű elérnie, >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >