Ma Magdolna, Mária, Magda névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Napi ajánló
Pataki 100
Gerold László
Nem csak tehetséges, több annál, rendelkezett olyan pluszenergiával, amely arra kényszerítette a nézőt, észrevegye, jelenlétére felfigyeljen, hatása alá kerüljön. Gerold László (Vajdaság Ma):
(…) Amennyire igaz, hogy a színjátszás a legkegyetlenebb művészet, hiszen a születés pillanatában visszahozhatatlanul meg is hal, annyira igaz az is, hogy a nagy színészre, a nagy színészi alakításokra sokáig emlékezünk, egy életre megjegyezzük őket. S nem is elsősorban annak alapján, amit az írótól tudunk meg egy-egy drámai szereplőről, hanem főleg annak alapján, amit a színész mutat meg belőle, tesz számunkra hitelessé, felismerhetően valószerűvé. Ez a felismerhetőség és hitelesség a színészet titka. Úgy formálni meg minden alakot, hogy az önmaga s megismételhetetlen legyen, de ugyanakkor érezzük benne a színész egyéniségét is. A színészi lét jól ismert paradoxonja, hogy szerepeit saját egyéniségéhez kell adaptálnia, miközben ő maga az adott szereppé alakul át. Egyszerre van belül és kívül a szerepen, azonosul vele és küzd azért, hogy saját egyéniségét ne adja fel.
Fentebb említettem e gazdag színészi pálya szerepei közül a legfontosabbakat, jóllehet, tudjuk, a sor ilyen vonatkozásban tetszés szerint bővíthető, érthető, hogy a színészi paradoxonról mondottak értelmében felmerül bennünk a kíváncsi kérdés: szerepei milyen emberré formálták Pataki Lászlót? Biztos, határozott választ a kérdésre nem tudnék adni. Tudom ellenben, hogy hol közvetlen, hol magába zárkózó volt, olykor jó vele együtt lenni, de olykor tanácsosabb volt messze elkerülni, kellemes is és kellemetlen is, kedves is és cinikus is tudott lenni. Szerepei hatására volt ilyen? Nem tudom. Talán. Meglehet. De tudom, hogy szerepeiben Pataki László rendre megmutatta ezek ellentmondásosságát. A császárban a komédiást, a papban az embert, aki segít és azt is, aki elpusztít, a fösvényben a szenvedély károsságát és azt a nyomort, amit a szenvedély okoz, a ravasz ellenszenvességében azokat a vonásokat, melyek szimpatikussá teszik, az útonállóban, a csibészben a szív melegét is, abban, akit az igazságtalanság kínoz, hitét is az igazságban, a szépszavúban az álnokságot, a hatalmasban a halandót, a bohócban a szenvedőt, a szenvedőben a ripacsot, a szellem emberében a szellem nyomorát, kisszerűségét, az áldozatban a hóhért, az ítélkezőben az elítéltet... Ne folytassuk, bár nyugodtan megtehetnénk, mivel az említett ellentmondások, s minden lehető emberi ellentmondás nem kitalált, hanem valós, Pataki László szerepeiben rejlő. Szerepeinek impozáns galériájában egyik sem egydimenziós. Mind élő, valós. Létező alakok, mert ellentmondásokból vannak szőve, ilyenné formálta őket a színész, aki kiválóan ismeri az életet, az embereket, akit látva önmagunkra ismerünk.
Abban a kegyetlen alkuban, melyet a színész – aki ha bejön a színre, akkor egy világ születik – köt az idővel, s mely alku szerint a színész művészete addig él, amíg ő előttünk áll, amíg „játszik”, a színésznek a dolgát nehezíti, hogy hármas feladatnak kell eleget tennie: meg kell mutatnia a szerep valószerűségét, nem szabad feladnia önmagát és lehetőséget kell adnia nézőinek, hogy önmagukra ismerjenek, úgy érezzék, tükörbe néznek.
Pataki László mindezt tudta – ezért volt nagy színész.
Nem csak tehetséges, több annál, rendelkezett olyan pluszenergiával, amely arra kényszerítette a nézőt, észrevegye, jelenlétére felfigyeljen, hatása alá kerüljön. Ha a színészet titka az említett hármasságnak maradéktalanul eleget tenni, akkor a nagy színész titka az a plusz energia, amely bennünket hatása alá von. És ennek az energiának köszönve emlékezünk alakításokra, egy-egy elhangzott mondatra, egy-egy jellegzetes mozdulatra.
Saját sugárzó ereje és tehetsége mellett a nagy színésznek szerencsére is szüksége van, nevezetesen arra, hogy legyen mellette, mögötte egy csapat, amely képes színvonalas előadások létre hozására. És Pataki Lászlónak megadatott ez a szerencse. Már a kezdet kezdetén, 1945-ben, amikor Szabadkán megalakult a vajdasági magyarság első állandó színháza, melynek első előadásában főszerepet alakított, s melyet ő is rendezett, attól kezdve lelkes és tehetséges csapat vette körül. Engedtessék meg, hogy a teljesség igénye nélkül említsünk néhány nevet, a társulat tagja volt Raczkó Ilus, Balázs Janka, Cathry Nelly, Ferenczy Ibi, Szabóné, Fazekas Piri, majd Heck Paula, Romhányi Ibi, Karna Margit, Süveges Eta, Tóth Éva, Majoros Kati, Bada Irén, Jónás Gabriella a nők, Sántha Sándor, Németh Rudolf, Fejes György, Szilágyi László, Szabó István, Versegi József, Godányi Zoltán, Czehe Gusztáv, majd Albert János, Árok Ferenc, Korica Miklós a férfiak közül, továbbá olyan megbízható epizodisták, mint Kunyi Mihály, Juhász Anna, Nagy István, Dóró Emma, s természetesen rendezőként Garay Béla, majd Virág Mihály, rövid ideig Varga István, később pedig ifj. Szabó István, akárcsak a kiváló díszlettervező Petrik Pál, s nem utolsósorban a jószimatú színházcsináló direktor, Dévics Imre. Bizonyos, hogy nem voltak mindannyian Patakinak gyakorta partnerei, de együtt olyan közeget jelentettek, amely nélkülözhetetlen a tehetség kibontakoztatásához. Ha valahol, akkor a színjátszásban kell egy csapat, és Szabadkán ez nem csak majd három évtizedig együtt volt, annak ellenére, hogy egyesek távoztak, mások pedig időközben jöttek, hanem a társulat gerince Patakival együtt fejlődött, ért jelentős színésszé.
Érthető, ha Pataki Lászlóról írunk, akkor mindazokról írni kell, meg kell említeni mindazokat, akik Pataki harmincegynéhány szabadkai éve alatt vele, mellette léptek fel. Ugyanakkor, színjátszásunk történetéről csak úgy írhatunk, ha kiemelten, elsősorban Pataki Lászlóról írunk. Pataki László színészete az a magaslati pont, amelyről a jugoszláviai magyar színjátszás 1945-től évtizedek alatt áttekinthető, belátható.
Pataki Lászlóra emlékezve színjátszásunk legnagyobb sikereit idézzük fel.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Egy magyar közösség leépítése
Ceterum cense (vagyis: egyébként úgy vélem): A Helyi Közösség Tanácsácsnak – a művelődési és egyéb szórakozási >
Nem a smirgli
Oda jutottunk, hogy a kisember annyira kiábrándult már a biztonságáért felelős szervből, valamint az őt – >
A szabadkai Houdini
Szemmel látható, hogy Bogdan Laban a szabadkai hatalmi elit (és a szélesebb értelemben vett hatalomgyakorlók) számára >
Temetőt győztek
A temetőbeli közjáték a működő nemzeti illiberál színrevitele, valami másra van szükségünk, jövő-tervekre, hiszen a múltat >
Vége
A rezsim nem a barantázó pántürk ősdilettánsokat hozza helyzetbe, és nem is az Akadémia ingatlanvagyona érdekli, >
Mélységesen sajnálnám, ha a Vajdaságban kihalna a magyar mondat
Vagy tíz évvel ezelőtt naplómban írtam erről, akkor is jöttek a verőlegények, mert ez tabutréma volt. >
SZÓSZEDET
Itt, a szövegeket szövők és lélegzők tengerszemében olyan távolinak tűnnek a kultúra ítészei és szabászai, a >
Szavazni vagy bojkottálni?
A délvidéki/vajdasági magyar közösség – egyebek között – politikai apátiába is került, amit katasztrófának is lehet(ne) >
A hinta
Újvidék önkormányzata nem folyamodik olyan populista, ad hoc megoldásokhoz, mint egyes városok, ahol egy mobilcsapat 48 >
„Meddig jutottunk?”
A háborús bűnösség, rehabilitálás és kártérítés kérdésével kapcsolatban megállapítják, hogy az észlelt „fogyatékosságok nagyban nehezítik, vagy >
Srebrenica 24 éve
A srebrenicai a legnagyobb méretű tömegmészárlás, melyet kontinensünk a második világháború óta mindezidáig láthatott. Különösen zavarba >
Marosvásárhely jobban teljesít
Kolozsváron egy kisebb székelyföldi város összlakosságát kitevő magyar egyetemista “van jelen” az év tíz hónapjában. Tetszik, >