2019. november 21. csütörtök
Ma Olivér névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Tisztelt Bódis Gábor!

Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számá­ban közölt vezércikkének néhány mondatára. >

Tovább

Pornó anziksz

Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pe­dig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >

Tovább

Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért

A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >

Tovább

Tanmesék felnőtteknek

Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >

Tovább

Csetnikek és usztasák

MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >

Tovább

Két kezünket összetéve…

Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >

Tovább

Szárnyát vagy combját?

Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >

Tovább

It's toasted

Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >

Tovább

Tisztelt Ágoston András!

Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyál­talán levelére, amelynek felszólító hangne­me – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >

Tovább

Pásztornak, Végelnek egy a hangja

A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >

Tovább

Lelkierő és türelem

Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >

Tovább

Egy gombóc mennyország

A minap egy idős hölgy toppant be a mézüzletbe. Nézegette az árut, vásárolt is ezt azt, >

Tovább

Túlzott pacifizmus

J. Garai Béla
J. Garai Béla
Túlzott pacifizmus
Orwell: 1984

Csak egy ujgur, s ráadásul kisebb­ségi újdondásszal fordulhat elő, hogy ilyen szamárságokat álmo­dik össze... Álmomban azon kapom magam, hogy kormányfővé avanzsál­tam. Nem is akárhol: a büszke fiairól híres Montenegróban.

Én, az ujgur ki­sebbségi. S mint a kies tartomány teljhatalmú ura, én mondom meg azt is, hogy ki lehet a, helyi újság, a Pobjeda főszerkesztője. És ki nem lehet az, sem­mi áron. Igaz, hogy cseppecskét botfü­lű lévén, egy bökköt sem értek a He­gyek koszorújának nemes veretű nyel­vezetéből, s így a Pobjedából sem. De mindegy. Én azért még dirigálhatok, pláne, ha hagyják. Ráadásul itt vannak a hajbókoló segédtitkárok, akik e messziről jött ujgurnak megsúgják, hogy ki az a főszerkesztő-jelölt, aki a Pobjeda gárdáját lojálissá szelídíti.

Fogalmam sincs, honnan veszem ál­momban ezeket a zagyvaságokat, de annyi bizonyos, hogy semmi köze a Magyar Szó körüli újabb cirkuszhoz. Azért sem, mert az nem álom, hanem meglehetősen nyers valóság. Még ha olykor az is az érzésem, hogy ilyesmi nem lehet valóság 1991-ben. Ráadásul Európában. Legfeljebb 1984-ben... De hagyjuk az allúziókat, és nézzünk szem­be a kézzel fogható valósággal. Vagyis azzal, hogy a Magyar Szó élére minden­áron új főszerkesztőt kell állítani. Már megint. Tudniillik ez az újság már meg­int, pontosabban egyfolytában nem úgy ír, ahogyan a Valóság Minisztériuma, mit beszélek, a Tartományi Tájékoztatá­si Titkárság szeretné. Hogy miként ír, azt hallhattuk a tartományi... khm... képviselőházban. Ott a... küldött... khm... elvtársak?... urak? – szóval: a jelenlevők, ha nem is szépen, de meg­mondták. Eltúlozza a pacifizmust. Félre­magyarázza Vukovár romba döntésének és Baranya elfoglalásának nemes szán­dékát. Horvátországban nemcsak az el­nyomott, ám szerencsére idejében ak­navetőkkel is felszerelt szerbeket félti, hanem bűnös módon a horvátokat, és Isten bocsá’, a szórvány magyarságot is. Felelőtlen módon arról fecseg, hogy a szlavón városokat csetnikek is roha­mozzák Mert azok akiket a megbecsült Šešelj vajda maga is úgy nevez, s akiket oly előszeretettel népszerűsítenek harcra buzdító tevéstúdióink, azok jobb lapok­nál „szerb szabadcsapatokká” szelídül­nek. Tetszik tudni, a külföld miatt.

A küldött urak mindezt nem a ma­guk eszéből sütötték ki, lévén, hogy egy bökköt sem értenek az ujgur... mit be­szélek, a magyar nyelvből, s így a Mađarsot könnyen összetévesztik a harasóval. Ha nem világosítják fel őket szakszerűen, hogy miket is ír ez az újság. Amit ők alapítói minőségükben odaajándékoztak a kisebbségieknek, akiknek – mint tudjuk – sehol a világon nincs annyi joguk mint nálunk. (El is kell venni belőle, nehogy a külföld megsokallja.) Nos, a küldötteket a Valóság Minisztériuma, ezer bocsánat: a Tarto­mányi Tájékoztatási Titkárság világosí­totta fel a napilap gondosan összeválo­gatott vétkeiről készült elemzésével, az­zal a nemes hátsó szándékkal, hogy kellő hangulatgerjesztés után új megbí­zott főszerkesztőt neveztessen ki a lap élére.

Az már csak természetes, hogy Ma­gyar Szó-beli nem lehet az illető, mert azok mind egy szálig indoktrináltak. Jö­het viszont a MHSZJ (Ma-Holnap-Szerb-Jövő?) nevű egyesület egyik pillé­re, azaz alelnöke, Maróti Mikiós közgaz­dász. Igaz, hogy ő korán elkerülvén a szülői háztól némileg elfelejtette anya­nyelvét, sohasem volt hivatásos újságí­ró, még kevésbé egy politikai napilap főszerkesztője és a Mađarsot eddig csak hírből ismerte, ám lojalitásához készség nem fér. Ez pedig bőven elegendő ké­pesítés ahhoz, hogy gatyába rázza az újságírókat.

Az ember naivul azt hinné, hogy tisztelt tájékoztatásügyi miniszter, ami­kor hivatali esküjét letette, arra kötelezte magát, hogy minden erejét csak az igazság, a való igazság megvédésének és a titkárságához tartozó szerkesztősé­gek boldogulásának szenteli. Milan Lučić azonban nem sietett eloszlatni a félretájékoztatott küldötteket, hogy áll­junk meg emberek, ez az újság nem is olyan fekete, ahogyan a feketéék, azaz a segédtitkárom festi. Ezt csak utóbb vallotta be: a Magyar Szó parázs légkö­rű szerkesztőségi értekezletén, a végsőkig elkeseredett százvalahány önérzetében megsértett dolgozó előtt. Akkor is már csak a mind haragosabbá váló tanács­kozás végén, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a fent elhatározott diktátumot nem lehet érvényesíteni. Maróti nem maradhat egy percig sem főszerkesztő, mert az általános tiltakozás mindent elsöprő erejével ő sem dacolhat. A mi­niszter úr érkezésekor még a kemény kioktatás módszerét alkalmazta: a kép­viselőház döntése egy olyan jogállam­ban, mint a miénk, szent és sérthetet­len. Maróti neve nélkül az újság egy napig sem jelenhet meg, mert ez törvé­nyellenes, és betiltással szankcionálható. Hogy ezt a tartományi vezetőség nem meri megtenni, azzal maga is tisztában volt, de hátha megingatja az állásukat féltő embereket.

A Maróti-ügy végül is számos tanul­sággal szolgált. Akinek lettek volna illúziói afelől, hogy a hatalom milyen szere­pet szánt a kisebbségi sajtónak, az most ismételten ráébredhetett a nyers valóságra. Aki azt gondolta, hogy a nemzetiségi tájékoztatási intézmények, köztük a Forum-ház és a Magyar Szó az illető nemzetiségnek, ha nem is a birtoka, de legalább a gondjaira bízott társadalmi java, az is tévedett. Konkré­tan: a Magyar Szó – Milan Lučić tolmá­csolásában – a szerb állam tulajdona, és a szerb állam azt tesz vele, amit az aktuális hatalmasok akarnak. Például be is tilthatja, felszámolhatja. Maróti vagy más, számára megfelelő ember gondozására bízhatja, lévén, hogy a Fo­rumot közvállalattá degradálták, az ott dolgozóknak, azoknak, akik ezt az intéz­ményt megalkották és kibontakoztatták szellemi potenciáljukkal, felvirágoztatták, annyi joguk van, hogy – szedhetik a sátorfájukat, és alapíthatnak maguknak magánlapot, magánkönyvkiadót, ma­gánnyomdát. Mert mindezt, amit évek évtizedek alatt teremtettek, a szellemi tőkét is, átvette a jogállammá fejlődött Szerb Köztársaság. Ahogyan a titkár úr szemléletesen kifejtette: innen egy író­gépet sem vihetnek el...

Viszont maradhatnak is, Marótival.

1991. december 11.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy illúzió múltja

Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >

Tovább

Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét

„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >

Tovább

Reagálás A szakma becsülete című írásra

Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >

Tovább

A város hangulatának megörzése nem kérdés

„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >

Tovább

Vargabetű

„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >

Tovább

Az eurómilliós botránylista

„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >

Tovább

Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye

A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >

Tovább

Ne ítélkezzünk előre!

Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >

Tovább

Nem rosszak, csak naívak

Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >

Tovább

A "biodekor" listáról

„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >

Tovább

Kár a bélyegért!

„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >

Tovább

Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?

"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >

Tovább