Ma Olivér névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Tisztelt Bódis Gábor!
Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számában közölt vezércikkének néhány mondatára. >
Pornó anziksz
Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pedig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >
Csetnikek és usztasák
MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >
Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért
A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >
Tanmesék felnőtteknek
Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >
Két kezünket összetéve…
Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >
Szárnyát vagy combját?
Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >
It's toasted
Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >
Isten éltesse, Tanár úr!
Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készületlenül, soha nem >
Tisztelt Ágoston András!
Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyáltalán levelére, amelynek felszólító hangneme – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >
Pásztornak, Végelnek egy a hangja
A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >
Lelkierő és türelem
Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >
Gorkij, a kidobófiú
Gondolatok könyvkiadásunk jelenéről
Bordás Győző
A Forum Könyvkiadó középtávú tervét készítjük, párhuzamosan a jövő évit is. Irodámban egymásnak adják a kilincset a szerkesztőbizottsági tagok, sokan levélben küldték el javaslatukat.
Csak kevesen „feledkeztek” meg az Alkotók Gyűlésén kapott megbízatásról. Akik személyesen jönnek, szinte ugyanazt a kérdést teszik föl számtalan megfogalmazásban: érdemes-e tervezni, tudjuk-e, mi vár ránk? Mondom, nem tudjuk, de mégis fontos, hogy végiggondoljuk, mire van szükségünk mit is akarunk.
Nem vitás, nehezebb idők következnek a könyvkiadásban is. Nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy mi kivétel leszünk. Már tapasztaljuk: az eddigi források elapadnak, a kormány nem folyósít kedvezményes kamatú kölcsönt, a Központi Bizottság (amikor még létezett) sem válaszolt idei kérvényünkre, nehezen megy a helyi érdekű kiadványokra az eszköztársítás, a HMSZ egy dinárt sem csikart ki a Horvátországi Tudományügyi Érdekközösségtől közös kiadásainkra, a magyarországi terjesztők dugig vannak saját könyveikkel, ezért tőlünk is csak tessék-lássék rendelnek.. Nem folytatom tovább, még csak annyit: itt, Vajdaságban csökkentették a társadalmi tevékenységre szánt pénzt, ami ez év második felében mintegy harminc százalékkal kevesebb dotációt jelent, ugyanakkor a nyomdák pontosan ilyen arányban növelték a nyomtatás árát. Tessék így gazdálkodni, tessék tervezni.
A receptet természetesen megkaptuk: piacra a könyvvel! Házaljanak majd íróink könyveikkel, mint annak idején Csépe Imre, meg a beteg lábú Laták István tette? De hogy legyen mivel bekopogni az olvasóhoz, a könyvet előbb ki kell adni. Kézirat is van bőven, csak az utóbbi három hónapban mintegy ötven érkezett. Személy szerint mindegyiknek örülök, nemcsak azért, mert érzem mögöttük a munkát – lelki füleimmel hallom is, miként kopogtak hónapokon vagy éveken át az írógépek hogy elkészüljön a mű –, hanem mert a kéziratok többsége vitathatatlan esztétikai vagy tudományos értéket hordoz, irodalmunk, művelődéstörténetünk, társadalomtudományunk és tudományos kutatásaink eredményeinek összegzését látom bennük. Neveket azért nem említek, mert sohasem szerettem, ha csak a nevek alapján, nem a művekről alkottunk értékítéletet.
Azt viszont természetesnek érzem, hogy minden szerző elvárja, mielőbb megjelenjen. És hol jelentesse meg a jugoszláviai magyar író a könyvét, ha nem a Forumnál? Elvégre egyetlen, s úgymond monopolhelyzetben levő kiadó vagyunk. Mindeddig emiatt komoly kifogás ért bennünket. Megvallom, magam is kényelmetlennek éreztem sokszor ezt a státust, föl is lélegeztem, amikor az új előírások lehetővé tették – s ezt íróink is sietve üdvözölték – a magánvállalkozást meg a szerzői kiadásokat. De attól tartok, ez csak lehetőség marad, mert meggyőződésem szerint (bár ne lenne igazam!) folyamatos, minden műfajt fölvállaló, magyar vagy nemzetiségi könyvkiadást társadalmi pénz nélkül lehetetlen folytatni. Sőt, szerbhorvátot sem lehet, vagy csak nagyon nehezen. Elsősorban a példányszám miatt. Pontosabban: a kiadóknak sokféle érdeklődést kell kielégíteniük, s mindenből csak korlátozott példányszámra van szükség. Hogy a saját példánknál maradjak: ezer, legfeljebb kétezer s egynéhány ötezres példányszámú gyermekkönyvből megélni s ezek jövedelméből még lehetőséget is teremteni újabbak kiadására. Abszurdum. Azt még nem is mondtam, hogy sok könyvünkből 200-300 példánynál többet eladni nem is lehet. Nem mindig azért, mert a könyv színvonaltalan, hanem egyszerűen, mert egy-egy területnek nincs, és nem is lehet nagyobb érdeklődési köre. Már a magyarországi kiadóknál sem ritkaság a mi példányszámunk, pedig ott jóval nagyobb a potenciális érdeklődők száma.
Még egy percre az olvasóknál maradva: mi eddig elsősorban az írók kiadója voltunk, kevésbé az olvasóké. Ha ez valakinek furcsán csengne a fülében, elmondom, miért. Olvasmányban a jugoszláviai magyar érdeklődő kedvére válogathat a magyarországi kiadványok között is. De odaát, ritka kivetettől eltekintve, íróink nemigen jelentek meg. Érthető hát, itt kellett megteremteni a lehetőséget könyveik kiadására. Ezért bosszantott a Vajdasági írók Egyesületének az a beletörődő magatartása, hogy a kiadókat/kiadóikat nem kell név szerint is besorolni a társadalmilag kivételezett művelődési intézmények közé. Nem is vagyunk már ott. Bármennyire is hangoztattuk, érezzük annyira fontos intézménynek magunkat, mint – és ez nem vicc! – a palicsi állatkert. Magán- és. alternatív kiadókra van szükség, csak a tevékenységet, és nem a kiadókat kell pénzelni, mondták. Hát majd meglátjuk.
Egy jegyzőkönyvet kapok, amelyben azt olvasom, semmi sem indokolja egy könyv megjelenésének késését. Persze, semmi sem, mondom magamban, csak az, hogy nincs rá pénz. Tudom, ezt kívülálló sohasem érti meg. Elvégre minden író számára a saját könyve a legfontosabb. S ez így van rendjén, csak ne lásson mindjárt ellenségeskedő erőket is. Andrej Platonov számára is bizonyára nagyon fontos lett volna a Csevengur megjelenése, amit éppen most olvasok, csakhogy Gorkij valamikor 1929-ben ezt nem így gondolta, nem tartotta méltónak kiadásra. Most már több világnyelven is olvasható, s az a tény, hogy akkor nem jelent meg, mit sem von le a könyv értékéből. De Gorkijt is meg tudom érteni. Nálunk viszont, ha valaki hasonlót mer cselekedni, azonnal kidobófiú, ellensége az írónak cinkosa a kiadónak. Senkinek sem jut eszébe, hogy egy Fülep Lajosnak például életében mindössze egy könyve jelent meg. S nem lett ettől kisebb, jelentéktelenebb.
Bár jól tudom, nem tervezhetünk úgy, mint eddig, mégis tervezzünk, és majd igyekszünk kiharcolni azt, ami e kultúrát méltán megilleti – javaslom a szerkesztőbizottságok tagjainak, és mondom majd az AGY plénumán is. Kiadói produkciónk elsorvasztása katasztrofális lenne. Különösen most, hogy új, merészebb tervek születhetnek, mint négy évvel ezelőtt. Társadalomtudományi sorozat indulhatna azonnal, három címszóval; a műfordítók javasolják: ezentúl mi magunk fordíttassuk szerbhorvátra legjelentősebb műveinket; ígéretes az új Symposion-sorozat; az elsőköteteseknél a harmincadik címszóhoz közeledünk.
Úgy látom, jövőre is lesz 35-40 kiadásra érdemes kéziratunk. Várjuk, tudomásul veszi-e ezt kulturális vezetésünk. A mi dolgunk pedig, hogy ezentúl olyasmivel is foglalkozzunk, amiről úgy gondoltuk, nem a mi feladatunk. Igen, a kommerciális könyvekről van szó.
Hogy mik ezek, azt egyelőre titokban kell tartani.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Egy illúzió múltja
Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >
Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét
„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >
Reagálás A szakma becsülete című írásra
Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >
A város hangulatának megörzése nem kérdés
„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >
Vargabetű
„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >
Az eurómilliós botránylista
„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >
Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye
A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >
Ne ítélkezzünk előre!
Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >
Nem rosszak, csak naívak
Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >
A "biodekor" listáról
„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >
Kár a bélyegért!
„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >
Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?
"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >