2019. november 17. vasárnap
Ma Hortenzia, Gergő, Dénes névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

YU (1.)

Csorba Zoltán
Csorba Zoltán

Az ország vesztét lényegében a rendszer kegyeltjei okozták, azok a politikusok, értelmiségiek, akikben feltámadt „küldetéstudat”, hogy sajátos módon – mindenekelőtt saját érdekeiket szem előtt tartva – végrehajtsanak egy sajátos rendszerváltást. Csorba Zoltán (csorbazoli.blog):

Nincs neked valamilyen írásod a régi Jugóról? Egyszerű, érthető, tárgyilagos összefoglaló arról, milyen is volt, mi volt jó, mi nem, kinek volt jó, kinek nem, miért esett szét, ilyesmi? A gyerekek már itt születtek, sokszor szóba kerül honnan jöttünk, hol éltünk, milyen volt az élet a háború előtt. Amikor hazamegyünk Vajdaságba értetlenül fogadják, hogy az idősebbek mint gyakrabban emlegetik „ a régi Júgóban sokkal jobb volt”. Te újságíró vagy, ott éltél, ismerted jól az országot, a rendszert, miért nem próbálod meg röviden összefoglalni?

Megpróbálom. Annál is inkább, mert még két, legfeljebb három évtized és eltűnik az „utolsó mohikán” is, aki autentikusan el tudná mondani, megmagyarázni – ha esetleg még valakit érdekelni fog – mi volt Jugoszlávia, milyen volt az élet abban a (társadalmi-politikai berendezkedése alapján) kísérleti országban, hogyan működött, mit jelentett az az egyedülálló jugoszláv érzés, amit csak az ért meg, aki ott élt.

Jugonosztalgiának nevezik azt a jelenséget, amivel a világhálón szörfözve mind gyakrabban lehet találkozni. Ahol a mi korosztályunk (plusz-minusz tíz év) az egykori Jugoszlávia minden szegletéből, de nagyon sokan olyanok, akik külföldre kényszerültek menekülni a hazaárulást követő tragikus összeomlásból, szívesen emlékeznek arra az országra, melynek értékeit akkor nem tudtuk kellően megbecsülni és megőrizni. A hozzászólók gyakran sorolják, hogy lakhelyükön, városukban hány sikeres vállalt működött, ahol manapság elképzelhetetlen átlagfizetéseket kerestek, amiből jól éltek, költekeztek, minden évben nyaraltak és még félre is tudtak tenni... (Lokálpatriotaként én is felsorolhatnám az egykor sikeres óbecsei gyárakat, üzemeket, amelyek közül ma már csak egy működik, azt is kiprivatizálták a becseiektől, úgy, hogy nem sok haszna van a városnak belőle). Persze, nosztalgia, mindenki szebbnek, idillikusnak látja azt a korszakot, ahol fiatalként élt – vetik fel a kétkedők és a „csettelők” nosztalgiával átszőtt visszaemlékezéseire sortüzet nyitnak, ahol az elvakult nacionalista seregek rémtetteit kezdik sorolni, majd egymást vádolni azzal, hogy ki kezdte, ki volt a kegyetlenebb. És persze felvilágosítani a nosztalgikusokat Tito és a Párt által gyakorolt diktatúráról, amit akkor nem vettünk észre, mert egy kollektív tudathasadás állapotában lebegtünk. Mondják ezt többnyire azok és olyanok, akik nem éltek abban az országban, abban a rendszerben, vagy még gyermekek voltak. Az ellenérvekre pedig az általános válasz: „ha olyan jó lett volna az a Jugoszlávia, nem esik szét”.

Koránt sem volt tökéletes az önigazgatású szocialista Jugoszlávia, de abban szinte mindenki egyet ért, hogy az azt követő, jelenlegi vadkapitalista, a velejéig korrupt és romlott rendszernél, amely most dühöng az elszegényedett és jelentéktelen utód-államocskákban,  összehasonlíthatatlanul jobb volt. Barátom által meghatározott konkrét kérdésekre,  megpróbálok a lehető legrövidebben válaszolni (miközben a teljes válasz érvekkel, adatokkal, bizonyítékokkal többkötetes könyvet igényelne).

Mi az ami jó volt? Ami a legjobban hiányzik: az egzisztenciális és szociális biztonság, a viszonylagos, élhető jólét. Munkahely tisztességes fizetéssel, a társadalom segítsége a lakásgondok megoldásában, ingyenes és magas szintű oktatás, egészségügyi ellátás, közbiztonság. Az olyan emberi tulajdonságok mint az erkölcs, tisztesség,  kölcsönös megbecsülés, emberiesség, segítőkészség, nyíltság, egyenlőség, általános optimizmus, lazaság és az, hogy a rendszer ösztönözte a kezdeményezést, támogatta a tehetségeket minden területen. És az a kellemes érzés, hogy az országot megbecsülik a világban, nem kezelik le jelentéktelen, könnyen befolyásolható államként, mert makacsul kiáll érdekeiért és nem tűri a különböző hatalmak és nagyhatalmak beleszólását politikájába, már azért sem, mert maga mögött tudja az egykor a világpolitikában jelentős harmadik blokkot, az El nem kötelezett országok nem lebecsülendő tömegét, melynek alapító tagországa volt.

Ami nem volt jó: a túlkomplikált társadalmi-politikai-gazdasági rendszerre rátelepülő és elburjánzó bürokrácia, feleslegesen sok és költséges hivatásos tisztségviselő, akik a különböző, indokolatlanul nagyszámú társadalmi-politikai szervezetekben fontoskodtak és a laza munkamorál.

De talán a legrosszabb az volt, hogy kifejlődött az elit (politikusok, egykori harcosok, veteránok és magas rangú katonatisztek) második, harmadik korosztálya, akik az egész rendszerből csak annyit fogtak fel, hogy nekik jár a kivételezett státus. Ők már Nyugaton tanultak, luxus körülmények között éltek (noha szüleik igyekezték őket kordában tartani, hogy ne hivalkodjanak, mert az távol áll a kommunista erkölcstől) és úgy érezték, hogy megengedhetnek maguknak sok minden olyant, amit az egyszerű önigazgató nem. Például, hogy ócsárolják azt a rendszert, amiben élnek és amely lehetővé tette számukra kivételezett státusukat, hogy nacionalista felhangokat üssenek meg, hogy nemzetmentő, rendszerváltó demokratáknak képzeljék be magukat. Azzal a fő céllal, hogy történjék bármi is az országgal, az egyszerű emberekkel, ők kivételezettek fognak maradni, hiszen ezt szokták meg egész életükben. Ezek a patkány-komcsik vígan vedlettek át, ők lettek a legbőszebb antikommunisták, legájtatosabb hívők, népük sorsát szívükön viselő nemzetmentők. Az ország vesztét lényegében a rendszer kegyeltjei okozták, azok a politikusok, értelmiségiek, akikben – nem kis külföldi „segítséggel” – a Közép-  és Kelet Európában végbement változások hatására feltámadt a „küldetéstudat”, hogy sajátos módon – mindenekelőtt saját érdekeiket szem előtt tartva – végrehajtsanak egy sajátos rendszerváltást. Ahol minden megváltozik, csak ők maradnak. Az antikommunista hullám által feltámadt nacionalista őrület segítségével.

Jugoszlávia tehát nem esett szét csak úgy magától, mert nem volt jó. A lakosság nagy többsége is elégedett volt, ám a vezetők megmondták az embereknek, hogy mi az ami legjobban hiányzik nekik, amit a kommunista diktatúra elnyomott: a nemzeti érzés! Ezek után történt az, amit Techet Péter, magyar publicista a Magyar Nemzet hasábjain a minap így fogalmazott meg: „A jugoszláv példa bizonyítja, hogy a nacionalizmus valóban egy értelmiségi konstrukció, amely azonban olyan erős érzelmi hatást tud kiváltani, hogy egymás mellett élő emberek, barátok, családtagok fordulnak végül egymással szembe. (...) A nacionalizmus nem más, mint a Carl Schmitt által leírt politikai szembenállás: meglévő ellentétek akkor fokozódnak politikai konfliktussá, ha már csak barát és ellenség létezik, és minden más tartalom eszerint csoportosul. A barát–ellenség szembenállásnak számos oka lehet, de lényege már nem egy-egy konkrét különbség, hanem a totális szembenállás, amiben nincs harmadik pozíció, és nincs megegyezés. A nacionalista értelmiségi köröknek sikerült Jugoszláviában a nép között meglévő, de elfogadott különbségeket ilyesféle politikai konfliktusokká fokozniuk: hirtelen barátokra és ellenségekre szakadtak többnemzetiségű falvak, és az érintettek később, a háború után sem tudtak mást mondani, mint hogy „de hát békésen éltünk egymás mellett”. (...) Az egykori jugoszláv tagállamok átélték, miként eshet szét a nacionalista őrjöngés hatására, külső nyomásra, illetve belső hisztéria következtében egy sikeres államalakulat. (...)Jugoszlávia példája megmutatta, hogy kis csoportok is sikeresen tudnak nagy nacionalista tüzeket gyújtani. A szerb, horvát vagy bosnyák nacionalizmus sokáig csak értelmiségi körök siránkozása volt, az emberek tényleg békében éltek egymás mellett – de mivel a közbeszédet nem a nép, hanem az értelmiség formálja, egy kis csoport is óriási hatást tud kifejteni. Jugoszláviában miközben az emberek az etnikai határokon átívelően dolgoztak, utaztak, házasodtak, kialakult egy olyan nyelvezet, amelynek hatására ugyanezek az emberek hirtelen fegyvert fogtak egymás ellen. Addig sem tagadta senki a meglévő különbségeket, de csak a nacionalista nyelvezetnek sikerült e különbségek alapján barátokra és ellenségekre szakítania a többnemzetiségű államalakulat lakosságát.”

Hogy mit adott fel önként, vagy kiszolgáltatott helyzetbe sodródva az egykori Jugoszlávia lakossága a „rendszerváltók” hamis ígéreteiért, a nemzeti boldogulás tömjénillatú reményében, arról a következő részben szólok.

 

Folytatás következik július 14.-én.

2016. július 10.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább

„Így pusztul ki a bánsági magyarság”!

A nyár nagy részét a bánsági Tordán töltöttem, így alkalmam volt megismerkedni a falu életével és >

Tovább

Összefoglaló (2. rész)

Ezekből az esetekből azt a következtetést lehet levonni, hogy az egykori egyenrangú használatból Vajdaságban mostanra joghátrány >

Tovább

Rekviem a szabadkai zöld Zsolnay szökőkútért

Búcsúzom Tőled zöld Zsolnay szökőkút és szerintem nem csak én, hanem nagyon sok szabadkai búcsúzik városunk >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább

Orbán és a jobbhorog

„Az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már egy jó ideje sorozatosan arra >

Tovább

Hulló vasak

Akkoriban folyton hullott valami az égből, egészen furcsa dolgokat szórtak ránk. >

Tovább