2019. november 12. kedd
Ma Jónás, Renátó, Jozafát névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Pataki 100

Gerold László
Gerold László

Nem csak tehetséges, több annál, rendelkezett olyan pluszenergiával, amely arra kényszerítette a nézőt, észrevegye, jelenlétére felfigyeljen, hatása alá kerüljön. Gerold László (Vajdaság Ma):

(…) Amennyire igaz, hogy a színjátszás a legkegyetlenebb művészet, hiszen a születés pillanatában visszahozhatatlanul meg is hal, annyira igaz az is, hogy a nagy színészre, a nagy színészi alakításokra sokáig emlékezünk, egy életre megjegyezzük őket. S nem is elsősorban annak alapján, amit az írótól tudunk meg egy-egy drámai szereplőről, hanem főleg annak alapján, amit a színész mutat meg belőle, tesz számunkra hitelessé, felismerhetően valószerűvé. Ez a felismerhetőség és hitelesség a színészet titka. Úgy formálni meg minden alakot, hogy az önmaga s megismételhetetlen legyen, de ugyanakkor érezzük benne a színész egyéniségét is. A színészi lét jól ismert paradoxonja, hogy szerepeit saját egyéniségéhez kell adaptálnia, miközben ő maga az adott szereppé alakul át. Egyszerre van belül és kívül a szerepen, azonosul vele és küzd azért, hogy saját egyéniségét ne adja fel.

Fentebb említettem e gazdag színészi pálya szerepei közül a legfontosabbakat, jóllehet, tudjuk, a sor ilyen vonatkozásban tetszés szerint bővíthető, érthető, hogy a színészi paradoxonról mondottak értelmében felmerül bennünk a kíváncsi kérdés: szerepei milyen emberré formálták Pataki Lászlót? Biztos, határozott választ a kérdésre nem tudnék adni. Tudom ellenben, hogy hol közvetlen, hol magába zárkózó volt, olykor jó vele együtt lenni, de olykor tanácsosabb volt messze elkerülni, kellemes is és kellemetlen is, kedves is és cinikus is tudott lenni. Szerepei hatására volt ilyen? Nem tudom. Talán. Meglehet. De tudom, hogy szerepeiben Pataki László rendre megmutatta ezek ellentmondásosságát. A császárban a komédiást, a papban az embert, aki segít és azt is, aki elpusztít, a fösvényben a szenvedély károsságát és azt a nyomort, amit a szenvedély okoz, a ravasz ellenszenvességében azokat a vonásokat, melyek szimpatikussá teszik, az útonállóban, a csibészben a szív melegét is, abban, akit az igazságtalanság kínoz, hitét is az igazságban, a szépszavúban az álnokságot, a hatalmasban a halandót, a bohócban a szenvedőt, a szenvedőben a ripacsot, a szellem emberében a szellem nyomorát, kisszerűségét, az áldozatban a hóhért, az ítélkezőben az elítéltet... Ne folytassuk, bár nyugodtan megtehetnénk, mivel az említett ellentmondások, s minden lehető emberi ellentmondás nem kitalált, hanem valós, Pataki László szerepeiben rejlő. Szerepeinek impozáns galériájában egyik sem egydimenziós. Mind élő, valós. Létező alakok, mert ellentmondásokból vannak szőve, ilyenné formálta őket a színész, aki kiválóan ismeri az életet, az embereket, akit látva önmagunkra ismerünk.

Abban a kegyetlen alkuban, melyet a színész – aki ha bejön a színre, akkor egy világ születik – köt az idővel, s mely alku szerint a színész művészete addig él, amíg ő előttünk áll, amíg „játszik”, a színésznek a dolgát nehezíti, hogy hármas feladatnak kell eleget tennie: meg kell mutatnia a szerep valószerűségét, nem szabad feladnia önmagát és lehetőséget kell adnia nézőinek, hogy önmagukra ismerjenek, úgy érezzék, tükörbe néznek.

Pataki László mindezt tudta – ezért volt nagy színész.

Nem csak tehetséges, több annál, rendelkezett olyan pluszenergiával, amely arra kényszerítette a nézőt, észrevegye, jelenlétére felfigyeljen, hatása alá kerüljön. Ha a színészet titka az említett hármasságnak maradéktalanul eleget tenni, akkor a nagy színész titka az a plusz energia, amely bennünket hatása alá von. És ennek az energiának köszönve emlékezünk alakításokra, egy-egy elhangzott mondatra, egy-egy jellegzetes mozdulatra.

Saját sugárzó ereje és tehetsége mellett a nagy színésznek szerencsére is szüksége van, nevezetesen arra, hogy legyen mellette, mögötte egy csapat, amely képes színvonalas előadások létre hozására. És Pataki Lászlónak megadatott ez a szerencse. Már a kezdet kezdetén, 1945-ben, amikor Szabadkán megalakult a vajdasági magyarság első állandó színháza, melynek első előadásában főszerepet alakított, s melyet ő is rendezett, attól kezdve lelkes és tehetséges csapat vette körül. Engedtessék meg, hogy a teljesség igénye nélkül említsünk néhány nevet, a társulat tagja volt Raczkó Ilus, Balázs Janka, Cathry Nelly, Ferenczy Ibi, Szabóné, Fazekas Piri, majd Heck Paula, Romhányi Ibi, Karna Margit, Süveges Eta, Tóth Éva, Majoros Kati, Bada Irén, Jónás Gabriella a nők, Sántha Sándor, Németh Rudolf, Fejes György, Szilágyi László, Szabó István, Versegi József, Godányi Zoltán, Czehe Gusztáv, majd Albert János, Árok Ferenc, Korica Miklós a férfiak közül, továbbá olyan megbízható epizodisták, mint Kunyi Mihály, Juhász Anna, Nagy István, Dóró Emma, s természetesen rendezőként Garay Béla, majd Virág Mihály, rövid ideig Varga István, később pedig ifj. Szabó István, akárcsak a kiváló díszlettervező Petrik Pál, s nem utolsósorban a jószimatú színházcsináló direktor, Dévics Imre. Bizonyos, hogy nem voltak mindannyian Patakinak gyakorta partnerei, de együtt olyan közeget jelentettek, amely nélkülözhetetlen a tehetség kibontakoztatásához. Ha valahol, akkor a színjátszásban kell egy csapat, és Szabadkán ez nem csak majd három évtizedig együtt volt, annak ellenére, hogy egyesek távoztak, mások pedig időközben jöttek, hanem a társulat gerince Patakival együtt fejlődött, ért jelentős színésszé.

Érthető, ha Pataki Lászlóról írunk, akkor mindazokról írni kell, meg kell említeni mindazokat, akik Pataki harmincegynéhány szabadkai éve alatt vele, mellette léptek fel. Ugyanakkor, színjátszásunk történetéről csak úgy írhatunk, ha kiemelten, elsősorban Pataki Lászlóról írunk. Pataki László színészete az a magaslati pont, amelyről a jugoszláviai magyar színjátszás 1945-től évtizedek alatt áttekinthető, belátható.

Pataki Lászlóra emlékezve színjátszásunk legnagyobb sikereit idézzük fel.

2016. július 10.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább

Orbán és a jobbhorog

„Az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már egy jó ideje sorozatosan arra >

Tovább

Hulló vasak

Akkoriban folyton hullott valami az égből, egészen furcsa dolgokat szórtak ránk. >

Tovább

Átverve és megalázva

Az illető arról nem írt, hogy a ketrecbe zárt városon kívül az Erdogan látogatás más aspektusait >

Tovább

Orban és Victor

Johannis (és Orban) sikerét a következetesség, a lassú, de folyamatos építkezés hozta el, az, hogy kitartottak >

Tovább

„Elmaradt a bocsánatkérés, elmaradt a vagyon-visszaszármaztatás”!

Az MTI azonban arról, hogy Hajnal Jenő konkrétan mit mondott, egy szót nem közöl. Pedig, a >

Tovább

Miért fontos, hogy mi történik a kurdokkal?

Sajnos hozzá kell tennem, hogy „kormányom”, a magyar kormány még csak nem is képmutató: nyíltan és >

Tovább

Hontalan hazafi!

Itt születtem, itt nőttem fel, itt volt az első szerelem, mégis ez egy idegen hely nekem. >

Tovább

Egy írót nem az igazságai jellemeznek, hanem a dilemmái

Manapság főleg a vörös terrort ostorozzák, a fehérnek megbocsájtanak. Ebben az esszében azonban nem ez a >

Tovább

A kép mutatói

Az, hogy berúgott és betépett senkiháziak élvezik a pénzért vásárolt szexet: visszataszító. S az, hogy ezt >

Tovább

Demeter Szilárdnak már megint mindenről a pofozkodás jut eszébe

Mert az Irodalmi Magazin léte arra bizonyíték, hogy az, ami nem feltétlenül értékes, érdekes, szükségszerű, az >

Tovább