Ma Tamás, Péter névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Fegyverek árnyékában
Csíkos Zsuzsa
Mire megkezdődtek a tárgyalások, a polgárháború küszöbére sodródott az ország. Isten tudja, hogy sikerült megmenekülnie. Túléltük valahogy, de nyugodtak nem lehetünk. A háborús pszichózis utolsó három éjszakájának eseményei arra utalnak, hogy a feszültség csillapodása sajnos nemcsak az itthoni bölcsek érdeme. Szerencsére volt egy „őrangyalunk”, de ha majd nem lesz?
A fegyverbeszolgáltatási határidő lejártát már készültségben várta a hadsereg Horvátországban. Az összecsapás elkerülhetetlennek tűnt, főleg, hogy az államelnökségi rendelet megerősítésére ismét összehívták az elnökség ülését, a horvát szábor pedig felesküdött, hogy védeni fogja, ha kell fegyverrel is, a köztársaság szuverenitását. Emiatt a bejelentett Milošević-Tuđman találkozót lemondták, majd pedig Marković kormányelnök (közvetítőként repült csütörtökön éjszaka a fővárosból Zágrábba) követelésére mégis sor került rá. Nyilvánvaló most már, hogy bölcs lépés volt. Nemcsak a szerbiai vezetőséggel való tárgyalások miatt, hanem mert így később részt vehetett a horvát küldöttség azon az államelnökségi ülésen is, amelyen arról kellett dönteni, hogy lesz-e katonai beavatkozás, vagy sem. Elképzelhető, mi zajlott ott (remélhetőleg hamarosan napvilágot látnak a gyorsírói jegyzetek), mert többször is elhagyták az ülést azok, akik úgy érezték, hogy az Államelnökség a militáns változatot sürgeti. Tiltakozásul Ante Marković is távozni kényszerült, holott ő volt az, aki a saját biztonságának a kockáztatásával hívta a horvát vezetést Belgrádba. Tuđman ugyanis arról számolt be neki, hogy a katonai vezetés egy esetleges hatalomátvétel során letartóztatná őt meg Mesićet is. Valószínűleg köze van a kormányfőnek ahhoz is, hogy az amerikai meg az angol nagykövet „figyelmeztették” Jović elnököt, hogy országaik nem néznék jó szemmel, ha a katonaság erőszakot alkalmazna a szlovéniai meg a horvátországi demokráciával szemben.
Az Államelnökség – megint csak a zágrábi beszámolók szerint –, hivatalosan először, elismerte a horvát állam szuverenitását, Veljko Kadijević hadseregtábornok és Borisav Jović államelnök pedig arról győzték meg Tuđman elnököt, hogy nem lesz katonai beavatkozás. A készültséget szombaton lefújták, a horvátországi tartalékosokat hazaengedte a horvát vezetés, és most úgy tűnik, minden elsimult. Maradt viszont egy tisztázatlan kérdés. Az illetékesek közül senki sem nyilatkozott arról, hogy mi is volt annak a félórás kémelhárítási filmnek az igazi rendeltetése, amelyből annak kellett kiderülnie, hogy az uralkodó horvát párt összeesküvésre készült a hadsereg ellen, hogy titokban fegyvert vásárolt és felszerelte tagságát, hogy Špegelj hadügyminiszter és Boljkovac belügyminiszter voltak ennek a fegyverkezésnek nemcsak az eszmei szerzői, hanem a lebonyolítói is. Elvakult hadsereg- és szerbellenességüket a hangos részletek voltak hivatottak bizonyítani. Éppen elegendő volt ahhoz, hogy kimondhatatlan gyűlöletet ébresszenek másokban. A film óriási megdöbbenést váltott ki, és elérte célját. A két nép, a szerb és a horvát ezek után valószínűleg már csak fegyverek révén „tárgyalhat”. A film szereplői természetesen cáfolnak, montázsnak tartják a filmet, a sztálinista perek utánzataként emlegetik. Arra volt jó, állítják, hogy igazolhassák vele a katonai beavatkozást. A szakértők szerint nem volt lehetetlen így összeállítani fél órát anélkül, hogy a szereplők valóban mindazt el is mondták volna, amit hallhattunk. Ha viszont mindez megtörtént, akkor miért van még mindig szabadlábon Špegelj és Boljkovac? És ki vállalja a felelősséget? Hisz ez a film olaj volt a nemzeti gyűlölet tüzére, amit eloltani soha többé nem lehet.
Ezzel szemben itt, a köztársaságban egészen hétköznapi dolgok zajlanak. Lehet, hogy csak azért tűnik ez így, mert a nagy horderejű dolgokról mi itt keveset tudunk. Érdekes módon, az ország sorsáról szóló tárgyalásokról, amelyek rendre az orrunk előtt zajlanak – hiszen Milošević ki sem mozdult, mindenkit itt fogadott –, csak szűkszavú közleményekből értesülünk. Még jó, hogy azok, akik nála járnak, otthon sajtótájékoztatón beszámolnak a történtekről, és jó, hogy erről (még) értesülhetünk a lapokból és a rádióból (a televízióból még véletlenül sem). Nem tudom, meddig tarthatók pórázon az újságírók, mindenesetre már a rendőrséget is bevetették. A belgrádi független újságírók szakszervezetének aktivistáit, konkrétan Rade Radovanović kollégánkat (másokat is) otthon zaklatták és bekísérték „informatív” beszélgetésre. A Vajdaságban odáig még nem jutottunk, és reméljük, hogy nem is fogunk, főleg most, hogy inogni látszik a kormányzói szék, és ha van egy kis szerencsénk, akkor a kiszolgálók hadát is magával rántja, reméljük, jó mélyre.
A köztársasági vezetés (miután országos érdekeit éppen elegen védik), inkább a hatalom megszervezésével van elfoglalva, ügy készül, mint a Luca széke a kormányról, a minisztériumokról meg a területi önkormányzatról szóló törvény. Mindent jól meg kell gondolni, mert a gyakorlatban ezek biztosítják majd a hatalmat az uralkodó pártnak. A tervezetek már elkészültek. Már most biztosra vehető, hogy a kormányról szóló törvény értelmében, a kormány lesz az „igazgatója” az állami vagyonnak. Mérhetetlenül nagy vagyon kerül ily módon a kormány közvetlen irányítása alá. Világosabb a képlet, ha tudjuk, hogy a jelenlegi társadalmi tulajdonból Szerbiában állami tulajdon lesz. Így most már az is érthető, miért kell a jelenlegi tizenhat titkárság helyett huszonhat minisztérium, bár az is nyilvánvaló, hogy nem a minisztereké lesz a döntő szó. A javaslat szerint ugyanis az úgynevezett „képzett kisebbség” is elegendő a döntéshozatalhoz. Eszerint határozatképes a kormány, ha a fele plusz egy jelen van, és érvényes döntést hozhat, ha ennek a fele plusz egy a javaslatra szavaz. Jószerével a kormány negyede is hozhat határozatot. Ennyi tettre kész miniszter pedig mindig akad majd…
Nagyobb lesz a gond, ha a helyhatósági választásokon nem a szocialisták győznek. A szabadkai árnyékkormány bizonyítja: addig sem szabad ölbe tett kézzel ülni. A hatalom nem hull mannaként a kezünkbe. Mert hiába győzött Szabadkán az ellenzék, a hatalom gyakorlása a másik párt kezében van. Nem biztos persze, hogy sokat segíthet az árnyékkormány Kasza József ellenzéki képviselőnek és városelnöknek, de legalább maga körül tudhatja azokat, akikre számíthat. Manapság ez sem megvetendő.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Pásztor Bálint „egyeztetett” a sajtóval!?
A sok tárgyalás, „segítés” azt jelzi, hogy a VRTV is felsorakozik – méghozzá önként! – a >
A küszöb előtt várakoznak
Az „ártatlan nemzedék” egyelőre figyel és tanul. Van ideje. Készülnek a múlt elleni lázadásra? Vagy beletörődésre? >
A RENDSZER A VÉGÉT JÁRJA!
Szerbiában az intézmények már huzamosabb ideje nem működnek. Az ország egyre jobban sodródik a rendkívüli állapot >
A nemzeti identitásról…
Siránkozhatunk miatta, de gyümölcsözőbb lenne a korszellemre reflektáló életképesebb komplexebb identitás megformálása, amely nem rombolná a >
EZ A RENDSZER ELHASZNÁLÓDOTT!
Már minden értelmes ember érzi, tudja, hogy ez a rendszer elhasználódott. Az elégedetlenség egyre nagyobb méreteket >
Az Akadémia győzött!
Az akadémikusok nagy része elégedett volt, kisebbik része bölcsen hallgatott, s nagyon kevesen utasították el. Radomir >
A kormányhű celebek országa
A kilencvenes években az ellenzéki táborban az értelmiségiek vállalták a vezető szerepet, de a nacionalista táborban >
„Mikor korlátozható a szabadság?”
A VMTT közösségi oldalán az utolsó bejegyzés négy évvel ezelőtti, a Magyar Tudomány Napja a Délvidéken >
„Előrelépés a kisebbségi jogérvényesítés útján”?
A cikkből nem tudjuk meg, hogy melyek azok a jogok, amelyeket „részlegesen” az MNT-re ruháztak, de >
Erkölcs(telenség)
Juhász Bálint, rövid elnöksége alatt már szembesülhetett a ténnyel, hogy a politika nem is olyan veszélytelen, >
Erkölcs(telenség)
A vajdasági magyar közösség szemében bizony bizarr volt az is, hogy a pártelnök posztban gyászolja Dragan >
Erkölcs(telenség)
A Vajdasági „Magyar” Szövetség vezetői számos, politikailag és erkölcsileg téves döntést hoztak, a magyar közösséget „képviselve” >