Ma Olivér névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Tisztelt Bódis Gábor!
Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számában közölt vezércikkének néhány mondatára. >
Pornó anziksz
Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pedig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >
Csetnikek és usztasák
MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >
Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért
A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >
Tanmesék felnőtteknek
Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >
Két kezünket összetéve…
Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >
Szárnyát vagy combját?
Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >
It's toasted
Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >
Isten éltesse, Tanár úr!
Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készületlenül, soha nem >
Tisztelt Ágoston András!
Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyáltalán levelére, amelynek felszólító hangneme – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >
Pásztornak, Végelnek egy a hangja
A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >
Lelkierő és türelem
Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >
Isten éltesse, Tanár úr!
Alkalmi beszélgetés dr. Szeli Istvánnal
Blaskó Márta
Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készületlenül, soha nem olvasott fel, mindig az épp arra az órára elkészített anyagot adta elő, hozzátéve, hogy hol lehet még ennek utánanézni. Ha azt hallom, hogy valaki előad, nekem mindig a tanár úr jut eszembe. Meg az jut eszembe, hogy amikor, egyetlenegyszer, a tanár úr bejött, és mi csak azt éreztük, hogy nem olyan gördülékeny minden, mint azelőtt, felkelt és elnézést kért, hogy nem tudja megtartani az előadást. A Szeli”, tőlünk, harmadévesektől! Csöndben és zavartan tudomásul vettük. Csak most tudom, hogy ehhez mekkora lelkiismeret és erő kellett, hogy „a Szeli”, aki a XIX. század irodalmából bárhogy előadhatott volna, s mi zöldfülűek észre sem vettük volna, hogy „nincs formában”, mégis megtette azt, hogy nem ereszkedett önmaga mércéi alá!
Mostanában köszönthetjük majd a tanár urat 70. születésnapja alkalmából. De a beszélgetés nemcsak ezért készült.
– Tanár úr legutóbbi kötete, A hosszú útnak pora... nemcsak a múltról szól, hanem a jelennek is. A történetírás és a történelemtudomány ma egybefolyik, talán nem véletlenül?
– A történelem az, ami visszavonhatatlanul lezajlott és csak egyféleképpen. A történelem a tények története, az, amit nem lehet megmásítani, ami befejezett és visszavonhatatlan. A történelemtudomány megpróbálja ezt a véglegesen lezárt múltat megvilágítani a maga objektív eszközeivel. A történetírás azonban sok mindentől függ és nagyon sok tényező befolyásolja. Én úgy fogom fel, hogy a történelem maga a múlt valósága, a történettudomány az ember tudata erről a valóságról, a történetírás pedig e tudat tükröztetése, tehát egyéni interpretáció.
– Pedig napjainkban is éppen az folyik, a történetem átírása!
– Az emberi szűklátókörűség, önkény és értelmetlenség megnyilvánulása ez, ami körülvesz bennünket Sajnos. A tények beszéde egyre halkabb. Én azokat próbáltam megszólaltatni e könyvemben. Ha már a történelmet nem lehet teljesen rekonstruálni, akkor legalább ahhoz tartsuk magunkat, amit a tudomány kétségtelenül tisztázott.
Én irodalom- és művelődéstörténettel foglalkoztam mindmáig. Ezen a téren is sok a deformáció. Sajnos napjainkban is, amikor pedig azt mondjuk, hogy felülvizsgáljuk a tudományban is jelentkező ideológiai torzításokat. Ennek ellenére, azt kell mondani, hogy ez nem sikerült, úgy egészében véve. Van egy illetlen köznapi szavunk: a túllihegés. Igyekezetünkben, hogy tévedéseinket helyrehozzuk, olykor túllövünk a célon. Néha az az érzésem, hogy például magát az ideológiai kényszerek elleni tiltakozást avatjuk egyfajta ideológiává. Vagy hogy most mindent át kell értékelnünk, újra kell kezdenünk.
– Mire érti ezt tanár úr, hogy a kommunista múltban is voltak pozitív eredmények a tudományban?
– Nem, nem arra gondolok. Csak éppen nem lenne helyes a múltat úgy egészében véve lesöpörni az asztalról, semmisnek tekinteni, mindent megtagadni. Abból megint csak egyoldalúság születik. Ebből már volt részünk. Az objektivitás az, amire én hivatkozom a történelemtudományban. A kellő mértéktartás.
– Az objektivitás a jelenben is hiánycikk.
– Sajnos, hiányzik a jelenben is, s ebből az igazságtalanságok hosszú sora keletkezik. Nem szeretnék személyes példákat felhozni, de különösen az utóbbi néhány évben, gyakran tapasztalhattam egykori tevékenységemnek olyan megítélését, hogy az sokszor megalkuvó, kiegyező tendenciákat hordozott magában. Főleg 1989-ben jelentek meg ilyen cikkek. A nyelvművelés bizonyos régebbi formáiról például olyan vélemények is elhangzottak, hogy azok nemcsak elvetendők, hanem egyenesen károsak is voltak a múltban. De a Hungarológiai Intézetben végzett munkámról is akadt ilyen vélemény. Ezt az akkori munkásságomat az akkori rezsim részben elfogadta, részben tolerálta, sőt elismerte. Nem látott benne sok kivetnivalót. És most azt hallom vissza, hogy ez kokettálás volt a rezsimmel, megalkuvás, kézfogás és békülés az akkori hatalommal. Ez kellemetlenül érinti az embert, mert én úgy éltem le ezt a hetven esztendőt, abban a tudatban, hogy azért mégsem múlt el ennyire hiábavalóan és feleslegesen. Még ha félsikerrel is, de valamit talán mégis produkáltam.
– A tanár úr nevéhez igen sok tevékenység beindítása fűződik, és igen sok műfajhoz nyúlt avatott kézzel.
– Nyilván nem alaptalanul bíztak meg annyi esetben vezetéssel, de a „pozíciókban” sokan mást láttak! Mostanában ezért nem is szeretek a nyilvánosság elé lépni.
– Kevés az univerzális tanáregyéniség az egyetemen, aki az előírtakon kívül többet is ad a hallgatóknak. Miért?
– Az univerzális jellege a munkámnak a helyzetből adódott. Induláskor jó néhány tárgyra nem volt tanár az egyetemen. Hiányzott a folklorista, a művelődéstörténész stb. Tehát bele kellett ásni magam sok új területbe. Nem vagyok nyelvész, de például a nyelvújítással, a nyelvi mozgalmak történetével is bőven foglalkoztam, mert ez az irodalomtörténet s az egyetemes művelődés tartozéka is. Így voltam még sok mindennel, amiből szubjektíve az az érzésem támadt, hogy nem vagyok semminek a szakértője, de mindenhez értek egy kicsit. Nem hiszem, hogy ez a felsőfokú oktatásban ideális tanártípus lenne. Persze vannak előnyei is az ilyen munkásságnak. Többfelé nyílik az ember szeme, nagyobb a horizont előtte, szemben a szűk szaktudomány emberével, aki csak egy irányban lát. Talán épp ez volt az oka, hogy nem tartottam életemben egyetlen olyan órát sem, amire nem készültem volna fel, gondos jegyzetekkel, a vonatkozó irodalom feltüntetésével, egyszóval, felszereltem úgy, ahogy ezen a szinten elvárták az embertől. Az egyetemen eltöltött több mint húsz esztendő alatt sok mindennel foglalkoztam, még módszertant is előadtam, stilisztikát, műfajelméletet, esztétikát, s persze irodalomtörténetet. Sinkó halála után át kellett venni a felvilágosodás és a romantika korszakát, addig főleg elmélettel foglalkoztam. A mi helyzetünk olyan volt, ami arra kényszerített, hogy egy kicsit mindenesek legyünk. Szerencsésebb tájakon, boldogabb vidékeken a szó legteljesebb értelmében szakszerűen foglalkozhatnak tárgyukkal az emberek. Nekünk menet közben kellett a tudományokat magunkra szedni. Talán szerencsésebb ez a mai nemzedék, mert beleáshatja magát egy szűkebb területbe, és így szakmailag többet tud produkálni, mint mi akkor, amikor tényleg mindennel kellett foglalkoznunk. De talán ennek is voltak előnyei, és lehet, hogy ez az embertípus több haszonnal működhetett, mint a szaktudománnyal elsáncolt ember.
– Van-e utód?
– Igen, örülök, hogy itt igen tehetséges fiatalemberek vannak, akik megállják a helyüket. Énvelem a Tanszék már csak a saját múltját tudja mérni, amit ugyan nem lehet mindig kirakatba tenni, de aminek megvolt a maga szépsége, a maga küzdelmes és eredményes múltja is.
– Köszönöm szépen, tanár úr az alkalmi beszélgetést.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Egy illúzió múltja
Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >
Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét
„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >
Reagálás A szakma becsülete című írásra
Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >
A város hangulatának megörzése nem kérdés
„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >
Vargabetű
„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >
Az eurómilliós botránylista
„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >
Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye
A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >
Ne ítélkezzünk előre!
Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >
Nem rosszak, csak naívak
Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >
A "biodekor" listáról
„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >
Kár a bélyegért!
„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >
Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?
"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >