Ma Brúnó, Renáta, Renátó névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Tisztelt Bódis Gábor!
Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számában közölt vezércikkének néhány mondatára. >
Pornó anziksz
Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pedig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >
Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért
A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >
Csetnikek és usztasák
MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >
Tanmesék felnőtteknek
Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >
Két kezünket összetéve…
Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >
Szárnyát vagy combját?
Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >
It's toasted
Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >
Tisztelt Ágoston András!
Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyáltalán levelére, amelynek felszólító hangneme – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >
Isten éltesse, Tanár úr!
Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készületlenül, soha nem >
Pásztornak, Végelnek egy a hangja
A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >
Lelkierő és türelem
Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >
Erotica classica
(Belpolitikai hírmagyarázat)
Hornyik Miklós
Földrajzi értelemben a Balkán-félsziget az európai kontinens egyik nyúlványa, politikai szempontból azonban európai ésszel mindig is kiismerhetetlen terep volt. Kínai negyed, China Town. Itt teljes bizonyossággal azt sem tudhatni: történik-e valami – ha pedig kitudódik, hogy mégis történt valami, nem tudhatjuk meg, hogy mi történt, s milyen okokból. A számlák tisztázhatatlanok.
Így például a mai kormánypárti szerb lapok közleményeinek ismeretében beteljesedettnek látszik Nietzsche borúlátó jövendölése: „Csupán száz év múlva derül ki, hogy újsághíreinkből mi volt a fontos”.
Száz év múlva, vagy esetleg akkor sem.
Az igazság kedvéért meg kell mondanom azt is: nemcsak árnyoldalai vannak a balkáni típusú politikai kultúrának. Külellenségekkel szemben a kis lélekszámú balkáni népek mindig is példamutatóan egyértelmű magatartást tanúsítottak. Oskar Potiorek (ejtsd: Oszkár Potyorek) cseh származású osztrák táborszernagy (1853-1933) koronatanú lehetne e vita eldöntésében.
A cs. és kir. táborszernagyot, Bosznia és Hercegovina kormányzóját egyik bizalmas természetű diplomáciai kiküldetése alkalmával kézhez vették az arnauták (albánok), és előzetes diplomáciai jegyzékváltás nélkül szakavatott módon kiherélték. Ez világos beszéd volt. A politikai akaratnyilvánításnak Nyugat-Európában tán szokatlan, ám félreérthetetlen megfogalmazása.
Később publikált hadtörténeti munkák felróják a táborszernagynak az általa irányított szerbiai hadműveletek sikertelenségét; a fenti tény ismeretében számunkra már nem kétséges, miért voltak sikertelenek a szóban forgó hadműveletek. Potiorek (ejtsd: Potyorek) melankolikus hangvételű harcászati memoárjaiból nem szűrhetők ki a mögöttes, ám sorsformáló történeti tények.
Nem lebecsülendő erény, háborúban legalábbis, a balkáni népek tettrekész harciassága. A politikát végül is nem erkölcsi aggályokkal küszködő, álmatag lelkű értelmiségiek, hanem cselekvőkész katonák csinálják. Számunkra csak az okozhat gondot, hogy a messze földön híres balkáni tettrekészség és kötekedő kedv nem mindig áll arányban a felvállalt feladatokkal.
1904 februárjában Japán háborúba keveredett a szívósan terjeszkedő cári Oroszországgal. A hír vétele után Montenegró Fejedelemség (másik nevén: Karadagh, Crna Gora) hadat üzent Nippon fiainak.
A japánoknak akkortájt nem tűnt fel, hogy hadban állnak Montenegróval, s ennyiben maradt az egész. Csakhogy ez az ügy még nincs lezárva. Mi lesz akkor, ha egy túlbuzgó japán hadtörténész óvatlanul belekotor az 1904. évi diplomáciai iratokba? Ha megtudják a japánok, hogy 1904 óta szakadatlanul hadban állnak Njegoš hős népével? Rágondolni is rossz. Most különben is mindenféle bajunk van – és egyszer csak partra szállnak a Kotori-öbölben a nem túlságosan szívbajos japán fiúk. Már látom is lelki szemeimmel a CNN amerikai tévétársaság műholdas helyszíni közvetítésének szalagcímét: Vesztegzár a Grand Hotelben. És a folyamatosan elúszó szöveget a képernyőn: A japánok három anyahajóra fölpakolták és a Shikoku-szigeti hadifogolytáborba szállították Crna Gora népét. A foglyok napi 12 órán át kényszermunkában tranzisztoros rádiókat javítanak. Kell ez nekünk?
Nem kell. Mégse feledkezzünk meg arról, hogy: nemcsak árnyoldalai vannak a balkáni politikai kultúrának.
Miloš Obrenović szerb király írástudatlan volt ugyan, ám kiválóan értett népe kormányzásához. Külföldi diplomaták korabeli feljegyzései szerint Miloš király nem volt híve a köntörfalazásnak; többnyire saját kezűleg pofozta fel a minisztereit, ha valamilyen svihákságon érte őket, vagy ha kiürült az állampénztár. Ennélfogva gyakori pofozkodások színhelye volt a királyi udvar. (Jut eszembe erről: Slobodan elnök vajon miért nyugtatgatja oly béketűrően a dolgos két kezét a szkupstinai zöld asztalon? Feledékenységből?)
Bármennyire hihetetlennek tűnik is, minden jel arra vall, hogy a horvátországi kalasnyikov-botrány gyökerei a versailles-i békekötésig nyúlnak vissza. (Trianont most nem említeném, az más tészta.)
Az iskolában úgy tanultuk: Jugoszlávia a délszláv népek sok évszázados álmainak és törekvéseinek az eredményeként jött létre. E megállapítással kár volna vitába szállni, hisz erotikus álmokkal és szerelmi törekvésekkel nem érdemes vitatkozni. A bökkenő nem is ebben, hanem abban van, hogy 1918 előtt a délszláv népek nem ízlelhették meg annak gyümölcsét, amiért oly kitartóan küzdöttek évszázadokon át. Nem tapasztalhatták meg az egymásra találás gyengéd, de röpke őrömét, s a szoros együttélés fanyar, ám tartós bánatát.
Homályba vesző évszázadokon át mással voltak elfoglalva: Attila hunjaival, Dzsingisz kán tatárjaival, Bajazid szultánnal, Szulejmán pasával, a velencei kalmárokkal és az osztrák-magyar hadsereg snájdig huszártisztjeivel. E régmúlt korokban meglehetősen duhaj kedvű vendégsereg nyargalászott fel s alá a Balkánon.
Versailles tett pontot e vendégjárások végére, s 1918 decemberében, még kikelet előtt beköszöntött a délszláv népek csaknem hiánytalan egyesülésének örömünnepe. (Csupán a bolgárok duzzogtak egymagukban, ők tudják, miért.) Az egymás testvéri jobbját évszázadokon át kereső délszláv népeknek első ízben most adódott alkalmuk közelebbről is szemügyre venni egymást.
Volt mit látniuk.
Elsőül önnön kisebb nyelvjárási különbségeikre figyeltek föl. (A szerbek első benyomása az volt, hogy a macedónok tulajdonképpen dél-szerbiai szerbek; e lingvisztikai félrehallásukat a macedónok imperialista hódításként értelmezték. S a többi.) Kiderült továbbá, hogy a szerbek, a horvátok és a szlovének tő- és farszomszédságában nem-délszláv etnikumú kisebbségek is tanyáznak az új államalakulat egzotikus vidékein: albánok, törökök, németek és magyarok; zsidók, olaszok, cincárok és örmények; szlovákok, románok, ruszinok és cigányok; csehek, románul beszélő vlachok és orosz emigránsok. (Módosabb belgrádi családoknál előadódott egy-két francia guvernánt is.) Nevezett népességkategóriákban bőven akadt katolikus, pravoszláv, mohamedán és izraelita hitű; olyan polgár, aki falta a svarglit és a töpörtyűt, és olyan is, aki nem szenvedhette a sertéshúst; akadt e forgatagban egynejű gentleman, de többnejű is; lóra termett haragos katona és talajmegmunkálással foglalatoskodó jámbor pór; némasági fogadalmat tett karthauzi szerzetes és lelki elfojtásait kissé szabadjára engedő üvöltő dervis.
A második világégés után egy Josip Broz nevű szervezett vasmunkás kifundálta a testvériség-egység utópikus eszméjét, és működött a versailles-i államközösség, ám halála után bekövetkezett a krach. Csak idő kérdése volt a kalasnyikov-géppisztotyok szabadpiaci áron való behozatala. Mert akinek a maga portáján volt fegyvergyára, gondtalanul hajtotta nyugovóra a fejét, akinek nem volt, álmatlanul hallgatta az éj neszeit. És behozott.
Ne higgyünk a szóbeszédnek. Csak felületes szemlélő találhatja úgy, hogy a horvát fegyverügyletnek nemzeti színezete van.
A kommunista szerb államférfiak és a kommunista szerb hadseregtábornokok pikáns vadházassága (lásd: A gyakorló orvos enciklopédiájában: homoerotikus örömök; az angol-magyar szótárban: milltary love; József Attila versében: Az ember végül homokos…*) csak avatatlanokat ért váratlanul. A JKSZ KB mindenkori irányelvei és a JNH mindenkori kaszárnyai napiparancsai mindig is egyazon metafizikai elmélyültségről tanúskodtak. Arról nevezetesen, hogy az okoskodásra hajlamos, eszmeileg ingatag párttagokat és a szúrós kincstári kelmékbe bújtatott, parancsszóra nem pattanó civileket államérdekből szüntelenül fegyelmezni kell. Párton belül eszmei eszközökkel (demokratikus centralizmus, munkahelyről való kirúgatás), kaszárnyaudvaron testészeti ráhatással (díszőrség, klozettpucolás, áristom). Általános útmutatás: minden hülye civilt, lett légyen párttag, párton kívüli, növényevő vagy énektanár – ha okvetetlenkedik, ha aggályoskodik, s a hatósági közeg második felszólítására sem hajlandó négykézlábra ereszkedve panaszosan bégetni – gumibot igénybevételével jobb belátásra kell serkenteni. (Csak a fejit, hogy meg ne sántuljon.)
A Jugoszláv Néphadsereg vezérkarának mai mozgolódása horvátországi és szlovéniai kilátókról alátekintve szerb nemzetpolitikai érdekek megnyilatkozásának látszik, ez azonban csupán a vízfelszín csalóka játéka. A hadsereg vezetősége a bolsevik állammodellt igyekszik restaurálni, s igen éleslátóan a szerb állam irányítóiban ismerte fel természetes szövetségeseit.
Minden mai bánatunk forrását a versailles-i békekötést fegyverletétel pecsételte meg. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy újabb hasonló pecsételés esedékes.
A balkáni politikai kultúra kiismerhetetlen játékszabályai szerint.
* József Attila: Reménytelenül
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Egy illúzió múltja
Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >
Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét
„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >
Reagálás A szakma becsülete című írásra
Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >
A város hangulatának megörzése nem kérdés
„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >
Vargabetű
„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >
Az eurómilliós botránylista
„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >
Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye
A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >
Ne ítélkezzünk előre!
Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >
Nem rosszak, csak naívak
Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >
A "biodekor" listáról
„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >
Kár a bélyegért!
„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >
Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?
"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >