2020. július 5. vasárnap
Ma Emese, Sarolta, Antal névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Nincs visszaút

Amíg a hadsereg saját szétesését leplezi, a Nyugat megszeppen, Milošević pedig hadvezért játszik

Bódis Gábor
Bódis Gábor

Amikor ezeket a sorokat az Önök rendelkezésére bocsátom, a közelgő megnyugvás mele­ge önt el.

Mindezen endokrinális folyamat kiváltó tényezője az a már magában véve is nagyszerű hír, hogy szeretett vezérünk, aki azt mondta, hogy senki sem verheti a népet, egyedül csak ő, ellátogatott Aradacra. Önök most nyitván azon töprengenek, hogy miért történelmi ez a pillanat. Hát elárulom: Milošević elvtárs, dedinjei lakos, annak ellenére, hogy nem kapott behívót, megjelent a tartalékosok bánsági csúcstalálkozóján, ahol a huszárok ereiben nem felpálinkázott vér folyik, hanem lüktető hazafiság.

Erről a – mint említettem – magában véve is nagyszerű eseményről nem akart lemaradni a tartomány sírásójaként ismert délceg dalia, aki a svájci gárdából csak azért maradt ki, mert ott még nem differenciáltak (a 160 centiméternél ala­csonyabbakat). Nos, mindannyiunk főszer­kesztője megunta a tollforgatók csatasor­ba állításának gyötrelmes és sok tekin­tetben az osztályellenség cselekedeteként kimutatható intellektuális tevékenykedését, és csatlakozott értelmi nagyapjához, a Szerb Nép Nagy Manitujához.

Ez utóbbi, kinek nevét hiába számon ki nem ejtem, szintén megelégelte az itthoni handabandát meg a külföldi fúrásokat, és bejelentette, hogy a világ legsanyarúbb sorsban élő nemzete készülődhet: ütött az óra. Itt az idő, most vagy soha, a békét megőrizni megyünk oda. Ahova a madár se jár.

A naprendszer legüldözöttebb hősei, akiken a népirtás megbocsáthatatlan bű­nét végrehajtották Szentendrétől a Broadwayig, fegyvert ragadtak, hogy megvédjék a békét. Mert az különben olyan védte­len.

Emiatt a halaszthatatlan nemzetközi tevékenysége miatt a Szerb Nép Egyetlen Fia, Aki Büszke és Hajthatatlan, fölöslegesnek tartotta elutazni Brioni szige­tére, mely egykor a Monarchia büszkesé­ge, majd a Marsall gyümölcsöskertje volt. Tudva tudjuk, hogy a Monarchia csupáncsak a Nagy és Rettenhetetlen Nemzet elnyomása céljából létezett, s csak nem engedheti meg magának ugyanez a Nagy és Rettenhetetlen Nem­zet Még Nagyobb Fia, hogy ott holmi európai miniszterekkel tárgyaljon. Mit is szólna ehhez a Népe? Olyanokkal cse­resznyézni egy tálból, akik hajdanában-danában kézzel ették a húst, amíg a Világ Legüldözöttebb Nemzete arany eszcájggal és égnek álló kisujjal falatozott a bivalycombból. (És most, kérem, tartóz­kodjanak a megjegyzésektől, hogy az eszcájg a Kohnéktól származott – el. Mintha nem is hallottam volna.)

Nos, vezérünk, fáradtságot nem saj­nálva, nem utazott el Brioni usztasa szigetére, hanem Aradacon tartott dísz­szemlét. Mert a mi Területvédelmünk mindeneknél nagyobb. Sőt a szerepe is. A „mi” területünknek ugyanis nincs hatá­ra. Ahol „mi” egyszer megfordultunk – a sírunkban vagy a kocsmában – az a mienk. Tudja ezt a Nemzet apraja és nagyja. Ezért is elvetendők azok a se­lyemfiúkra jellemző fintorok, amelyek vajdánk, Vojislav, a Šešelj képviselőházi bevonulását kísérték. Engedtessék meg, neki ott a helye. Meg a szlavóniai, bara­nyai, krajinai, szentendrei, azerbajdzsáni, tanganyikai és minden más olyan fron­ton, ahol a Nemzetet üldözik. És csak átmeneti gyöngeségnek nyilvánítható, hogy a vajda URH-n azt üzente a napok­ban: „Povlačite se, popušili smo!”, avagy szabad magyar fordításban: „Vonuljatok vissza, ráfáztunk!”.

Ezt a felszólítást egyesek olyan komo­lyan vették, hogy autóbuszokkal Vajdaságba szállítják az „üldözötteket”, akik nem a vajda elől menekülnek, hanem az „usztasa” hatalom elől. Mert az végzi a népirtást. Ennek áldozatai pedig a volt tartományban telepednek le.

Szerencsére ilyen szándékukról még nem nyilatkoztak azok a mozdonyszőke „németek”, akik Magyarországon keresz­tül tízezer számra vonulnak át hazánk büszkébb felén. Még ilyen polgárháborús időkben sem állom ki, hogy ezzel kap­csolatban ne mondjam el azt a viccet, ami – teljesen véletlenül – éppen most jutott eszembe.

A halálos ágyán fekvő Kohn bácsit a rabbi megkérdezi, hogy mi lenne az utolsó kívánsága.

– Az, hogy a kínaiak szállják meg Magyarországot – hangzik a válasz.

– Elég meglepő kívánság. És mi lenne a másik? – kérdezi a rabbi.

– Hogy vonuljanak vissza!

– De hát, mi ennek az értelme?

– Az, hogy kétszer vonulnak át a Szovjetunión.

Még mondja valaki, hogy nincs visszaút.

1991. július 10.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„le tudtad-e írni e leírhatatlan érzést”

A nagyszabású formátlanságban megtalálni azt a bizonyos minimális, legkisebbre redukált formát, aminek viszont pontos jelentése és >

Tovább

Egy lovasszobor története

Ne pazaroljátok rájuk, mármint (az albánokra) a lőszert, karókkal verjétek őket agyon, adta ki a parancsot >

Tovább

A széplelkek apokalipszise

Kezdek félni a “bátraktól,” azoktól a farizeus írástudóktól, akik a páholyban ülve másokat küldenek harcba, miközben >

Tovább

Mennyire „történelmi” a VMSZ választási sikere?

Egy szabadnak és tisztességesnek távolról sem mondható, bojkott által övezett választáson sikerült a VMSZ-nek hatalmi pozícióból, >

Tovább

Amikor a kakas korán kukorékol

Mindez megerősíti, hogy a háború utáni legnagyobb választási csalásnak/hamisításnak vagyunk tanúi. Már előre lehetett látni, hogy >

Tovább

Európai hatalmi vákuum

Gyáni Gábor a Nagy Háború utáni amnéziáról beszél, holott a XX. század akkor nyerte el a >

Tovább

Nevidljivi neprijatelj u Kriznom štabu

Sada još više, jer je i broj zaraženih svakim danom sve veći… I dok se zaraza >

Tovább

A hágai matt

Így múlik el a világ dicsősége: Szerbiának és Koszovónak egyedülálló, történelmi esélye adódott volna, hogy ha >

Tovább

Itt minden a párté

Az alattvalói magatartás a kulturális élet minden területén visszaköszön, tehetséges újságírók válnak pályaelhagyóvá, de aki marad, >

Tovább

Churchill, a rasszista

Pár – általában művészileg értéktelen – szobor lerombolásával (vagy megtartásával) semmi sincs elintézve. És akinek mindenekelőtt >

Tovább

A szavazás vesztese a demokrácia

Most már csak abban lehet reménykedni, hogy a „tél” nem fog négy évig tartani… Ehhez azonban >

Tovább

A szabadkai kudarc után

A Napló észak-bácskai tudósítója, jól értesült forrásokra hivatkozva, azt jelentette, hogy Pásztor István a szabadkai fiaskó >

Tovább