2019. november 12. kedd
Ma Jónás, Renátó, Jozafát névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Nincs visszaút

Amíg a hadsereg saját szétesését leplezi, a Nyugat megszeppen, Milošević pedig hadvezért játszik

Bódis Gábor
Bódis Gábor

Amikor ezeket a sorokat az Önök rendelkezésére bocsátom, a közelgő megnyugvás mele­ge önt el.

Mindezen endokrinális folyamat kiváltó tényezője az a már magában véve is nagyszerű hír, hogy szeretett vezérünk, aki azt mondta, hogy senki sem verheti a népet, egyedül csak ő, ellátogatott Aradacra. Önök most nyitván azon töprengenek, hogy miért történelmi ez a pillanat. Hát elárulom: Milošević elvtárs, dedinjei lakos, annak ellenére, hogy nem kapott behívót, megjelent a tartalékosok bánsági csúcstalálkozóján, ahol a huszárok ereiben nem felpálinkázott vér folyik, hanem lüktető hazafiság.

Erről a – mint említettem – magában véve is nagyszerű eseményről nem akart lemaradni a tartomány sírásójaként ismert délceg dalia, aki a svájci gárdából csak azért maradt ki, mert ott még nem differenciáltak (a 160 centiméternél ala­csonyabbakat). Nos, mindannyiunk főszer­kesztője megunta a tollforgatók csatasor­ba állításának gyötrelmes és sok tekin­tetben az osztályellenség cselekedeteként kimutatható intellektuális tevékenykedését, és csatlakozott értelmi nagyapjához, a Szerb Nép Nagy Manitujához.

Ez utóbbi, kinek nevét hiába számon ki nem ejtem, szintén megelégelte az itthoni handabandát meg a külföldi fúrásokat, és bejelentette, hogy a világ legsanyarúbb sorsban élő nemzete készülődhet: ütött az óra. Itt az idő, most vagy soha, a békét megőrizni megyünk oda. Ahova a madár se jár.

A naprendszer legüldözöttebb hősei, akiken a népirtás megbocsáthatatlan bű­nét végrehajtották Szentendrétől a Broadwayig, fegyvert ragadtak, hogy megvédjék a békét. Mert az különben olyan védte­len.

Emiatt a halaszthatatlan nemzetközi tevékenysége miatt a Szerb Nép Egyetlen Fia, Aki Büszke és Hajthatatlan, fölöslegesnek tartotta elutazni Brioni szige­tére, mely egykor a Monarchia büszkesé­ge, majd a Marsall gyümölcsöskertje volt. Tudva tudjuk, hogy a Monarchia csupáncsak a Nagy és Rettenhetetlen Nemzet elnyomása céljából létezett, s csak nem engedheti meg magának ugyanez a Nagy és Rettenhetetlen Nem­zet Még Nagyobb Fia, hogy ott holmi európai miniszterekkel tárgyaljon. Mit is szólna ehhez a Népe? Olyanokkal cse­resznyézni egy tálból, akik hajdanában-danában kézzel ették a húst, amíg a Világ Legüldözöttebb Nemzete arany eszcájggal és égnek álló kisujjal falatozott a bivalycombból. (És most, kérem, tartóz­kodjanak a megjegyzésektől, hogy az eszcájg a Kohnéktól származott – el. Mintha nem is hallottam volna.)

Nos, vezérünk, fáradtságot nem saj­nálva, nem utazott el Brioni usztasa szigetére, hanem Aradacon tartott dísz­szemlét. Mert a mi Területvédelmünk mindeneknél nagyobb. Sőt a szerepe is. A „mi” területünknek ugyanis nincs hatá­ra. Ahol „mi” egyszer megfordultunk – a sírunkban vagy a kocsmában – az a mienk. Tudja ezt a Nemzet apraja és nagyja. Ezért is elvetendők azok a se­lyemfiúkra jellemző fintorok, amelyek vajdánk, Vojislav, a Šešelj képviselőházi bevonulását kísérték. Engedtessék meg, neki ott a helye. Meg a szlavóniai, bara­nyai, krajinai, szentendrei, azerbajdzsáni, tanganyikai és minden más olyan fron­ton, ahol a Nemzetet üldözik. És csak átmeneti gyöngeségnek nyilvánítható, hogy a vajda URH-n azt üzente a napok­ban: „Povlačite se, popušili smo!”, avagy szabad magyar fordításban: „Vonuljatok vissza, ráfáztunk!”.

Ezt a felszólítást egyesek olyan komo­lyan vették, hogy autóbuszokkal Vajdaságba szállítják az „üldözötteket”, akik nem a vajda elől menekülnek, hanem az „usztasa” hatalom elől. Mert az végzi a népirtást. Ennek áldozatai pedig a volt tartományban telepednek le.

Szerencsére ilyen szándékukról még nem nyilatkoztak azok a mozdonyszőke „németek”, akik Magyarországon keresz­tül tízezer számra vonulnak át hazánk büszkébb felén. Még ilyen polgárháborús időkben sem állom ki, hogy ezzel kap­csolatban ne mondjam el azt a viccet, ami – teljesen véletlenül – éppen most jutott eszembe.

A halálos ágyán fekvő Kohn bácsit a rabbi megkérdezi, hogy mi lenne az utolsó kívánsága.

– Az, hogy a kínaiak szállják meg Magyarországot – hangzik a válasz.

– Elég meglepő kívánság. És mi lenne a másik? – kérdezi a rabbi.

– Hogy vonuljanak vissza!

– De hát, mi ennek az értelme?

– Az, hogy kétszer vonulnak át a Szovjetunión.

Még mondja valaki, hogy nincs visszaút.

1991. július 10.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább

Orbán és a jobbhorog

„Az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már egy jó ideje sorozatosan arra >

Tovább

Hulló vasak

Akkoriban folyton hullott valami az égből, egészen furcsa dolgokat szórtak ránk. >

Tovább

Átverve és megalázva

Az illető arról nem írt, hogy a ketrecbe zárt városon kívül az Erdogan látogatás más aspektusait >

Tovább

Orban és Victor

Johannis (és Orban) sikerét a következetesség, a lassú, de folyamatos építkezés hozta el, az, hogy kitartottak >

Tovább

„Elmaradt a bocsánatkérés, elmaradt a vagyon-visszaszármaztatás”!

Az MTI azonban arról, hogy Hajnal Jenő konkrétan mit mondott, egy szót nem közöl. Pedig, a >

Tovább

Miért fontos, hogy mi történik a kurdokkal?

Sajnos hozzá kell tennem, hogy „kormányom”, a magyar kormány még csak nem is képmutató: nyíltan és >

Tovább

Hontalan hazafi!

Itt születtem, itt nőttem fel, itt volt az első szerelem, mégis ez egy idegen hely nekem. >

Tovább

Egy írót nem az igazságai jellemeznek, hanem a dilemmái

Manapság főleg a vörös terrort ostorozzák, a fehérnek megbocsájtanak. Ebben az esszében azonban nem ez a >

Tovább

A kép mutatói

Az, hogy berúgott és betépett senkiháziak élvezik a pénzért vásárolt szexet: visszataszító. S az, hogy ezt >

Tovább

Demeter Szilárdnak már megint mindenről a pofozkodás jut eszébe

Mert az Irodalmi Magazin léte arra bizonyíték, hogy az, ami nem feltétlenül értékes, érdekes, szükségszerű, az >

Tovább