2019. július 22. hétfő
Ma Magdolna, Mária, Magda névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Tisztelt Bódis Gábor!

Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számá­ban közölt vezércikkének néhány mondatára. >

Tovább

Pornó anziksz

Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pe­dig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >

Tovább

Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért

A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >

Tovább

Tanmesék felnőtteknek

Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >

Tovább

Csetnikek és usztasák

MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >

Tovább

Két kezünket összetéve…

Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >

Tovább

Szárnyát vagy combját?

Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >

Tovább

It's toasted

Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >

Tovább

Tisztelt Ágoston András!

Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyál­talán levelére, amelynek felszólító hangne­me – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >

Tovább

Pásztornak, Végelnek egy a hangja

A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >

Tovább

Lelkierő és türelem

Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >

Tovább

Egy gombóc mennyország

A minap egy idős hölgy toppant be a mézüzletbe. Nézegette az árut, vásárolt is ezt azt, >

Tovább

Szép idők járják - a kukoricára

Gáspár Mihály
Gáspár Mihály
Szép idők járják - a kukoricára

Lehet, hogy valóban kár a szóért, de Milan Paroški népképviselő harmadvirágzása mégiscsak tanulsá­gos eset. Ízig-vérig Milošević-párti haverom még a decemberi választások után meg­mondta, sőt figyelmeztetett: „Megfejte a régi rendszert, s miután annak most vesztét érzi, a legcélszerűbb megoldás volt számára a túloldalra állni. Szavazhatok én egyáltalán egy ilyenre?”

Immár végső ideje (utólag) belátni: mennyire igaza volt. Abszolút. Most, hogy végre csetnikvezére mellé került a par­lamentben, ismerkedhetünk meg vele csak úgy istenigazából. Mivelhogy a rendszer és a hatalom nyil­vánvalóan erősen változó valami, világos, hogy az ismerkedés folyamata is jócskán elhúzódik. Azaz, Paroški (és egyáltalán: a paroškik) számára mindig van egy új le­hetőség. A történelmet a jelentéktelen figu­rák ugyan nem formálják, de a történelem során élik, és jól élik világukat. Rendszerint és törvényszerűen a szerencsétlen többség kárára.

Ha már erre alkalma nyílt, miért ne? Máshoz úgysem ért. Aminthogy egyébként vele együtt még, ki tudja, hányan nem.

Bizonyos Goran Trivan se ért a sporthoz, mégis ifjúsági és sportminiszteri tárcája van Zelenović kormányában (mellesleg: kinek nincs?). Első figyelemreméltó kezdeményezését éppen a napokban regisztráltuk. „A tornának és a sportlövészetnek, mint honvé­delmi jelentőségű sportágnak, prioritást kell élvezniük” – állapította meg egy sajtóértekez­leten. Ebből is látszik: szegényem az égből csöppent oda. Torna, Szerbiában, mint olyan, már „évezredek óta” nem létezik, a lövészek pedig a napokban a bolognai EB-re csak összekuporgatott zsebpénzükből utaz­hattak el.

Ennyit a miniszter úrról meg „a sportnak a nép- és a honvédelemben betöltött ki­emelt fontosságáról”, ahol azt különben már évtizedek óta annyi más alkalomból, de ugyanilyen semmitmondó megfogalmazás­ban oly sokszor megírhattam.

Lehet, hogy tényleg kár a szóért?

Az újvidéki Limanon lassan már nem marad fa (mármint az egyesen – a többin nem is volt). Utat épít (a New Deal szellemé­ben vagy a tankoknak?) a polgármester. Eddig kétszer is említettem neki, hogy kár a lombokért, s mindkétszer egyetértettünk. „Magam is imádója vagyok a zöldnek és a természetnek, utánanézünk, mi történik” – vigasztalt a télen.

Azóta a Fruška Gora utca két oldalán jóformán gyökér se maradt a harminc-negy­ven év alatt hatalmasra nőtt egészséges környezetből.

Vagy ez legyen a legnagyobb baj?

Otthon, ha éppen nincs a strandon, a gyerek a tévét bámulja, s nyösztet kitartóan. – Apu, melyik a jó?

Érdekli, s elvben igaza van. De hogy magyarázzam én meg? Hogy magyarázzam el azt – hogy ne legyen belőlem véletlenül sem államellenség – hogy a háborúban mindenki jó? Egyik ezért, a másik meg azért.

Vagy tévedés? Mindenki rossz? Tényleg? Ne mondd! Azok a kiskatonák is, akik a határ mentén szépen átkártyázták a csatát? Békebeli dzsentri módjára, napokon át. A tét nem a birtok volt és a családi vagyon, hanem valami annál is értékesebb: az éle­tük. Felőlük persze lehetett volna akár az ország is, de annak a sorsával nem ők játszanak. Ahhoz kisemberek. Háborúban a kisembereknek más sorsot szabnak a vezérek.

Kész szerencse, hogy erre egyre többen rájönnek. Pancsován – a YUTEL tudósítása szerint – csúnyán a sarokba szorították a tartalékosok a városelnököt. Pedig ő sem tehet arról, hogy azt a pár százat (élőben) meg kellett valakinek ígérni (nyilván azt a székelykevei kétszázhatvanat is, akit állítólag ebből az alkalomból szintén mundérba hív­tak). Veszélyben a haza, gyerünk megvédeni!

A Dunán túlra.

De hogy Pancsovánál maradjunk, hal­lom, nem csak a kánikula miatt izzadt az elnök. Rokonsága, baráti köre és a helybeli elit hazafiasságát is ugyancsak számon kérte tőle.

Vagy nekik az méltóságon aluli?

Nem tudom, más felfigyelt-e rá, de ala­posan elszaporodtak mifelénk a márkás ko­csik. Hadköteles csemeték furikáznak zömé­ben a palánkai híd helyett a strand irányába, diszkóklubok, kisvendéglők parkolóhelyei felé. Most még csak azt kellene tisztáznom, hogy én vagyok-e az ökör, s ebben az országban az egyedüli, aki képtelen a hétéves roncsnál jobbat teremteni magának, vagy az a milliónyi éhenkórász, akiknek még az enyémhez fogható boldogság is mennyor­szág?

Lenne.

Nem tudom. Csak azt, hogy most leg­jobb lenne elmenni valahová. Hosszú-hosszú szabadságra menni, s haza se gondolni. Valahogy úgy, ahogy az utcaseprő, ha nya­ralni megy. Ott már ő sem a cigarettacsik­kekkel foglalkozik.

De mondd már! A maga dolgával e tájon ugyan ki foglalkozik? Nem az államelnökség az első, amely államelnökösködése helyett („jó szakma” – mondaná sógorom) oly szor­gosan bújócskázik már hónapok óta az or­szág minden táján? Ahelyett, hogy megetet­né a népet!

Nem a népképviselő az, aki annak idején a történelemórákról rendre megszökött, s most kitartóan történelemtanár akar lenni? Ahelyett, hogy tanult volna belőle valamit.

Netalán nem díszmagyar-e az, aki az anyanyelvét legszívesebben államnyelven ápolná, miközben engem tart – és a hozzám hasonszőrűeket – „ilyen meg olyan” magyar­nak, mert gyermekeimet akkor is, minden­nek ellenére is, osznovná skolába (?!) Noviszádon vagy másutt mégis beírattam?

Isten ments? Tőle vagy tőlük – egyre megy.

Ilyen már volt, van és ilyen még lesz is jó sokáig. Csak az idő el ne romoljon.

Szép nagy esők járják ezen a nyáron mifelénk.

Jó ez a kukoricának.

Megnő. Lesz hová elbújni.

Nem úgy, mint júniusban a kapálás he­lyett harcmezőkre kiűzött gyerekeknek.

A nyolc vezér pedig, mint akik jól végez­ték dolgukat, most szépen kiegyezett. Vilá­gos. Nem gondolták ők akkor azt komolyan Szlovéniában. Nyilván ezért is Ante a hibás. Ők csak játszani akartak. Háborúsdit.

Megbocsátják nekik a holtak? Szegények­nek már mindegy. De erősen remélem, hogy az élők – soha!

1991. július 24.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy illúzió múltja

Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >

Tovább

Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét

„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >

Tovább

Reagálás A szakma becsülete című írásra

Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >

Tovább

A város hangulatának megörzése nem kérdés

„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >

Tovább

Vargabetű

„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >

Tovább

Az eurómilliós botránylista

„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >

Tovább

Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye

A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >

Tovább

Ne ítélkezzünk előre!

Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >

Tovább

Nem rosszak, csak naívak

Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >

Tovább

A "biodekor" listáról

„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >

Tovább

Kár a bélyegért!

„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >

Tovább

Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?

"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >

Tovább