2019. október 16. Szerda
Ma Gál, Margit, Hedvig névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Tisztelt Bódis Gábor!

Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számá­ban közölt vezércikkének néhány mondatára. >

Tovább

Pornó anziksz

Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pe­dig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >

Tovább

Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért

A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >

Tovább

Tanmesék felnőtteknek

Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >

Tovább

Csetnikek és usztasák

MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >

Tovább

Két kezünket összetéve…

Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >

Tovább

Szárnyát vagy combját?

Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >

Tovább

It's toasted

Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >

Tovább

Tisztelt Ágoston András!

Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyál­talán levelére, amelynek felszólító hangne­me – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >

Tovább

Pásztornak, Végelnek egy a hangja

A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >

Tovább

Lelkierő és türelem

Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >

Tovább

Egy gombóc mennyország

A minap egy idős hölgy toppant be a mézüzletbe. Nézegette az árut, vásárolt is ezt azt, >

Tovább

Asszimiláció

Mirnics Károly
Asszimiláció
Brendan Monroe: Asszimiláció (2007)

Az utóbbi öt évben hisztérikus fé­lelem tartja rabságában a szerb népet. Amióta arról van szó, hogyan fog ala­kulni az ország és az állam sorsa, a téboly egyre fokozódik. Mi lesz, ha konföderáció lesz?

Mi lesz, ha szétesik részeire az ország? Mely részeire? Me­lyek is a részei? Egyáltalán, vannak-e részei? És melyek a mi részeink? Most már nemcsak a szerb állam hivatalban levő, nacionalizmussal áthatott kom­munista politikusai, nemcsak a külön­böző pártok vezérkara vesz részt ebben a hangszerelt muzsikában, hanem jó­szerint az egész szerb intelligencia is – ezzel is hátat fordítva igazi társadalmi hivatásának.

S mi ennek a hangszerelt zenének vagy inkább kakofóniának a vezérmotí­vuma, melódiája?

A rémület, a téboly, a hisztériás őrület vezérszólama: „Nem fogjuk megengedni, hogy akár egy szerb is nemzeti kisebbségi sorsba kerüljön”. Megdöbbentő... Még a testvérnép álla­mában sem? Ott a legkevésbé.

S itt álljunk meg és időzzünk el hosszabban. Ha olyan jól meg volt oldva (ez pontatlan kifejezés! – ha szo­cialista, önigazgatású, demokratikus és nem tudom, még milyen államunkban volt a világon a legjobban megoldva – ez a helyes kifejezés!) a nemzetiségek helyzete, akkor miért ez a nagy ricsaj, ez a szűkölő félelem, egymás ijesztge­tése a nemzetiségi sors elviselhetetlen kínjaival. Talán csak hihetünk eddigi világraszóló tapasztalatainknak, legjobb megoldásainknak. Hiszen államalkotó nemzeteink fennen hirdetett véleménye szerint a kisebbségi sors semmiben sem különbözött a többségi nép hely­zetétől. Ha egyesek mégsem így gon­dolták, hanem nagyon is jól tudták, hogy mekkora veszélyekkel terhes sors volt a nemzetiségi sors, akkor miért kellett félrevezetnünk az egész világot. A legtökéletesebb szocialista társadal­mi modell népszerűsítése érdekében? Ez a propaganda nem sokat lendített rajta.

Vagy a nemzetiségeket akarták megkímélni attól, hogy felismerjék ön­nön helyzetüket? El akarták altatni éberségüket, hogy ne vegyék észre az ellenük irányuló manipulációt és intéz­kedéseket?

Benne vagyunk az ördögi körben! És benne van mindenki ebben az ör­dögi körben,.aki a nemzetiségi kérdést kizárólag katonapolitikai elvekből vezeti le, katonai érdemekből, nyereményből, szerzeményből; aki hódításaiból kiin­dulva magyarázza, vagyis egyedül az állami erőszak keretében képes gon­dolkodni. Ne játsszuk meg a naivat, mintha nem tudnánk... A nemzetiségi kérdés megoldásán mindmáig nem ér­tettek semmi mást, mint a nemzetisé­gek állami tulajdonba vételét és az államalkotó nép által való kisajátítását. A nemzetiségek az államalkotó nép tulajdonát képezték. Nem kell tehát sokáig kutakodnunk „közös” történel­münk berkeiben, hogy meglássuk, honnan ered a mai félelem a kisebbsé­gi sorssal szemben. A rossz lelkiisme­ret beszél „belőlünk”. Ahelyett, hogy beismernék, milyen politikát folytattak a nemzetiségekkel szemben, most at­tól félnek, hogy többé nemcsak ural­kodó nép, de esetleg kisebbség is lehetnek. A saját eddigi gyakorlatuktól félnek. Ebben a politikai megközelítés­ben nincs éppenséggel semmilyen er­kölcs, mert még mindig ahhoz tartjuk magunkat, hogy én szeretek mindenkit meglovagolni, de engem aztán ne lo­vagoljon meg senki.

Még mindig benne vagyunk (s ez alkalommal nemcsak ők, de velük együtt mi is) az ördögi körben: a kato­napolitikai észjárásból, az állami erő­szak sokoldalú használatából nem en­gedünk egy picit sem, nem tágítunk az uralkodni vágyó pozícióinkból.

Valóban, ha benne maradunk – benne maradnak – ebben a körforga­tagban, nem is lehet másként gondol­kodni. Ha „én teremtettem meg” a katonapolitikai keretet (a szilárd hatá­rokat), ha „én” biztosítom az állami erőszakot, akkor jogom van azt tenni, amit akarok. Másnak nem adok jogot ahhoz, hogy népemből akár egy em­ber is kisebbségi, vagyis asszimilálható sorsba kerüljön. A határt idébb tesszük, a határt odébb tesszük, de szerb ember kisebbségi sorsba nem kerül­het. Mindaddig, amíg a határt (legyen az akár belső határ is) eddig vagy addig akarják kitolni, de ugyanakkor azt bizonygatják, hogy ilyen vagy olyan „európai” kisebbségi jogokat fognak biztosítani azoknak, akik ilyen sorsba kerülnek, mellébeszélnek. Nem csoda hát, hogy még a délszláv nemzetek között is az tapasztalható, hogy senki senkinek nem hisz, az efféle észjárás ugyanis csak álcázza az igazi célokat.

Ezek a „népképviselők” tudják, valóban értik, felfogják azt, hogy mi is az az Európa? Ezek a „népképviselők” va­lóban be .akarnak juttatni bennünket Európába? Egyáltalán, érdekli őket Európa? Messziről jött ember mondhat, amit akar. A valódi akarat még olyan messze van Európától! A valódi érdek még nem az európai közös házhoz kötődik; még csak át sem lépi a saját viskója előtti kis pocsolyát.

Európa nem lehet, nem is lesz soha a tiszta nemzeti államok közössége. Ilyen Európát valóban csak katonapolitikai észjárással lehet elképzelni és lehetne létrehozni. Úgy látszik, mi csak így tudunk gondolkodni. De Európa lehet a kis népek és nagy népek, többségek és kisebbségek közös és szabad hazája is, éppen azáltal, hal népvezéreink lemondanak arról a katonai keretről, amely nélkül az asszimiláció értelmét veszti.

Én azt hiszem, hogy mi még mindig úgy félünk és rettegünk Európától, mint az ördög a kereszttől.

Mi ugyan „változatosan” kezdtünk beszélni az utóbbi időben a politikai közéletben. De minden mondatunk régi, lehetőleg, katonai játékok képzetéhez kapcsolódik; katonai ihletésű; a harcos mitológiában gyökerezik. Amíg katonásdival akarják irányítani az itteni folyamatokat, addig itt valóban rettegni kell attól, hogy valaki nemzetiségi kisebbségi sorsba kerül; addig a jövő itt nagyon bizonytalan; addig itt nemzetiségként nem lehet tartósan fönnmaradni. A dicső, harcos érdemekre, katonai fegyvertényekre való hivatkozás, amely még mindig velejéig áthatja a szerb társadalmat (s mint értékrendszer, mondavilág, viselkedésminta jele­nik meg a közéletben és köztudatban), továbbra is a nemzetiségek erőszakos asszimilációját eredményezheti. Ennek

a politikának a következményeit jól is­merjük: az utóbbi évtizedek során olyan tömegesen asszimilálódott réteg jött létre, amely az egyetemes magyar­sággal, sőt a tulajdon kisebbségi szár­mazásával is szembehelyezkedik. Ma­gatartása rendkívül erőszakos és ellen­séges mindennel szemben, ami magyar (magyarnak lenni nem ér semmit, mert a magyaroknak nincsenek még nemzeti nagyjaik sem; Magyarorszá­gon, ami van, az csak lekicsinylő jelzővel minősíthető, másrészt „mi” olyan

„okosak” vagyunk, hogy még a cső végén levő lyuk is a mi találmányunk; a származása iránt egyenesen megvető, és dühös, ha emlékeztetik rá. Ezen a magatartásmintán nem kell csodálkozni. A történelem számtalan változatban ismeri. Az önmagától és múltjától menekülő vakbuzgóság effektusát ismerték és tudatosan nevelték az uralkodás és hatalom mesterei a múltban is. Mi csak felújítottuk és kor­szerűsítettük a janicsár-idomítás mód­szereit. Az önmegtagadó magatartás élét bizonyos mértékig tompította a hivatalos párt frazeológiája, proletár in­ternacionalista ideológiája („testvéri­ség-egység”). Azonban ez a tompítás sohasem érződött ott, ahol esetleg je­lenthetett volna valamit: a mindennapi életben. Ez csak értekezleteken han­goztatott, gyűléseken meghirdetett „testvériség-egység” volt. Ám ha a fel­tétlen behódolás megtörtént, akkor nem volt baj. Formálhattad már te is a közvéleményt. Ellenben ha megőrizted nemzetiségi „énedet”, akkor a sorom­pók lezárultak körülötted. Magadba húzódhattál és szégyellhetted maga­dat, hogy nem érted „közös valósá­gunk” lényegét.

Az asszimiláció másik formája, a tömegesen vállalt önkéntes beolvadás, a manipulált szocializmus találmánya. Minden törekvés és ellenállás már úgyis hiábavaló. Ez az asszimilálódott réteg, ha nem is közvetlenül agresszív, ha nem is ellenséges mindennel szem­ben, ami magyar, de nem is rokonsá­got és eredetet megőrző; a magyar gyökerekkel szemben tartalmatlanul közömbös; Magyarországgal szemben az idegen turista érdeklődését színleli, aki az életben egyszer-kétszer megláto­gatja „ezt az országot” is. Nemzetiségi eredetét és rokonságát nem tagadja, de már gyermekének nem kívánja a kisebbségi sorsot. Gyermekét, ha nem is serkenti a beolvadásra, azért elnézi elsodródását a kisebbségi közösségtől. Hajlandó még néha-néha találkozni magyar barátaival, magyar rokonait rendszeresen látogatja, de ezen kívül itt már semmi más magyar kapcsolata nincs; az egyetemes magyar kultúra és közélet iránt már semmi érdeklődése sincs. Az érdeklődés egyre jobban a délszláv népek életére terelődik át; a családban kizárólag a délszláv népek közéleti személyiségei és történelmi nagyjai ismertek.

Ezekről a viszonytípusokról úgy kell beszélni, mint amilyenek azok a való­ságban. Végveszélybe sodorják az egész, még megmaradt magyar nem­zeti kisebbséget, gyengítik az egyete­mes magyarság létezésének a felté­teleit.

Ha idáig leleplező erővel írtunk egy előző korszak romboló hatásáról, s ezzel is elméleti támaszt adtunk a ma­gyarság társadalmi önszerveződéséhez, ez mégis kevésnek bizonyulhat a meg­maradás vállalásához.

Azután, hogy megtörténik a lesújtó múlt kérlelhetetlen bírálata, szükséges a cselekvőképes önálló gondolkodás, az erkölcsi bátorság és önérzetes tar­tás kialakítása. Ez hiányzik legjobban a kisebbségi életben.

A magyar nemzeti kisebbséget csak az újonnan megfogalmazódó társadal­mi célok és a polgárosodás segíthetik a megmaradásában. Az egész eddigi gazdasági, politikai és ideológiai rend­szer lebontása nélkül eredményt nem érhetünk el. A magyar nemzeti kisebb­ség társadalmi önszerveződését csak az új, polgárosodó társadalom, az új gazdasági és politikai-ideológiai célok melletti kiállás teheti eredményessé.

S végül, a polgárosodás új, európai folyamatai az asszimilációt természetes keretek közé fogják szorítani. Ez ellen már nem lehet tenni semmit. A termé­szetes asszimilációnak a szép példáit láthatjuk már ma is számos szellemi munkás és művész vegyes házasságában. Ezekben mind a két kulturális hatás teljesen egyenrangú és kifejezés­re jut. A gyerekeket is így nevelik: majd ők döntik el, hogy mik akarnak lenni. Még abban az esetben is, ha választásuk nem a magyarra esik, ma­gatartásuk sohasem ellenséges vele szemben, hanem megértő, együttmű­ködő, eredetét nem elkendőző; a ki­sebbségi jogok mellett is bátran kiálló magatartás.

Ha majd megerősödnek a polgáro­sodás folyamatai a termelésben és a kereskedelemben, a magyar nemzeti és kisebbségi kultúra értékei és a ma­gyar nyelvismeret jelentős térhez jut­hat. Ha lesznek magyar vállalkozók a termelésben és a kereskedelemben, sokkal többet tehetnek a magyarság megtartásáért, mint a különböző párt­dokumentumok.

Az európai „közös házban” az or­szághatárok fokozatosan elveszítik je­lentőségüket Ebben a közös házban helyet kapnak majd az igazi internacio­nalista civilizációs és kulturális folya­matok. Határoktól függetlenedő regio­nális integrációk és vonzáskörzetek fognak kialakulni. Ezek a nemzetközi civilizációs és kulturális folyamatok új dominanciához is vezethetnek? Minden bizonnyal. Akinek vonzóbb és fejlet­tebb civilizációs és kulturális értékei vannak, ezekkel „áttör” majd minden országhatárt. Ettől a dominanciától kell félni? Ettől a dominanciától csak annak kell félnie, aki a katonai logika és a hősi múlt kategóriáiban gondolkodik, és legszívesebben mást sem tenne, csak az államhatárokat igazítaná ki a maga javára.

A dolgoknak nem az a lényege, hogy ki került, vagy ki van kisebbségi sorsban, hanem az, hogy mindenki egyenlő emberi és kollektív jogokat és lehetőségeket élvezzen Európában.

1990. december 12.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy illúzió múltja

Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >

Tovább

Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét

„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >

Tovább

Reagálás A szakma becsülete című írásra

Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >

Tovább

A város hangulatának megörzése nem kérdés

„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >

Tovább

Vargabetű

„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >

Tovább

Az eurómilliós botránylista

„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >

Tovább

Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye

A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >

Tovább

Ne ítélkezzünk előre!

Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >

Tovább

Nem rosszak, csak naívak

Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >

Tovább

A "biodekor" listáról

„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >

Tovább

Kár a bélyegért!

„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >

Tovább

Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?

"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >

Tovább