2024. december 21. szombat
Ma Tamás, Péter névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Fegyverek árnyékában

Csíkos Zsuzsa
Csíkos Zsuzsa
Fegyverek árnyékában
Milošević és Tuđman Karađorđevón

Mire megkezdődtek a tárgyalások, a polgárháború küszöbére sodródott az or­szág. Isten tudja, hogy sikerült megmene­külnie. Túléltük valahogy, de nyugodtak nem lehetünk. A háborús pszichózis utolsó három éjszakájának eseményei arra utalnak, hogy a feszültség csillapodása sajnos nemcsak az itthoni bölcsek érdeme. Sze­rencsére volt egy „őrangyalunk”, de ha majd nem lesz?

A fegyverbeszolgáltatási határidő lejártát már készültségben várta a hadsereg Hor­vátországban. Az összecsapás elkerülhetet­lennek tűnt, főleg, hogy az államelnökségi rendelet megerősítésére ismét összehívták az elnökség ülését, a horvát szábor pedig felesküdött, hogy védeni fogja, ha kell fegyverrel is, a köztársaság szuverenitását. Emiatt a bejelentett Milošević-Tuđman ta­lálkozót lemondták, majd pedig Marković kormányelnök (közvetítőként repült csütörtökön éjszaka a fővárosból Zágrábba) kö­vetelésére mégis sor került rá. Nyilvánvaló most már, hogy bölcs lépés volt. Nemcsak a szerbiai vezetőséggel való tárgyalások miatt, hanem mert így később részt vehe­tett a horvát küldöttség azon az államelnökségi ülésen is, amelyen arról kellett dönteni, hogy lesz-e katonai beavatkozás, vagy sem. Elképzelhető, mi zajlott ott (remélhetőleg hamarosan napvilágot látnak a gyorsírói jegyzetek), mert többször is el­hagyták az ülést azok, akik úgy érezték, hogy az Államelnökség a militáns változa­tot sürgeti. Tiltakozásul Ante Marković is távozni kényszerült, holott ő volt az, aki a saját biztonságának a kockáztatásával hívta a horvát vezetést Belgrádba. Tuđman ugyanis arról számolt be neki, hogy a katonai vezetés egy esetleges hatalomátvé­tel során letartóztatná őt meg Mesićet is. Valószínűleg köze van a kormányfőnek ah­hoz is, hogy az amerikai meg az angol nagykövet „figyelmeztették” Jović elnököt, hogy országaik nem néznék jó szemmel, ha a katonaság erőszakot alkalmazna a szlovéniai meg a horvátországi demokráci­ával szemben.

Az Államelnökség – megint csak a zágrábi beszámolók szerint –, hivatalosan először, elismerte a horvát állam szuvereni­tását, Veljko Kadijević hadseregtábornok és Borisav Jović államelnök pedig arról győzték meg Tuđman elnököt, hogy nem lesz katonai beavatkozás. A készültséget szombaton lefújták, a horvátországi tarta­lékosokat hazaengedte a horvát vezetés, és most úgy tűnik, minden elsimult. Maradt viszont egy tisztázatlan kérdés. Az illeté­kesek közül senki sem nyilatkozott arról, hogy mi is volt annak a félórás kémelhá­rítási filmnek az igazi rendeltetése, amely­ből annak kellett kiderülnie, hogy az ural­kodó horvát párt összeesküvésre készült a hadsereg ellen, hogy titokban fegyvert vá­sárolt és felszerelte tagságát, hogy Špegelj hadügyminiszter és Boljkovac belügymi­niszter voltak ennek a fegyverkezésnek nemcsak az eszmei szerzői, hanem a lebo­nyolítói is. Elvakult hadsereg- és szerbellenességüket a hangos részletek voltak hiva­tottak bizonyítani. Éppen elegendő volt ah­hoz, hogy kimondhatatlan gyűlöletet ébresszenek másokban. A film óriási meg­döbbenést váltott ki, és elérte célját. A két nép, a szerb és a horvát ezek után valószínűleg már csak fegyverek révén „tárgyal­hat”. A film szereplői természetesen cáfol­nak, montázsnak tartják a filmet, a sztáli­nista perek utánzataként emlegetik. Arra volt jó, állítják, hogy igazolhassák vele a katonai beavatkozást. A szakértők szerint nem volt lehetetlen így összeállítani fél órát anélkül, hogy a szereplők valóban mindazt el is mondták volna, amit hallhattunk. Ha viszont mindez megtörtént, akkor miért van még mindig szabadlábon Špegelj és Boljkovac? És ki vállalja a felelősséget? Hisz ez a film olaj volt a nemzeti gyűlölet tüzére, amit eloltani soha többé nem lehet.

Ezzel szemben itt, a köztársaságban egészen hétköznapi dolgok zajlanak. Lehet, hogy csak azért tűnik ez így, mert a nagy horderejű dolgokról mi itt keveset tudunk. Érdekes módon, az ország sorsáról szóló tárgyalásokról, amelyek rendre az orrunk előtt zajlanak – hiszen Milošević ki sem mozdult, mindenkit itt fogadott –, csak szűkszavú közleményekből értesülünk. Még jó, hogy azok, akik nála járnak, otthon sajtótájékoztatón beszámolnak a történ­tekről, és jó, hogy erről (még) értesülhe­tünk a lapokból és a rádióból (a televízió­ból még véletlenül sem). Nem tudom, meddig tarthatók pórázon az újságírók, mindenesetre már a rendőrséget is beve­tették. A belgrádi független újságírók szak­szervezetének aktivistáit, konkrétan Rade Radovanović kollégánkat (másokat is) ott­hon zaklatták és bekísérték „informatív” beszélgetésre. A Vajdaságban odáig még nem jutottunk, és reméljük, hogy nem is fogunk, főleg most, hogy inogni látszik a kormányzói szék, és ha van egy kis szeren­csénk, akkor a kiszolgálók hadát is magá­val rántja, reméljük, jó mélyre.

A köztársasági vezetés (miután országos érdekeit éppen elegen védik), inkább a hatalom megszervezésével van elfoglalva, ügy készül, mint a Luca széke a kormány­ról, a minisztériumokról meg a területi önkormányzatról szóló törvény. Mindent jól meg kell gondolni, mert a gyakorlatban ezek biztosítják majd a hatalmat az uralko­dó pártnak. A tervezetek már elkészültek. Már most biztosra vehető, hogy a kor­mányról szóló törvény értelmében, a kor­mány lesz az „igazgatója” az állami vagyon­nak. Mérhetetlenül nagy vagyon kerül ily módon a kormány közvetlen irányítása alá. Világosabb a képlet, ha tudjuk, hogy a jelenlegi társadalmi tulajdonból Szerbiában állami tulajdon lesz. Így most már az is érthető, miért kell a jelenlegi tizenhat tit­kárság helyett huszonhat minisztérium, bár az is nyilvánvaló, hogy nem a minisztereké lesz a döntő szó. A javaslat szerint ugyanis az úgynevezett „képzett kisebbség” is ele­gendő a döntéshozatalhoz. Eszerint határo­zatképes a kormány, ha a fele plusz egy jelen van, és érvényes döntést hozhat, ha ennek a fele plusz egy a javaslatra szavaz. Jószerével a kormány negyede is hozhat határozatot. Ennyi tettre kész miniszter pe­dig mindig akad majd…

Nagyobb lesz a gond, ha a helyhatósági választásokon nem a szocialisták győznek. A szabadkai árnyékkormány bizonyítja: ad­dig sem szabad ölbe tett kézzel ülni. A hatalom nem hull mannaként a kezünkbe. Mert hiába győzött Szabadkán az ellenzék, a hatalom gyakorlása a másik párt kezé­ben van. Nem biztos persze, hogy sokat segíthet az árnyékkormány Kasza József ellenzéki képviselőnek és városelnöknek, de legalább maga körül tudhatja azokat, akikre számíthat. Manapság ez sem meg­vetendő.

1991. január 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Pásztor Bálint „egyeztetett” a sajtóval!?

A sok tárgyalás, „segítés” azt jelzi, hogy a VRTV is felsorakozik – méghozzá önként! – a >

Tovább

A küszöb előtt várakoznak

Az „ártatlan nemzedék” egyelőre figyel és tanul. Van ideje. Készülnek a múlt elleni lázadásra? Vagy beletörődésre? >

Tovább

A RENDSZER A VÉGÉT JÁRJA!

Szerbiában az intézmények már huzamosabb ideje nem működnek. Az ország egyre jobban sodródik a rendkívüli állapot >

Tovább

A nemzeti identitásról…

Siránkozhatunk miatta, de gyümölcsözőbb lenne a korszellemre reflektáló életképesebb komplexebb identitás megformálása, amely nem rombolná a >

Tovább

EZ A RENDSZER ELHASZNÁLÓDOTT!

Már minden értelmes ember érzi, tudja, hogy ez a rendszer elhasználódott. Az elégedetlenség egyre nagyobb méreteket >

Tovább

Az Akadémia győzött!

Az akadémikusok nagy része elégedett volt, kisebbik része bölcsen hallgatott, s nagyon kevesen utasították el. Radomir >

Tovább

A kormányhű celebek országa

A kilencvenes években az ellenzéki táborban az értelmiségiek vállalták a vezető szerepet, de a nacionalista táborban >

Tovább

„Mikor korlátozható a szabadság?”

A VMTT közösségi oldalán az utolsó bejegyzés négy évvel ezelőtti, a Magyar Tudomány Napja a Délvidéken >

Tovább

„Előrelépés a kisebbségi jogérvényesítés útján”?

A cikkből nem tudjuk meg, hogy melyek azok a jogok, amelyeket „részlegesen” az MNT-re ruháztak, de >

Tovább

Erkölcs(telenség)

Juhász Bálint, rövid elnöksége alatt már szembesülhetett a ténnyel, hogy a politika nem is olyan veszélytelen, >

Tovább

Erkölcs(telenség)

A vajdasági magyar közösség szemében bizony bizarr volt az is, hogy a pártelnök posztban gyászolja Dragan >

Tovább

Erkölcs(telenség)

A Vajdasági „Magyar” Szövetség vezetői számos, politikailag és erkölcsileg téves döntést hoztak, a magyar közösséget „képviselve” >

Tovább