2019. augusztus 22. csütörtök
Ma Menyhért, Mirjam névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Tisztelt Bódis Gábor!

Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számá­ban közölt vezércikkének néhány mondatára. >

Tovább

Pornó anziksz

Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pe­dig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >

Tovább

Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért

A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >

Tovább

Tanmesék felnőtteknek

Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >

Tovább

Csetnikek és usztasák

MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >

Tovább

Két kezünket összetéve…

Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >

Tovább

Szárnyát vagy combját?

Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >

Tovább

It's toasted

Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >

Tovább

Tisztelt Ágoston András!

Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyál­talán levelére, amelynek felszólító hangne­me – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >

Tovább

Pásztornak, Végelnek egy a hangja

A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >

Tovább

Lelkierő és türelem

Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >

Tovább

Egy gombóc mennyország

A minap egy idős hölgy toppant be a mézüzletbe. Nézegette az árut, vásárolt is ezt azt, >

Tovább

Történelmi lecke együttélésből

Káich Katalin
Történelmi lecke együttélésből
Zombori képeslap a 19. század második feléből

A múlt század utolsó harmadában a történelmi sorsfordulók (1848, 1867) okoz­ta magrázkódtatások elcsitulása után kez­detét vette a gazdasági és társadalmi élet konszolidációjának korszaka. A megyeszék­helyek, nagyobb városok kialakuló és egy­re erősödő polgári rétege körében megnövekedett a kultúra iránti igény, amely különböző egyletek irodalmi társaságok, olvasókörök megalakításához vezetett, na­pi- és hetilapok kiadását tette szükségessé.

A sajtó megjelenése serkentőleg hatott a művelődésre irányuló törekvésekkel kap­csolatos elképzelések népszerűsítésére, az érdekeltek szélesebb körű mozgósítására. A művelődési intézmények közül nagy vonzereje volt a színháznak, mely egyszerre jelentette a társadalmi és a kulturális élet kibontakoztatásának lehetőségét. Viszont az elmúlt idők folyamán az is bebizonyoso­dott, hogy az elvárásoknak megfelelő szín­házi élet csak ott tudott igazán gyökeret ereszteni és valódi kultúrtényezőként működni, ahol színházépület szolgált otthoná­ul Thália papjainak és papnőinek. Nem csoda tehát, hogy minden olyan város, melynek polgársága igényt tartott arra, hogy a művelődés terén is számottevő eredményeket mondhasson a magáénak az ország egyetemes kultúrtörekvésein bel­ül, az anyagi javak gyarapodásával majd­nem egyidőben egy színház építésének ter­vét is fontolóra vette.

A megyeszékhelyi státusát újra vissza­nyert Zombor már a 19. század hetvenes éveinek elején nem elégedett meg csupán azzal, hogy egy vármegye adminisztratív pontja legyen. A szerb és magyar polgárság legjelesebbjei arra törekedtek, hogy szeretett városukban összpontosuljon vala­mennyi, a megye szempontjából is jelentős kultúrtevékenység. A lakosság nemzetiségi megosztottságának ténye elég rövid időn felül tudatosította a tettre kész erőkben azt, hogy külön-külön nemzeti utakon ha­ladva nem valósíthatók meg az olyan jelle­gű célkitűzések, melyek csak a magyar vagy csak a szerb megyeszintű kultúrtörekvések vezető szerepét biztosítják. Különösen nyilvánvalóvá vált az összefogás szükségessége akkor, amikor a színházépítés terve került az érdeklődés homlokterébe. Czedler János már 1874-ben „egy állandó magyar színház létrehozásán” fáradozott. Sem a szellemieket, sem pedig az anyagi lehetőségeket tekintve, a zombori magyar polgárság, mely a lakosságnak mindössze egyharmadát képezte, nem tudott megbirkózni egyedül ezzel a feladattal. A dalár­dák, egyletek megalakítása nem jelentett különösebb anyagi megterhelést, s ezért legtöbbjük túlélte a lelkesedés első fázisát. A komolyabb, elsősorban anyagiakat igénylő intézmények megszületéséhez azonban kevésnek bizonyult a tűzlángként fellobbanó ügybuzgóság. Éppen ezért, amikor 1879. április 6-án a Magyar Olva­sókörben napirendre tűzték a színház épí­tésének ügyét, a tagok nagy része egyet­értett Martonffy Károlynak azzal a megálla­pításával, miszerint „ha csupán a magyar olvasókör veszi kezébe az ügyet, akkor a Zomborban fennforgó nemzetiségi viszo­nyoknál fogva az ügy kivihetetlen lesz, mert a többi olvasókörök fájlalván mellöztetésöket nem fogják azt pártolni”. Az ülésen olyan határozat született, melynek értelmében a többi olvasókört is bevonják a meg­beszélésekbe. Az alakítandó választmány tagjait a meglévő olvasókörök képviselői alkotják majd egyenlő arányban. Thália múzsája otthonának felépítése a legjobb úton haladt a megvalósulás felé.

Az anyagiakat biztosító Részvénytársa­ság 1879. május 4-én meg is alakult. Három év múltával, 1882 májusában a közös erőfeszítések gyümölcseként lerak­ták a színház alapkövét, s november 15-ére a pápai Voyta Adolf tervei alapján, valamint a Hunyadi Antal és Spitznagel Lőrinc bajai építészek kivitelezésében a megyeszékhely színházépülete elkészült.

A Bácska című hetilap november 21-i számában tették közzé a november 25-i megnyitó ünnepség műsorát. Az 1882. szeptember 6-án megkötött szerződés ér­telmében az 1882/83-as évadban Sághy Zsigmond és Dobó Sándor társulatát szerződtették, s nekik jutott a megnyitás megtisztelő szerepe.

Az ünnepélyes megnyitónak, sajnos, volt egy szépséghibája. Az eszme, melynek je­gyében hároméves lankadatlan lelkesedés kísérte a színház építése körüli munkálato­kat, a szerb-magyar testvériség eszméje, a megnyitón szenvedte el az első igazi nagy vereséget, mely a továbbiakra nézve döntően befolyásolta a szerb-bunyevác-magyar kapcsolatok alakulását a városban.

Az eredeti terv és megegyezés szerint ugyanis a megnyitót egy szerb és egy magyar egyfelvonásos darab bemutatásá­val, egy szerb és egy magyar dalárda közreműködésével, valamint szerb-magyar feliratú plakátokkal kellett volna megünne­pelni. Azután egyszerre csak megjelentek a megnyitást bejelentő hirdetések, melyek Sághy és Dobó társulatának ünnepi műso­rát tartalmazták – természetesen csak ma­gyarul. A közszellem szülte áldozatkészség arculcsapásának lehettek tanúi a város polgárai. Egy meggondolatlan és elhamar­kodott, a jövőre nézve is hibás és helyte­len, irreális nemzeti felbuzdulás sugallta ünneprontó politikai döntés áldozatává lett egy nemes eszme, melynek a zök­kenőmentes együttélés zálogát kellett je­lentenie.

A helybeli Rodoljub szerint a szerbek mit sem tudtak a műsorváltozásról. Az inciden­sért Barthal Józsefet okolták (aki eredetileg már a Magyar Olvasókör kezdeményező ülésein is magyar koncepcióból indult ki), ugyanakkor a lap elismerését fejezte ki Dömötör Pálnak, aki alkalmi Prológjában „szellemével fennköltebb világokat járva… büszkén kimondta, hogy e Tháliában a múzsát két nyelven fogják ünnepelni”.

Dömötör Pál munkásságának ismereté­ben nem meglepő számunkra, hogy nem­zeti eufóriától mentesen tudott viszonyulni ez alkalommal is a város művelődési életé­nek eme valóban jelentőségteljes esemé­nyéhez. Meggyőződését, melyben minden­kor a nemzetek közötti megértésre, közeledésre való törekvés őszinte szándéka mun­kálkodott, nem tudta károsan befolyásolni környezetének öntelt elvakultsága. Mély meggyőződéssel hitte, megfontolt jószándékkal hirdette, hogy Zombor városának mind gazdasági, mind pedig kulturális felvi­rágoztatása elképzelhetetlen az ott élő né­pek közös összefogása nélkül. Színházavató ódájában sem mondott le ennek a véleménynek a hangoztatásáról, függetlenül attól, hogy az ünnepséget szervezők a magyar kultúra kizárólagos diada­lává kívánták nyilvánítani azt az eseményt, melynek létrehozásához a város minden színházkedvelő polgára, vallási és nemze­tiségi hovatartozásától eltekintve, egyen­rangúan hozzájárult.

De Múzsa! tudd meg: e szent helyet itten
Két társnép alkotá te néked!
Oh, hát éleszd az idők végeiglen,
Éleszd közöttük – a testvériséget!
Hogy az a két jobb, mely kezet fogott,
Mindig megosszon terhet és jogot!
Hogy az a két erő, mely egybeállt,
Mindig emelje a közös hazát!

Két nyelv, egy érzés; két nép – de egy szellem
Lendüljön itt, lángoljon, lelkesítsen!
Egyetlenegy: a hazaszeretetben!
Mely szebb jövőt alkotni, tettre intsen!
Szokás és élet más és más lehet,
Sokféle daltól zeng liget és berek…
Mégis mi zendül mindenik dalon?
Közös érzés: öröm vagy fájdalom.

Az alapszabályok értelmében a színját­szás zombori otthonában az elkövetkező években felváltva, hol szerbül, hol magya­rul szólottak a színészek a nézőtéren ülőkhöz. A nacionalizmus felhangjaitól fél­resikeredett avatóünnepséget azonban nem lehetett többé végérvényesen vissza­perelni. Kitörölni sem a megtartó emléke­zetből.

1991. január 23.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy illúzió múltja

Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >

Tovább

Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét

„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >

Tovább

Reagálás A szakma becsülete című írásra

Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >

Tovább

A város hangulatának megörzése nem kérdés

„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >

Tovább

Vargabetű

„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >

Tovább

Az eurómilliós botránylista

„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >

Tovább

Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye

A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >

Tovább

Ne ítélkezzünk előre!

Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >

Tovább

Nem rosszak, csak naívak

Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >

Tovább

A "biodekor" listáról

„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >

Tovább

Kár a bélyegért!

„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >

Tovább

Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?

"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >

Tovább